A törvénytervezetet a július 15-én tartott rendkívüli ülésszakon fogadta el a képviselőház, miután a szenátus már tavaly novemberben rábólintott.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

A törvénytervezetet a július 15-én tartott rendkívüli ülésszakon fogadta el a képviselőház, miután a szenátus már tavaly novemberben rábólintott.
Continue Reading
Az esőzések okozta első földcsuszamlás a Gofa közigazgatási régióban zúdult egy falura, míg a második azokat sodorta el, akik tegnap reggel a mentéshez gyülekeztek.
Continue Reading
Tuzson Bence igazságügyi miniszter vezetésével informális tanácsülést tartanak az Európai Unió tagállamainak igazságügyiminiszterei ma Budapesten – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) az MTI-vel.
Continue Reading
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be tegnap Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Continue Reading
Az izraeli hadsereg ma légicsapással megölte a palesztin Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai
nevű palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét Ciszjordániában.

Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek tegnap a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.
Continue Reading
A kéthavonta járó 50 eurós utalványokra mintegy két és fél millió rászoruló jogosult.
Continue Reading
A fennmaradó helyekre augusztus 2-án tartják a felvételi második szakaszát.
Continue Reading
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a július 15-ke óta tartó beiratkozási időszakban eddig 14 614-en jelentkeztek az egyetem valamely szakára, 755-en többen, mint az elmúlt év teljes beiratkozási szakaszában.
Continue Reading
A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitója holnap délelőtt lesz: ekkor kezdődnek a szakmai-közéleti programok.
Continue Reading
Adásunkban interjút hallhatnak Hatházi Andrással A semmitmondó szöveg című kötet szerzőjével, valamint Kolcsár Bélával, az 50 éves jubileumi ünnepségre készülő…
Continue Reading
További javaslat, hogy egy hivatásos nevelőszülő legtöbb két gyermek gondozását vállalhassa el – mondta Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.
Continue ReadingA jogszabály a 2006/407-es vadászati törvény első cikkét egészíti ki, ugyanakkor módosítja az emberre veszélyes medvék azonnali kilövését lehetővé tevő 2021/81-es sürgősségi kormányrendeletet. A törvény 426 egyedre megelőzési vadászati kvótát, 55 egyedre pedig beavatkozási kvótát ír elő 2024-re és 2025-re az emberek elleni támadások és a medvék okozta károk megelőzése érdekében.
A törvénytervezetet a július 15-én tartott rendkívüli ülésszakon fogadta el a képviselőház, miután a szenátus már tavaly novemberben rábólintott.
" ["post_title"]=> string(77) "Klaus Iohannis kihirdette a medveállomány kezeléséről szóló törvényt" ["post_excerpt"]=> string(161) "A törvénytervezetet a július 15-én tartott rendkívüli ülésszakon fogadta el a képviselőház, miután a szenátus már tavaly novemberben rábólintott." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "klaus-iohannis-kihirdette-a-medveallomany-kezeleserol-szolo-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-24 13:55:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-24 10:55:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440360" ["menu_order"]=> int(9209) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(440353) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:17:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:17:01" ["post_content"]=> string(1324) "Már több mint 150 halálos áldozata van az Etiópia déli részén történt két földcsuszamlásnak, és a mentésen dolgozók szerint a halálos áldozatok száma tovább nőhet - közölte ma az etióp kormány szóvivője.
A helyi hatóságok tájékoztatása szerint az esőzések okozta első földcsuszamlás a Gofa közigazgatási régióban zúdult egy falura, míg a második azokat sodorta el, akik tegnap reggel a mentéshez gyülekeztek. A mentés tovább folyik, de nehéz terepen kutatnak az eltemetett testek után - mondta el a Reuters hírügynökségnek telefonon Markos Melese, Gofa régió katasztrófavédelmi vezetője. Hozzátette, hogy kisgyerekek és állapotos nők is voltak a halottak között - mondta el egy Kencho Shacha Gozdi körzetbeli illetékes hozzátéve, hogy legalább öt embert élve sikerült kiszabadítani a sárlavina alól. Gofa mintegy 450 kilométerre, megközelítőleg 10 órányi autóútra van Addisz-Abebától, Etiópia fővárosától.
A mintegy 120 millió lakosú, Afrika második legnépesebb országának számító Etiópiában júniusban kezdődött az esős évszak, és szeptemberben ér véget.
" ["post_title"]=> string(72) "Több mint 150 halálos áldozata van az etiópiai földcsuszamlásoknak" ["post_excerpt"]=> string(179) "Az esőzések okozta első földcsuszamlás a Gofa közigazgatási régióban zúdult egy falura, míg a második azokat sodorta el, akik tegnap reggel a mentéshez gyülekeztek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "tobb-mint-150-halalos-aldozata-van-az-etiopiai-foldcsuszamlasoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 14:17:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:17:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440353" ["menu_order"]=> int(9211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(440350) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:15:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:15:08" ["post_content"]=> string(1154) "Tuzson Bence igazságügyi miniszter vezetésével informális tanácsülést tartanak az Európai Unió tagállamainak igazságügyiminiszterei ma Budapesten - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) az MTI-vel. "Az elkövetkezendő fél évben és az informális ülésen is téma lesz az igazságügy digitalizációja, a mesterséges intelligencia szabályozása és biztonságos felhasználása is az igazságügyi szektorban. Ez a terület olyan kiaknázatlan innovatív lehetőségeket hordoz magában, amely komoly versenyelőnyhöz juttathatja Európát és megváltoztathatja az emberek mindennapi életét" - mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter. Ma a magyar elnökség a jogi versenyképesség kapcsán három kérdésben tárgyal a tagállamok igazságügy-minisztereivel: a határon átnyúló polgári ügyekre vonatkozó komplex uniós joganyag egyszerűsítéséről, a kis- és középvállalkozások EU-n belüli jogi helyzetének megerősítéséről, valamint az online piactereken kötött szerződésekkel kapcsolatos
jogviták hatékonyabb kezeléséről.
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg - jelentette be tegnap Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a külügyminiszterek szokásos havi ülését követő sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, a döntést "szimbolikus következménynek" szánja amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hónap elején uniós partnereinek jóváhagyása nélkül utazott el Moszkvába, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett az ukrajnai helyzetről.
" ["post_title"]=> string(98) "Josep Borrell "szimbolikus következménynek" szánja az augusztus végi informális találkozót" ["post_excerpt"]=> string(255) "Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg - jelentette be tegnap Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "josep-borrell-szimbolikus-kovetkezmenynek-szanja-az-augusztus-vegi-informalis-talalkozot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 14:13:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:13:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440348" ["menu_order"]=> int(9213) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(440345) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:08:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:08:30" ["post_content"]=> string(575) "Az izraeli hadsereg ma légicsapással megölte a palesztin Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai
nevű palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét Ciszjordániában.
Palesztin jelentések szerint a drónnal végrehajtott légicsapásban végeztek Asraf Nafettel, a Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokával, valamint az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai helyi egységét vezető Mohamed Abu Abddal.
" ["post_title"]=> string(56) "Légicsapással megölték a Hamász egyik parancsnokát" ["post_excerpt"]=> string(222) "Az izraeli hadsereg ma légicsapással megölte a palesztin Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét Ciszjordániában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "legicsapassal-megoltek-a-hamasz-egyik-parancsnokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 14:08:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:08:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440345" ["menu_order"]=> int(9214) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(440343) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:07:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:07:24" ["post_content"]=> string(1092) "Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek tegnap a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban - jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.
Az izraeli hadsereg korábban felszólította a város keleti felében lakókat, hogy haladéktalanul hagyják el a térséget. Az izraeli hatóságok azt állították, hogy a radikális iszlamista Hamász harcosai éppen ezekből a térségekből indítottak rakétákat Izrael ellen. Szemtanúk beszámolói szerint emberek ezrei menekültek el az érintett városrészekből, sokan közülük olyanok, akik a Gázai övezet más régióiból érkeztek oda menedék reményében.
Az izraeli hadsereg időközben közölte, hogy a Hamász több harcosával végeztek és több mint 30 katonai létesítményt romboltak le, így fegyverraktárakat, megfigyelőállásokat és alagutakat.
" ["post_title"]=> string(58) "Többen meghaltak egy izraeli támadásban Hán-Júniszban" ["post_excerpt"]=> string(244) "Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek tegnap a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban - jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "tobben-meghaltak-egy-izraeli-tamadasban-han-juniszban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 14:07:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:07:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440343" ["menu_order"]=> int(9215) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(440340) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:06:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:06:21" ["post_content"]=> string(587) "Jövő hónapban folyósítják a 2 000 lejnél kisebb nettó jövedelemmel rendelkezők számára a 250 lejes élelmiszer-vásárlási támogatást.
A kéthavonta járó 50 eurós utalványokra mintegy két és fél millió rászoruló jogosult.
A segély biztosításához a kormány legutóbbi ülésén 646 millió lejjel egészítette ki a Beruházási és Európai Projektekért felelős minisztérium költségvetését.
" ["post_title"]=> string(81) "Jövő hónapban folyósítják a 250 lejes élelmiszer-vásárlási támogatást" ["post_excerpt"]=> string(97) "A kéthavonta járó 50 eurós utalványokra mintegy két és fél millió rászoruló jogosult. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "jovo-honapban-folyositjak-a-250-lejes-elelmiszer-vasarlasi-tamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 14:06:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:06:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440340" ["menu_order"]=> int(9216) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(440337) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:04:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:04:19" ["post_content"]=> string(491) "A médiák csökkenő sorrendjében osztják ki a helyeket, ha a diák nem jut be az általa elsőnek bejelölt osztályba, akkor a számítógép automatikusan beosztja a második opciónak bejelölt helyre, ha a médiája ahhoz megfelel.
A középiskolákba július 25-30-ka között iratkozhatnak be. A fennmaradó helyekre augusztus 2-án tartják a felvételi második szakaszát.
" ["post_title"]=> string(93) "Holnap tartják a sikeresen képességvizsgázott nyolcadikosok számítógépes elosztását" ["post_excerpt"]=> string(81) "A fennmaradó helyekre augusztus 2-án tartják a felvételi második szakaszát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "holnap-tartjak-a-sikeresen-kepessegvizsgazott-nyolcadikosok-szamitogepes-elosztasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 14:04:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:04:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440337" ["menu_order"]=> int(9217) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(440334) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:03:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:03:10" ["post_content"]=> string(1024) "A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a beiratkozások félidejénél a jelentkezők száma meghaladta a tavaly felvételizni vágyók összlétszámát.
A tanintézmény által közölt adatok szerint a július 15-ke óta tartó beiratkozási időszakban eddig 14 614-en jelentkeztek az egyetem valamely szakára, 755-en többen, mint az elmúlt év teljes beiratkozási szakaszában, a látogatás nélküli oktatást eddig 2500-an választották, 403-mal többen, mint az elmúlt évben. Hasonló a helyzet a mesteri képzésnél is: 5.238 jelentkezőt regisztráltak tegnapig, 550-el többet, mint tavaly a beiratkozási szakasz egészében.
A legnépszerűbbnek az Informatika kar, és azon belül is a Mesterséges Intelligencia bizonyul, ezt követi a Pszichológia, a Közgazdasági informatika és a Jog. A beiratkozási időszak pénteken zárul.
" ["post_title"]=> string(82) "A jelentkezők száma meghaladta a tavaly felvételizni vágyók összlétszámát" ["post_excerpt"]=> string(229) "A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a július 15-ke óta tartó beiratkozási időszakban eddig 14 614-en jelentkeztek az egyetem valamely szakára, 755-en többen, mint az elmúlt év teljes beiratkozási szakaszában." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-jelentkezok-szama-meghaladta-a-tavaly-felvetelizni-vagyok-osszletszamat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 14:03:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:03:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440334" ["menu_order"]=> int(9218) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(440330) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:00:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:00:51" ["post_content"]=> string(1401) ""Jobb pályán" mottóval ma kezdődik Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz a Tusványos. Idén 34 rendezvénysátorral, és több mint ötszáz programmal, ezer előadóval várják az érdeklődőket.
Az időszerű közéleti, politikai témák között egyebek mellett a béketeremtésről, a választási évről, és a magyar uniós elnökségről rendeznek kerekasztal- és pódiumbeszélgetéseket. Idén is megrendezik a péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztalt a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetőinek részvételével.
A hagyományos szombat délelőtti politikai fórumon Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tart előadást, válaszolva a közönség kérdéseire is. Tusványoson idén is lesznek irodalmi, színházi események, a népzene és táncház iránt érdeklődőknek pedig a tavaly felavatott Kriza János Csűrben kínálnak hajnalig tartó programokat.
A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitója holnap délelőtt lesz: ekkor kezdődnek a szakmai-közéleti programok.
" ["post_title"]=> string(9) "Kezdődik" ["post_excerpt"]=> string(150) "A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitója holnap délelőtt lesz: ekkor kezdődnek a szakmai-közéleti programok." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "kezdodik-a-33-tusvanyos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 14:17:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:17:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440330" ["menu_order"]=> int(9219) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(440181) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-23 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 11:00:00" ["post_content"]=> string(592) "Adásunkban interjút hallhatnak Hatházi Andrással A semmitmondó szöveg című kötet szerzőjével, valamint Kolcsár Bélával, az 50 éves jubileumi ünnepségre készülő Gyergyószárhegyi Művésztelep vezetőjével. Műsorunk végén Mărcuțiu-Rácz Dóra a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júliusi lapszámait ismerteti.
Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik - jelentette be ma Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.
A tárcavezető beszámolója szerint a gyermekvédő hatóságok és a minisztérium által végzett, előre be nem jelentett ellenőrzések során arra a következtetésre jutottak, hogy néhány napos csecsemők gondozását nem lehet 18 éves fiatalokra bízni, ezért sürgősségi kormányrendelettel 21 évre emelik a korhatárt azok számára, akik a hivatásos nevelőszülői feladatra jelentkeznek.
A jogszabálytervezet azt is előírná, hogy egy hivatásos nevelőszülő legkésőbb 45 éves korában vehessen gondozásába újszülöttet, hogy a nevelt gyermek ne veszítse el őt idő előtt és ne éljen át traumát. További javaslat, hogy egy hivatásos nevelőszülő legtöbb két gyermek gondozását vállalhassa el - mondta a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(65) "Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit" ["post_excerpt"]=> string(191) "További javaslat, hogy egy hivatásos nevelőszülő legtöbb két gyermek gondozását vállalhassa el - mondta Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "szigoritjak-a-hivatasos-neveloszulove-valas-felteteleit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-23 13:56:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-23 10:56:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440327" ["menu_order"]=> int(9221) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(440360) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-24 13:55:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-24 10:55:30" ["post_content"]=> string(693) "A jogszabály a 2006/407-es vadászati törvény első cikkét egészíti ki, ugyanakkor módosítja az emberre veszélyes medvék azonnali kilövését lehetővé tevő 2021/81-es sürgősségi kormányrendeletet. A törvény 426 egyedre megelőzési vadászati kvótát, 55 egyedre pedig beavatkozási kvótát ír elő 2024-re és 2025-re az emberek elleni támadások és a medvék okozta károk megelőzése érdekében.
A törvénytervezetet a július 15-én tartott rendkívüli ülésszakon fogadta el a képviselőház, miután a szenátus már tavaly novemberben rábólintott.
" ["post_title"]=> string(77) "Klaus Iohannis kihirdette a medveállomány kezeléséről szóló törvényt" ["post_excerpt"]=> string(161) "A törvénytervezetet a július 15-én tartott rendkívüli ülésszakon fogadta el a képviselőház, miután a szenátus már tavaly novemberben rábólintott." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "klaus-iohannis-kihirdette-a-medveallomany-kezeleserol-szolo-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-24 13:55:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-24 10:55:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440360" ["menu_order"]=> int(9209) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c5a8ef155672f9b3bacb34fbd1fffabe" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2458608da74c561ef3ab3c5e28297ef9" }