A Világélelmezési Programnak (WFP) ítélte oda 2020-ban a Nobel-békedíjat és az azzal járó 10 millió svéd koronát (345 millió forintot) a norvég Nobel Bizottság – jelentette be Berit Reiss-Andersen elnök pénteken délelőtt Oslóban.
Continue ReadingTöbb száz vendéglátós tüntetett Bukarestben
Átütemezik a vendéglátó-ipari vállalatok adófizetési kötelezettségeit – jelentette be a pénzügyminiszter. Florin Cîţu ezzel igyekezett megnyugtatni azokat az érintett mintegy 100 ezer cégvezetőt és alkalmazottat, miután a kormány egyik napról a másikra elrendelte az éttermek és teraszok bezárását. Tegnap több száz vendéglátós tüntetett Bukarestben. A statisztikák szerint a lezárások következtében 40 százalékkal csökkent a szektorban dolgozók száma, ami az országban foglalkoztatottak 10 százaléka.
Continue ReadingEgyre több a megszorítás világszerte, újabb rekordot döntött a fertőzöttek száma
Az Egészségügyi Világszervezet a járvány kitörése óta tegnap jelentette a legtöbb fertőzéses esetet. Az elmúlt 24 órában világszerte több mint…
Continue ReadingÚj centrista párt alakul a Pro Románia és az ALDE fúziójával
Egyesül a Pro Románia Párt valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége. A két párt közös listával vesz részt már a december elejére tervezett parlamenti választásokon.
(tovább…) Continue ReadingElhunyt Marius Tabacu műfordító, a kolozsvári filharmónia igazgatója
Bánffy Miklós: Erdélyi trilógia című művének fordításáért szeptemberben megkapta a 2019-es év legjobb műfordításáért járó díját a Román Írószövetségnek. 68 éves volt.
Continue ReadingGCS: Az elmúlt 24 órában 30 191 tesztet dolgoztak fel
Az elmúlt 24 órában 3 130 új fertőzéses esetet és 44 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 5 247-re emelkedett.
Continue ReadingLemondta legnagyobb zarándoklatát az ortodox egyház
Az idei zarándoklatot csak azt követően mondta le az érsekség, hogy a hatósági tiltás dacára már hét elejétől kezdve hívők százai torlódtak össze a templom előtt, hogy imádkozhassanak Szent Paraschiva ereklyéi előtt.
Continue ReadingPéldátlan gazdaságélénkítő programok indulnak Sepsiszentgyörgyön
Az országban egyedülálló gazdaságélénkítő programokat indított a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, amely év végéig 15 millió lejjel támogatja a városban bejegyzett vállalkozásokat.
Continue ReadingPénzügyi támogatás sportoló diákoknak
Pénzügyi támogatásban részesülhetnek az 5 és 15 év közötti, minisztériumi nyilvántartásban levő klubokhoz leigazolt sportoló diákok. A Szenátus plénuma jóváhagyta tegnap az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet.
Continue ReadingMég egy zászlópert elvesztett Dan Tanasă
Nem kell kitűzni a román zászlót Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának a tornyára a Brassói Táblabíróság jogerős ítéletének értelmében.
Continue Reading„Aktorból redaktor lettem” – Interjú Bogdán Tiborral
Tegnap, október 7-én 74 éves korában elhunyt Bogdán Tibor újságíró, publicista, a Bukaresti Rádió egykori főmunkatársa.
Continue ReadingTöbb mint 3 millió hektár mezőgazdasági területen okozott károkat a szárazság
Az év első hat hónapjában csaknem 3,377 millió tonna szemes kukoricát exportált Románia, több mint 28 százalékkal többet, mint 2019 ugyanezen időszakában.
Continue Reading







