Kizárná a kínai cégeket a kormány az infrastrukturális beruházásokra kiírt közbeszerzési pályázatokból, miután elfogadott erről egy emlékeztetőt. A hírt megerősítette Dan Barna miniszterelnök-helyettes, aki elmondta, hogy a január 27-i kormányülésen elfogadtak egy emlékeztetőt, amely csak EU-tagállamból származó cégeket, illetve olyan országok vállalkozásait engedné részt venni a közbeszerzési pályázatokon, amelyekkel Romániának kétoldalú megállapodása van. A miniszterelnök-helyettes ez utóbbiak közé sorolta egyebek mellett Japánt, Izraelt és Kanadát.

Az EU-n kívüli országok cégeinek korlátozására irányuló memorandum a politikus szerint azt a célt szolgálja, hogy kizárja azokat a vállalatokat, amelyek nem teljesítik az európai követelményeket. Rámutatott: az emlékeztető azt jelenti, hogy a kérdés még szabályozás alatt áll, ennek részleteiről egy sürgősségi kormányrendeletben fognak határozni.

Tavaly a kormány az Egyesült Államokkal és Franciaországgal írt alá megállapodást arról, hogy amerikai, francia és kanadai cégekkel építteti meg a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorát, amelyre korábban Kínával írt alá megállapodást a korábbi szociáldemokrata kormány.