A bűntetteknek és az egyéni kálváriáknak is van hierarchiája. Egy ország lerohanása bűntett. A háborús rombolások és gyilkosságok elől menekülni, egyedül egyetemista lányként – bármely félről legyen is szó – iszonyatos kálvária. S ha idegen országban keres menedéket abban a reményben, hogy a töméntelen szenvedés után végre nyugalomra talál, ahol aztán idősebb, de szintén egyetemista fiúk erőszakolják meg, méghozzá a legdrasztikusabb módon, szinte már a beszámíthatatlanságig összeverve, az már valóban az embertelenség maximuma.
Az Ukrajnából menekült – mindössze tizennyolc esztendős – fiatal lány az agresszió során olyan állapotba került, hogy a tettesekről még csak használható információkat is alig volt képes szolgáltatni.
Majdnem egy esztendőbe került, amíg a rendőrség nyomukra akadhatott.
Hogy mindez Európa egyik legcivilizáltabb országában, Németországban fordulhatott elő és nem – mondjuk Romániában, Magyarországon, Szlovákiában vagy Lengyelországban – valóban elgondolkodtató. Merthogy a tettesek – mint már említettem – egyetemisták voltak. Leendő értelmiségiek, akiknek az lenne a feladatuk, hogy országuk szellemi arculatát a jövőben meghatározzák. Ez már önmagában is rémisztő. Ráadásul a tettesek még csak nem is afrikai bevándorlók voltak, hanem ukrán fiatalemberek.
Valószínűleg a demokrácia mintaországában, Ukrajnában is követhettek már el hasonló tetteket, de hogy az egyedülálló, kiszolgáltatott, jóhiszemű, a Nyugat szellemi és erkölcsi Paradicsomába menekült fiatal lánnyal tegyék saját honfitársai ugyanezt, szinte már felfoghatatlan. Úgy tűnik, az idegen közeg nem csupán az illegális, de a legális bevándorlókban is feloldhatja a vademberi gátlásokat…
A Nyugat az európai kultúra, civilizáció és demokrácia nevében és védelmében háborúzik Ukrajnáért. Az egyént Nyugaton az egyetemes emberi jogok védelmezik, az emberi méltóság, a másik ember tisztelete és megbecsülése, mely a társadalmi kapcsolatrendszer alapja is. És akkor jön két – ember számba is alig vehető – értelmiségi, akik épp ezeknek az értékeknek az érvényességét tapodják … lábbal.
Arról persze már korábban is hallhattunk, hogy nyugati békefenntartók Afrika, Dél-Ázsia és Dél-Amerika országaiban korábban is követtek el az általuk védelmezett népesség nőtagjain erőszakot. De azok mégiscsak katonák voltak. Akik idegenben követték el azt, amit elkövettek. Nem mintha ez túl sokat enyhíthetett volna a tetteiken, de nekik mégis, hosszú hónapokon vagy éveken át nem volt lehetőségük arra, hogy normális kapcsolatokat alakítsanak ki az adott társadalmak nőtagjaival.
Az amerikaiak a vietnami háború éveiben olyan-amilyen megoldást mégiscsak találtak szorult helyzetükre. Kisebb prostituált hadoszlop (közel egy millió tönkretett női élet) maradt utánuk. Egyszóval a demokrácia exportőrei sem mindig a civilizációt és az emberiességet ültették át a harmadik világ amerikai demokráciától vonakodó társadalmaiba. S a vietnami prostituáltakat jobbára nem megerőszakolták csupán. Hogy úgy mondjam, mindkét fél számára elfogadható kereskedelmi üzletté tették a szexualitást. Ami mindenképpen „civilizált(abb)” eljárás, mint a németországi szállodahajón elkövetett szexuális agresszió.
Egyébként a rajnaparti vízi szálloda neve is sokatmondó: Oscar Wilde. Aki inkább kifinomult szabadosságáról, semmint erőszakosságáról vált híressé. A tetteseknek ekként az ő emlékét is sikerült meggyalázniuk…
A fiatalemberek végül mégiscsak kézre kerültek. És viszonylag olcsón megúszták. A 27 éves egyetemistát öt év börtönbüntetésre ítélték, a 38 évest 4-re.
Tizennyolc éves honfitársuk pedig maradt a szégyennel és az életre szóló traumával…