A mai műsorban az Erdélyi Magyar Írók Ligájának márciusi programajánlóját hallhatják, amelyet Szántai János, a Liga elnöke ismertet – ezek…
Continue ReadingMártírok, túlvilági örömök és tiszta italok
Az utóbbi hetekben továbbra is élet-halál küzdelmekről szóltak mind az ukrajnai háborúval, mind pedig az Irán elleni légicsapásokkal kapcsolatos beszámolók.…
Continue ReadingA hét hírei, 2026. március 6.
A heti hírösszefoglalóban főleg a közel-keleti háborúval foglalkozunk, áttekintjük annak következményeit és a lehetséges forgatókönyveit. Ismertetjük Sárközy Miklós magyarországi iranista…
Continue ReadingAmi tőlünk függ
Úgy tűnik, a huszonegyedik század sok mindent megcáfolt. Például azt az igen szép vélekedést is, miszerint az olimpia alatt hallgatni…
Continue ReadingMindenik determinált?
Nyolcadikban nekem azt tanították (hogy tanultam is, azt már némi túlzás lenne állítani), hogy a történelmet a nép alakítja és…
Continue ReadingA közszolgálatiság és a televíziózás jövője
A Kolozsvár Társaság Fotó és Film Kolozsváron sorozatának február évadnyitó rendezvényén Orbán S. Katalin műsorvezető-szerkesztő és Miklós Sándor vágó, a Román TV Kolozsvári Területi Stúdiójának munkatársai és a BBTE Színház és Film Kar Magyar Film és Média Intézetének oktatói voltak, akik a közszolgálatiságról, a tévé jövőjéről beszéltek.
(tovább…) Continue ReadingMegkezdődött a készülődés 2027-re
Hargita megye megkezdte a felkészülést a 2027-es Európa Gasztronómiai Régiója címhez kapcsolódó nemzetközi szerepvállalásra. Csíkszeredában sajtótájékoztatón ismertették a program következő lépéseit és a csatlakozási lehetőségeket.
(tovább…) Continue ReadingTesztkönyveket adományozott a Communitas Alapítvány
Közel ötszáz erdélyi, bánsági és partiumi oktatási intézmény 8700 magyar nyolcadikos diákja kapja meg ezekben a napokban azt az ingyenes román nyelvű tesztgyűjteményt, amelyet az RMDSZ kezdeményezésére a Communitas Alapítvány adott ki, és amely az általános iskolát befejezők számára a tanév végi románvizsgára való felkészülést segíti.
(tovább…) Continue ReadingA nőnap küszöbén
Közeledik a nemzetközi nőnap, ezért ma olyan magyar hölgyekről lesz szó, akiknek a neve sokak számára ismert, és több évtized, évszázad távlatából is méltán emlékezünk rájuk.
(tovább…) Continue ReadingHogyan hat a testi és érzelmi egészségre a megsebzett gyermekkor?
A Natura Stúdió mai adásában előbb Hoffmann Kata klinikai szakpszichológust halljuk a megsebzett gyermekkor testi és érzelmi egészségre gyakorolt hatásáról.…
Continue ReadingMagányos nemzedék
Sosem volt olyan könnyű párt találni, mint manapság. Még ki sem kell mozdulni otthonról. Csak regisztrálni kell egy társkereső oldalra.…
Continue ReadingMozaik, 2026. március 3-a
Káli Gábor vezényelte február 19-én és 20-án a George Enescu Filharmónia zenekarát. Műsoron Prokofijev-, Liszt- és Rachmaninov-művek szerepeltek. Borbély Tamás…
Continue Reading





