Több tucat romániai turista fordult a Paravion internetes utazási irodához, kérve a leggyorsabb megoldást arra, hogy mielőbb hazatérhessenek a tegnap reggeli robbantás után ? közölte a turisztikai ügynökség. (tovább…)
Continue Reading

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3470 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3494 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(467618) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:55" ["post_content"]=> string(1065) "Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
" ["post_title"]=> string(31) "Gyorsan behozható a lemaradás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "gyorsan-behozhato-a-lemaradas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467618" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(467624) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:24" ["post_content"]=> string(1164) "Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39779) ["max_num_pages"]=> int(9945) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ae31214fb526fb2c0f0740554f2e836" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ce59264621cbfb390e9d717c2b301e" }Több tucat romániai turista fordult a Paravion internetes utazási irodához, kérve a leggyorsabb megoldást arra, hogy mielőbb hazatérhessenek a tegnap reggeli robbantás után ? közölte a turisztikai ügynökség. (tovább…)
Continue ReadingAz erdélyi rendek 1568. január 6?13-a között a Tordán tartott országgyűlésen törvénybe iktatták a szabad vallásgyakorlatot. (tovább…)
Continue ReadingEzt Efkan Ala török belügyminiszter közölte ma sajtótájékoztatóján Isztambulban. Ez volt az első hivatalos bejelentés a tegnapi merénylettel összefüggő őrizetbe vételről. Korábban a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva azt közölték, hogy a törökországi Antalyában három orosz állampolgárt fogtak el, akiknek szintén közük lehetett a merénylethez. (tovább…)
Continue ReadingA robbanás ma reggel a délnyugat-pakisztáni Kvetta városban egy oltásokkal foglalkozó egészségügyi központ előtt történt – tájékoztat az MTI. (tovább…)
Continue ReadingAz Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja által nyilvánosságra hozott adatok szerint Franciaországban tavaly 111 illegális romatelephelyről küldték el erővel a romákat, azaz a cigánytelepeken élők hatvan százalékát. (tovább…)
Continue ReadingA korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a börtönirodalom-botrány kapcsán. A hatóság közleménye szerint fennáll a gyanú, hogy esetenként a törvényben megszabott kritériumok csak színleg teljesültek ahhoz, hogy egy-egy tudományosként feltüntetett dolgozat miatt 30 nappal csökkenjen az illető büntetése. (tovább…)
Continue ReadingHosszú hónapok nélkülözése után megérkezett az ENSZ első segélyszállítmánya az ostrom alatt lévő szíriai városba, Madajába. A település a fővárostól, Damaszkusztól alig több mint 40 kilométerre északnyugatra, 1400 méter magasan fekszik. (tovább…)
Continue ReadingMintegy 250 maszkos huligán randalírozott hétfő este Lipcse Connewitz nevű kerületében. A lázongók török éttermekbe törtek be, kirakatokat zúztak össze, autókat gyújtogattak és rendőröket bántalmaztak, miközben a belvárosban a szélsőjobboldali Pegida helyi szárnya tartott bevándorlás ellenes demonstrációt. (tovább…)
Continue ReadingTöbb millió évvel a Nap születése előtt történt szupernóva-robbanások nyomait fedezték fel magyar, olasz és német csillagászok. Az amerikai tudományos akadémia lapjában közölt eredmények szinte archeológiai karakterű képet vázolnak fel arról a por- és gázfelhőről, amelyből Földünk is kialakult több mint négy és fél milliárd évvel ezelőtt. (tovább…)
Continue ReadingÖngyilkos merénylő robbantotta fel magát Isztambul egyik kedvelt turisztikai központjánál, a Sultanahmet térnél, helyi idő szerint 10.20 órakor. A tíz halálos áldozat közül legalább 9 neémet állampolgár – közölte a német sajtó török információkra hivatkozva. (tovább…)
Continue ReadingA többséget 56 képviselő alkotja a 101 fős törvényhozásban. Ők hétfő este aláírásukkal hitelesített nyilatkozatot nyújtottak be Nicolae Timofti államfőnek, aki így – egy december végi alkotmánybírósági döntésnek megfeleően – köteles e többség jelöltjét megbízni a kormányalakítással.
Continue ReadingÚjabb dossziéban hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség Victor Pontát. A volt kormányfőt Nagyváradon, abban az ügyben faggatták a délelőtt, amelyben december végén előzetes letartóztatásba került a Szatmár megyei önkormányzat alelnöke. (tovább…)
Continue ReadingTöbb tucat romániai turista fordult a Paravion internetes utazási irodához, kérve a leggyorsabb megoldást arra, hogy mielőbb hazatérhessenek a tegnap reggeli robbantás után ? közölte a turisztikai ügynökség.
A Paravion tájékoztatása szerint a légitársaságok semmiféle intézkedésről nem számoltak be a turisták hazatérése kapcsán.
Két aradi is szemtanúja volt a merényletnek. A külügyminiszter értesítése szerint azonban nincs román állampolgár az isztambuli robbantás áldozatai között. A két aradi személy sem sérült meg.
A török hatóságok szerint a merényletet egy 28 éves szíriai férfi követte el.
" ["post_title"]=> string(58) "Két aradi szemtanúja is volt az isztambuli merényletnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ket-aradi-szemtanuja-is-volt-az-isztambuli-merenyletnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:47:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:47:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96305" ["menu_order"]=> int(39613) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3513 (24) { ["ID"]=> int(96265) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-13 14:44:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:44:42" ["post_content"]=> string(709) "Az erdélyi rendek 1568. január 6?13-a között a Tordán tartott országgyűlésen törvénybe iktatták a szabad vallásgyakorlatot.
A Magyar Unitárius Egyház Zsinata 2002-ben január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból ma délelőtt ünnepi istentiszteletet tartottak Tordán, az unitárius templomban.
Este 18 órától a püspöki székhelyen, Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban folytatódik a megemlékezés. A ceremóniában közreműködik a homoródszentpáli dalárda és a Concordia vonósnégyes.
" ["post_title"]=> string(34) "Ma ünneplik a vallásszabadságot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "ma-unneplik-a-vallasszabadsagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:44:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:44:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96265" ["menu_order"]=> int(39614) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3480 (24) { ["ID"]=> int(96285) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-13 14:45:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:45:59" ["post_content"]=> string(1059) "Ezt Efkan Ala török belügyminiszter közölte ma sajtótájékoztatóján Isztambulban. Ez volt az első hivatalos bejelentés a tegnapi merénylettel összefüggő őrizetbe vételről. Korábban a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva azt közölték, hogy a törökországi Antalyában három orosz állampolgárt fogtak el, akiknek szintén közük lehetett a merénylethez.
Mint ismert, tegnap egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az Isztambul történelmi belvárosában található Sultanahmet negyedben. A hivatalos adatok szerint a robbantásban tíz ember, köztük nyolc német és egy perui állampolgár meghalt, tizenöten pedig megsebesültek.
Törökországot tavaly két tragikus merénylet is érte, júliusban, illetve októberben. Az elsőben több mint 30, a másodikban mintegy 100 személy vesztette életét, mindkét incidenst az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.
" ["post_title"]=> string(101) "Őrizetbe vettek egy embert a török hatóságok az isztambuli öngyilkos merénylettel kapcsolatban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(94) "orizetbe-vettek-egy-embert-a-torok-hatosagok-az-isztambuli-ongyilkos-merenylettel-kapcsolatban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:45:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:45:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96285" ["menu_order"]=> int(39615) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(96205) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-13 14:41:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:41:20" ["post_content"]=> string(693) "A robbanás ma reggel a délnyugat-pakisztáni Kvetta városban egy oltásokkal foglalkozó egészségügyi központ előtt történt - tájékoztat az MTI.
A robbanásban legalább 15-en meghaltak, zömmel rendőrök, további 10-20 ember megsebesült ? közölte egy rendőrségi tisztségviselő. A rendőrök éppen gyülekeztek az épület előtt, hogy az oltókörútra induló egészségügyieket elkísérjék, amikor a robbanás történt.
Már harmadik napja tart a gyermekbénulás elleni oltókampány Beludzsisztán tartományban, amelynek székhelye Kvetta.
" ["post_title"]=> string(76) "Pokolgépes merényletet követtek el egy oltóközpont előtt Pakisztánban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "pokolgepes-merenyletet-kovettek-el-egy-oltokozpont-elott-pakisztanban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:41:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:41:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96205" ["menu_order"]=> int(39616) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(96245) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-13 14:43:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:43:43" ["post_content"]=> string(1027) "Az Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja által nyilvánosságra hozott adatok szerint Franciaországban tavaly 111 illegális romatelephelyről küldték el erővel a romákat, azaz a cigánytelepeken élők hatvan százalékát. A kilakoltatások fele nyáron történt. Franciaországban mintegy 20 ezer roma él, akik többsége Romániából és Bulgáriából vándorolt ki, és rendszerint illegálisan kialakított bádogvárosokban élnek.
A hatóságok évek óta törekednek az illegális telepek felszámolására, 2014-ben közel 14 ezer embert, 2013-ban pedig 19 ezret lakoltattak ki ezekről a helyekről.
Az Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja a szisztematikus kilakoltatások felfüggesztését kéri a hatóságoktól, illetve azt, hogy a bádogvárosokat tegyék biztonságossá és találjanak megoldást a roma családok integrálására.
" ["post_title"]=> string(61) "Több mint 11 ezer romát lakoltattak ki a franciák 2015-ben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tobb-mint-11-ezer-romat-lakoltattak-ki-a-franciak-2015-ben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:43:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:43:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96245" ["menu_order"]=> int(39617) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(95915) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 13:04:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 11:04:37" ["post_content"]=> string(1322) "A korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a börtönirodalom-botrány kapcsán. A hatóság közleménye szerint fennáll a gyanú, hogy esetenként a törvényben megszabott kritériumok csak színleg teljesültek ahhoz, hogy egy-egy tudományosként feltüntetett dolgozat miatt 30 nappal csökkenjen az illető büntetése. Az ügyészség nem említ neveket, a közleményből ugyanakkor kiderül, hogy a gyanúsítottak köre kiterjed a raboknak ajánlásokat adott egyetemi oktatóktól (ez a dolgozatok megírásának feltétele) a feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottságok tagjaiig. Sok esetben a rabok helyett mások írták meg a munkákat, ezek szerzői ellen szintén nyomoznak. Vizsgálják továbbá a dolgozatokat megjelentető kiadókat. A DNA szerint a börtönírók műveit a megszokottól eltérő eljárás során, nagyon kis példányszámban, a piaci igényektől függetlenül jelentették meg, ami arra utal, hogy a kiadó ?célja nem az volt, amiért az illető jogi személyt létrehozták, hanem kizárólag a bíróság által kiszabott büntetés végrehajtásának az akadályozása?. Az ügyészség által említett bűnpártolás bűncselekményét a Btk. egytől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal bünteti." ["post_title"]=> string(39) "Vizsgálják a börtönírók mentorait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "vizsgaljak-a-bortonirok-mentorait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 13:04:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 11:04:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95915" ["menu_order"]=> int(39619) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(95935) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 13:39:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 11:39:58" ["post_content"]=> string(2060) "Hosszú hónapok nélkülözése után megérkezett az ENSZ első segélyszállítmánya az ostrom alatt lévő szíriai városba, Madajába. A település a fővárostól, Damaszkusztól alig több mint 40 kilométerre északnyugatra, 1400 méter magasan fekszik. A polgárháború előtt népszerű üdülőhely volt, mert hóbiztos ? januárban, februárban különösen. Madaja mostanra romhalmaz tele éhező emberekkel. Egy ottani orvos azt mondja, hogy az elmúlt két hónapban több tucatnyian haltak éhen. Egy fiatalasszony azt meséli, hogy a felkelőknek van mit enniük, de nem adnak senkinek. Madaját az al-Kaidához kötődő szunnita terrorszervezet, az an-Nuszra Front és több kisebb fegyveres csoport ellenőrzi. A civilek füveken és leveleken éltek eddig. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete arról beszélt hétfőn, hogy emberek ezrei élnek hasonlóképpen Szíriában. Szándékosan ostromgyűrűbe fogva, szánt szándékkal éheztetve. Az onnan érkező fotók II. világháborús felvételekhez hasonlóak ? kétségbeejtőek. Szíria ENSZ-nagykövete visszautasította, hogy a rezsim készakarva sanyargatja a lakosságot. Válaszában arról beszélt, hogy a híreszteléssel ellentétben szó sincs humanitárius katasztrófáról Madajában. A rezsim egyetlen segélyszállítmányt sem állított meg, sőt ő maga küldött oda sokat, és kéri az ENSZ-segélyeket folyamatosan ? magyarázta a szíriai politikus az ENSZ-ben. És folytatta: csak hát a terroristák lecsapnak ezekre a szállítmányokra. Őmiattuk sínylődik a lakosság. Miért, mit gondoltak, talán angyalok? ? tette fel a költői kérdést a szíriai ENSZ-nagykövet hétfőn New Yorkban. A szíriai polgárháború két hónap híján 5 éve kezdődött. Mára 250 ezernél is több a halott és 11 milliónál is több a menekült. Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala arra figyelmeztet, hogy Madajából legalább 400 embert azonnal ki kell menekíteni, hogy megfelelő orvosi ellátást kaphassanak." ["post_title"]=> string(73) "Második világháborús éhínség dúl az ostromlott szír területeken" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "masodik-vilaghaborus-ehinseg-dul-az-ostromlott-szir-teruleteken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 13:40:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 11:40:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95935" ["menu_order"]=> int(39620) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(96025) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 11:33:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 09:33:11" ["post_content"]=> string(818) "Mintegy 250 maszkos huligán randalírozott hétfő este Lipcse Connewitz nevű kerületében. A lázongók török éttermekbe törtek be, kirakatokat zúztak össze, autókat gyújtogattak és rendőröket bántalmaztak, miközben a belvárosban a szélsőjobboldali Pegida helyi szárnya tartott bevándorlás ellenes demonstrációt. A Spiegel Online úgy értesült, hogy a rendőrség szerint a maszkot viselő tüntetők futballhuligánok voltak. A 211 előállított személy közül sokan ismerősek a hatóságok előtt korábban elkövetett erőszakos bűncselekményeik miatt. Összesen 57 bűncselekmény miatt indítottak eljárást, beleértve a fegyverrel és robbanóanyaggal való visszaélést, illetve a kábítószer birtoklást is. Az intézkedések során öt rendőr sérült meg." ["post_title"]=> string(43) "Ismét randalíroztak a német radikálisok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ismet-randaliroztak-a-nemet-radikalisok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 15:33:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 13:33:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96025" ["menu_order"]=> int(39621) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(96045) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 15:35:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 13:35:04" ["post_content"]=> string(860) "Több millió évvel a Nap születése előtt történt szupernóva-robbanások nyomait fedezték fel magyar, olasz és német csillagászok. Az amerikai tudományos akadémia lapjában közölt eredmények szinte archeológiai karakterű képet vázolnak fel arról a por- és gázfelhőről, amelyből Földünk is kialakult több mint négy és fél milliárd évvel ezelőtt. A dinoszauruszok megkövesedett csontjaiban rejlő radioaktív elemek sokat elárulnak az egykori fajokról, illetve arról a földtörténeti időszakról, amelyben éltek. Némileg hasonlóképpen a Naprendszer keletkezése előtt létezett csillagok nyomai is felfedezhetőek a bolygórendszerünkben hátrahagyott radioaktív nyomokból, amelyekből akár e csillagok pusztulásának időpontja is meghatározható ? tette közzé a Magyar Tudományos Akadémia." ["post_title"]=> string(31) "Tényleg csillagporból vagyunk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "tenyleg-csillagporbol-vagyunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 15:35:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 13:35:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96045" ["menu_order"]=> int(39622) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(96005) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 15:32:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 13:32:59" ["post_content"]=> string(1041) "Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Isztambul egyik kedvelt turisztikai központjánál, a Sultanahmet térnél, helyi idő szerint 10.20 órakor. A tíz halálos áldozat közül legalább 9 neémet állampolgár - közölte a német sajtó török információkra hivatkozva. A Hürriyet Daily News forrásait idéző Faz.net szerint Davutoglu miniszterelnök máris tájékoztatta a német kancellárt, és együttérzését fejezte ki Angela Merkelnek. A hírügynökség korábban is 10 halálos áldozatról számoltak be, de a helyi média jelentéseire hivatakozva még azt közölték, hogy az áldozatok között mindössze egy német turista van. A török elnök, Recep Tayyip Erdogan tévényilatkozatban ítélte el a támadást, amelyet szavai szerint egy szír öngyilkos merénylő követett el. A történelmi negyed a város szívében helyezkedik el, és általában turistákkal van tele. A bomba a Kék mecset és a Hagia Sophia között robbant." ["post_title"]=> string(50) "A tíz áldozat közül kilenc német Isztambulban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "szir-ongyilkos-merenylo-robbantotta-fel-magat-isztambulban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 17:32:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 15:32:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96005" ["menu_order"]=> int(39623) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(95895) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 12:59:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 10:59:10" ["post_content"]=> string(660) "A többséget 56 képviselő alkotja a 101 fős törvényhozásban. Ők hétfő este aláírásukkal hitelesített nyilatkozatot nyújtottak be Nicolae Timofti államfőnek, aki így - egy december végi alkotmánybírósági döntésnek megfeleően - köteles e többség jelöltjét megbízni a kormányalakítással. A többséget a Demokrata Párt , a Liberális Párt, valamint a Liberális-Demokrata Párt képviselőinek egy része alkotja. Utóbbiak azzal indokolták csatlakozásukat a koalícióhoz, hogy amennyiben január végéig nem alakul meg az új kormány, előrehozott választásokat kell kiírni, ami szerintük káros lenne." ["post_title"]=> string(61) "Új parlamenti többség alakult a Moldovai Köztársaságban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "uj-parlamenti-tobbseg-alakult-a-moldovai-koztarsasagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 12:59:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 10:59:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95895" ["menu_order"]=> int(39625) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(95865) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 10:59:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:59:42" ["post_content"]=> string(848) "Újabb dossziéban hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség Victor Pontát. A volt kormányfőt Nagyváradon, abban az ügyben faggatták a délelőtt, amelyben december végén előzetes letartóztatásba került a Szatmár megyei önkormányzat alelnöke. Mircea Govort, aki egyben a Szociáldemokrata Párt Szatmár megyei elnöke, azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatai révén, illetve zsarolással próbálta elérni hozzá közel álló személyek kinevezését az Országos Adóhatóság (ANAF) kötelékébe. A Mediafax forrásai szerint Ponta röviddel tíz óra előtt érkezett meg az ügyészség székhelyére, ahol tanúként hallgatták ki. A volt kormányfő ellen vizsgálat folyik egy másik ügyben korrupció gyanújával." ["post_title"]=> string(33) "Tanúként hallgatták ki Pontát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "tanukent-hallgattak-ki-pontat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 10:59:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:59:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95865" ["menu_order"]=> int(39626) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3518 (24) { ["ID"]=> int(96305) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-13 14:47:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:47:02" ["post_content"]=> string(818) "Több tucat romániai turista fordult a Paravion internetes utazási irodához, kérve a leggyorsabb megoldást arra, hogy mielőbb hazatérhessenek a tegnap reggeli robbantás után ? közölte a turisztikai ügynökség.
A Paravion tájékoztatása szerint a légitársaságok semmiféle intézkedésről nem számoltak be a turisták hazatérése kapcsán.
Két aradi is szemtanúja volt a merényletnek. A külügyminiszter értesítése szerint azonban nincs román állampolgár az isztambuli robbantás áldozatai között. A két aradi személy sem sérült meg.
A török hatóságok szerint a merényletet egy 28 éves szíriai férfi követte el.
" ["post_title"]=> string(58) "Két aradi szemtanúja is volt az isztambuli merényletnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ket-aradi-szemtanuja-is-volt-az-isztambuli-merenyletnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:47:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:47:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96305" ["menu_order"]=> int(39613) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39775) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8a5c9dad672921168d0df0f5eae6dcaa" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1f6789ecef8a0c64c9221fe6e79a723b" }