Változás történt a Banca Transilvania kereskedelmi bank vezetésében, ahol Luminiţa Runcant elmozdították vezérigazgató-helyettesi posztjáról. A Ziarul Financiar szerint ugyanakkor Runcan…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Változás történt a Banca Transilvania kereskedelmi bank vezetésében, ahol Luminiţa Runcant elmozdították vezérigazgató-helyettesi posztjáról. A Ziarul Financiar szerint ugyanakkor Runcan…
Continue Reading
A bevándorlási főfelügyelőség növelni fogja a bevándorlók számára fenntartott férőhelyek számát az e célra kialakított szálláshelyeken. Megnövelték az Arad megyei…
Continue Reading
Őrizetbe vették a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített emberölés gyanúja miatt.
(tovább…) Continue Reading
A talajszinti szárazság az ország majdnem minden mezőgazdasági régiójában jelentős a nem öntözött kukorica esetében – olvasható az agrometeorológiai előrejelzésben.
(tovább…) Continue Reading
A Román Nemzeti Bank mától 6,75 százalékról 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A kereskedelmi bankok lej- és devizatartalékainak kötelező…
Continue Reading
Megküldték a Hivatalos Közlönynek a tanulók jogállásáról, illetve az iskolák megszervezéséről és működéséről szóló keretszabályzatot – közölte az oktatási miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Bukarestbe szállítják az a 16 éves lányt, aki áramütést kapott Aradon, miután egy tehervonat kocsijának tetejét akarta magát lefényképezni.
(tovább…) Continue Reading
Kétezer lej értékű utalványt kapnak azok a hátrányos helyzetű kismamák, akik 2024. április 12-e után szültek – közölte a munkaügyi minisztérium.
(tovább…) Continue Reading
Év végére körülbelül 140 kilométeres szakaszon járható lesz az A7-es jelzésű moldvai autópálya – jelentette be Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Tegnap este korlátozás nélkül újraindult a közúti forgalom az Olt-völgyében. A munkálatokat két nappal a tervezett határidő előtt fejezték be.
(tovább…) Continue Reading
Ásványvizet és forrásvizet forgalmazó cégeket büntetett meg az országos fogyasztóvédelem összesen 2 millió lejre. Az ellenőrök több mint 700 céghez,…
Continue Reading
Mintegy 300 ukrán katona hatolt be a határon át Oroszország területére, harcba bocsátkozva az orosz erőkkel – ismerte el az orosz védelmi minisztérium. Az összecsapások egészen a határtól 10 kilométerre fekvő, mintegy 5000 lakosú Szudzsa külvárosáig terjedtek.
(tovább…) Continue ReadingVáltozás történt a Banca Transilvania kereskedelmi bank vezetésében, ahol Luminiţa Runcant elmozdították vezérigazgató-helyettesi posztjáról. A Ziarul Financiar szerint ugyanakkor Runcan megkapta a nemzeti bank jóváhagyását, hogy elfoglalja az OTP Bank Románia vezérigazgatói tisztségét, ugyanis az ő feladata lesz az OTP integrálása a BT-be, miután a legnagyobb hazai bank megvásárolta magyar kereskedelmi bank hazai leányvállalatát.
" ["post_title"]=> string(69) "Új vezérigazgató vezeti le az OTP Bank BT-be való integrálását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "uj-vezerigazgato-vezeti-le-az-otp-bank-bt-be-valo-integralasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:21:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:21:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440817" ["menu_order"]=> int(9041) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(440814) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:18:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:18:35" ["post_content"]=> string(701) "A bevándorlási főfelügyelőség növelni fogja a bevándorlók számára fenntartott férőhelyek számát az e célra kialakított szálláshelyeken. Megnövelték az Arad megyei Újpanádon a közrendvédelmi őrizetbe vett külföldiek számára fenntartott szállásközpont kapacitását, amely eléri a 400 férőhelyet. Jelenleg 160 személy fogadására képes. Filimon Pîtea főbiztos a közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a kihasználtsági arány jelenleg mindössze 21 százalék, ami viszonylag alacsony, figyelembe véve a román határrendőrség által a román-magyar határon szinte naponta elfogott migránsok számát.
" ["post_title"]=> string(99) "Növelik az aradi Újpanádon a közrendvédelmi őrizetbe vett bevándorlók szállásközpontját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "novelik-az-aradi-ujpanadon-a-kozrendvedelmi-orizetbe-vett-bevandorlok-szallaskozpontjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:18:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:18:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440814" ["menu_order"]=> int(9042) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3577 (24) { ["ID"]=> int(440809) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:28:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:28:49" ["post_content"]=> string(2198) "Őrizetbe vették a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített emberölés gyanúja miatt.
Az ügyészek szerint a két gyanúsított, miután úgy ítélték meg, hogy már nem célszerű életben tartani bizonyos intenzív terápiás ellátásra szoruló betegeket, kidolgoztak és végrehajtottak egy tervet, ami abból állt, hogy hirtelen lecsökkentik a beadott noradrenalin mennyiségét, amitől a vérnyomás hirtelen lecsökkent, majd szív- és légzésleállás következett be. Ugyanabban az ügyben hamis tanúzás gyanúja miatt egy orvosi asszisztensnőt is őrizetbe vettek. A kivizsgálások akkor kezdődtek el, amikor áprilisban a kórház egyik alkalmazottja jelentette az ügyészségen, hogy április 4-e és 7-e között 17 beteg halt meg az intenzív osztályon a vérnyomás emelésére vagy szinten tartására használt gyógyszer dózisának szándékos csökkentése miatt. (Agerpres)
Spontán sztrájkba léptek a bukaresti Sfantul Pantelimon sürgősségi kórház aneszteziológusai és intenzív terápiás orvosai, akik nem hajlandók érzéstelenítővel dolgozni a műtétekre előírt idült betegek esetében. Bogdan Socea igazgató szerint az orvosok kizárólag a sürgősséget, az ügyeletet és a intenzív osztályon lévő betegeket látják el, illetve lemondással fenyegetőznek. Az igazgató szerint az orvosok a munkalégkör miatt tiltakoznak. (Rador)
Marcel Ciolacu kormányfő és Alexandru Rafila egészségügyi miniszter délelőtti nyilatkozataikban hangsúlyozták, hogy hagyni kell dolgozni az igazságszolgáltatást, mielőtt következtetéseket vonnának le a bukaresti kórházban történt halálesetekkel kapcsolatban. Az egészségügyi miniszter azt mondta, nem mond le az ügy miatt. Hozzátette, az orvos egyéni felelőssége a beteg kezelésének megállapítása.(Hohtnews.ro)
" ["post_title"]=> string(62) "Bűnügyi kivizsgálás és sztrájk egy bukaresti kórházban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "bunugyi-kivizsgalas-es-sztrajk-egy-bukaresti-korhazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:28:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:28:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440809" ["menu_order"]=> int(9044) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(440805) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:26:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:26:10" ["post_content"]=> string(728) "A talajszinti szárazság az ország majdnem minden mezőgazdasági régiójában jelentős a nem öntözött kukorica esetében - olvasható az agrometeorológiai előrejelzésben.
A következő hat napra vonatkozó prognózis szerint a normálisnál magasabb levegő hőmérséklet és a nedvesség nagyfokú hiánya a talajból, kedvezőtlenül befolyásolják a termés minőségét és mennyiségét. A meteorológusok arra is figyelmeztetnek, hogy a növények fejlődése fokozatosan romlik mind a kapásnövények, mint pedig a gyümölcsök és a szőlő esetében.
" ["post_title"]=> string(27) "Egyre nagyobb a szárazság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "egyre-nagyobb-a-szarazsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:26:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:26:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440805" ["menu_order"]=> int(9045) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(440802) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:18:05" ["post_content"]=> string(387) "A Román Nemzeti Bank mától 6,75 százalékról 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A kereskedelmi bankok lej- és devizatartalékainak kötelező szintjén nem módosított a Román Nemzeti Bank. Az alapkamat legutóbb idén júliusban módosult, akkor 7 százalékról 6,75 század százalékra csökkentették.
" ["post_title"]=> string(29) "Megint csökkent az alapkamat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "megint-csokkent-az-alapkamat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:18:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:18:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440802" ["menu_order"]=> int(9046) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(440800) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:17:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:17:11" ["post_content"]=> string(1093) "Megküldték a Hivatalos Közlönynek a tanulók jogállásáról, illetve az iskolák megszervezéséről és működéséről szóló keretszabályzatot – közölte az oktatási miniszter.
A két jogszabály a tanév kezdetén lép hatályba. A bürokráciamentesítés érdekében számos iskolai dokumentumot digitális formában tárolhatnak majd. A tanárok javaslatára minden oktatási időszak végén magaviseleti jegyet kapnak a diákok az iskolaszabályzat és a magatartási szabályok betartásának függvényében. A magaviseleti jegyek átlaga minden 20 igazolatlan hiányzás után egy jeggyel csökken. A tanárnak lehetősége van úgy dönteni, hogy az órát zavaró tanulót az iskola egy másik helyiségébe helyezi át, de ez nem kötelező. Az intézkedés lehetséges módozatait az egyes iskolák szabályzatában rögzítik, miután konzultáltak a szülők, a diákok és a szakszervezetek képviselőivel.
" ["post_title"]=> string(30) "Új szabályzatok a tanügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "uj-szabalyzatok-a-tanugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:17:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:17:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440800" ["menu_order"]=> int(9047) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(440798) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:15:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:15:50" ["post_content"]=> string(704) "Bukarestbe szállítják az a 16 éves lányt, aki áramütést kapott Aradon, miután egy tehervonat kocsijának tetejét akarta magát lefényképezni.
A lány testének 80 százalékán szenvedett égési sérüléseket, illetve medencetörést. Múlt héten egy 19 éves fiú mászott fel egy tehervonat kocsijára és kapott áramütést az ugyancsak Arad megyei Ménesen, az incidenst barátai filmeztek. . Egy évvel ezelőtt egy 21 éves fiatal kapott halálos áramütést Ménesen, miközben szelfizni akart telefonjával egy szerelvényen.
" ["post_title"]=> string(40) "Bukarestbe szállítják az aradi lányt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "bukarestbe-szallitjak-az-aradi-lanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:15:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:15:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440798" ["menu_order"]=> int(9048) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(440796) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:14:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:14:08" ["post_content"]=> string(1077) "Kétezer lej értékű utalványt kapnak azok a hátrányos helyzetű kismamák, akik 2024. április 12-e után szültek – közölte a munkaügyi minisztérium.
A szaktárca Facebook-oldalán közzétett tájékoztatás szerint a 2000 lejes utalványt az újszülöttek ellátásához szükséges termékek (pelenka, tisztálkodószerek, ruhák, baba-mama egészségügyi cikke) vásárlására lehet felhasználni. Az egyszeri támogatásra azok a kismamák jogosultak, akik beilleszkedési minimáljövedelemben részesülnek, továbbá a fogyatékkal élő, a valamilyen okból válságos helyzetben lévő, a kiskorú, a személyazonossági iratokkal nem rendelkező, a hontalan és a háborús övezetekből származó kismamák. A négy évre szóló program költségvetése 24 millió euro. A támogatásra jogosultak jegyzékét az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség állítja össze.
" ["post_title"]=> string(38) "Támogatás a rászoruló kismamáknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "tamogatas-a-raszorulo-kismamaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:14:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:14:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440796" ["menu_order"]=> int(9049) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(440794) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:13:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:13:20" ["post_content"]=> string(908) "Év végére körülbelül 140 kilométeres szakaszon járható lesz az A7-es jelzésű moldvai autópálya – jelentette be Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
A Dumbrava és Mizil közötti 1-es szakasz körülbelül 80 százalékban, a Mizil és Pietroasele közötti 2-es szakasz 88-90 százalékban készült el. Ezek megépítésének határideje idén ősszel jár le. Tájékoztatása szerint a 3-as szakasz munkálatai az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács nagy késéssel meghozott döntései miatt késnek, jelenleg 10 százalékon állnak. Romániában jelenleg 518 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út építése zajlik, további 263 kilométernyi szakasz pedig a versenytárgyalási vagy tervezési fázisban van.
" ["post_title"]=> string(52) "Új autópályák átadását ígérik a hatóságok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "uj-autopalyak-atadasat-igerik-a-hatosagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:13:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:13:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440794" ["menu_order"]=> int(9050) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(440792) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:12:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:12:17" ["post_content"]=> string(754) "Tegnap este korlátozás nélkül újraindult a közúti forgalom az Olt-völgyében. A munkálatokat két nappal a tervezett határidő előtt fejezték be.
Az ország egyik legforgalmasabb tranzit útszakaszát július 5-én azért zárták le Bojca és Lazaret között, mert a Nagyszeben-Piteşti autópálya megépítéséhez erdőirtásra volt szükség. A Nagyszeben és Piteşti közötti autópálya több mint 122 km hosszú, 5 szakaszra osztott, és a 4. páneurópai folyosó fontos részét képezve Közép- és Nyugat-Romániát fogja összekötni az európai autópálya-hálózattal.
" ["post_title"]=> string(48) "Határidő előtt megnyitották az Olt-völgyét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "hatarido-elott-megnyitottak-az-olt-volgyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:12:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:12:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440792" ["menu_order"]=> int(9051) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(440790) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:11:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:11:15" ["post_content"]=> string(517) "Ásványvizet és forrásvizet forgalmazó cégeket büntetett meg az országos fogyasztóvédelem összesen 2 millió lejre. Az ellenőrök több mint 700 céghez, raktárhoz és üzlethez szálltak ki, ebből majdnem 600-nál rendellenességeket tapasztaltak, a leggyakoribb kihágások a víz napon tárolása, a hűtők tisztasága vagy a lejárt szavatossági idő voltak. A fogyasztóvédelmi ellenőrök 150 ezer liter ásványvizet vontak ki a forgalomból.
" ["post_title"]=> string(50) "Vízforgalmazókat büntetett a fogyasztóvédelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "vizforgalmazokat-buntetett-a-fogyasztovedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:11:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:11:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440790" ["menu_order"]=> int(9052) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(440788) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-08 14:09:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:09:43" ["post_content"]=> string(1340) "Mintegy 300 ukrán katona hatolt be a határon át Oroszország területére, harcba bocsátkozva az orosz erőkkel – ismerte el az orosz védelmi minisztérium. Az összecsapások egészen a határtól 10 kilométerre fekvő, mintegy 5000 lakosú Szudzsa külvárosáig terjedtek.
A támadást az oroszok állítása szerint drónok és rakétacsapások is támogatták. A harcokban a TASZSZ állami hírügynökség szerint legalább öt civil meghalt, és mintegy 28-an megsebesültek. Bár Moszkva azt állította, hogy visszaszorította a támadást, nem világos, hogy a művelet véget ért-e, vagy a harcok még folytatódtak. Mint fogalmaztak, „sikerült megakadályozni az orosz területre való mély behatolást”. Vlagyimir Putyin orosz elnök óriási provokációnak nevezte az ukrán támadást, amelynek során meggondolatlanul bombáznak civil célpontokat. Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök azt mondta Putyinnak, hogy a betörést leállították, de az általában jól tájékozott orosz katonai bloggerek úgy értékelik, hogy a területen nem olyan stabil a helyzet, amint az a Kreml állítja. Kijev nem kommentálta az ukrán behatolás hírét.
" ["post_title"]=> string(35) "Orosz területen az ukrán katonák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "orosz-teruleten-az-ukran-katonak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-08 14:09:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-08 11:09:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440788" ["menu_order"]=> int(9053) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(440817) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:20:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:20:58" ["post_content"]=> string(517) "Változás történt a Banca Transilvania kereskedelmi bank vezetésében, ahol Luminiţa Runcant elmozdították vezérigazgató-helyettesi posztjáról. A Ziarul Financiar szerint ugyanakkor Runcan megkapta a nemzeti bank jóváhagyását, hogy elfoglalja az OTP Bank Románia vezérigazgatói tisztségét, ugyanis az ő feladata lesz az OTP integrálása a BT-be, miután a legnagyobb hazai bank megvásárolta magyar kereskedelmi bank hazai leányvállalatát.
" ["post_title"]=> string(69) "Új vezérigazgató vezeti le az OTP Bank BT-be való integrálását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "uj-vezerigazgato-vezeti-le-az-otp-bank-bt-be-valo-integralasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:21:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:21:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440817" ["menu_order"]=> int(9041) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "59995e1373f14331bde5e09a826e41ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3702ee3620e6934eb16a73fa01cb049d" }