Az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa ma megvitatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a magyar soros EU-elnökség által kezdeményezett békemissziót. Ennek keretében Orbán meglátogatta az orosz, a kínai, az ukrán elnököt, valamint Donald Trump republikánus elnökjelöltet. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint teljes mértékben elfogadhatatlan Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter azon vádja, hogy az Európai Unió a háborút pártolja. Borrell, a tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően közölte, hogy külön megbeszélést fog kezdeményezni a magyar békemisszióról. Szijjártó Péter ma közölte, hogy politikai össztűzre számít, mert „a brüsszeli külügyes bürokrácia és egyes EU-tagországok vezetői hetek óta a magyar békemisszión köszörülik a nyelvüket”. Közölte: amióta Orbán találkozott az orosz és a kínai elnökkel, valamint Trumppal, azóta a svájci külügyminiszter is találkozott az orosz külügyminiszterrel, az amerikai és az orosz védelmi miniszter telefonon tárgyalt egymással, Zelenszkij ukrán elnök pedig Donald Trumppal beszélt.
Ma megkezdődtek a magyar Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetések
A tárgyalások témái között van a mandátumok igazolása, az eskütétel rendje, az ülés menete, a tisztségviselők megválasztása és a bizottsági struktúra kialakítása.
Tovább...Befejezték a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését
A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint a csaknem félmillió regisztrált választó közül több mint 356 ezren küldték vissza szavazatukat levélben.
Tovább...Több, mint fél százalékkal nőtt az infláció az Európai Unióban
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint márciusban 2,8 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2,1…
Tovább...Kedvezően alakul a mezőgazdasági támogatások jövője
Romániának előnyt jelent, hogy majdnem 50 százalékkal növelik a mezőgazdaságnak szánt alapokat, amit az Európai Parlament javasolt az Unió következő…
Tovább...