Az uniós tagállamok külügyminisztereinek keddi tanácskozóján ismét vita alakult ki a nyugati fegyverek használatára vonatkozó korlátozások feloldásáról Oroszország területén –…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Az uniós tagállamok külügyminisztereinek keddi tanácskozóján ismét vita alakult ki a nyugati fegyverek használatára vonatkozó korlátozások feloldásáról Oroszország területén –…
Continue Reading
Május 18-án, pünkösd szombatján került sor világszerte az Orgonák éjszakája elnevezésű eseményre. A Filharmónia Magyarország évek óta nagy népszerűségnek örvendő…
Continue Reading
A bukaresti értéktőzsdén (BVB) közzétett tájékoztatás értelmében elvi megállapodás született arról, hogy a Telekom Romania Mobile Communications SA részvényeinek 99,9999994 százaléka a West Network Invest SRL tulajdonába kerül. A West Network Invest egy befektetési cég, melynek többségi tulajdonosa a Digi Romania.
(tovább…) Continue Reading
Meneszthetik a perui elnököt, miután a perui főügyészség úgynevezett alkotmányjogi panaszt nyújtott be Dina Boluarte ellen korrupció gyanújával.
(tovább…) Continue Reading
„Először láttam egy EU-találkozón valódi, jelentős vitát szankciókról” nyilatkozta ír külügyminiszter az uniós külügyi tanács hétfői ülését követően. „Nagyon egyértelmű konszenzus alakult ki a nemzetközi humanitárius jogintézmények fenntartásának szükségességéről” – tette hozzá Micheál Martin .
(tovább…) Continue Reading
Emmanuel Macron francia elnök háromnapos látogaásra utazott Németországba, ahova tegnap érkezett meg. Francia elnök hivatalos németországi látogatására nem volt példa…
Continue Reading
Több tucat palesztin vesztette életét és sebesült meg egy izraeli támadásban Rafahban, a Gázai övezet déli csücskén tegnap este –…
Continue Reading
Gratulált Klaus Iohannis államfő Gitanas Nauseda hivatalban levő litván elnöknek, aki megnyerte tegnap a balti állam elnökválasztásának második fordulóját. „Várom,…
Continue Reading
A Tarom állami légi társaságnak utoljára adhatott segítséget a román állam – jelentette ki Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke. A…
Continue Reading
Ma este osztják ki a Bukaresti Nemzeti Színházban a Román Színházi Szövetség UNITER-díjait, amelyekre több erdélyi magyar színészt, rendezőt és…
Continue Reading
A Sean Baker független amerikai rendező Anora című thrillerjének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nemzetközi zsűrije,…
Continue Reading
Kapu Tibor lehet az, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz,…
Continue ReadingAz uniós tagállamok külügyminisztereinek keddi tanácskozóján ismét vita alakult ki a nyugati fegyverek használatára vonatkozó korlátozások feloldásáról Oroszország területén – jelentette ki Josep Borrell kedden Brüsszelben, a találkozó záró sajtótájékoztatóján.
Az ülésen feszült vita alakult ki amiatt is, hogy egyedüliként Magyarország nem járult hozzá újabb 6,5 milliárd euró felszabadításához az Európai Békekeretből ukrajnai fegyverszállításokra. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a német, a litván, az ír, a lengyel és más kollégák “nekiestek ebben az ügyben”, de “hiába kiabálnak vele Európa háborúpárti politikusai”, Magyarország nem enged.
Lengyelország nem zárhatja ki, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába – jelentette ki az ország külügyminisztere, Radosław Sikorski egy interjúban, amit a The Guardian szemlézett.
Mint írják, a külügyminiszter Reuters által idézett mondatai nem tértek ki arra, hogy esetlegesen milyen szerep juthat majd ezeknek a csapatoknak.
Hétfőn Ukrajna legfelsőbb parancsnoka közölte, hogy hamarosan francia katonai oktatók utazhatnak ukrán kiképzőközpontokba.
Az orosz erők elfoglaltak újabb két falut Ukrajnában
Ezt a moszkvai védelmi minisztérium közölte hétfőn. A két település a harkovi régióban található Ivanivka, a másik a donyecki Netailove.
Az ukrán hadsereg vezérkara vasárnap késő este még azt közölte, hogy csapatai visszavertek egy támadást Ivanivka közelében, Kupjanszk városától keletre. Hétfő esti jelentésében pedig a vezérkar azt állította, hogy az ukrán erők hét orosz előrenyomulást vertek vissza a kupjanszki szektorban.
Az orosz erők "részsikert" értek el a kupjanszki szektor egyik területén, az ukrán erők pedig "intézkedéseket tettek a helyzet stabilizálására és az ellenség előretörésének megakadályozására".
Május 18-án, pünkösd szombatján került sor világszerte az Orgonák éjszakája elnevezésű eseményre. A Filharmónia Magyarország évek óta nagy népszerűségnek örvendő programsorozata idén először lépte át Magyarország határait, és eljutott 4 kontinens csaknem 30 országba, köztük Romániába is. A bukaresti olasz templom orgonáját Szotyori Nagy Gábor szólaltatta meg. Mai adásunkban bejátsszuk Borbély Tamás beszélgetését a budapesti orgonaművésszel, majd Mărcuțiu-Rácz Dóra a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat, Kemenes Henriette a nagyváradi Újvárad összevont tavaszi lapszámát ismerteti.
Szotyori Nagy Gábor orgonatanulmányait Koloss István orgonaművész-zeneszerzővel kezdte, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában Deák László orgonaművész irányításával folytatta. 2011-ben szerzett orgonaművész-tanári diplomát a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. 2010 és 2018 között a Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia orgonistája volt. Rendszeresen koncertezik Magyarországon és külföldön.
" ["post_title"]=> string(25) "Mozaik, 2024. május 28-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mozaik-2024-majus-28-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-24 09:29:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-24 06:29:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438472" ["menu_order"]=> int(9809) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(438611) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-28 12:26:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-28 09:26:56" ["post_content"]=> string(1216) "A bukaresti értéktőzsdén (BVB) közzétett tájékoztatás értelmében elvi megállapodás született arról, hogy a Telekom Romania Mobile Communications SA részvényeinek 99,9999994 százaléka a West Network Invest SRL tulajdonába kerül. A West Network Invest egy befektetési cég, melynek többségi tulajdonosa a Digi Romania.
A tranzakciót jóvá kell hagynia a bukaresti versenyhivatalnak. Az elvi megegyezés értelmében a Telekom Romania a tulajdonosváltást követően is megőrzi arculatát, önálló vállalatként lesz jelen a piacon – írta az economedia.ro.
A Telekom jelenleg görög tulajdonban van. A vállalat a negyedik legnagyobb szereplő a romániai telekommunikációs piacon, ügyfeleinek száma 4 millió körül van, a tavalyi évet azonban veszteséggel zárta.
A Digi a legnagyobb telekommunikációs cég Romániában. Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában és Belgiumban is vannak érdekeltségei.
" ["post_title"]=> string(59) "Teszári Zoltán cége vásárolja meg a Telekom Romániát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "teszari-zoltan-cege-vasarolja-meg-a-telekom-romaniat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-28 12:26:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-28 09:26:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438611" ["menu_order"]=> int(9811) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(438609) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-28 11:30:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-28 08:30:06" ["post_content"]=> string(1438) "Meneszthetik a perui elnököt, miután a perui főügyészség úgynevezett alkotmányjogi panaszt nyújtott be Dina Boluarte ellen korrupció gyanújával.
Boluartét korábban kihallgatták, a házát pedig átkutatták amiatt, hogy több drága órát és ékszert használt, melyeket elvileg nem engedhetne meg magának szerény állami fizetéséből, írja a Reuters.
Az elnök tagadta a jogsértést, arra hivatkozva, hogy a luxuscikkeket egy helyi kormányzó kölcsönözte neki.
A mostani a második alkotmányjogi panasz, amellyel Boluarte nem egészen kétéves kormányzása alatt szembesült. Tavaly novemberben az elődje menesztése utáni halálos utcai zavargások kezelése miatt indult ellene eljárás.
Dina Boluarte volt alelnök azután foglalta el elődje székét, hogy Pedro Castillo 2022 végén megpróbálta feloszlatni a kongresszust. Az elnök menesztése, majd letartóztatása hetekig tartó, erőszakos tüntetésekbe torkollt, és legalább 40 emberéletet követelt.
A Boluarte elleni vádakról a kongresszusnak kell szavaznia Peruban.
" ["post_title"]=> string(51) "Luxusékszerei miatt meneszthetik a perui elnököt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "luxusekszerei-miatt-meneszthetik-a-perui-elnokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-28 11:30:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-28 08:30:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438609" ["menu_order"]=> int(9812) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(438603) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-28 10:34:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-28 07:34:45" ["post_content"]=> string(5130) ""Először láttam egy EU-találkozón valódi, jelentős vitát szankciókról" nyilatkozta ír külügyminiszter az uniós külügyi tanács hétfői ülését követően. „Nagyon egyértelmű konszenzus alakult ki a nemzetközi humanitárius jogintézmények fenntartásának szükségességéről” – tette hozzá Micheál Martin .
Ezzel a Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteki döntésére utalt, amely kimondta, hogy Izraelnek azonnal le kell állítania offenzíváját a Gázai-övezet déli részén fekvő Rafahban, és meg kell nyitnia a rafahi határátkelőt, hogy a humanitárius segélyek akadálytalanul bejussanak az enklávéba.
Izrael azonban folytatta a hadműveleteit Rafahban. Vasárnap egy menekülttábor elleni bombatámadásban 45 palesztin, köztük számos nő, gyermek és idős vesztette életét.
A támadást széles körben elítélték a nyugati világ vezetői. Az incidens miatt bírálta a Netanjahu-kormányt még az Izraellel szembeni kritikáktól következetesen tartózkodó Németország is. Robert Habeck alkancellár úgy fogalmazott: ezt más nem indokolja semmi.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy a légicsapás „tragikusan rosszul sült el”, ezért kivizsgálják.
Közben egy egyiptomi katona életét vesztette és több megsebesült egy tűzharcban, ami Rafahnál tört ki, és válsághoz vezethet Egyiptom és Izrael között. Mindkét fél azt állítja, hogy a másik katonái nyitottak tüzet elsőként.
Spanyolország, Írország és Norvégia kedden hivatalosan is elismeri a palesztin államot Izrael dühös reakciója ellenére.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 193 tagállama közül 144 ismeri el a palesztin államot, beleértve a globális Dél országainak többségét, Oroszországot, Kínát és Indiát.
Madrid, Dublin és Oslo azt reméli, hogy lépésük – amely jelezi Izrael fokozódó elszigetelődését a hét hónapja tartó gázai konfliktus következtében – felgyorsíthatja a tűzszünetet célzó erőfeszítéseket Izrael és a Hamász elleni háborúban.
Spanyolország és Írország a 27 tagú blokk legnagyobb és politikailag legbefolyásosabb nemzete, amely elismeri a palesztin államot. Eddig nyolc tagállam ismerte el Palesztinát, köztük Románia és Magyarország.
Nagy-Britannia, Ausztrália, valamint az EU-tag Málta és Szlovénia szintén jelezte, hogy követheti a példájukat.
Újabb panaszt nyújtott be a Nemzetközi Büntetőbíróságnál (ICC) újságírók gázai halála miatt a Riporterek Határok Nélkül (RSF)
A párizsi székhelyű nemzetközi újságíró jogvédő szervezet szerint több mint száz újságírót „ölt meg az izraeli hadsereg” Gázában. A szervezet szerint ez már a harmadik beadvány, amelyet benyújtanak a hágai székhelyű bíróságnak az október 31-i és a december 22-i után.
Az ICJ ügyésze január elején kijelentette, hogy az újságírók ellen elkövetett bűncselekmények kivizsgálása részét képezi a gázai emberiesség elleni bűncselekmények ügyében folyó vizsgálatnak.
„Azok, akik újságírókat gyilkolnak, a közvéleménynek a tájékozódáshoz való jogát sértik, amely konfliktus idején sokkal lényegesebb” – írta közleményében Antoine Bernard, az RSF jogvédő és segítségnyújtásért felelős igazgatója.
A New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) szerint legkevesebb 107 újságírót öltek meg a Hamász iszlamista palesztin szervezet Izrael ellen október 7-i végrehajtott támadása után kezdődött gázai háború idején.
Az RSF mostani beadványa mások mellett az al-Dzsazíra katari hírtelevízió két újságírójával, Hamza Dahdúval és Musztafa Turajával kapcsolatos, akiket a gépkocsijukban ölt meg légicsapás a palesztin terület déli részén.
Az izraeli hadsereg azt állította, hogy a két újságíró „drónokat irányított, amelyek azonnali veszélyt jelentettek az izraeli hadseregre”, és „terrorista ügynöknek” nevezte őket.
" ["post_title"]=> string(66) "Izrael elleni szankciókról tárgyaltak az EU külügyminiszterei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "izrael-elleni-szankciokrol-targyaltak-az-eu-kulugyminiszterei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-28 10:34:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-28 07:34:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438603" ["menu_order"]=> int(9813) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(438601) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-27 14:58:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:58:25" ["post_content"]=> string(1227) "Emmanuel Macron francia elnök háromnapos látogaásra utazott Németországba, ahova tegnap érkezett meg. Francia elnök hivatalos németországi látogatására nem volt példa az elmúlt 24 évben, legutóbb Jacques Chiracot fogadták a német fővárosban katonai tiszteletadással. Macron szorosabbra akarja fűzni a két ország viszonyát, mert úgy látja, hogy Európa vezető hatalmainak rivalizálása nem használ sem nekik, sem az Európai Uniónak. Az eredetileg tavaly júliusra tervezett látogatást a franciaországi zavargások miatt halasztották el, amelyek azt követően robbantak ki, hogy a rendőrök lelőttek egy 17 éves fiút Párizs közelében. Macront és feleségét Frank-Walter Steinmeier német államfő látja vendégül. Tegnap este nagyszabású fogadást adott a német államfő a francia köztársasági elnök és felesége tiszteletére a berlini Bellevue-palotában. Ma a két elnök Drezdába utazik, ahol Macron beszédet mond. Kedden a nyugat-németországi Münsterbe látogatnak. Az állami vizit a két államfő és a két ország kormányának találkozójával zárul egy Berlin melletti kormányzati vendégházban.
" ["post_title"]=> string(43) "Németországba látogatott Emmanuel Macron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nemetorszagba-latogatott-emmanuel-macron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-27 14:58:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:58:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438601" ["menu_order"]=> int(9814) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(438599) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-27 14:57:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:57:13" ["post_content"]=> string(757) "Több tucat palesztin vesztette életét és sebesült meg egy izraeli támadásban Rafahban, a Gázai övezet déli csücskén tegnap este - jelentették palesztin orvosi források. A támadást az ENSZ palesztin segélyszervezetének épülete melletti ház ellen irányozták. Az iszlamista Hamász terrorszervezet ellenőrizte gázai kommunikációs minisztérium szerint legalább harmincan haltak meg a Tel al-Szultan humanitárius sátortábort sújtó támadásban, ahol tűz ütött ki. A sátortábor egy olyan terület, ahová több százan menekültek Rafah központjából, amikor Izrael támadást indított a városban. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy kivizsgálják a történteket.
" ["post_title"]=> string(53) "Palesztin civilek haltak meg egy izraeli támadásban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "palesztin-civilek-haltak-meg-egy-izraeli-tamadasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-27 14:57:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:57:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438599" ["menu_order"]=> int(9815) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(438597) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-27 14:55:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:55:09" ["post_content"]=> string(692) "Gratulált Klaus Iohannis államfő Gitanas Nauseda hivatalban levő litván elnöknek, aki megnyerte tegnap a balti állam elnökválasztásának második fordulóját. "Várom, hogy folytatódjon Románia együttműködése Litvániával, miközben számos kihívással kell szembenéznünk" - fogalmazott a román elnök az X platformon közzétett bejegyzésében. Nauseda már tegnap este bejelentette győzelmét. Kihívója, Ingrida Simonyte jelenlegi miniszterelnök is már a szavazatösszesítés során elismerte vereségét. Nauseda a szavazatok több mint 75 százalékát, míg a miniszterelnök 22 százalékát szerezte meg.
" ["post_title"]=> string(68) "Klaus Iohannis gratulált a választáson győztes litván elnöknek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "klaus-iohannis-gratulalt-a-valasztason-gyoztes-litvan-elnoknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-27 14:55:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:55:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438597" ["menu_order"]=> int(9816) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(438595) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-27 14:53:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:53:58" ["post_content"]=> string(806) "A Tarom állami légi társaságnak utoljára adhatott segítséget a román állam - jelentette ki Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke. A kormány a múlt héten hagyta jóvá egy 95 millió euró állami támogatás folyósításáról szóló határozatot, miután az Európai Bizottság is rábólintott. Chiriţoiu szerint a segély nagy részét már megkapta az állami vállalat a koronavírus-járvány idején, most további 40 millió eurót kap. Ennek fejében viszont elvárják, hogy a légitársaság két éven belül nyereségessé váljon. A Versenytanács elnöke szerint az állam utoljára segíthette ki a bajból az állami légitársaságot. A Tarom több százmillió euró veszteséget halmozott fel az elmúlt években.
" ["post_title"]=> string(47) "Utoljára kaphatott állami mentőövet a Tarom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "utoljara-kaphatott-allami-mentoovet-a-tarom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-27 14:54:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:54:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438595" ["menu_order"]=> int(9817) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(438593) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-27 14:52:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:52:41" ["post_content"]=> string(1165) "Ma este osztják ki a Bukaresti Nemzeti Színházban a Román Színházi Szövetség UNITER-díjait, amelyekre több erdélyi magyar színészt, rendezőt és előadást is javasoltak. Debütdíjra javasolták Ricz Ármin rendezőt a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Tavasz ébredése című előadásának színpadra állításáért. Legjobb mellékszereplő kategóriában Bács Miklóst jelölték UNITER-díjra a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rokonok című előadásában nyújtott teljesítményéért. A legjobb női főszereplő kategóriában B. Fülöp Erzsébetet jelölték a Tompa Miklós Társulatnak az Igazság gyertyái című produkciójában nyújtott alakításáért. A legjobb rendezés kategóriában többek között Horváth Hunort, Kovács Iriszt és Botond Nagyot jelölték díjra. A legjobb előadásért járó díjra a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 1978 című produkcióját is felterjesztették, míg az először bemutatott legjobb hazai dráma kategóriában Székely Csaba az Igazság gyertyái című drámáját javasolták UNITER-díjra.
" ["post_title"]=> string(33) "Ma osztják ki az UNITER-díjakat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "ma-osztjak-ki-az-uniter-dijakat-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-27 14:52:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:52:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438593" ["menu_order"]=> int(9818) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(438591) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-27 14:51:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:51:06" ["post_content"]=> string(568) "A Sean Baker független amerikai rendező Anora című thrillerjének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nemzetközi zsűrije, amelyet Greta Gerwig amerikai rendező és színésznő vezetett. A zsűri a második legjelentősebb díjat, a Nagydíjat Payal Kapadia indiai rendezőnő Minden, amit fénynek képzelünk című költői filmjének ítélte. A zsűri díját egy spanyol nyelvű zenés thriller, Jacques Audiard francia rendező Emilia Perez című filmje érdemelte ki.
" ["post_title"]=> string(54) "Az Anora nyert a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "az-anora-nyert-a-cannes-i-nemzetkozi-filmfesztivalon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-27 14:51:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:51:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438591" ["menu_order"]=> int(9819) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(438589) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-27 14:49:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:49:45" ["post_content"]=> string(672) "Kapu Tibor lehet az, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, hiszen ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát az Egyesült Államokban. A hírt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Budapesten. Elmondta, hogy Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított.
" ["post_title"]=> string(42) "Megvannak a következő magyar űrhajósok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "megvannak-a-kovetkezo-magyar-urhajosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-27 14:49:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-27 11:49:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438589" ["menu_order"]=> int(9820) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(438618) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-28 14:53:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-28 11:53:06" ["post_content"]=> string(2109) "Az uniós tagállamok külügyminisztereinek keddi tanácskozóján ismét vita alakult ki a nyugati fegyverek használatára vonatkozó korlátozások feloldásáról Oroszország területén – jelentette ki Josep Borrell kedden Brüsszelben, a találkozó záró sajtótájékoztatóján.
Az ülésen feszült vita alakult ki amiatt is, hogy egyedüliként Magyarország nem járult hozzá újabb 6,5 milliárd euró felszabadításához az Európai Békekeretből ukrajnai fegyverszállításokra. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a német, a litván, az ír, a lengyel és más kollégák “nekiestek ebben az ügyben”, de “hiába kiabálnak vele Európa háborúpárti politikusai”, Magyarország nem enged.
Lengyelország nem zárhatja ki, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába – jelentette ki az ország külügyminisztere, Radosław Sikorski egy interjúban, amit a The Guardian szemlézett.
Mint írják, a külügyminiszter Reuters által idézett mondatai nem tértek ki arra, hogy esetlegesen milyen szerep juthat majd ezeknek a csapatoknak.
Hétfőn Ukrajna legfelsőbb parancsnoka közölte, hogy hamarosan francia katonai oktatók utazhatnak ukrán kiképzőközpontokba.
Az orosz erők elfoglaltak újabb két falut Ukrajnában
Ezt a moszkvai védelmi minisztérium közölte hétfőn. A két település a harkovi régióban található Ivanivka, a másik a donyecki Netailove.
Az ukrán hadsereg vezérkara vasárnap késő este még azt közölte, hogy csapatai visszavertek egy támadást Ivanivka közelében, Kupjanszk városától keletre. Hétfő esti jelentésében pedig a vezérkar azt állította, hogy az ukrán erők hét orosz előrenyomulást vertek vissza a kupjanszki szektorban.
Az orosz erők "részsikert" értek el a kupjanszki szektor egyik területén, az ukrán erők pedig "intézkedéseket tettek a helyzet stabilizálására és az ellenség előretörésének megakadályozására".