Holnap kezdődnek el a kormányalakítási tárgyalások, miután a Nemzeti Liberális Párt, az USR-PLUS pártszövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elvben megállapodott az új kormánytöbbség létrehozásáról. Az informális találkozón Klaus Iohannis államfő is részt vett. Az is eldőlt, hogy a hivatalosan hétfőn kezdődő konzultációkon Florin Cîțu jelenlegi pénzügyminiszter lesz a három párt közös kormányfőjelöltje.

A három alakulat napokon belül véglegesíti a kormányprogramot, hogy az új parlament december 21-i megalakulását követően még karácsony előtt beiktatható legyen az új kormányt.

A közös kormányprogram kialakításánál az RMDSZ elvárásai két témakörbe sorolhatók, mindkettő a biztonsággal kapcsolatos: az egyik az etnikai identitás megőrzésének biztonsága, a másik az egzisztenciális biztonság megerősítése. Prioritás az oktatás és egészségügy, ugyanakkor a munkahelyek megvédésére, gazdasági növekedésre, bizonyos közigazgatási reformokra, fejlesztésekre van szükség, hogy az emberek egzisztenciája ne kerüljön veszélybe – részletezte az MTI-nek Kelemen Hunor szövetségi elnök,

A PSD kisebbségi kormányt alakítana

A Szociáldemokrata Párt közölte, hogy Alexandru Rafila orvost, az Egészségügyi Világszervezet romániai képviselőjét javasolja miniszterelnöknek – egy kisebbségi vagy nemzeti egységkormány élén.

Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök szerint pártja jogosult a kormányalakításra, hiszen a legtöbb szavazatot szerezte a december 6-i választásokon. A politikus elmondta, hogy az általa képviselt politikai szervezet nem egyeztetett egyetlen párttal sem egy parlamenti többség kialakításáról, ugyanakkor tudatta, hogy bárki is legyen a liberálisok miniszterelnök-jelöltje, ellene fognak szavazni.

Alexandru Rafila nem vesz részt az államelnökkel hétfőre kitűzött konzultáción, mert megfertőződött az új koronavírussal, ezért karanténban vonult.