Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
Oroszország kénytelen lesz azokra az országokra irányítani fegyvereit, ahonnan fenyegetik – jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkvát a NATO rakétavédelmi rendszerének tervezett kiterjesztése jobban aggasztja, mint az Európába telepítendő fegyverekről szóló nyugati nyilatkozatok. (tovább…)
Az államfő és legkevesebb hetven fős küldöttsége június 25-e és 26-a között hivatalos a brüsszeli csúcsra. A Tarom állami légitársaságnak azonban nincs egyetlen szabad repülőgépe sem a turistaszezon miatt, így nem tud eleget tenni az elnöki hivatal kérésének. (tovább…)
Zárolta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Kiss Sándor, a Bihar megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, és állítólagos megvesztegetője, a Selina vállalat tulajdonosaként ismert Beniamin Rus vagyonát. (tovább…)
Sztálin üvegháza alatt címmel tart ma este 7 órától előadást Stefano Bottoni a bukaresti Balassi Intézetben. A történész felidézi a román kommunista rendszer bürokratikus intézkedéseit és kultúrpolitikai diskurzusait a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) és Székelyföldön az 1950-es években. (tovább…)
A legfelsőbb bíróság tegnap úgy döntött, hogy a korrupciós bűncselekményekkel vádolt politikus bírósági felügyelet alatt, szabadlábon védekezhet. (tovább…)
Németországban meghalt az első német beteg a MERS-fertőzés okozta szövődményben. A 65 éves férfi egy arab állatvásáron kaphatta el a vírust, és szerencsére mást nem fertőzött meg ? közölte egy alsó-szászországi klinika. A német férfi a harmadik beteg Németországban, akit MERS-fertőzéssel kezeltek. (tovább…)
Tíznapos nemzetközi hadgyakorlat kezdődött tegnap az ország több helyőrségében, lőterén és katonai repülőterén. A ROUSOFEX 15 nemzetközi katonai gyakorlat célja a speciális kiküldetésekre kiképzett haderők betanítása bizonyos független bevetések megtervezésére, levezetésére és véghezvitelére. (tovább…)
A legmodernebb F-22-es lopakodó vadászgépegből is küldene Európába az Egyesült Államok. Amerika erődemonstrációval válaszolna Oroszország ukrajnai fellépésére ? idézi a CNN Deborah Lee James légierőért felelős minisztert. (tovább…)
Adásunkban két beszélgetést hallhatnak Koczka Györggyel, mindkettőt egykori temesvári kolléganőnk, Mészáros Ildikó készítette. Az első interjú 2008 márciusában készült, miután Koczka György megkapta az Aranytoll-díjat, a második beszélgetésre 2006 októberében, 50 évvel az 1956-os forradalom után került sor.
Hallgassa meg a Koczka György emlékének szentelt adásunkat:
A globális fenntartható fejlesztési célok regionális és nemzeti gyakorlatba ültetéséről, a Közép és Kelet-európai régió társadalmi- gazdasági- és környezetvédelmi kihívásairól, valamint a régió fejlődésének közép-, és hosszú távon fenntartható pályára való átállásáról egyeztettek tegnap Bukarestben. (tovább…)
object(WP_Query)#3528 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467626)
[1]=>
int(467516)
[2]=>
int(467402)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467622)
}
["paged"]=>
int(3263)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467402)
[1]=>
int(467516)
[2]=>
int(467622)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467626)
}
["paged"]=>
int(3263)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3623 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3622 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467402,467516,467622,467624,467626) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 39144, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3624 (24) {
["ID"]=>
int(31685)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:59:44"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:59:44"
["post_content"]=>
string(587) "Oroszország kénytelen lesz azokra az országokra irányítani fegyvereit, ahonnan fenyegetik - jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkvát a NATO rakétavédelmi rendszerének tervezett kiterjesztése jobban aggasztja, mint az Európába telepítendő fegyverekről szóló nyugati nyilatkozatok.
Putyin a Hadsereg-2015 elnevezésű haditechnikai fórumon és kiállításon arról is beszélt, hogy Oroszország az év végéig több mint 40 újabb interkontinentális ballisztikus rakétát állít hadrendbe."
["post_title"]=>
string(20) "Putyin fenyegetőzik"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(19) "putyin-fenyegetozik"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-17 14:05:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 11:05:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31685"
["menu_order"]=>
int(41590)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3521 (24) {
["ID"]=>
int(31745)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:59:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:59:18"
["post_content"]=>
string(583) "Az államfő és legkevesebb hetven fős küldöttsége június 25-e és 26-a között hivatalos a brüsszeli csúcsra. A Tarom állami légitársaságnak azonban nincs egyetlen szabad repülőgépe sem a turistaszezon miatt, így nem tud eleget tenni az elnöki hivatal kérésének.
Ahhoz hogy gépet tudjon az elnöki köldöttség rendelkezésére bocsátani, a Taromnak menetrendszerű járatokat kellene törölnie. "Az elnöki hivatalnak partnere szeretnénk maradni, de sajnos a mostani kérésüket nem tudjuk teljesíteni" - olvasható a Tarom közleményében."
["post_title"]=>
string(57) "Nem szállítja el az EU-csúcsra Klaus Johannist a Tarom"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "nem-szallitja-el-az-eu-csucsra-klaus-johannist-a-tarom"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2022-09-26 12:47:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2022-09-26 09:47:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31745"
["menu_order"]=>
int(41591)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3625 (24) {
["ID"]=>
int(31785)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:59:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:59:22"
["post_content"]=>
string(922) "Zárolta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Kiss Sándor, a Bihar megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, és állítólagos megvesztegetője, a Selina vállalat tulajdonosaként ismert Beniamin Rus vagyonát.
A táblabíróság ugyanakkor elutasította a korrupcióellenes ügyészség letartóztatási kérelmét, illetve Kiss Sándornak azt a kérését is, hogy semmilyen kényszerintézkedést ne foganatosítsanak ellene, helyben hagyva az alapfokon elrendelt hatvannapos bírósági felügyeletet.
Az RMDSZ-es politikust azzal is gyanúsítják, hogy 2004 és 2008 között 3,2 millió euró csúszópénzt kért és kapott egy üzletembertől, aki azt kérte tőle, járjon közbe, hogy a nagyváradi hőerőmű az ő cégétől vásárolja a szenet. Kiss Sándor ártatlannak vallotta magát, az ellene most hozott óvintézkedés három napon belül megfellebbezhető."
["post_title"]=>
string(32) "Lakat alatt Kiss Sándor vagyona"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "lakat-alatt-kiss-sandor-vagyona"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-17 14:09:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 11:09:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31785"
["menu_order"]=>
int(41592)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3631 (24) {
["ID"]=>
int(31725)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:57:26"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:57:26"
["post_content"]=>
string(562) "Sztálin üvegháza alatt címmel tart ma este 7 órától előadást Stefano Bottoni a bukaresti Balassi Intézetben. A történész felidézi a román kommunista rendszer bürokratikus intézkedéseit és kultúrpolitikai diskurzusait a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) és Székelyföldön az 1950-es években.
A MAT megpróbált választ adni egy mélyen gyökerező nemzeti kisebbség problémáira azzal, hogy adminisztratív szempontból autonómiát adott egy szinte teljesen magyar nemzetiségű erdélyi régiónak, a Székelyföldnek."
["post_title"]=>
string(42) "Stefano Bottoni: Sztálin üvegháza alatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "stefano-bottoni-sztalin-uveghaza-alatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-17 14:04:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 11:04:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31725"
["menu_order"]=>
int(41593)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3661 (24) {
["ID"]=>
int(31765)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:58:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:58:08"
["post_content"]=>
string(398) "A legfelsőbb bíróság tegnap úgy döntött, hogy a korrupciós bűncselekményekkel vádolt politikus bírósági felügyelet alatt, szabadlábon védekezhet.
Mint ismert, a volt minisztert április 21-én állították bíróság elé az úgynevezett Bute-gála dossziéban. Egyebek mellett megvesztegetés három rendbeli elfogadásával és hivatali visszaéléssel vádolják."
["post_title"]=>
string(43) "Kiengedik a házi őrizetből Elena Udreát"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "kiengedik-a-hazi-orizetbol-elena-udreat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-17 14:10:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 11:10:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31765"
["menu_order"]=>
int(41594)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3660 (24) {
["ID"]=>
int(31635)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:56:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:56:50"
["post_content"]=>
string(686) "Németországban meghalt az első német beteg a MERS-fertőzés okozta szövődményben. A 65 éves férfi egy arab állatvásáron kaphatta el a vírust, és szerencsére mást nem fertőzött meg ? közölte egy alsó-szászországi klinika. A német férfi a harmadik beteg Németországban, akit MERS-fertőzéssel kezeltek.
Csehországban is észlelték egy betegen a MERS koronavírus tüneteit, bár egyelőre még csak a betegség gyanújáról van szó. A 25 éves férfit, aki május második felében tett turistautat Dél-Koreában, egy prágai kórházban kezelik. Csehországban ez az első eset, hogy valakin a járványos betegség tüneteit észlelték."
["post_title"]=>
string(30) "MERS-fertőzöttek Európában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "mers-fertozottek-europaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-17 14:11:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 11:11:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31635"
["menu_order"]=>
int(41595)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3520 (24) {
["ID"]=>
int(31705)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:55:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:55:07"
["post_content"]=>
string(658) "Tíznapos nemzetközi hadgyakorlat kezdődött tegnap az ország több helyőrségében, lőterén és katonai repülőterén. A ROUSOFEX 15 nemzetközi katonai gyakorlat célja a speciális kiküldetésekre kiképzett haderők betanítása bizonyos független bevetések megtervezésére, levezetésére és véghezvitelére.
A Védelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a gyakorlatban megközelítőleg 1500 katona vesz részt több mint 100 harci eszközzel Bulgáriából, Örményországból, Görögországból, Moldova Köztársaságból, Lengyelországból, Romániából, az Amerikai Egyesült Államokból és Törökországból."
["post_title"]=>
string(33) "Katonai hadgyakorlatokat tartanak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "katonai-hadgyakorlatokat-tartanak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-17 14:14:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 11:14:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31705"
["menu_order"]=>
int(41596)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3519 (24) {
["ID"]=>
int(31665)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:54:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:54:00"
["post_content"]=>
string(580) "A legmodernebb F-22-es lopakodó vadászgépegből is küldene Európába az Egyesült Államok. Amerika erődemonstrációval válaszolna Oroszország ukrajnai fellépésére ? idézi a CNN Deborah Lee James légierőért felelős minisztert.
A Pentagon az Atlanti eltökéltség művelet keretében hónapok óta egymást követő váltásokban küld át harci repülőgépeket európai hadgyakorlatokra, hogy ezzel jelezze elkötelezettségét szövetségesei biztonsága iránt. A katonai repülőgépek palettája most az F-22-es Raptorral is kiegészülhet."
["post_title"]=>
string(52) "Amerikai válasz az ukrajnai válság fejleményeire"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "amerikai-valasz-az-ukrajnai-valsag-fejlemenyeire"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-17 14:03:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 11:03:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31665"
["menu_order"]=>
int(41597)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3487 (24) {
["ID"]=>
int(31105)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-16 15:13:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-16 12:13:13"
["post_content"]=>
string(1759) "Adásunkban két beszélgetést hallhatnak Koczka Györggyel, mindkettőt egykori temesvári kolléganőnk, Mészáros Ildikó készítette. Az első interjú 2008 márciusában készült, miután Koczka György megkapta az Aranytoll-díjat, a második beszélgetésre 2006 októberében, 50 évvel az 1956-os forradalom után került sor.
Hallgassa meg a Koczka György emlékének szentelt adásunkat:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/2015-06-19.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/2015-06-19.ogg"][/audio]
Tegnap, június 15-én elhunyt Koczka György a Temesvári Rádió magyar műsorának alapító szerkesztője, a temesvári Heti Új Szó munkatársa, a Román Televízió magyar adásának volt szerkesztője, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház volt irodalmi titkára.
Koczka György Karánsebesen született 1938. július 28-án. Középiskolai tanulmányait Temesváron végezte el 1955-ben, majd egy évig a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom szakos hallgatója volt. Az 1956-os őszi kolozsvári diákszervezkedésekben való részvétele miatt elítélték, börtönbüntetését Szamosújváron töltötte 1956?59 között, majd a Bărăganba deportálták, ahol állatgondozóként dolgozott.
Az 1956-os kolozsvári diákszervezkedésekben játszott szerepéért 2006-ban Koczka György megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.
Publicisztikai, rádiós és televíziós tevékenységéért a Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2008-ban Aranytoll életműdíjjal tüntette ki.
Koczka György temetése holnap, június 17-én, 12 órától lesz a temesvári Rusu ?ireanu temetőben.
"
["post_title"]=>
string(26) "Im memoriam Koczka György"
["post_excerpt"]=>
string(47) ""Mindig igaz a szándék, ami szólásra bír.""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "im-memoriam-koczka-gyorgy"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-27 11:22:59"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-27 08:22:59"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31105"
["menu_order"]=>
int(41599)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3488 (24) {
["ID"]=>
int(31475)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-16 15:04:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-16 12:04:00"
["post_content"]=>
string(1026) "Elfogadták a szenátorok azt a törvénytervezetet, amely 75 százalékkal növeli több mint 20 ezer háborús veterán jövedelmét. A növelés július elsejétől léphet életbe, ha arra a Képviselőház, amely a döntő fórum ebben az esetben, rábólint. Ugyanakkor a Parlament két háza ma együttes ülésen tárgyalja a honatyáknak juttatandó különleges nyugdíjra vonatkozó törvénytervezetet. Ennek értelmében, azok a honatyák, akik legkevesebb három mandátumot letöltöttek a Parlamentben közel 5 ezer lejes plusz nyugdíj-kiegészítéshez jutnának.
Ezt az elképzelést 228 képviselő és szenátor támogatja, többségük a Szociáldemokrata Párt tagja, ám a Kormány elutasította a törvénytervezetet a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásra hivatkozva.
A Nemzeti Liberális Párt vezetői ma a sajtónak azt nyilatkozták, nem szavazzák meg a törvénytervezetet, mert az kivételezett helyzetet teremtene a politikusoknak, és ez nem etikus."
["post_title"]=>
string(84) "Nagyobb nyugdíj a veteránoknak - a honatyák lemaradhatnak a plusz juttatásokról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(77) "nagyobb-nyugdij-a-veteranoknak-a-honatyak-lemaradhatnak-a-plusz-juttatasokrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-16 15:05:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-16 12:05:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31475"
["menu_order"]=>
int(41600)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3699 (24) {
["ID"]=>
int(31445)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-16 15:02:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-16 12:02:36"
["post_content"]=>
string(667) "A kormányfő átesett a térdműtétén, és azt nyilatkozta, az sokkal komplikáltabbnak bizonyult, mint eredetileg hitték. Victor Ponta azt is elmondta, azért esett a választása a törökországi klinikára ahol a beavatkozást végrehajtották, hogy csendben és nyugalomban lehessen. Miniszterelnöki teendőit jövő hétig Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes látja el.Victor Pontának egyébként tegnap kihallgatásra kellett volna jelentkeznie az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen, helyette azonban ügyvédje jelent meg, aki egy hét haladékot kért, a kormányfő térdműtétjének szükségességével érvelve."
["post_title"]=>
string(30) "Miben sántikál Victor Ponta?"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "miben-santikal-victor-ponta"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-16 15:02:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-16 12:02:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31445"
["menu_order"]=>
int(41601)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3486 (24) {
["ID"]=>
int(31395)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-16 14:58:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-16 11:58:24"
["post_content"]=>
string(1892) "A globális fenntartható fejlesztési célok regionális és nemzeti gyakorlatba ültetéséről, a Közép és Kelet-európai régió társadalmi- gazdasági- és környezetvédelmi kihívásairól, valamint a régió fejlődésének közép-, és hosszú távon fenntartható pályára való átállásáról egyeztettek tegnap Bukarestben. Az Interparlamentáris Unió és a Román Parlament képviselőháza által közösen szervezett nemzetközi szemináriumot tavaly a képviselőház külügyi bizottsági elnökének, Borbély Lászlónak a kezdeményezésére indították el.A panelbeszélgetés moderátoraként Borbély László elmondta: minden ország eltérő fenntartható fejlesztési stratégiával rendelkezik, ezért külön meg kell fogalmaznia azt, hogy a globális elképzelésen belül melyek a saját prioritásai, melyek a legsürgősebb intézkedések, mi az, amire pénz és emberi erőforrást kíván fordítani. ?Azt is mondhatjuk, hogy az emberiség jövője dől el ebben az évben, hiszen három olyan magas szintű eseményre kerül sor idén, amelyek a következő 15 évben meghatározzák majd az emberiség sorsát. Júliusban az etiópiai Addis Abebaban kerül sor a fenntartható fejlődésre szánt pénzügyi támogatások megvitatására, ezt követi szeptemberben az ENSZ-közgyűlés, amelynek keretén belül jóváhagyják a 2015 utáni fenntartható fejlesztési célokat, valamint decemberben szervezik meg a párizsi Summit-ot a klímaváltozás témakörében. Amennyiben a politikum most megérti, hogy szemléletváltásra van szükség, a kisiskolások nevelésétől egészen a törvényes keretek felülvizsgálatáig, jó irányú változások következhetnek be? ? hangsúlyozta Borbély."
["post_title"]=>
string(62) "Idén dől el az emberiség jövője Borbély László szerint"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "iden-dol-el-az-emberiseg-jovoje-borbely-laszlo-szerint"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-16 14:58:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-16 11:58:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31395"
["menu_order"]=>
int(41603)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3624 (24) {
["ID"]=>
int(31685)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-17 13:59:44"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 10:59:44"
["post_content"]=>
string(587) "Oroszország kénytelen lesz azokra az országokra irányítani fegyvereit, ahonnan fenyegetik - jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkvát a NATO rakétavédelmi rendszerének tervezett kiterjesztése jobban aggasztja, mint az Európába telepítendő fegyverekről szóló nyugati nyilatkozatok.
Putyin a Hadsereg-2015 elnevezésű haditechnikai fórumon és kiállításon arról is beszélt, hogy Oroszország az év végéig több mint 40 újabb interkontinentális ballisztikus rakétát állít hadrendbe."
["post_title"]=>
string(20) "Putyin fenyegetőzik"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(19) "putyin-fenyegetozik"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-17 14:05:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-17 11:05:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31685"
["menu_order"]=>
int(41590)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39777)
["max_num_pages"]=>
int(3315)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "0a3ccf8a6a7e3edf5ebe21f9652eed43"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:ab69ab39cafb19284624f071e191670e"
}