Radu Oprea azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Oláh Dénes farkaslaki római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte a pénzügyminisztérium. Nominális értéken az egy évvel korábbi 69,8 milliárd lejről közel 28,8 milliárd lejjel 41 milliárd lejre csökkent a deficit, ami azt jelzi, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is a tervek szerint halad - hangsúlyozták a tárca közleményében. Az államháztartás bevételei 10,3 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet. A költségvetés kiadásai GDP-arányosan 19,85 százalékról 18,66 százalékra mérséklődtek. Nominális értéken a kiadások 383,5 milliárd lejt tettek ki, ami az egy évvel korábbihoz képest enyhe, 0,8 százalékos növekedést jelent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy ezek az adatok egyértelműen jelzik Románia elkötelezettségét a felelős költségvetési politika mellett. Hangsúlyozta, az adatok azt bizonyítják, hogy a fiskális konszolidációs terv eredményes.
" ["post_title"]=> string(81) "Az első fél évben 2 százalékra mérséklődött az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-elso-fel-evben-2-szazalekra-merseklodott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465858" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(465856) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:44" ["post_content"]=> string(740) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a lakosságot, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu pártelnök. A képviselőház elnöke egy Facebook-bejegyzésben leszögezte, a jogszabálytervezetről előzetesen valamennyi szakszervezeti szövetséggel valós, nem pedig nevetségesen színlelt társadalmi párbeszédet kellett volna folytatni. Közölte: a PSD a jelenlegi formájában nem támogatja a tervezetet. Grindeanu kifogásolta egyebek mellett a pótlékok intézményenkénti 20 százalékos plafonját.
" ["post_title"]=> string(75) "A PSD nem szavazza meg a bértörvény tervezetét a jelenlegi formájában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-psd-nem-szavazza-meg-a-bertorveny-tervezetet-a-jelenlegi-formajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465856" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3394 (24) { ["ID"]=> int(465535) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-26 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-26 04:00:00" ["post_content"]=> string(617) "Mai egyházi műsorunkban Oláh Dénes farkaslaki római katolikus plébános elmélkedését hallják.


Radu Oprea azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust.
Continue Reading
Az ország legjobb zenés színházi évad díját kapta meg a Kolozsvári Magyar Opera. Az elismerést január 14-én este Bukarestben, a…
Continue Reading
Most először szerepelt közvetlenül az alkalmazásra szánt rövid videóban maga az egyházfő is.
Continue Reading
Kanada kész válaszlépéseket tenni, ha Washington bevezeti a Donald Trump által tervezett vámintézkedéseket.
Continue Reading
A természeti katasztrófát a heves esőzések váltották ki a térségben.
Continue Reading
A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert.
Continue Reading
A szennyezett levegő miatti halálozási arányok Bulgáriában, Lengyelországban és Magyarországon a legmagasabbak Európában.
Continue Reading
Az Egyesült Államok a WHO legnagyobb pénzügyi támogatója, a teljes finanszírozás mintegy 18%-át adja.
Continue Reading
Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette ki tegnap.
Continue Reading
Létrehozta az Elon Musk nevével fémjelzett kormányzati hatékonyságért felelős minisztériumot, aláírta a „A nők védelme a gender ideológiával szemben” című rendeletet, elindította az Egészségügyi Világszervezetből való kilépés folyamatát, kihirdette a „nemzeti vészhelyzet” az USA déli határán, ideiglenesen megakadályozta a TikTok betiltását.
Continue Reading
Az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti szakaszának az építését még a Bechtel kezdte el a 2004-ben, de a munkálatok 2013-ban félbeszakadtak.
Continue Reading
A Romániai Repülőterek Szövetsége szerint a hazai légikikötőkben tavaly 26,03 millió utast regisztráltak, míg az előző évben 23,23 milliót.
Continue ReadingJóváhagyta ma a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa Crin Antonescu államfőjelöltségét. A párt vezetőtestületének tagja, Radu Oprea az ülés után azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust, amelyik szintén szavazni fog Crin Antonescu elnökjelöltségének támogatásáról.
A politikus szerint a PSD vezetőtestületének döntése azt bizonyítja, hogy nem volt igazuk azoknak, akik szerint a szociáldemokraták ki fognak hátrálni Antonescu mögül. Radu Oprea elmondta, hogy a mai döntését a PSD vezetőtestülete részben a felmérésekre is alapozta. Hangsúlyozta, hogy ezek a közvélemény-kutatások nemcsak Crin Antonescu és más elnökjelöltek támogatottságára kérdeznek rá, hanem számos olyan információra is, amelyekre szükség van egy hatékony választási kampány megszervezéséhez.
A politikus igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte Antonescu képes-e egyesíteni a bal- és jobboldali választókat.
" ["post_title"]=> string(57) "Jóváhagyta a PSD Crin Antonescu államfőjelöltségét" ["post_excerpt"]=> string(83) "Radu Oprea azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "jovahagyta-a-psd-crin-antonescu-allamfojeloltseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-21 14:01:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 12:01:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446479" ["menu_order"]=> int(5169) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3522 (24) { ["ID"]=> int(446317) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 12:00:00" ["post_content"]=> string(1392) "Az ország legjobb zenés színházi évad díját kapta meg a Kolozsvári Magyar Opera. Az elismerést január 14-én este Bukarestben, a Román Atheneum színpadán vette át Szép Gyula, a kolozsvári intézmény igazgatója. A díjat a Romániai Zenekritikusok és Zenei Szerkesztők Szövetsége ítélte oda. Adásunkban Borbély Tamás beszélget Szép Gyula operaigazgatóval.
Az úgynevezett MUSICRIT gálán a klasszikus zene valamennyi területén díjazzák a kiemelkedő teljesítményeket. A rangos esemény az egyetlen olyan kezdeményezés a hazai kulturális életben, amely a kiválóságokat díjazza mind a művészeti, mind a zenei újságírás és menedzsment területén.
A harmadik alkalommal megrendezett MUSICRIT díjátadó gálán Anita Hartig neves operaénekes mellett fellépett Egyed Apollónia, a Kolozsvári Magyar Opera énekművésze is. Az év felfedezettje díjat Mihai Damian baritonnak ítélték, míg a 2024-es év legjobb előadóművészének járó díjat Maria Marica hegedűművész vehette át.
" ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2025. január 21-e" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "mozaik-2025-januar-21-e" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-17 12:42:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-17 10:42:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446317" ["menu_order"]=> int(5170) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3386 (24) { ["ID"]=> int(446476) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 13:57:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:57:55" ["post_content"]=> string(639) "A mintegy 40 másodperces felvételben megköszönte Carlo Musso olasz publicistának társszerzői támogatását Remény című önéletrajzi kötete megírásához. A videóban Ferenc pápa arra kéri az embereket, hogy imádkozzanak érte, és ugyanezt fogja tenni ő is értük.
A Szentszék az összes közösségimédia-platformon, az X-en, az Instagramon és a TikTokon is publikálta eddig a pápa nyilatkozatait, azonban most először szerepelt közvetlenül az alkalmazásra szánt rövid videóban maga az egyházfő is.
" ["post_title"]=> string(57) "Ferenc pápa először jelentkezett videóval a TikTok-on" ["post_excerpt"]=> string(102) "Most először szerepelt közvetlenül az alkalmazásra szánt rövid videóban maga az egyházfő is." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "ferenc-papa-eloszor-jelentkezett-videoval-a-tiktok-on" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-22 13:24:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-22 11:24:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446476" ["menu_order"]=> int(5171) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3382 (24) { ["ID"]=> int(446474) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 13:56:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:56:38" ["post_content"]=> string(1335) "Kanada kész válaszlépéseket tenni, ha Washington bevezeti a Donald Trump által tervezett vámintézkedéseket Kanadával szemben - közölte ma az ottawai kormány több minisztere.
Mélanie Joly kanadai külügyminiszter közölte, hogy továbbra is dolgoznak a vámok bevezetésének megakadályozásán, egyúttal a válaszlépésen is. Dominic LeBlanc kanadai pénzügyminiszter kiszámíthatatlannak nevezve Trumpot kijelentette, hogy a tervezett intézkedésben semmi meglepő nincsen. "Országunk tökéletesen felkészült arra, hog bármelyik forgatókönyvre reagáljon".
Mint mondta, a déli szomszédjuknál felhasznált olaj negyede Kanadából származik, ezért is téves Trump korábbi megjegyzése, miszerint az Egyesült Államoknak nincs szüksége Kanadára. Az amerikaiak megélhetési költségei, a munkahelyek és az ellátási láncok biztonsága
szempontjából szintén hiba volna a vámok kivetése - tette hozzá a tárcavezető.
Kanada exportjának mintegy 75 százalékát bonyolítja az Egyesült Államokkal, ami naponta mintegy 2,7 milliárd dollár értékű forgalmat jelent.
" ["post_title"]=> string(32) "Ottawa válaszlépéseket ígér" ["post_excerpt"]=> string(115) "Kanada kész válaszlépéseket tenni, ha Washington bevezeti a Donald Trump által tervezett vámintézkedéseket." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "ottawa-valaszlepeseket-iger" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-21 13:56:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:56:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446474" ["menu_order"]=> int(5172) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(446471) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 13:55:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:55:20" ["post_content"]=> string(541) "Tizenhat ember meghalt Indonéziában a Jáva középső részén fekvő Pekalongan városban történt földcsuszamlásban, tízen pedig megsérültek - közölte ma az ország regionális katasztrófavédelmi ügynöksége.
A természeti katasztrófát a heves esőzések váltották ki a térségben. A hatóságok tudatták, hogy az eltűntek felkutatását is nehezíti az esőzés, de leszögezték, hogy a keresés folytatódik.
" ["post_title"]=> string(63) "Többen meghaltak Jáva középső részén földcsuszamlásban" ["post_excerpt"]=> string(77) "A természeti katasztrófát a heves esőzések váltották ki a térségben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "tobben-meghaltak-java-kozepso-reszen-foldcsuszamlasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-21 13:55:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:55:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446471" ["menu_order"]=> int(5173) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(446469) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 13:54:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:54:19" ["post_content"]=> string(825) "Legkevesebb tíz ember meghalt és 32 megsérült, mert tűz ütött ki egy síparadicsomban Törökország északkeleti részén – közölte Ali Yerlikaya török belügyminiszter ma reggel. A Bolu tartományban található kartalkayai üdülőhelyen a szálloda éttermében csaptak fel a lángok – tudatta a miniszter.
A tartomány kormányzója arról számolt be, hogy ketten azért vesztették életüket, mert pánikba estek és kiugrottak az épületből. Az NTV tévécsatorna szerint többen összekötözött lepedőkön próbáltak lemászni szobájukból. Az épületben 234 ember volt a tűz idején.
A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert.
" ["post_title"]=> string(36) "Tűz ütött ki egy síparadicsomban" ["post_excerpt"]=> string(46) "A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "tuz-utott-ki-egy-siparadicsomban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-21 13:54:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:54:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446469" ["menu_order"]=> int(5174) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3534 (24) { ["ID"]=> int(446466) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 13:53:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:53:18" ["post_content"]=> string(1380) "A szennyezett levegő miatti halálozási arányok Bulgáriában, Lengyelországban és Magyarországon a legmagasabbak Európában.
A légszennyezés 2022-ben 357 ezer ember halálát okozta az EU-ban. Az egészségre leginkább a finom részecskék, például a szálló por, a füst és kipufogógáz ártalmas. Az üzemanyag elégetéséből származó nitrogén-dioxid és a szmogban található ózon különösen veszélyes.
A szennyezés számos egészségügyi problémához, egyebek mellett keringési és légzőszervi megbetegedésekhez, stroke-hoz, cukorbetegséghez, tüdőrákhoz vezet, gyengíti az egészséges élveszületési rátát, és különösen veszélyes az idősekre.
Észak-Macedóniában volt a legrosszabb a halálozási arány Európában 2021-ben: 100 ezer lakosra 255, a szálló por miatti idő előtti halálozás jutott. A következő helyen Szerbia állt 217, majd Montenegró 174 halálozással.
Az EU-ban Bulgáriában volt a legrosszabb a halálozási arány, 100 ezer főre vetítve 158 halálozással, majd Lengyelország és Magyarország következett.
Az Egyesült Államok kilép az Egészségügyi Világszervezetből – jelentette be Donald Trump tegnap beiktatott amerikai elnök. A döntést azzal indokolta, hogy a világszervezet rosszul kezelte a koronavírus-járványt és más nemzetközi egészségügyi válságokat is, írja a Reuters.
Trump szerint a WHO nem tudott a világszervezet tagállamainak „helytelen politikai befolyásától” függetlenül eljárni. A Reuters kereste a WHO-t, hogy megtudja, hogyan reagál a szervezet a döntésre, de egyelőre nem kaptak választ. A lépés azt jelenti, hogy az Egyesült Államok 12 hónap múlva kilép az ENSZ egészségügyi szervezetéből, és leállítja a munkájához való pénzügyi hozzájárulását.
Az Egyesült Államok a WHO legnagyobb pénzügyi támogatója, a teljes finanszírozás mintegy 18%-át adja. A WHO legutóbbi, 2024-2025-re szóló kétéves költségvetése 6,8 milliárd dollár volt, írja a Reuters.
" ["post_title"]=> string(67) "Az Egyesült Államok kilép az Egészségügyi Világszervezetből" ["post_excerpt"]=> string(111) "Az Egyesült Államok a WHO legnagyobb pénzügyi támogatója, a teljes finanszírozás mintegy 18%-át adja. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "az-egyesult-allamok-kilep-az-egeszsegugyi-vilagszervezetbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-21 13:52:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:52:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446463" ["menu_order"]=> int(5176) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(446460) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 13:50:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:50:53" ["post_content"]=> string(923) "Oroszország kész az ukrajnai konfliktus rendezésére Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépő kormányzatával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap az orosz biztonsági tanács moszkvai tanácskozásán.
Putyin gratulált Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elért győzelméhez, és hangsúlyozta a hosszú távú béke megteremtésének fontosságát Ukrajnában. Az orosz vezető kitért arra, hogy Moszkva felfigyelt Donald Trumpnak és csapatának azokra a nyilatkozataira, amelyek szerint helyre akarják állítani a közvetlen kapcsolatokat Oroszországgal, amelyek nem az ő hibájukból szakadtak meg. Üdvözölte az amerikai elnök álláspontját és arra vonatkozó szavait, hogy mindent meg kell tenni a harmadik világháború megelőzése érdekében.
Letette hivatali esküjét Donald Trump, ezzel a korábbi 45. elnök hivalosan is az Egyesült Államok 47. elnöke, megkezdve második ciklusát négy év kihagyást követően.
Trump béketeremtőként és egyesítőként szeretne fellépni, valamint ígéretet tett az elhibázott zöld és szélsőbaloldali ideológiák kiszorítására. Az új elnök élesen kritizálta a szövetségi kormányt, amely szerinte még egy egyszerű belföldi válságot sem képes kezelni. Trump a kaliforniai erdőtüzeket és az észak-karolinai árvizeket említette példaként. Megköszönte a latin-amerikai közösség támogatását, valamint szót ejtett még az illegális bevándorlás jelentette kihívásról, amivel kapcsolatban kihirdette a szükségállapotot az amerikai-mexikói határon ahova ki fogják vezényelni a hadsereget, a drogkartelleket pedig terrorszervezetekké nyilvánította. Beszélt arról is, hogy elindítják a Maradj Mexikóban! programot. A hivatalba lépett elnök ezenfelül energetikai programot is hirdetett, amelynek keretében újrakezdődik a kőolaj és a fosszilis energiahordozók kitermelése. Kijelentette, hogy visszavonják az Új Zöld Megállapodást. Beszédét azzal zárta, hogy megválasztása politikai visszatérést jelent, az ő példája igazolja, hogy a lehetetlen is lehetséges Amerikában. Megígérte, hogy elnöksége alatt újra erős lesz és virágzásnak indul az Egyesült Államok.
Donald Trump amerikai elnök a hivatalba lépése után nem sokkal, már tegnap este a Fehér Ház Ovális Irodájába ment, és aláírt egy sor intézkedést – közölte a BBC. Elsőként Trump kegyelmet adott a 2021. január 6-án, a washingtoni Capitoliumnál történt zavargások miatt letartóztatott vagy elítélt mintegy 1600 támogatójának.
A régi-új elnöknek több más intézkedése is volt: létrehozta az Elon Musk nevével fémjelzett kormányzati hatékonyságért felelős minisztériumot, aláírta a „A nők védelme a gender ideológiával szemben” című rendeletet, elindította az Egészségügyi Világszervezetből való kilépés folyamatát, kihirdette a „nemzeti vészhelyzet” az USA déli határán, ideiglenesen megakadályozta a TikTok betiltását.
A 47. elnöknek gratulált már Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár is üdvözölte Trump hatalomba lépését.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump hivatalba lépése után rögtön egy sor intézkedést írt alá" ["post_excerpt"]=> string(385) "Létrehozta az Elon Musk nevével fémjelzett kormányzati hatékonyságért felelős minisztériumot, aláírta a „A nők védelme a gender ideológiával szemben” című rendeletet, elindította az Egészségügyi Világszervezetből való kilépés folyamatát, kihirdette a „nemzeti vészhelyzet” az USA déli határán, ideiglenesen megakadályozta a TikTok betiltását. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "donald-trump-hivatalba-lepese-utan-rogton-egy-sor-intezkedest-irt-ala" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-21 13:49:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 11:49:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446457" ["menu_order"]=> int(5178) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3536 (24) { ["ID"]=> int(446454) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 12:58:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 10:58:01" ["post_content"]=> string(1252) "Elkezdődöttek a munkálatok az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti 26,35 kilométeres szakaszán Bihar megyében – jelentette be tegnap közösségi oldalán a kivitelező román Construcții Erbașu.
A vállalat szerint az ország „főúti infrastruktúrája számára nélkülözhetetlen szakaszon” egy közúti csomópontot, egy autópálya-lehajtót, 19 építményt (hidakat, viaduktokat és felüljárókat), egy pihenőhelyet, valamint egy karbantartási és koordinációs központot fognak megépíteni a rendelkezésükre álló 18 hónapban.
Az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti szakaszának az építését még a Bechtel kezdte el a 2004-ben, de a munkálatok 2013-ban félbeszakadtak, amikor a román állam szerződést bontott az amerikai vállalattal. 2023 novemberében a közbeszerzési versenytárgyalás
on az Erbașu építőipari vállalat nyerte el a munkák kivitelezését. Az építkezés befejezésének határideje 2026 júliusa – adja hírül a transtelex.ro.
Az ország 17 repülőterének összesített utasforgalma a múlt évben közel 6 százalékkal nőtt 2023-hoz képest és 12 százalékkal 2019-hez képest - tájékoztatott ma a Romániai Repülőterek Szövetsége (AAR). A közlemény szerint a hazai légikikötőkben tavaly 26,03 millió utast regisztráltak, míg az előző évben 23,23 milliót.
A nemzetközi járatokon ugyanakkor 7 százalékkal nőtt, a belföldi járatokon pedig 6 százalékkal csökkent az utasok száma 2023-hoz képest.
Az AAR szerint az utasorgalom növekedéséhez hozzájárult, hogy Románia 2024. március 31-én csatlakozott a légi közlekedésben a schengeni övezethez. E dátum után az utasok 70 százaléka a schengeni térségen belül, 30 százaléka pedig a schengeni övezeten kívüli célállomásokra/célállomásokról utazott.
A bukaresti repülőtereket üzemeltető társaság (CNAB) korábban közölt adatai szerint a fővárosi légikikőtökben az előző évhez képest 9,22 százalékkal, 16.053.878-ra nőtt tavaly az utasforgalom.
" ["post_title"]=> string(55) "Csaknem 6 %-al nőtt a hazai repülőterek utasforgalma" ["post_excerpt"]=> string(155) "A Romániai Repülőterek Szövetsége szerint a hazai légikikötőkben tavaly 26,03 millió utast regisztráltak, míg az előző évben 23,23 milliót. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "csaknem-6-al-nott-a-hazai-repuloterek-utasforgalma" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-21 11:59:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 09:59:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446447" ["menu_order"]=> int(5180) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(446479) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 14:00:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 12:00:56" ["post_content"]=> string(1227) "Jóváhagyta ma a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa Crin Antonescu államfőjelöltségét. A párt vezetőtestületének tagja, Radu Oprea az ülés után azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust, amelyik szintén szavazni fog Crin Antonescu elnökjelöltségének támogatásáról.
A politikus szerint a PSD vezetőtestületének döntése azt bizonyítja, hogy nem volt igazuk azoknak, akik szerint a szociáldemokraták ki fognak hátrálni Antonescu mögül. Radu Oprea elmondta, hogy a mai döntését a PSD vezetőtestülete részben a felmérésekre is alapozta. Hangsúlyozta, hogy ezek a közvélemény-kutatások nemcsak Crin Antonescu és más elnökjelöltek támogatottságára kérdeznek rá, hanem számos olyan információra is, amelyekre szükség van egy hatékony választási kampány megszervezéséhez.
A politikus igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte Antonescu képes-e egyesíteni a bal- és jobboldali választókat.
" ["post_title"]=> string(57) "Jóváhagyta a PSD Crin Antonescu államfőjelöltségét" ["post_excerpt"]=> string(83) "Radu Oprea azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "jovahagyta-a-psd-crin-antonescu-allamfojeloltseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-21 14:01:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 12:01:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446479" ["menu_order"]=> int(5169) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39313) ["max_num_pages"]=> int(3277) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "95e15c8317521e0394008fc81bfde466" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e3932b80742a73ff1ad750a1eb9670fa" }