GCS Az elmúlt 24 órában 9 460 -al nőtt az igazolt esetek száma, és 129-cel a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 8 813-ra emelkedett.
Continue ReadingNégy év alatt épülne meg az Északi Autópálya
A sztráda a román-magyar határon fekvő települést, Óvárt (Vama Oar) köti majd össze Suceavával, érintve Szatmárnémetit, Nagybányát, Dést, Besztercét és Dornavátrát.
Continue ReadingDél-Erdélyben kétszer nagyobb a halálozási ráta, mint Bukarestben
A romániai lakosság 1,8 százaléka fertőződött meg a koronavírussal a koronavírus-járvány kitörése óta eltelt kilenc hónapban – derül ki az Erdélystat elemzéséből.
Continue ReadingKoronavírus Romániában: tízezer körül látszik stabilizálódni a napi esetszám
Továbbra is fokozott óvatosságra van szükség, viszont úgy tűnik, hogy a járványgörbe kiegyenesedik a napi tízezres esetszám körül – nyilatkozta Klaus Johannis államfő.
Continue ReadingA tesztek kölcsönös elismerését sürgette a román államfő
Ez megkönnyítené a szabad mozgást az Európai Unió (EU) területén – mondta Klaus Iohannis tegnap este, az Európai Unió állam- és kormányfőinek videoértekezletén.
Continue ReadingMégis megszervezhetők a december 1-jei felvonulások
A román nemzeti ünnepen a jelenlét előzetes meghíváshoz kötött, Bukarestben legtöbb 400 fő, a megyeszékhelyeken pedig legtöbb 100 fő vehet részt.
Continue ReadingVisszaküldte a Parlamentnek a gyerekpénzt szabályozó kormányrendeletet elutasító törvény Johannis
Johannis rámutat: a törvény nem jelöli meg a megduplázott gyerekpénz kifizetéséhez szükséges pénzalapok forrását.
Continue ReadingJohannis: Kerékpárparkolókkal kell ellátni a középületeket, piacokat
Kihirdette tegnap az államfő a kerékpárok nyilvános helyeken történő parkolásának megkönnyítéséhez szükséges intézkedések törvényét.
Continue ReadingAlkotmányossági kifogást emelt Johannis az étrend-kiegészítők törvénye ellen
Johannis kérte, hogy az alkotmánybíróság teljes egészében nyilvánítsa alkotmányellenesnek a jogszabályt.
Continue ReadingHétfőtől karantén alá kerül Nagyszeben
Ugyancsak karantén alá kerül Nagytalmács (Tălmaciu), Nagydisznód (Cisnădie) és Sellenberk (Şelimbăr).
Continue ReadingA románok mindössze harmada oltatná be magát Covid-19 ellen
Ha jövő év elején lehetősége volna rá, Románia lakosságának csupán egyharmada oltatná be magát koronavírus ellen.
Continue ReadingLefele módosult a BNR inflációs előrejelzése
A Román Nemzeti Bank lefele módosította tegnap az inflációs előrejelzését, így az idei év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közölt értéknél.
Continue Reading



