A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) rámutat közleményében, hogy több törvényjavaslatot is benyújtott annak érdekében, hogy 2030-ig minden tanuló számára garantált legyen a napi egy meleg étel.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) rámutat közleményében, hogy több törvényjavaslatot is benyújtott annak érdekében, hogy 2030-ig minden tanuló számára garantált legyen a napi egy meleg étel.
Continue Reading
A külügyminiszter hangsúlyozta, Románia támogatja, hogy növekedjen Ukrajna kapacitása az energetikai infrastruktúra működőképességének fenntartására.
Continue Reading
A szárazság okán a helyi szolgáltatók csak bizonyos órarend alapján biztosítják a lakosság ivóvízellátását Románia településeinek 15 százalékában – tájékoztatott az országos vízügyi igazgatóság.
Continue Reading
Kamala Harris amerikai alelnök nem vesztegette az időt, hogy elindítsa 2024-es nem hivatalos elnökválasztási kampányát. A Reuters hírügynökség szerint kampányának…
Continue Reading
Külföldi vezetők és tisztviselők tisztelettel adóztak Joe Biden amerikai elnök vasárnapi döntése előtt. Keir Starmer brit kormányfő azt mondta: tiszteletben…
Continue Reading
Az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa ma megvitatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a magyar soros EU-elnökség által kezdeményezett békemissziót. Ennek…
Continue Reading
Kínába látogat holnap Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, hogy a Kijev és Moszkva közötti háború lezárásának lehetőségeiről tárgyaljon – jelentették be…
Continue Reading
Cătălin Predoiu belügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Pintér Sándor magyar belügyminiszterrel a Bel- és Igazságügyi Tanács Budapesten tartott informális ülésén. A…
Continue Reading
A brit hatóságok tájékoztatása szerint kilenc román állampolgárt vettek őrizetbe a Leeds városában múlt héten történt zavargások ügyében. Közülük nyolcat…
Continue Reading
A pénzügyminiszter ellenzi az adóemeléseket, de nem kínált megoldást az államháztartási hiány csökkentésére. Marcel Boloș egy hétvégi interjúban kijelentette: nem…
Continue Reading
Körülbelül 20 fa kidőlt és több gépkocsi megrongálódott tegnap az ország 10 megyéjének 17 településén és a fővárosban tomboló viharokban…
Continue Reading
Szakadékba zuhant ma a Nyerges-hágón egy személygépkocsi, amelyben öten ültek. Az egyik utas meghalt, a másik négy megsérült, egyikük a…
Continue ReadingA Meleg étel az iskolában program egész országra történő kiterjesztését kéri a kormánytól a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), arra hivatkozva, hogy ez az egyetlen módja az iskolaelhagyás megfékezésének.
Az USR tegnapi közleménye azt követően látott napvilágot, hogy megjelent az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb ezzel kapcsolatos felmérése, mely szerint tavaly az EU-ban közel húszmillió gyermeket fenyegetett a szegénység és társadalmi kirekesztettség veszélye, és Romániában a legmagasabb a veszélyeztetettek aránya.
Az USR rámutat közleményében, hogy több törvényjavaslatot is benyújtott annak érdekében, hogy 2030-ig minden tanuló számára garantált legyen a napi egy meleg étel. A World Vision szervezet által összesített és Silvia Dinică szenátor által ismertetett adatok szerint a programban részt vevő gyerekek 49 százaléka számára az iskolában kapott meleg ebéd jelenti a fő étkezést, 22 százalékuknak pedig ez az egyetlen étkezés egy nap során. Ugyanezen adatok szerint a hátrányos körülmények között élő gyerekek közül minden ötödik éhesen fekszik le.
" ["post_title"]=> string(93) "A Meleg étel az iskolában program egész országra történő kiterjesztését kéri az USR" ["post_excerpt"]=> string(218) "A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) rámutat közleményében, hogy több törvényjavaslatot is benyújtott annak érdekében, hogy 2030-ig minden tanuló számára garantált legyen a napi egy meleg étel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-meleg-etel-az-iskolaban-program-egesz-orszagra-torteno-kiterjeszteset-keri-az-usr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 13:54:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 10:54:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440325" ["menu_order"]=> int(9222) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(440323) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 13:49:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 10:49:47" ["post_content"]=> string(1067) "Luminiţa Odobescu tegnap részt vett a Külügyek Tanácsán, amelyen hangsúlyozta, hogy Románia továbbra is támogatja Ukrajnát - közölte a külügyminisztérium. Ami az energiát illeti, a tárcavezető beszámolt Románia, a Moldovai Köztársaság és Ukrajna külügyminisztereinek közelmúltbeli háromoldalú találkozójáról, amelyen a három ország közötti energetikai összeköttetésről tárgyaltak.
A külügyminiszter hangsúlyozta, Románia támogatja, hogy növekedjen Ukrajna kapacitása az energetikai infrastruktúra működőképességének fenntartására.
Az Európai Beruházási Bank (EBB) elnökével, Nadia Calvinóval folytatott megbeszélésen a Odobescu az olyan kulcsfontosságú területekbe történő beruházások szükségességéről beszélt, mint a védelmi ipar, az energia, az összekapcsolhatóság, illetve az éghajlatváltozás hatásainak kivédése.
" ["post_title"]=> string(61) "Luminiţa Odobescu tegnap részt vett a Külügyek Tanácsán" ["post_excerpt"]=> string(166) "A külügyminiszter hangsúlyozta, Románia támogatja, hogy növekedjen Ukrajna kapacitása az energetikai infrastruktúra működőképességének fenntartására. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "luminita-odobescu-tegnap-reszt-vett-a-kulugyek-tanacsan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 13:49:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 10:49:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440323" ["menu_order"]=> int(9223) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(440321) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 13:48:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 10:48:09" ["post_content"]=> string(1368) "A szárazság okán a helyi szolgáltatók csak bizonyos órarend alapján biztosítják a lakosság ivóvízellátását Románia településeinek 15 százalékában - tájékoztatott az országos vízügyi igazgatóság.
A közlemény szerint az érintett 449 település között hat moldvai város (Dorohoi, Târgu Neamţ, Târgu Ocna, Roman, Paşcani és Hârlău) is szerepel. A szárazság által legérintettebb megyék Botoşani (140 település), Iaşi (77), Fehér (62), Gorj (35), Vrancea (21), Bákó (19), Neamţ (17), Galac (16), Hunyad (12), Vaslui (10), Olt és Argeş (8-8 település). Ugyanakkor kiszáradtak a kutak 251 olyan településen, amelyek nem rendelkeznek helyi vízellátó rendszerrel. Ezeknek a településeknek a legnagyobb része Botoşani, Vaslui, Prahova, Suceava, Neamţ, Bákó, Vrancea, Iaşi és Galac megyében található.
A vízügyi igazgatóság adatai szerint a 40 hazai víztározó telítettsége 79,77 százalékra csökkent a múlt heti 80 százalékról, és jelenleg 3,46 milliárd köbméter víztartalék áll rendelkezésre. Az igazgatóság szakértői úgy becsülik, hogy a hónap végére a víztározó telítettsége 77 százalékra esik vissza.
" ["post_title"]=> string(72) "Országszerte több mint 400 településen vezettek be vízkorlátozást" ["post_excerpt"]=> string(223) "A szárazság okán a helyi szolgáltatók csak bizonyos órarend alapján biztosítják a lakosság ivóvízellátását Románia településeinek 15 százalékában - tájékoztatott az országos vízügyi igazgatóság. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "orszagszerte-tobb-mint-400-telepulesen-vezettek-be-vizkorlatozast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 13:48:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 10:48:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440321" ["menu_order"]=> int(9224) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(440302) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:28:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:28:00" ["post_content"]=> string(1391) "Kamala Harris amerikai alelnök nem vesztegette az időt, hogy elindítsa 2024-es nem hivatalos elnökválasztási kampányát. A Reuters hírügynökség szerint kampányának tisztségviselői és szövetségesei több száz telefonhívást intéztek Harris nevében, arra kérve a jövő hónapban tartandó demokrata párti konvenció küldötteit, hogy őt jelöljék elnöknek a november 5-i választáson a republikánus Donald Trump ellenében. Több forrás szerint a hívások célja a leendő demokrata kihívók blokkolása. Ezek szinte azonnal megkezdődtek, miután a 81 éves Biden feladta a versenyt. Ezzel egy időben a demokrata állami pártelnökök telefonon támogatták Harrist. Az amerikai alelnök beszélt Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzóval, potenciális alelnökjelölt-aspiránssal, Hakeem Jeffries képviselőházi demokrata vezetővel és Steven Horsford képviselővel, a kongresszusi fekete frakció elnökével - mondta egy, az ügyet ismerő forrás. Az Egyesült Államok 248 éves történelme során még nem választott női elnököt. Kamala Harrist könnyebb lesz legyőzni, mint Joe Bident - állította Donald Trump republikánus elnökjelölt a CNN-en nem sokkal Biden bejelentése után. Az amerikai elnök visszalépése miatt utódjának kevesebb mint négy hónapja marad a kampányra.
" ["post_title"]=> string(55) "Kamala Harris máris elkezdte nem hivatalos kampányát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "kamala-harris-maris-elkezdte-nem-hivatalos-kampanyat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:28:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:28:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440302" ["menu_order"]=> int(9226) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(440300) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:26:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:26:07" ["post_content"]=> string(1308) "Külföldi vezetők és tisztviselők tisztelettel adóztak Joe Biden amerikai elnök vasárnapi döntése előtt. Keir Starmer brit kormányfő azt mondta: tiszteletben tartja Biden döntését, és várja, hogy együtt dolgozhassunk az elnöksége hátralévő részében. Olaf Scholz német kancellár hangsúlyozta: Joe Biden nagyon sokat tett az országáért, Európáért és a világért, hiszen neki köszönhetően szoros a transzatlanti együttműködés, erős a NATO, az Egyesült Államok pedig jó és megbízható partner. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hangoztatta: "Biden nagyszerű ember, és mindenben, amit tesz, a hazája iránti szeretet vezérli. Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt mondta: köszönik Joe Bidennek, hogy az évek során rendületlenül támogatta Izraelt. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök azt írta közösségi oldalán, hogy csodálja Joe Biden bátor és méltóságteljes döntését.Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, országa mindig hálás lesz az amerikai elnöknek. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint ki kell vizsgálni a Joe Biden szellemi állapotával kapcsolatos igazságot eltitkoló amerikai média és politikusok összejátszását.
" ["post_title"]=> string(70) "Külföldi vezetők méltatták Joe Biden döntését és mandátumát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "kulfoldi-vezetok-meltattak-joe-biden-donteset-es-mandatumat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:26:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:26:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440300" ["menu_order"]=> int(9227) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(440298) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:24:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:24:52" ["post_content"]=> string(1290) "Az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa ma megvitatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a magyar soros EU-elnökség által kezdeményezett békemissziót. Ennek keretében Orbán meglátogatta az orosz, a kínai, az ukrán elnököt, valamint Donald Trump republikánus elnökjelöltet. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint teljes mértékben elfogadhatatlan Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter azon vádja, hogy az Európai Unió a háborút pártolja. Borrell, a tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően közölte, hogy külön megbeszélést fog kezdeményezni a magyar békemisszióról. Szijjártó Péter ma közölte, hogy politikai össztűzre számít, mert „a brüsszeli külügyes bürokrácia és egyes EU-tagországok vezetői hetek óta a magyar békemisszión köszörülik a nyelvüket”. Közölte: amióta Orbán találkozott az orosz és a kínai elnökkel, valamint Trumppal, azóta a svájci külügyminiszter is találkozott az orosz külügyminiszterrel, az amerikai és az orosz védelmi miniszter telefonon tárgyalt egymással, Zelenszkij ukrán elnök pedig Donald Trumppal beszélt.
" ["post_title"]=> string(81) "Újabb össztűz Magyarországra az unió külügyminisztereinek tanácskozásán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "ujabb-ossztuz-magyarorszagra-az-unio-kulugyminisztereinek-tanacskozasan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:24:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:24:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440298" ["menu_order"]=> int(9228) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(440296) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:22:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:22:11" ["post_content"]=> string(500) "Kínába látogat holnap Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, hogy a Kijev és Moszkva közötti háború lezárásának lehetőségeiről tárgyaljon - jelentették be ma Kijevben. Az ukrán külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető megbeszéléseinek fő témája az lesz, hogy milyen eszközökkel lehetne megállítani az orosz agressziót, és milyen szerepet játszhatna Kína a tartós és igazságos béke elérésében.
" ["post_title"]=> string(45) "Kínába látogat az ukrán külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kinaba-latogat-az-ukran-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:22:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:22:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440296" ["menu_order"]=> int(9229) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(440294) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:19:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:19:35" ["post_content"]=> string(1213) "Cătălin Predoiu belügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Pintér Sándor magyar belügyminiszterrel a Bel- és Igazságügyi Tanács Budapesten tartott informális ülésén. A román belügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélések középpontjában Románia és Bulgária teljes körű schengeni csatlakozása állt. A magyar miniszter megismételte: a magyar elnökség célja, hogy 2024 végéig megszülessen a döntés Románia és Bulgária csatlakozásáról a szárazföldi határokkal is a schengeni övezethez. A két miniszter szerint hatékonynak bizonyult a szervezett és határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló együttműködés a két ország között. Az illegális migrációra vonatkozó adatok az elmúlt 12 hónapban jelentősen javultak, ami a román és a magyar határrendészet közötti együttműködés közvetlen eredménye” – húzta alá a közlemény. A román miniszter felvetette azt is, hogy Magyarország tegye hatékonyabbá a román–magyar határon való átkelést a nyári időszakban. A két tárcavezető ennek jegyében megállapodott egy intézkedéscsomagról.
" ["post_title"]=> string(54) "Román-magyar egyeztetés a schengeni csatlakozásról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "roman-magyar-egyeztetes-a-schengeni-csatlakozasrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:19:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:19:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440294" ["menu_order"]=> int(9230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(440292) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:18:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:18:33" ["post_content"]=> string(898) "A brit hatóságok tájékoztatása szerint kilenc román állampolgárt vettek őrizetbe a Leeds városában múlt héten történt zavargások ügyében. Közülük nyolcat később szabadon engedtek - közölte a román külügy. A szaktárca a külképviseleteken keresztül kapcsolatban áll az ügyben érintett román állampolgárok családjával és a közösségük képviselőivel, a leedsi rendőrség pedig vizsgálja az incidens körülményeit. A nagy-britanniai városban azután törtek ki zavargások, hogy a gyermekvédelmi hatóság állami gondozásba akarta venni egy román család gyermekeit, miután egyikük fejsérüléssel került kórházba. A feldühödött tömeg megdobálta a szociális munkásokat és a segítségükre kiérkezett rendőröket, egy rendőrautót felborított, egy autóbuszt pedig felgyújtott.
" ["post_title"]=> string(72) "Eljárás indult román állampolgárok ellen a leedsi zavargások miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "eljaras-indult-roman-allampolgarok-ellen-a-leedsi-zavargasok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:18:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:18:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440292" ["menu_order"]=> int(9231) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(440290) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:16:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:16:47" ["post_content"]=> string(498) "A pénzügyminiszter ellenzi az adóemeléseket, de nem kínált megoldást az államháztartási hiány csökkentésére. Marcel Boloș egy hétvégi interjúban kijelentette: nem támogatja a jövedelemadó 10 százalékról 16 százalékra való emelését, sem az osztalékadó, sem az áfa növelését. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy milyen megoldások vannak a költségvetési hiány csökkentésére, nem adott egyértelmű választ.
" ["post_title"]=> string(100) "A pénzügyminiszter ellenzi az adóemeléseket, de nem nyújt megoldást a deficit csökkentésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "a-penzugyminiszter-ellenzi-az-adoemeleseket-de-nem-nyujt-megoldast-a-deficit-csokkentesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:16:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:16:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440290" ["menu_order"]=> int(9232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(440288) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:15:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:15:31" ["post_content"]=> string(443) "Körülbelül 20 fa kidőlt és több gépkocsi megrongálódott tegnap az ország 10 megyéjének 17 településén és a fővárosban tomboló viharokban - közölte az országos katasztrófavédelmi felügyelőség. A katasztrófavédelmi erők bevetésére Fehér, Argeş, Bákó, Buzău, Kolozs, Hunyad, Ilfov, Iaşi, Szatmár és Vrancea megyében, valamint Bukarestben volt szükség.
" ["post_title"]=> string(39) "Tíz megyében okozott károkat a vihar" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "tiz-megyeben-okozott-karokat-a-vihar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:15:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:15:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440288" ["menu_order"]=> int(9233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(440286) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-22 14:14:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:14:29" ["post_content"]=> string(349) "Szakadékba zuhant ma a Nyerges-hágón egy személygépkocsi, amelyben öten ültek. Az egyik utas meghalt, a másik négy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult. A Hargita megye katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a baleset délelőtt 10 óra körül történt.
" ["post_title"]=> string(58) "Szakadékba zuhant egy személygépkocsi a Nyerges-hágón" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "szakadekba-zuhant-egy-szemelygepkocsi-a-nyerges-hagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-22 14:14:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-22 11:14:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440286" ["menu_order"]=> int(9234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(440325) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 13:54:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 10:54:51" ["post_content"]=> string(1354) "A Meleg étel az iskolában program egész országra történő kiterjesztését kéri a kormánytól a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), arra hivatkozva, hogy ez az egyetlen módja az iskolaelhagyás megfékezésének.
Az USR tegnapi közleménye azt követően látott napvilágot, hogy megjelent az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb ezzel kapcsolatos felmérése, mely szerint tavaly az EU-ban közel húszmillió gyermeket fenyegetett a szegénység és társadalmi kirekesztettség veszélye, és Romániában a legmagasabb a veszélyeztetettek aránya.
Az USR rámutat közleményében, hogy több törvényjavaslatot is benyújtott annak érdekében, hogy 2030-ig minden tanuló számára garantált legyen a napi egy meleg étel. A World Vision szervezet által összesített és Silvia Dinică szenátor által ismertetett adatok szerint a programban részt vevő gyerekek 49 százaléka számára az iskolában kapott meleg ebéd jelenti a fő étkezést, 22 százalékuknak pedig ez az egyetlen étkezés egy nap során. Ugyanezen adatok szerint a hátrányos körülmények között élő gyerekek közül minden ötödik éhesen fekszik le.
" ["post_title"]=> string(93) "A Meleg étel az iskolában program egész országra történő kiterjesztését kéri az USR" ["post_excerpt"]=> string(218) "A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) rámutat közleményében, hogy több törvényjavaslatot is benyújtott annak érdekében, hogy 2030-ig minden tanuló számára garantált legyen a napi egy meleg étel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-meleg-etel-az-iskolaban-program-egesz-orszagra-torteno-kiterjeszteset-keri-az-usr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 13:54:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 10:54:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440325" ["menu_order"]=> int(9222) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "100484e202f872d781db53afe87e8cb9" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dfcc6f6999854841da9a50c2de866fe3" }