A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Oláh Dénes farkaslaki római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte a pénzügyminisztérium. Nominális értéken az egy évvel korábbi 69,8 milliárd lejről közel 28,8 milliárd lejjel 41 milliárd lejre csökkent a deficit, ami azt jelzi, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is a tervek szerint halad - hangsúlyozták a tárca közleményében. Az államháztartás bevételei 10,3 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet. A költségvetés kiadásai GDP-arányosan 19,85 százalékról 18,66 százalékra mérséklődtek. Nominális értéken a kiadások 383,5 milliárd lejt tettek ki, ami az egy évvel korábbihoz képest enyhe, 0,8 százalékos növekedést jelent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy ezek az adatok egyértelműen jelzik Románia elkötelezettségét a felelős költségvetési politika mellett. Hangsúlyozta, az adatok azt bizonyítják, hogy a fiskális konszolidációs terv eredményes.
" ["post_title"]=> string(81) "Az első fél évben 2 százalékra mérséklődött az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-elso-fel-evben-2-szazalekra-merseklodott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465858" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3572 (24) { ["ID"]=> int(465856) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:44" ["post_content"]=> string(740) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a lakosságot, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu pártelnök. A képviselőház elnöke egy Facebook-bejegyzésben leszögezte, a jogszabálytervezetről előzetesen valamennyi szakszervezeti szövetséggel valós, nem pedig nevetségesen színlelt társadalmi párbeszédet kellett volna folytatni. Közölte: a PSD a jelenlegi formájában nem támogatja a tervezetet. Grindeanu kifogásolta egyebek mellett a pótlékok intézményenkénti 20 százalékos plafonját.
" ["post_title"]=> string(75) "A PSD nem szavazza meg a bértörvény tervezetét a jelenlegi formájában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-psd-nem-szavazza-meg-a-bertorveny-tervezetet-a-jelenlegi-formajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465856" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(465535) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-26 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-26 04:00:00" ["post_content"]=> string(617) "Mai egyházi műsorunkban Oláh Dénes farkaslaki római katolikus plébános elmélkedését hallják.


A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a…
Continue Reading
Milos Vucevic szerb miniszterelnök tegnap kiemelte, miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez.
Continue Reading
A Buzău megyei közgyűjteményben őrzött értékes műkincset a Magyarországon megrendezendő, Attila, a hun című tárlathoz kérték kölcsön.
Continue Reading
Elégedetlenségük további oka, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények személyzethiánnyal küszködnek, a kormány pedig befagyasztotta az eszköz- és fegyverbeszerzéseket.
Continue Reading
Újabb dróntámadásokat indítottak az orosz erők az ukrajnai infrastruktúra ellen.
Continue Reading
A Dániel pátriárka által vezetett Román Ortodox Egyház a pápa javaslata nyomán közleményt adott ki.
Continue Reading
A Drents Múzeum a betörés után bezárt, pénteken nyílik meg ismét.
Continue Reading
A múzeumigazgató a 15 napos felmondási ideje alatt leltárt kell készítsen, és ki kell jelölnie helyettesét.
Continue Reading
Marcel Ciolacu a lehetséges forgatókönyvek között említette az országos távközlési hatóság beolvasztását az Országos Audiovizuális Tanácsba.
Continue Reading
A román diplomácia vezetője az erős NATO-jelenlét fontosságát hangsúlyozta a keleti szárnyon, és a félretájékoztatás visszaszorítását szorgalmazta.
Continue Reading
Emelkedhet az ingatlanadó, csökkennek a személyi kiadások az állami apparátusban, egyszeri anyagi juttatást kaphatnak a kisnyugdíjasok – egyebek mellett ezek az intézkedések vannak napirenden a kormánykoalícióban.
Continue Reading
Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Liszt Intézet igazgatója ismerteti az általa vezetett Magyar Kulturális Központ idei programkínálatát, majd Palya…
Continue ReadingA Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a Moszkva által illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij államfővel is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva.
Emlékeztetett rá, hogy az orosz államfővel folytatott tárgyalások tilalmáról szóló rendelet mindaddig érvényben van Ukrajnában, amíg ő, Vlagyimir Putyin hivatalban van. Hangot adott álláspontjának, miszerint a dekrétumot az ukrán parlament elnöke eltörölheti. Hangsúlyozta, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti esetleges megállapodásnak hosszútávon kell szavatolnia mindkét ország biztonságát.
" ["post_title"]=> string(125) "Putyin: A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(111) "putyin-a-moszkva-es-kijev-kozotti-rendezesi-targyalasok-vegeredmenyet-ukrajna-legitim-vezetesenek-kell-alairnia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-29 14:00:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 12:00:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446695" ["menu_order"]=> int(5103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3529 (24) { ["ID"]=> int(446692) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-29 13:59:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 11:59:00" ["post_content"]=> string(1947) "A szerb miniszterelnök tegnap benyújtott lemondását követően két út áll Szerbia előtt: vagy új kormány alakul, vagy előrehozott választásokat kell kiírni - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök tegnap késő este.
Milos Vucevic szerb miniszterelnök tegnap rendkívüli sajtótájékoztatóján kiemelte, miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez.
Az államfő közölte: a következő tíz nap során egyeztet a parlamenti pártok képviselőivel, és megbeszélik, van-e lehetőség arra, hogy a képviselőház támogasson egy új miniszterelnök-jelöltet, így a kormányválságot választás nélkül lehessen áthidalni.
A szerbiai jogszabályok szerint a miniszterelnök lemondását előbb a parlamentnek el kell fogadnia, majd a köztársasági elnöknek új kormányfőt kell javasolnia, akinek 30 nap áll rendelkezésére, hogy biztosítsa kormánya számára a parlamenti többséget. Amennyiben ez nem történik meg, előrehozott választásokat kell kiírni. Utóbbi esetében akár hónapokig sem lenne kormánya Szerbiának, a választásokat ugyanis a leghamarabb áprilisban lehetne megtartani.
Milos Vucevic eddigi kormányfő a hónapok óta tartó szerbiai tiltakozások miatt nyújtotta be lemondását, közvetlen okként pedig azt nevezte meg, hogy kedd hajnalban az általa vezetett Szerb Haladó Párt tagjai baseballütővel tiltakozó egyetemistákra támadtak rá Újvidéken, és egy lány súlyosan megsebesült. A demonstrálók Milos Vucevic miniszterelnök mellett Milan Djuric újvidéki polgármester lemondását is követelték, aki lemondott tegnap.
" ["post_title"]=> string(32) "Új kormány alakul Szerbiában?" ["post_excerpt"]=> string(145) "Milos Vucevic szerb miniszterelnök tegnap kiemelte, miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "uj-kormany-alakul-szerbiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-29 13:59:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 11:59:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446692" ["menu_order"]=> int(5104) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3398 (24) { ["ID"]=> int(446689) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-29 13:56:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 11:56:59" ["post_content"]=> string(1836) "A hollandiai műkincsrablás fényében újra megfontolja a Buzău Megyei Múzeum, hogy kölcsönadja-e a gherăseni-i diadémot egy magyarországi kiállításhoz - mondta Daniel Costache igazgató az Agerpres hírügynökségnek.
Az igazgató szerint a Buzău megyei közgyűjteményben őrzött értékes műkincset az év végén Magyarországon megrendezendő, Attila, a hun című tárlathoz kérték kölcsön. A munténiai Gheraseni településen talált diadém a román nemzeti örökség része.
Az 5. századból származó ékszer a történészek szerint egy hun hercegnőé lehetett, akinek fejét mesterségesen eltorzították. A 19,5-szer 4,5 centiméteres diadém bronzból készült aranylemez borítással, melyet 143 almandin gránát ékkő díszít.
Daniel Costache közölte, hogy a magyarországi tárlatra a múzeum más műtárgyait is kölcsönkérték, mivel Románia területén talált hun leleteket is bemutatnának. A közgyűjtemény számos, a térségben talált IV-V. századi hun leletet őriz, ezek többsége ékszer, csat és a ruházat díszítésére használt egyéb tárgy. Aláhúzta: az intézmény a magyar felet is értesíti döntéséről, és további egyeztetéseket folytat a kiállítást érintő biztonsági
intézkedésekről, ezt követően hozza meg a döntést.
"Megfontoljuk a jelenlétünket, egyelőre a történtek érzelmi hatása alatt vagyunk, és ebben a pillanatban nem célszerű meghozni egy kategorikus döntést egy ilyen együttműködésről" - mondta a Daniel Costache.
Holnap ismért utcára vonulnak a börtönök alkalmazottai, akik továbbra is megtagadják a túlórázást - közölte a börtönalkalmazottak szakszervezeti szövetségének elnöke, Petre Florin Șchiopu, aki hozzátette: A börtönalkalmazottak addig nem hagynak fel a tiltakozással, amíg legalább a tavaly novemberi bérjogosultságaikat meg nem kapják.
Holnap fél 9-kor a nagyenyedi, a feketehalmi, a konstancai, a dévai, a Târgu Jiu-i börtönalkalmazottak csatlakoznak a Iași-ban tüntető kollégáikhoz, és utcára vonulnak.
Elégedetlenségük további oka, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények személyzethiánnyal küszködnek, a kormány pedig befagyasztotta az eszköz- és fegyverbeszerzéseket. Így a börtönalkalmazottak alig tudják ellátni feladataikat.
" ["post_title"]=> string(59) "Holnap ismért utcára vonulnak a börtönök alkalmazottai" ["post_excerpt"]=> string(186) "Elégedetlenségük további oka, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények személyzethiánnyal küszködnek, a kormány pedig befagyasztotta az eszköz- és fegyverbeszerzéseket." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "holnap-ismert-utcara-vonulnak-a-bortonok-alkalmazottai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-29 11:38:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:38:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446678" ["menu_order"]=> int(5107) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3563 (24) { ["ID"]=> int(446675) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-29 11:36:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:36:08" ["post_content"]=> string(1046) "Újabb dróntámadásokat indítottak az orosz erők az ukrajnai infrastruktúra ellen, nem messze Tulceától, ezért a román légierő két F-16-os vadászgépe légtérellenerző repülést hajtott végre - közölte ma reggel a védelmi minisztérium. A hatóság radarai a román határ felé közeledő drónokat észleltek az ukrán légtérben.
Hajnali 3 óra 20 perckor a román légierő két F-16-os gépe szállt fel a borceai bázisról, hogy felügyelje a légteret. A vadászgépek körülbelül két óra múlva tértek vissza a bázisra.
Chilia Veche környékén 3 óra 5 perckor a hatóságok RO-Alert üzenettel figyelmeztették a lakosságot a lehetséges veszélyre. A riadó 4 óra 8 perckor ért véget.
A radarok nem észleltek légtérsértést, de a védelmi erők a nap folyamán átkutatják a terepet.
" ["post_title"]=> string(65) "Légtérellenerző repülést hajtottak végre Tulcea közelében" ["post_excerpt"]=> string(87) "Újabb dróntámadásokat indítottak az orosz erők az ukrajnai infrastruktúra ellen." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "legterellenerzo-repulest-hajtottak-vegre-tulcea-kozeleben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-29 11:36:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:36:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446675" ["menu_order"]=> int(5108) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3364 (24) { ["ID"]=> int(446672) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-29 11:34:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:34:14" ["post_content"]=> string(638) "A húsvét állandó közös időpontjának a meghatározására szólította fel Ferenc pápa a keresztény egyházakat az ökumené szellemében. Húsvétvasárnap idén a Gergely- és a Julián- naptár szerint is április 20-án lesz.
A Dániel pátriárka által vezetett Román Ortodox Egyház a pápa javaslata nyomán közleményt adott ki, amely szerint húsvét ünneplésének közös dátumáról szóló konzultációra csak pánortodox szinóduson kerülhet sor, „az összes ortodox testvéregyház részvételével.
" ["post_title"]=> string(88) "A húsvét állandó közös időpontjának meghatározására szólít fel Ferenc pápa" ["post_excerpt"]=> string(109) "A Dániel pátriárka által vezetett Román Ortodox Egyház a pápa javaslata nyomán közleményt adott ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "a-husvet-allando-kozos-idopontjanak-meghatarozasara-szolit-fel-ferenc-papa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-29 11:34:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:34:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446672" ["menu_order"]=> int(5109) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3562 (24) { ["ID"]=> int(446670) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-29 11:31:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:31:50" ["post_content"]=> string(1308) "A holland rendőrség információi szerint a Drents Múzeumban történt robbantásos műkincslopás gyanúsítottjai közül többen egy északnyugat-hollandiai tartományból származnak - közölte az AFP. A hírügynökség arról is írt, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök felháborodásának adott hangot a romániai kulturális örökség felbecsülhetetlen értékű darabjainak ellopása miatt, és 'precedens nélküli' kártérítés követelését helyezte kilátásba, mert véleménye szerint a múzeum biztonsága nem volt megfelelő.
Assen polgármestere, Marco Out szolidaritásáról biztosította a műtárgyakat kölcsönadó Román Nemzeti Történeti Múzeumot, és közölte, hogy állandó kapcsolatban áll az eltűnt kincsek felkutatásában részt vevő minisztériumokkal.
A Drents Múzeum a betörés után bezárt, pénteken nyílik meg ismét.
A legfőbb ügyészség ügyészei ma dokumentumokat foglalnak le a bukaresti kulturális igazgatóságon a Hollandiában ellopott régészeti kincsek ügyében - közölték a nyomozó hatóság képviselői az Agerpres hírügynökséggel.
Natalia Intotero kulturális miniszter tegnap bejelentette, hogy felbontatja Ernest Oberländer-Târnoveanunak, a Nemzeti Történeti Múzeum igazgatójának a munkaszerződését, miután ő megtagadta becsületbeli lemondásának benyújtását. A döntés előzménye, hogy a hollandiai Drents Múzeumból szombaton ismeretlen tettesek ellopták az ott ideiglenesen kiállított dák műkincseket.
A Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója azt nyilatkozta , hogy azért utasította el a becsületbeli lemondására vonatkozó miniszteri felszólítást, mert szerinte semmi nem hátráltatná jobban a négy dák műkincs visszaszerzését, mint ha 'ezekben a kritikus napokban' vezető nélkül maradna a múzeum.
A múzeumigazgató a 15 napos felmondási ideje alatt leltárt kell készítsen, és ki kell jelölnie helyettesét. Megüresedő állásának betöltésére a pénzügyminisztériummal történő egyeztetés után mielőbb versenyvizsgát írnak ki - mondta a tárcavezető. Natalia Intotero ugyanakkor felkérte a kulturális minisztérium alárendeltségébe tartozó múzeumok igazgatóit, hogy ma adjnak le beszámolót az általuk vezetett múzeum biztonsági berendezéseiről, illetve az országhatáron kívülre, vendégtárlatokra kölcsönadott kiállítási tárgyakról.
Munkacsoportot hozott létre a kormánykoalíció, hogy megvizsgálják milyen formában vonhatóak össze különböző állami hatóságok, ügynökségek. Marcel Ciolacu a lehetséges forgatókönyvek között említette az országos távközlési hatóság beolvasztását az Országos Audiovizuális Tanácsba.
A Hotnews kormányzati forrásoktól úgy tudja, hogy az országos távközlési hatóság akár az Országos Energiaszabályozó Hatósággal is összeolvadhat, hiszen Ilie Bolojan a szenátus elnöke a németországi modellt követné.
A miniszterelnök és a kormány főtitkárságának alárendeltségébe csaknem 40 kormányzati szerv tartozik.
Mark Rutte NATO-főtitkárral találkozott tegnap Brüsszelben Emil Hurezeanu külügyminiszter.
A román diplomácia vezetője az erős NATO-jelenlét fontosságát hangsúlyozta a keleti szárnyon, és a félretájékoztatás visszaszorítását szorgalmazta.
" ["post_title"]=> string(57) "Mark Rutte NATO-főtitkárral találkozott Emil Hurezeanu" ["post_excerpt"]=> string(164) "A román diplomácia vezetője az erős NATO-jelenlét fontosságát hangsúlyozta a keleti szárnyon, és a félretájékoztatás visszaszorítását szorgalmazta." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "mark-rutte-nato-fotitkarral-talalkozott-emil-hurezeanu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-29 11:24:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:24:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446662" ["menu_order"]=> int(5113) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(446660) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-29 11:23:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:23:19" ["post_content"]=> string(836) "Emelkedhet az ingatlanadó, csökkennek a személyi kiadások az állami apparátusban, egyszeri anyagi juttatást kaphatnak a kisnyugdíjasok – egyebek mellett ezek az intézkedések vannak napirenden a kormánykoalícióban.
Tánczos Barna pénzügyminiszter az este bejelentette, az állam karcsúsítása és jelentős beruházások szerepelnek a 2025-ös költségvetés tervezetében. A tárcavezető tegnap bemutatta a koalícióban az idei büdzsé tervezetét, amelyet a kormányzati partnerekkel kell jóváhagyniuk.
A kormány legkésőbb péntekig vélhetően elfogadja az idei állami költségvetés tervezetét – nyilatkozta tegnap este a kormányszóvivő.
" ["post_title"]=> string(75) "A kormány péntekig elfogadja az idei állami költségvetés tervezetét?" ["post_excerpt"]=> string(229) "Emelkedhet az ingatlanadó, csökkennek a személyi kiadások az állami apparátusban, egyszeri anyagi juttatást kaphatnak a kisnyugdíjasok – egyebek mellett ezek az intézkedések vannak napirenden a kormánykoalícióban. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-kormany-pentekig-elfogadja-az-idei-allami-koltsegvetes-tervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-29 11:23:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 09:23:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446660" ["menu_order"]=> int(5114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(446494) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 12:00:00" ["post_content"]=> string(2975) "Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Liszt Intézet igazgatója ismerteti az általa vezetett Magyar Kulturális Központ idei programkínálatát, majd Palya Bea Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas magyar énekes-dalszerzővel és a fúvósok nagy mestereként ismert, szintén Prima- és Artisjus-díjas Szokolay Dongó Balázzsal hallhatnak beszélgetést.
Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duó december végén koncertezett Csíkszeredában. Az eseményen kolléganőnk, Benedek Csilla járt, aki interjút is készített az énekhang és a fúvós hangszerek adta kettőssel.
Szokolay Dongó Balázs előadóművészi sokoldalúságáról tanúskodik, hogy számtalan előadóval, zenekarral játszott és játszik együtt a népzene, a jazz és a klasszikus műfajban. A koncertezés mellett zeneszerzéssel és alkalmazott zeneírással (tánc- és bábszínházi zenék) is foglalkozik. Autodidakta módon kezdett a zenével foglalkozni. 1994-ben lett a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa. 2005-ben Artisjus-díjat, 2016-ban pedig Prima-díjat kapott.

A szintén díjakkal kitüntetett, ismert és elismert Palya Bea dalaiban egyszerre van jelen hagyomány és újítás. Húsz saját lemeze jelent meg, és több mint 600 dalt írt, amelyekben őszintén, szókimondóan és fesztelenül szól legmélyebb tapasztalatairól és megéléseiről. Coach és hangtanári munkája során számos embert támogat közelebb kerülni önmagukhoz, megtalálni a saját hangjukat, felszabadulni, hozzáférni rejtett belső erőforrásaikhoz, és elérni céljaikat.

A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a Moszkva által illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij államfővel is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva.
Emlékeztetett rá, hogy az orosz államfővel folytatott tárgyalások tilalmáról szóló rendelet mindaddig érvényben van Ukrajnában, amíg ő, Vlagyimir Putyin hivatalban van. Hangot adott álláspontjának, miszerint a dekrétumot az ukrán parlament elnöke eltörölheti. Hangsúlyozta, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti esetleges megállapodásnak hosszútávon kell szavatolnia mindkét ország biztonságát.
" ["post_title"]=> string(125) "Putyin: A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(111) "putyin-a-moszkva-es-kijev-kozotti-rendezesi-targyalasok-vegeredmenyet-ukrajna-legitim-vezetesenek-kell-alairnia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-29 14:00:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-29 12:00:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446695" ["menu_order"]=> int(5103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39313) ["max_num_pages"]=> int(3277) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "715e38267445976ff2f2cce3241b4a56" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b9bd5311c0b52a3237ef9a2a47a54437" }