Az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között, több feltétel teljesülése esetén érvényteleníthetnek választási eredményt, a döntést kellően meg kell indokolniuk annak…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Oláh Dénes farkaslaki római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte a pénzügyminisztérium. Nominális értéken az egy évvel korábbi 69,8 milliárd lejről közel 28,8 milliárd lejjel 41 milliárd lejre csökkent a deficit, ami azt jelzi, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is a tervek szerint halad - hangsúlyozták a tárca közleményében. Az államháztartás bevételei 10,3 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet. A költségvetés kiadásai GDP-arányosan 19,85 százalékról 18,66 százalékra mérséklődtek. Nominális értéken a kiadások 383,5 milliárd lejt tettek ki, ami az egy évvel korábbihoz képest enyhe, 0,8 százalékos növekedést jelent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy ezek az adatok egyértelműen jelzik Románia elkötelezettségét a felelős költségvetési politika mellett. Hangsúlyozta, az adatok azt bizonyítják, hogy a fiskális konszolidációs terv eredményes.
" ["post_title"]=> string(81) "Az első fél évben 2 százalékra mérséklődött az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-elso-fel-evben-2-szazalekra-merseklodott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465858" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(465856) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:44" ["post_content"]=> string(740) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a lakosságot, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu pártelnök. A képviselőház elnöke egy Facebook-bejegyzésben leszögezte, a jogszabálytervezetről előzetesen valamennyi szakszervezeti szövetséggel valós, nem pedig nevetségesen színlelt társadalmi párbeszédet kellett volna folytatni. Közölte: a PSD a jelenlegi formájában nem támogatja a tervezetet. Grindeanu kifogásolta egyebek mellett a pótlékok intézményenkénti 20 százalékos plafonját.
" ["post_title"]=> string(75) "A PSD nem szavazza meg a bértörvény tervezetét a jelenlegi formájában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-psd-nem-szavazza-meg-a-bertorveny-tervezetet-a-jelenlegi-formajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465856" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3400 (24) { ["ID"]=> int(465535) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-26 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-26 04:00:00" ["post_content"]=> string(617) "Mai egyházi műsorunkban Oláh Dénes farkaslaki római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között, több feltétel teljesülése esetén érvényteleníthetnek választási eredményt, a döntést kellően meg kell indokolniuk annak…
Continue Reading
Mihai Constantin, a kabinet szóvivője elmondta, hogy a jogszabály értelmében a jelöltség benyújtásának hatrárideje március 15. A választási kampány április…
Continue ReadingA tavalyi érvénytelenített államfőválasztás első fordulójának nyertese, Calin Georgescu a szavazatok 37 százalékát kapná meg, ha jövő vasárnap tartanák a megismételt államfőválasztást – derül ki a CURS felméréséből. Georgescut Bukarest főpolgármestere, a független Nicusor Dan követi 21 százalékkal. A kormánykoalíció közös államfőjelöltje, Crin Antonescu a voksok 18 százalékát kapná.
(tovább…) Continue Reading
Precedens nélküli kártértérítést akar kérni Románia a dák műkincsek elrablása miatt, közölte Marcel Ciolacu. A miniszterelnök a keddi kormányülés előtt…
Continue Reading
A világ 500 leggazdagabb embere közel 108 milliárd dollárt veszített hétfőn, miután a főbb tőzsdeindexek estek a kínai DeepSeek cég…
Continue Reading
Harkivban ketten, Odesszában négyen megsebesültek a kedd éjszakai orosz dróntámadás következtében, lakóházakat, üzemeket, infrastrukturális objektumokat ért találat a helyi hatóságok vezetőinek beszámolói szerint, amelyeket az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
(tovább…) Continue Reading
Tartós béke Oroszországgal csak az Egyesült Államok segítségével érhető el – jelentette ki Volodimir Zelenszkij. Az Il Foglio című olasz…
Continue Reading
A pekingi kormány új oktatási akcióterve szorosan egybefogja a fizikai fittséget a tanulmányi fejlődéssel, ezért a testnevelésnek ugyanolyan fontosságot tulajdonítanak a jövőben, mint a kínai nyelvnek, a matematikának és az angolnak.
(tovább…) Continue Reading
Újabb négy dél-afrikai katona halt meg az M23 nevű tuszi lázadószervezettel folytatott harcokban a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a konfliktus múlt heti kiéleződése óta 13-ra emelkedett a megölt dél-afrikai békefenntartók száma.
(tovább…) Continue Reading
A holland rendőrség hétfő délután egy pörölykalapácsot talált a csatornában a Drents Museum közelében. A szerszámot a rablók használhatták, akik…
Continue Reading
Európa „zöldítésére” irányuló intézkedései nem jól átgondolt közpolitikák voltak, hanem egy vakon követett ideológia, amelyet sokkterápia-szerűen vezettek be, jelentette ki…
Continue Reading
Londonban akár 585 000 illegális bevándorló is élhet, ami a főváros lakosságának mintegy tizenkettedét jelenti – írja a The European…
Continue ReadingAz alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között, több feltétel teljesülése esetén érvényteleníthetnek választási eredményt, a döntést kellően meg kell indokolniuk annak érdekében, hogy megőrizzék a választóknak a választások legitimitásába vetett bizalmát - közölte a Velencei Bizottság.
Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete hangsúlyozta: most ismertetett véleményezése a tavaly novemberi romániai esetből merít, ugyanakkor nem a román alkotmánybírósági határozat vizsgálata.
A szakértők egyebek mellett rámutatnak: mivel a törvénysértések online kampányokkal és közösségi médián keresztül történő bizonyítása kihívást jelent, az ilyen ügyekben hozott jól megindokolt és átlátható döntések kulcsfontosságúak. A vonatkozó döntéseknek pontosan meg kell jelölniük a jogsértéseket, bizonyítékokat kell felsorakoztatniuk, és nem alapulhatnak kizárólag minősített titkosszolgálati adatokon, mivel ez nem szavatolná a szükséges átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget.
" ["post_title"]=> string(123) "Velencei Bizottság: az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között érvényteleníthetnek választásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(107) "velencei-bizottsag-az-alkotmanybirosagok-csak-bizonyos-korulmenyek-kozott-ervenytelenithetnek-valasztasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:31:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:31:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446639" ["menu_order"]=> int(5116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3529 (24) { ["ID"]=> int(446637) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 13:24:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:24:58" ["post_content"]=> string(796) "Mihai Constantin, a kabinet szóvivője elmondta, hogy a jogszabály értelmében a jelöltség benyújtásának hatrárideje március 15. A választási kampány április 4-én kezdődik, és 2025. május 3-án, reggel 7 órakor ér véget.
Az urnák Románia területén május 4-én 7 órakor nyitnak és 21 órakor zárnak. A külföldi szavazókörökben ezúttal is három napon keresztül: május 2-án és május 3-án helyi idő szerint 7 és 21 óra között, május 4-én pedig helyi idő szerint 7 órától legfeljebb a romániai idő szerinti 21 óráig.
Az elnökválasztás második fordulójára május 18-án kerül sor.
" ["post_title"]=> string(72) "A kormány kedden elfogadta a május 4-i elnökválasztás menetrendjét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormany-kedden-elfogadta-a-majus-4-i-elnokvalasztas-menetrendjet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:25:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:25:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446637" ["menu_order"]=> int(5117) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3392 (24) { ["ID"]=> int(446635) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 13:18:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:18:25" ["post_content"]=> string(1487) "A tavalyi érvénytelenített államfőválasztás első fordulójának nyertese, Calin Georgescu a szavazatok 37 százalékát kapná meg, ha jövő vasárnap tartanák a megismételt államfőválasztást - derül ki a CURS felméréséből. Georgescut Bukarest főpolgármestere, a független Nicusor Dan követi 21 százalékkal. A kormánykoalíció közös államfőjelöltje, Crin Antonescu a voksok 18 százalékát kapná.
Elena Lasconira, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnökére a megkérdezettek 7, az SOS Romania párt elnökére, Diana Sosoacára 4 százaléka voksolna.
A második fordulóban Georgescura a megkérdezettek 38, Antonescura 25, Danra 17 százaléka voksolna.
Abban az esetben, ha Georgescut eltiltanák az indulástól, George Simion AUR-elnök lenne a favorit, a megkérdezettek 25 százaléka szavazna rá. Őt Nicusor Dan követné 24 és Crin Antonescu 23 százalékos támogatottsággal.
A megkérdezettek 76 százaléka mondta, hogy biztosan elmegy szavazni.
A CURS telefonos felmérése január 21-25. között készült 1100 fős mintán, 3 százalékos hibahatárral.
" ["post_title"]=> string(64) "Továbbra is Georgescu a legnépszerűbb elnökjelölt-aspiráns" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tovabbra-is-georgescu-a-legnepszerubb-elnokjelolt-aspirans" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:18:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:18:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446635" ["menu_order"]=> int(5118) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3258 (24) { ["ID"]=> int(446633) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 13:09:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:09:46" ["post_content"]=> string(1210) "Precedens nélküli kártértérítést akar kérni Románia a dák műkincsek elrablása miatt, közölte Marcel Ciolacu.
A miniszterelnök a keddi kormányülés előtt felháborodásának adott hangot, amiért a kincseket ellopták a hollandiai múzeumból, ahol nem biztosítottak őrséget a kiállított tárgyak mellé. „Ez elfogadhatatlan, ha Romániában történt volna, már darabokra cibáltak volna minket” – mondta, arra kérve az igazságügyi minisztert, hogy a legjobb szakemberekkel vizsgáltassa át a szerződést és precedens nélküli kártérítést igényeljenek.
Meglátása szerint csakis a holland állam a felelős a helyzetért, határozott üzenetet küldött az ottani hatóságoknak, hogy Románia számára létfontosságú a tolvajok elfogása és a dák ereklyék visszaszerzése.
Az ellopott tárgyak visszaszerzése érdekében, nem kizárt, hogy nemzetközi cégekhez fordulnak vagy jutalmat ajánlanak fel a nyomravezetőnek – közölte a kormányfő.
" ["post_title"]=> string(72) "Ciolacu a holland államot hibáztatja a dák műkincsek ellopása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "ciolacu-a-holland-allamot-hibaztatja-a-dak-mukincsek-ellopasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446633" ["menu_order"]=> int(5119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(446630) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 13:03:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:03:54" ["post_content"]=> string(1472) "A világ 500 leggazdagabb embere közel 108 milliárd dollárt veszített hétfőn, miután a főbb tőzsdeindexek estek a kínai DeepSeek cég mesterséges intelligencián alapuló (MI) chatbot frissítésének megjelenésével.
A legnagyobb vesztesek azok a milliárdosok, akiknek vagyona az MI-hez kötődik. Az Oracle, az NVidia vagy a Dell vezetői 10-20 milliárd dollárral lettek szegényebbek.
A Bloomberg vagyonuk alapján milliárdosokat rangsoroló Billionaires indexe szerint Elon Musk továbbra is a világ leggazdagabb embere 428 milliárd dollárral, ami 6,74 milliárd dollárral kevesebb az egy nappal korábbinál.
Amióta az OpenAI 2022 novemberében elindította a ChatGPT-t, olyan cégek, mint a Meta, az Alphabet (a Google anyacége) és a Microsoft milliárdokat kerestek az AI térnyerésével. Ezek a cégek azonban hatalmas összegeket is költöttek a mesterséges intelligencia rendszerek kiépítésére és működtetésére.
A DeepSeek fejlesztése állítólag mindössze 5,6 millió dollárba került, ami megkérdőjelezi a Szilícium-völgyben székelő vállalatok véleményét, hogy hatalmas tőkebefektetésekre van szükség a legerősebb modellek kifejlesztéséhez.
" ["post_title"]=> string(84) "Lekörözte a nyugati mesterségesintelligencia-modelleket egy olcsó kínai verzió" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "lekorozte-a-nyugati-mestersegesintelligencia-modelleket-egy-olcso-kinai-verzio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:03:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:03:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446630" ["menu_order"]=> int(5120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(446628) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 12:56:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 10:56:08" ["post_content"]=> string(2134) "Harkivban ketten, Odesszában négyen megsebesültek a kedd éjszakai orosz dróntámadás következtében, lakóházakat, üzemeket, infrastrukturális objektumokat ért találat a helyi hatóságok vezetőinek beszámolói szerint, amelyeket az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
Ihor Terehov, Harkiv polgármestere Telegram-csatornáján közölte, hogy nagy kiterjedésű tűz ütött ki az egyik vállalat területén, ahová egy orosz drón csapódott be. Később Bohdan Hladkih, a városi önkormányzat rendkívüli helyzetekkel foglalkozó osztályának igazgatója azt jelentette, hogy egy fafeldolgozó üzemet ért találat. Két ember szorult orvosi ellátásra.
Az Odesszát és környékét ért légicsapásban négy ember megsebesült, egy 91 éves férfit kórházba szállítottak, míg a többieket a helyszínen ellátták - tette közzé Telegram-csatornáján Oleh Kiper, az Odessza megyei katonai közigazgatás vezetője. Lakóépületekben, egy gabonatárolóban és legalább 10 gépkocsiban károk keletkeztek.
Umany városában a hivatalos beszámolók szerint egy infrastrukturális objektumot ért találat. Csernyihivben két családi házat leromboltak egy lelőtt drón roncsai, több épületben károk keletkeztek. Kijev megyében a lezuhanó roncsok magánházakat rongáltak meg, 36 retró gépjármű pedig megsemmisült egy múzeumban.
A légvédelem a bevetett 100 drón közül 65 lelövéséről számolt be, míg 28 megtévesztő, úgynevezett imitátor drón "negatív következmények nélkül" eltűnt a radarokról.
A szakszolgálatok a támadás következményeinek felszámolásán dolgoznak Odessza, Kijev, Szumi, Poltava, Cserkaszi, Csernyihiv és Harkiv megyékben - áll az ukrán légierő közleményében.
" ["post_title"]=> string(62) "Több ukrán megsebesült az éjszakai orosz légitámadásban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "tobb-ukran-megsebesult-az-ejszakai-orosz-legitamadasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 12:56:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 10:56:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446628" ["menu_order"]=> int(5121) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(446626) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 12:52:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 10:52:25" ["post_content"]=> string(1392) "Tartós béke Oroszországgal csak az Egyesült Államok segítségével érhető el - jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
Az Il Foglio című olasz lapnak adott interjúban, amelynek részleteit az ukrán média is közölte, az ukrán elnök elmondta: erős katonai támogatást és biztonsági garanciákat kért egy jövőbeni tűzszünethez Donald Trump amerikai elnöktől, mivel ez az egyetlen mód arra, hogy Oroszország ne tudja később újrakezdeni a 2022-ben kirobbantott háborút.
Zelenszkij szerint hiba volt, hogy az ország a Szovjetunió felbomlásakor, több mint 30 évvel ezelőtt lemondott a területén tárolt atomfegyverekről. Úgy vélte, hogy ez volt az alapja a Moszkva által Ukrajna ellen indított háborúnak.
Az 1994-es budapesti memorandumban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország erős biztonsági garanciákat adott három volt szovjet köztársaságnak, Ukrajnának, Fehéroroszországnak és Kazahsztánnak, cserébe azért, hogy a területükön lévő összes atomfegyverről lemondanak. Ez "ostoba és felelőtlen" engedmény volt - mondta Zelenszkij, aki szerint egyetlen konkrét biztonsági garancia létezik: a NATO.
" ["post_title"]=> string(93) "Az ukrán elnök szerint tartós béke csak az Egyesült Államok segítségével lehetséges" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "az-ukran-elnok-szerint-tartos-beke-csak-az-egyesult-allamok-segitsegevel-lehetseges" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 12:52:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 10:52:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446626" ["menu_order"]=> int(5122) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3564 (24) { ["ID"]=> int(446623) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 12:44:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 10:44:20" ["post_content"]=> string(1248) "A pekingi kormány új oktatási akcióterve szorosan egybefogja a fizikai fittséget a tanulmányi fejlődéssel, ezért a testnevelésnek ugyanolyan fontosságot tulajdonítanak a jövőben, mint a kínai nyelvnek, a matematikának és az angolnak.
A hónap elején kiadott akcióterv célja, hogy Kína 2035-ig oktatási nagyhatalommá váljon. Az új irányelvek alapján az általános és középiskolás diákoknak naponta legalább két óra testmozgást kell végezniük, mellyel hatékonyan kontrollálhatják és megelőzhetik a rövidlátás és az elhízás gyakori előfordulását.
Az elhízás jelentős közegegészségügyi problémává vált Kínában, a halálozás és a rokkantság hatodik vezető kockázati tényezője az országban.
2022 közepén országszerte mintegy 120 ezerrel több testnevelő tanárra lett volna szükség. Ezért az állam ösztönözni fogja a nyugdíjas sportolók és a katonai veteránok felvételét, hogy pótolják a tanárhiányt.
" ["post_title"]=> string(66) "Kínában tovább erősítik az iskolai testnevelés fontosságát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "kinaban-tovabb-erositik-az-iskolai-testneveles-fontossagat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 12:44:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 10:44:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446623" ["menu_order"]=> int(5123) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3265 (24) { ["ID"]=> int(446621) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 12:31:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 10:31:31" ["post_content"]=> string(1452) "Újabb négy dél-afrikai katona halt meg az M23 nevű tuszi lázadószervezettel folytatott harcokban a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a konfliktus múlt heti kiéleződése óta 13-ra emelkedett a megölt dél-afrikai békefenntartók száma.
A dél-afrikai csapatok az ENSZ és a dél-afrikai misszió részeként tartózkodnak Kongóban.
A helyi védelmi minisztérium tájékoztatása szerint hétfőn az M23-as lázadók aknavetőkkel támadták a kelet-kongói Goma repülőtér környékét, aminek következtében a SANDF (Dél-afrikai Nemzeti Védelmi Erők) három katonája meghalt. Egy másik katona, aki az elmúlt három napban az M23-as lázadókkal folytatott harcban megsebesült, belehalt sebeibe - tették hozzá.
Korábban a kormány azt közölte, hogy kilenc dél-afrikai békefenntartó halt meg.
A védelmi minisztérium kedden beszámolt arról, hogy a Dél-afrikai Nemzeti Véderő (SANDF) továbbra is elkötelezett a helyi békefenntartói feladatai mellett a világszervezet által megbízott helyi ENSZ-misszió (MONUSCO) és a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) küldetésének keretében.
" ["post_title"]=> string(80) "A Kongói Demokratikus Köztársaságban újabb dél-afrikai katonák haltak meg" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-kongoi-demokratikus-koztarsasagban-ujabb-del-afrikai-katonak-haltak-meg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 12:31:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 10:31:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446621" ["menu_order"]=> int(5124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3563 (24) { ["ID"]=> int(446616) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 10:09:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 08:09:13" ["post_content"]=> string(871) "A holland rendőrség hétfő délután egy pörölykalapácsot talált a csatornában a Drents Museum közelében. A szerszámot a rablók használhatták, akik a múzeumban kiállított, romániai dák műkincseket ellopták – számol be a De Telegraaf alapján a News.ro.
Robbantás révén hatoltak be ismeretlen tettesek a Dacia! Az arany és ezüst királysága című hollandiai kiállításra az asseni Drents Museumba, ahonnan több kiállítási tárgyat elloptak, többek között a coțofenești-i sisakot és a sarmizegetusai karkötőket. A január 24-ről január 25-re, péntekről szombatra virradó éjszaka, helyi idő szerint hajnali 3 óra 45 perckor történt a betörés, amiről videófelvételt is közzétett a holland rendőrség, és nagy erőkkel keresik a tetteseket.
Európa „zöldítésére” irányuló intézkedései nem jól átgondolt közpolitikák voltak, hanem egy vakon követett ideológia, amelyet sokkterápia-szerűen vezettek be, jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter. Hozzátette, felháborító, hogy az európaiak pénzét arra is felhasználták, hogy civil szervezeteket és lobbikampányokat finanszírozzanak az EU zöldítése érdekében.
Burduja ugyanakkor bejelentette, hogy Románia vállalja az energetikai átállást – a széntől a földgázig, majd a földgáztól a nukleáris energiáig –, és hangsúlyozta, hogy ez egy konkrét és pragmatikus terv. Mint mondta, 17 év után tavaly sikerült elfogadni egy új nemzeti energiastratégiát, amely ezen a megközelítésen alapul.
„Az elmúlt napokban megerősítést nyert, amit már régóta gyanítottunk: Európa zöldítési politikái nem jól átgondolt közpolitikák voltak, hanem egy vakon követett ideológia, amelyet sokkterápia-szerűen erőltettek ránk. És mint minden gondosan meg nem tervezett ideológia, ez is egy olyan utópiává vált, amely drágán megfizethető – gazdaságilag, társadalmilag és stratégiailag” – fogalmazott Burduja egy hétfői bejegyzésében.
Londonban akár 585 000 illegális bevándorló is élhet, ami a főváros lakosságának mintegy tizenkettedét jelenti – írja a The European Conservative. Egyes szakértők szerint a valós szám még ennél is magasabb: a Migration Watch elnöke, Alp Mehmet arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Királyságban összesen 1,5–2 millió illegális bevándorló élhet, ezeknek a többsége pedig Londonban található – becslések szerint akár közel 1,2 millió fő.
Robert Bates, a Migration Control Központ kutatási igazgatója is arra figyelmeztetett, hogy az illegális bevándorlók potenciális biztonsági kockázatot jelentenek, és indokolatlan terhet rónak a brit adófizetőkre.
A helyzet kezelése érdekében a szakértők úgy vélik, hogy a kormánynak sürgősen olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek célja az illegális migráció megállítása és a törvények betartatása.
Az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között, több feltétel teljesülése esetén érvényteleníthetnek választási eredményt, a döntést kellően meg kell indokolniuk annak érdekében, hogy megőrizzék a választóknak a választások legitimitásába vetett bizalmát - közölte a Velencei Bizottság.
Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete hangsúlyozta: most ismertetett véleményezése a tavaly novemberi romániai esetből merít, ugyanakkor nem a román alkotmánybírósági határozat vizsgálata.
A szakértők egyebek mellett rámutatnak: mivel a törvénysértések online kampányokkal és közösségi médián keresztül történő bizonyítása kihívást jelent, az ilyen ügyekben hozott jól megindokolt és átlátható döntések kulcsfontosságúak. A vonatkozó döntéseknek pontosan meg kell jelölniük a jogsértéseket, bizonyítékokat kell felsorakoztatniuk, és nem alapulhatnak kizárólag minősített titkosszolgálati adatokon, mivel ez nem szavatolná a szükséges átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget.
" ["post_title"]=> string(123) "Velencei Bizottság: az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között érvényteleníthetnek választásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(107) "velencei-bizottsag-az-alkotmanybirosagok-csak-bizonyos-korulmenyek-kozott-ervenytelenithetnek-valasztasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:31:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:31:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446639" ["menu_order"]=> int(5116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39313) ["max_num_pages"]=> int(3277) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8f7efa617bcb0541e3b78d0b78fba745" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5ba56187db7616feff4628dd1e70e4ae" }