Negyvenmillió lejjel kiegészítik az oktatási minisztérium költségvetését a kormány tartalékalapjából. A szaktárca honlapján közzétett határozattervezet szerint a pénzt egyetemi bentlakások…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Negyvenmillió lejjel kiegészítik az oktatási minisztérium költségvetését a kormány tartalékalapjából. A szaktárca honlapján közzétett határozattervezet szerint a pénzt egyetemi bentlakások…
Continue Reading
Augusztus 12-étől, azaz hétfőtől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – közölte a pénzügyminisztérium. Az 1 és…
Continue Reading
Az uniós tagállamok közül Romániában (29,5 százalék), Cipruson (33,1 százalék) és Olaszországban (35,4 százalék) volt a legalacsonyabb 2022-ben a könyveket…
Continue Reading
A helyi hatóságok kötelező kitelepítést rendeltek el ma a nyugat-oroszországi Lipeckben, miután a várost és környékét tömeges ukrán dróntámadás érte…
Continue Reading
Az amerikai demokrata párti Kamala Harris elnökjelölt 5 százalékponttal vezet a republikánus Donald Trump előtt a november 5-i amerikai elnökválasztási…
Continue Reading
Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a bécsi Taylor Swift-koncerten merényletre készülő fiatal férfi – jelentették be az osztrák hatóságok. Három…
Continue Reading
A bukaresti törvényszék tegnap helyt adott az ügyészek kérésének, és elrendelte a fővárosi Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház szerdán őrizetbe vett…
Continue Reading
A magánkézben levő sportklubok is állami finanszírozásban részesülhetnek a gyerekeknek és fiataloknak szervezett sporttevékenységekre – jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő…
Continue Reading
A kormány több mint 1,1 milliárd lejjel egészítette ki az egészségügyi minisztérium költségvetését az országos egészségügyi programok folytatásának biztosítására. Mihai…
Continue Reading
A kormány 750 millió lejjel egészítette ki a fejlesztési minisztérium költségvetését, hogy biztosítsa az úgynevezett felújítási hullám program, a helyi…
Continue Reading
A Román Nemzeti Bank lefelé módosította az idei inflációs előrejelzését, így az év végén 4 százalékos fogyasztói árindexre számít a…
Continue Reading
Románia külkereskedelmi mérleghiánya 13,2 százalékkal 15 milliárd euróra nőtt az idén az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest…
Continue ReadingNegyvenmillió lejjel kiegészítik az oktatási minisztérium költségvetését a kormány tartalékalapjából. A szaktárca honlapján közzétett határozattervezet szerint a pénzt egyetemi bentlakások bővítésére fordítják. Az indoklás szerint mind a hazai, mind a külföldről érkező egyetemisták körében egyre nagyobb az igény a bentlakásos helyek iránt, és a növekvő kereslet miatt a létesítmények túlzsúfoltakká váltak. A pénzből befejezik egyebek mellett a Temesvári Nyugati Egyetem, a Nagyváradi Egyetem és a Bukaresti Műszaki Egyetem bentlakásának bővítését.
" ["post_title"]=> string(50) "Bentlakásokat bővítenek kormányzati alapokból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "bentlakasokat-bovitenek-kormanyzati-alapokbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-10 11:43:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-10 08:43:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440841" ["menu_order"]=> int(9029) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(440839) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-10 11:42:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-10 08:42:10" ["post_content"]=> string(1043) "Augusztus 12-étől, azaz hétfőtől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok - közölte a pénzügyminisztérium. Az 1 és 3 éves futamidejű kötvények 5,8 illetve 6,6 százalékot kamatoznak. Az állampapírok online megvásárlására szeptember 5-éig van lehetőségük azoknak a magánszemélyeknek, akik regisztráltak az országos adóhatóság (ANAF) Privát Virtuális Tér (SPV - Spaţiu Privat Virtual) platformján. Emellett megvásárolhatók az államkincstár fiókjainál, továbbá a városi és a vidéki postahivatalokban. Az értékpapírok átruházhatók, és a futamidő lejárta előtt is bármikor visszaválthatók. A lakossági állampapírokból származó jövedelem nem adóköteles - emlékeztetett a pénzügyminisztérium. A szaktárca emellett újabb kötvényeket bocsátott ki a Fidelis program keretében, amelyben a véradók kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az államkötvényekhez.
" ["post_title"]=> string(53) "Hétfőtől lehet vásárolni Tezaur állampapírokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "hetfotol-lehet-vasarolni-tezaur-allampapirokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-10 11:42:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-10 08:42:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440839" ["menu_order"]=> int(9030) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(440837) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-10 11:40:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-10 08:40:40" ["post_content"]=> string(863) "Az uniós tagállamok közül Romániában (29,5 százalék), Cipruson (33,1 százalék) és Olaszországban (35,4 százalék) volt a legalacsonyabb 2022-ben a könyveket olvasók aránya - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának közzétett adataiból. Az Eurostat szerint 2022-ben az EU 16 éven felüli lakosságának csaknem 53 százaléka számolt be arról, hogy a felmérést megelőző 12 hónapban olvasott könyveket. A tagországok közül Luxemburgban (75,2 százalék), Dániában (72,1 százalék) és Észtországban (70,7 százalék) volt a legmagasabb az olvasók aránya. Az első helyen álló Luxemburgban a lakosság 75 százaléka olvasott könyvet, míg Romániában ez az arány 29,5 százalék. A felmérés arra is rámutat, hogy a nők többet olvasnak, mint a férfiak.
" ["post_title"]=> string(52) "Az EU-ban hazánkban van a legkevesebb könyvolvasó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "az-eu-ban-hazankban-van-a-legkevesebb-konyvolvaso" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-10 11:40:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-10 08:40:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440837" ["menu_order"]=> int(9031) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(440835) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:48:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:48:10" ["post_content"]=> string(2891) "A helyi hatóságok kötelező kitelepítést rendeltek el ma a nyugat-oroszországi Lipeckben, miután a várost és környékét tömeges ukrán dróntámadás érte - közölte Igor Artamonov helyi kormányzó. A támadás fennakadásokat okoz az energiaellátásban, és hat ember megsebesült - mondta a kormányzó. A kormányzó ukrán pánikkeltésnek és dezinformációnak nevezte, hogy az egész város kiürítését elrendelték volna. A RIA orosz hírügynökség a moszkvai védelmi minisztériumra hivatkozva azt írta, hogy az éjszaka a légvédelem 75 ukrán drónt semmisített meg, többségüket Belgorod és Lipeck közelében. Ukrán dróntámadást jelentettek Brjanszkból és Kurszkból is, ahol az ukrán erők meglepetésszerű szárazföldi betörést indítottak a héten.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette: Oroszország indította el az orosz-ukrán háborút, ezért neki is éreznie kell annak következményeit. Erről az államfő egy tegnap esti videóüzenetben szólt, miközben az ukránok negyedik napja hajtanak végre katonai műveleteket orosz területen. Az elnök leszögezte, hogy nem az ukránok választották céljaik eléréséhez a háborút. Szavai szerint minél nagyobb nyomás nehezedik Oroszországra, annál hamarabb lesz béke.
Kedden több száz ukrán katona behatolt Oroszország területére, harcba bocsátkoztak az orosz erőkkel, és több falut is elfoglaltak.
Az Európai Unió szerint Ukrajnának joga van megtámadni az agresszor területét. Peter Stano, a Bizottság szóvivője elmondta: Ukrajna a nemzetközi jog alapján jogos védelmi háborút folytat. Hozzátette: Ukrajnának joga van megvédeni magát, és ez a jog magában foglalja azt is, hogy az ellenséget a saját területén támadja. Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtószóvivője elmondta: Washington fel fogja venni a kapcsolatot az ukrán hadsereggel, hogy többet megtudjon a céljaikról. Ugyanakkor leszögezte: továbbra is arra fognak összpontosítani, hogy az ukránok rendelkeznek mindazzal, amire szükségük van az Oroszországgal szembeni védelmi háborújukban.
Az amerikai demokrata párti Kamala Harris elnökjelölt 5 százalékponttal vezet a republikánus Donald Trump előtt a november 5-i amerikai elnökválasztási küzdelemben - derül ki az Ipsos tegnap közzétett közvélemény-kutatásából. Harrist 42 százalékon mérték, míg Trumpot 37 százalékon a Reuters által közölt felmérésben. Szintén az elnökválasztással kapcsolatos fejleményhez tartozik, hogy Trump elfogadta az ABC televízió felkérését, így a két jelölt szeptember 10-én fog vitázni egymással.
" ["post_title"]=> string(94) "Zelenszkij, az EU és Washington az orosz területen négy napja tartó ukrán támadásokról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "zelenszkij-az-eu-es-washington-az-orosz-teruleten-negy-napja-tarto-ukran-tamadasokrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:48:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:48:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440835" ["menu_order"]=> int(9032) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(440833) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:44:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:44:43" ["post_content"]=> string(588) "Az amerikai demokrata párti Kamala Harris elnökjelölt 5 százalékponttal vezet a republikánus Donald Trump előtt a november 5-i amerikai elnökválasztási küzdelemben - derül ki az Ipsos tegnap közzétett közvélemény-kutatásából. Harrist 42 százalékon mérték, míg Trumpot 37 százalékon a Reuters által közölt felmérésben. Szintén az elnökválasztással kapcsolatos fejleményhez tartozik, hogy Trump elfogadta az ABC televízió felkérését, így a két jelölt szeptember 10-én fog vitázni egymással.
" ["post_title"]=> string(59) "Kamala Harris 5 százalékponttal vezet Donald Trump előtt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "kamala-harris-5-szazalekponttal-vezet-donald-trump-elott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:44:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:44:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440833" ["menu_order"]=> int(9033) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(440831) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:42:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:42:22" ["post_content"]=> string(707) "Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a bécsi Taylor Swift-koncerten merényletre készülő fiatal férfi - jelentették be az osztrák hatóságok. Három tinédzsert vettek őrizetbe, és ezek közül a fő gyanúsított egy 19 éves, észak-macedón gyökerekkel rendelkező férfi, aki korábban hűségesküt tett az Iszlám Állam vezetőjének. Emiatt régóta rendőri megfigyelés alatt áll. Ma egy 18 éves irakit is őrizetbe vettek. Az illetékes szervek szerdán számoltak be a meghiúsított merényletről, ezért az amerikai popsztár tegnapi, mai és holnapi koncertjét is lemondták. A koncertekre csaknem 200 ezer embert vártak.
" ["post_title"]=> string(109) "Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a bécsi Taylor Swift-koncerten merényletre készülő fiatal férfi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(98) "husegeskut-tett-az-iszlam-allamnak-a-becsi-taylor-swift-koncerten-merenyletre-keszulo-fiatal-ferfi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:42:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:42:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440831" ["menu_order"]=> int(9034) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(440829) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:40:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:40:22" ["post_content"]=> string(1620) "A bukaresti törvényszék tegnap helyt adott az ügyészek kérésének, és elrendelte a fővárosi Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház szerdán őrizetbe vett két orvosának 30 napos előzetes letartóztatásba való helyezését. Az aneszteziológus és az intenzív terápiás szakorvos ellen minősített emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Mindkét orvosnőt azzal gyanúsítják, hogy a noradrenalin dózisának drasztikus csökkentésével előidézték az intenzív osztályon fekvő egyik beteg halálát. Az ítélet nem jogerős. Az ügyészek szerint a két gyanúsított, miután úgy ítélte meg, hogy már nem célszerű életben tartani egyes intenzív terápiás ellátásra szoruló betegeket, hirtelen csökkentették a vérnyomás szinten tartására használt noradrenalin adagolását, ami szív- és légzésleálláshoz vezetett.
Marcel Ciolacu kormányfő tegnap kijelentette, hogy amennyiben a vádak bebizonyosodnak, a Pantelimon kórház ügyében minden bűnösnek börtönbe kell mennie. Hozzátette: ha az ügyészi vádirat bármilyen hibát feltár az adminisztratív és orvosi ellenőrzésben, nem fog habozni lemondásokat követelni a minisztériumtól, a kórháztól és az orvosi kamarától. A kormányfő elmondta: az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság vádja, ha bebizonyosodik, egy orvos esetében elképzelhetetlen. A miniszterelnök felszólította a politikusokat, hogy ne használják kampánycélokra ezt a drámát.
" ["post_title"]=> string(62) "Előzetes letartóztatásban a Pantelimon kórház két orvosa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "elozetes-letartoztatasban-a-pantelimon-korhaz-ket-orvosa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440829" ["menu_order"]=> int(9035) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(440827) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:38:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:38:36" ["post_content"]=> string(601) "A magánkézben levő sportklubok is állami finanszírozásban részesülhetnek a gyerekeknek és fiataloknak szervezett sporttevékenységekre - jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő a tegnapi kormányülés után. A kormány rendeletet fogadott el erről. A sportklubok kizárólag a gyerekek és az ifjú sportolok felkészítésére használhatják a finanszírozást. A rendelet hatályba lépésétől számított 30 napon belül a kormány határozattal megszabja a finanszírozások odaítélési módját, sportágakra lebontva.
" ["post_title"]=> string(78) "A gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó magán sportklubok is támogathatók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-gyerekekkel-es-fiatalokkal-foglalkozo-magan-sportklubok-is-tamogathatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:38:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:38:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440827" ["menu_order"]=> int(9036) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(440825) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:35:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:35:58" ["post_content"]=> string(759) "A kormány több mint 1,1 milliárd lejjel egészítette ki az egészségügyi minisztérium költségvetését az országos egészségügyi programok folytatásának biztosítására. Mihai Constantin kormányszóvivő szerint a pénzt a tartalékalapból utalják át az egészségügyi minisztériumnak. Az összeggel a rákos betegek sugárterápiájának, a krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek veseműködését támogató programnak, illetve a cukorbetegek kezelési programjának további finanszírozását biztosítják. A kiutalt összeg egy részéből a közegészségügyben dolgozók vakációs utalványait is biztosítják.
" ["post_title"]=> string(66) "A kormány több pénzt ad az országos egészégügyi programokra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-kormany-tobb-penzt-ad-az-orszagos-egeszegugyi-programokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:35:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:35:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440825" ["menu_order"]=> int(9037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3659 (24) { ["ID"]=> int(440823) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:26:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:26:37" ["post_content"]=> string(830) "A kormány 750 millió lejjel egészítette ki a fejlesztési minisztérium költségvetését, hogy biztosítsa az úgynevezett felújítási hullám program, a helyi fejlesztések országos program (PNDL) és az Anghel Saligny program projektjeinek társfinanszírozását - jelentette be a kormányszóvivő. A fejlesztési tárca közleménye szerint az országos helyreállítási terv (PNRR) büdzséjét 100 millió lejjel egészítették ki, a PNDL költségvetési kerete 43 millió lejjel, az Anghel Saligny programé 416 millió lejjel gyarapodik. A kormány emellett a Román Vasúttársaság áruszállító részlege, a CFR Marfă folyó kiadásainak és költségeinek fedezésére is kiutalt 60 millió lejt.
" ["post_title"]=> string(50) "Több pénz fejlesztésre, illetve a CFR Marfănak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "tobb-penz-fejlesztesre-illetve-a-cfr-marfanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:26:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:26:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440823" ["menu_order"]=> int(9038) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(440821) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:23:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:23:32" ["post_content"]=> string(617) "A Román Nemzeti Bank lefelé módosította az idei inflációs előrejelzését, így az év végén 4 százalékos fogyasztói árindexre számít a korábban előrejelzett 4,9 százalékhoz képest. A jegybank jövő év végén 3,4 százalékos éves infláció rátára számít. Mugur Isărescu ma ismertette a jegybank inflációval kapcsolatos jelentését. Elmondta, hogy a héten a központi bank ugyan 25 százalékponttal 6,5 százalékra csökkentette az alapkamatot, de ez nem azt jelenti, hogy a monetáris politika túlságosan lazává vált volna.
" ["post_title"]=> string(56) "A jegybank csökkentette az inflációs előrejelzését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-jegybank-csokkentette-az-inflacios-elorejelzeset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:23:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:23:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440821" ["menu_order"]=> int(9039) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(440819) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-09 14:22:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:22:24" ["post_content"]=> string(503) "Románia külkereskedelmi mérleghiánya 13,2 százalékkal 15 milliárd euróra nőtt az idén az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az év első hat hónapjában 2,4 százalékkal, 46 milliárd 268 millió euróra csökkent az export. Az import értéke ugyanakkor 1 százalékkal, 61 milliárd 359 millió euróra nőtt.
" ["post_title"]=> string(68) "Több mint 13 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "tobb-mint-13-szazalekkal-nott-a-kulkereskedelmi-merleg-hianya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-09 14:22:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-09 11:22:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440819" ["menu_order"]=> int(9040) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(440841) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-08-10 11:43:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-08-10 08:43:38" ["post_content"]=> string(662) "Negyvenmillió lejjel kiegészítik az oktatási minisztérium költségvetését a kormány tartalékalapjából. A szaktárca honlapján közzétett határozattervezet szerint a pénzt egyetemi bentlakások bővítésére fordítják. Az indoklás szerint mind a hazai, mind a külföldről érkező egyetemisták körében egyre nagyobb az igény a bentlakásos helyek iránt, és a növekvő kereslet miatt a létesítmények túlzsúfoltakká váltak. A pénzből befejezik egyebek mellett a Temesvári Nyugati Egyetem, a Nagyváradi Egyetem és a Bukaresti Műszaki Egyetem bentlakásának bővítését.
" ["post_title"]=> string(50) "Bentlakásokat bővítenek kormányzati alapokból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "bentlakasokat-bovitenek-kormanyzati-alapokbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-08-10 11:43:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-08-10 08:43:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=440841" ["menu_order"]=> int(9029) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "08c3d51bbf713caf1d83e5e2a8dee4f3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f021465a32cee50512a75f4237d11c68" }