A tavaly december 6-án tartott választásokon megválasztott parlament két házának házbizottságai 13 órától üléseznek, a plénumok ülése 15 órától kezdődött. A tavaszi ülésszak prioritása az idei állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetének elfogadása.

Florin Cîţu miniszterelnök korábbi nyilatkozata értelmében a tervezeteket az ülésszak elején a parlament elé terjesztik, nem szándékoznak felelősségvállalással fogadni el ezeket, ahogyan tavaly történt. A koalíciós pártok vezetői szerint a prioritások közé tartozik még a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv Szociáldemokrata Párt által előterjesztett és alkotmányellenesnek ítélt módosításainak elutasítása. A szenátus illetékes szakbizottsága múlt héten kedvezőtlenül véleményezte ezeket a törvényjavaslatokat, de még a plénumnak is szavaznia kell róluk, majd a képviselőház elé kerülnek, amely döntő ház ebben az ügyben.