Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
Büntetőeljárás indult Tiberiu Nitu ellen, aki múlt héten lemondott a legfőbb ügyészség éléről, miután a neve felmerült a hivatalos konvojok legalitását vizsgáló nyomozás kapcsán. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kedden délelőtt közölte vele, hogy mostantól gyanúsított az ügyben. (tovább…)
Magyarország 2010 óta a saját lábára tudott állni, nem szorul mások pénzügyi és gazdasági segítségére. Magyarország, amikor a határait védi, nemcsak a saját szabadságát, hanem Európa szabadságát és a nyugati kultúrát is védi ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén. (tovább…)
Gyűlnek az emberek a kormány székháza elé. A kormányülés kezdetekor mintegy százan tüntettek a tervezett adóügyi intézkedések elfogadása ellen. (tovább…)
Elutasítóan véleményezte a szenátus közigazgatási szakbizottsága azt a tervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. (tovább…)
Ma reggelre 37-re nőtt a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, azonban több mint 110 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban összedőlt tömbház romai alatt. (tovább…)
Szeptemberben 13,5 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér Romániában az egy évvel korábbihoz mérten – közölte az országos statisztikai intézet. (tovább…)
Észak-Korea tegnap délelőtt kilőtt egy nagy hatótávolságú rakétát, amivel az észak-koreai állami tévé szerint sikeresen pályára állítottak egy műholdat. Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán szerint azonban a kilövés valódi célja a ballisztikus rakéta tesztje volt. (tovább…)
Hargita Megye Tanácsa az egyházaknak meghirdetett pályázatok keretében toronyórák javítását is finanszírozza. A toronyórák értékes technikatörténeti relikviának számítanak, ám sajnos…
A Pitesti-Nagyszeben autópálya mielőbbi megépítéséért, és a kormány által bejelentett járulék- és adóreform ellen tüntettek tegnap a Dacia autógyár alkalmazottai. (tovább…)
object(WP_Query)#3415 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467626)
[1]=>
int(467516)
[2]=>
int(467402)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467622)
}
["paged"]=>
int(3082)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467402)
[1]=>
int(467516)
[2]=>
int(467622)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467626)
}
["paged"]=>
int(3082)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3676 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3675 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467402,467516,467622,467624,467626) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 36972, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3677 (24) {
["ID"]=>
int(106315)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-09 12:35:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-09 10:35:00"
["post_content"]=>
string(1291) "Büntetőeljárás indult Tiberiu Nitu ellen, aki múlt héten lemondott a legfőbb ügyészség éléről, miután a neve felmerült a hivatalos konvojok legalitását vizsgáló nyomozás kapcsán. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kedden délelőtt közölte vele, hogy mostantól gyanúsított az ügyben.
Az ügyészségről kijövet a volt főügyész azt nyilatkozta: ártatlannak tartja magát, nem érzi úgy, hogy visszaélt volna a hivatalával, amikor utazásaihoz rendőri felvezetést vette igénybe.
A belügyminisztériummal kötött 2014. áprilisi megállapodás értelmében a volt legfőbb ügyész előtt motoros rendőr nyitotta meg az utat reggel és este ? az otthona és a hivatala közötti úton ?, illetve napközben is, bárhova ment, összesen mintegy 700 alkalommal. Az így okozott anyagi kár miatt Gabriel Oprea volt belügyminiszter ellen hivatali visszaélés gyanújával indult eljárás.
A keddi, mintegy félórás kihallgatásról kijövet Tiberiu Nitu azt hangsúlyozta, hogy ?kizárólag a tisztségével járó veszélynek megfelelő mértékű védelemben? részesült. Azonban nem világos, hogy miféle új veszélynek volt kitéve 2014 áprilisától kezdődően, ami indokolta volna a korábbinál erősebb védelmet."
["post_title"]=>
string(52) "Hivatalosan is gyanúsított a lemondott főügyész"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "hivatalosan-is-gyanusitott-a-lemondott-fougyesz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-09 12:35:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-09 10:35:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=106315"
["menu_order"]=>
int(39171)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3408 (24) {
["ID"]=>
int(294806)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-09 15:09:04"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-09 12:09:04"
["post_content"]=>
string(1356) "Magyarország 2010 óta a saját lábára tudott állni, nem szorul mások pénzügyi és gazdasági segítségére. Magyarország, amikor a határait védi, nemcsak a saját szabadságát, hanem Európa szabadságát és a nyugati kultúrát is védi ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén. Magyarország egy olyan világnemzet, amelynek van anyaországa, ami arra törekszik, hogy minden magyar otthona lehessen ? hangsúlyozta a miniszterelnök. ?Úgy tekintünk a diaszpórában élő magyarokra, akikre büszkék lehetünk? ? tette hozzá.Orbán Viktor hangsúlyozta: a diaszpórában élő magyaroknak sikerült kiharcolniuk a megbecsülést és a tekintélyt az évtizedek alatt. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes többek között arról beszélt, hogy hogy a magyar nemzet világnemzet, ezt mutatja a mai tanácskozás is. Nem azért lett azzá, mert így akarta, hanem mert a történelem ilyen viharos volt ? mutatott rá. A kereszténydemokrata politikus beszámolt továbbá arról, hogy 2010 óta a nemzetpolitikára fordított források több mint tízszeresére nőttek, és megtörtént a nemzet közjogi egyesítése is. A Magyar Diaszpóra Tanács ülésén zárónyilatkozatot fogadnak el, pénteken a Magyar Állandó Értekezlet plenáris tanácskozását tartják."
["post_title"]=>
string(38) "Ülésezik a Magyar Diaszpóra Tanács"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "ulesezik-a-magyar-diaszpora-tanacs"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-09 15:09:04"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-09 12:09:04"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=294806"
["menu_order"]=>
int(39172)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3678 (24) {
["ID"]=>
int(106235)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-08 14:49:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-08 12:49:48"
["post_content"]=>
string(756) "A terroristák az orosz fővárosban, Moszkvában és Szentpétervárott akartak merényleteket elkövetni - közölték ma a helyi hírügynökségek. Az Interfax az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatra hivatkozva arról számolt be, hogy a gyanúsítottaknál a házkutatás során robbanószerkezetek készítésére alkalmas laboratóriumra bukkantak.A rejtekhelyen elektronikus gyújtószerkezeteket, lőfegyvereket, gránátokat, robbanószerkezetek elemeit, valamint szélsőséges irányzatú irodalmat foglaltak le.A vizsgálatok kiderítették, hogy a Törökországból érkezett iszlamisták a terrorcselekmények elkövetése után Szíriába akartak távozni, hogy ott részt vegyenek az Iszlám Állam harcaiban."
["post_title"]=>
string(83) "Az Iszlám Állam hét tagját vették őrizetbe az oroszországi Jekatyerinburgban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(76) "az-iszlam-allam-het-tagjat-vettek-orizetbe-az-oroszorszagi-jekatyerinburgban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-08 14:49:48"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-08 12:49:48"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=106235"
["menu_order"]=>
int(39173)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3684 (24) {
["ID"]=>
int(294776)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-08 16:28:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:28:00"
["post_content"]=>
string(1189) "Az Adótörvénykönyv módosításáról dönt a kormány mai ülésén. A jogszabályt bírálják mind a szakszervezetek, mind pedig az ellenzék. A benne foglalt fontosabb intézkedések között szerepel a szociális hozzájárulások átruházása a munkáltatóról a munkavállalóra, a személyi jövedelemadó 16-ról 10 százalékra csökkentése, a 2,5 százalékos szolidaritási adó bevezetése, akárcsak a gazdaságbeli minimálbér 1900 lejre növelése. Ugyancsak a mai kormányülés napirendjén szerepel az a sürgősségi rendelet-tervezet, amellyel megnövelik a nyugdíjpont értékét és majdnem két százalékkal csökkentik a második pillérhez történő hozzájárulást. A kabinet várhatóan elfogadja a határozatot, amellyel megszüntetik a fővárosi Római-katolikus Teológiai Intézetet, illetve határoznak a Marosugra-Aranyosgyéres közötti autópálya megépítéséhez szükséges kisajátításra vonatkozó tavalyi kormányrendelet módosításáról. A kabinet várhatóan jóváhagyja a román-magyar gazdasági együttműködési vegyesbizottság budapesti ülésén résztvevő román küldöttség vezetőjének személyét."
["post_title"]=>
string(37) "Adóváltozásokról dönt a kormány"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "adovaltozasokrol-dont-a-kormany"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-08 16:28:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:28:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=294776"
["menu_order"]=>
int(39174)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3761 (24) {
["ID"]=>
int(294756)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-08 16:27:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:27:22"
["post_content"]=>
string(480) "Gyűlnek az emberek a kormány székháza elé. A kormányülés kezdetekor mintegy százan tüntettek a tervezett adóügyi intézkedések elfogadása ellen. A tiltakozás miatt egyelőre nem korlátozták a forgalmat, rendőrségi és csendőrségi egységek vannak a helyszínen. Az Alfa Kartell ma reggel kiadott közleménye szerint a szociális hozzájárulások átruházásával gyakorlatilag 12,5 százalékkal emelik az alkalmazottakra nehezedő adóterheket."
["post_title"]=>
string(43) "Tüntetnek a tervezett intézkedések ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "tuntetnek-a-tervezett-intezkedesek-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-08 16:27:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:27:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=294756"
["menu_order"]=>
int(39176)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3762 (24) {
["ID"]=>
int(294736)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-08 16:26:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:26:42"
["post_content"]=>
string(558) "Elutasítóan véleményezte a szenátus közigazgatási szakbizottsága azt a tervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. Cseke Attila frakcióvezető szerint ezzel még nem dőlt el végleg a törvénykezdeményezés sorsa. Cseke Attila elmondta, három hete az RMDSZ azért kérte a szenátus plénumában, hogy a jogszabálytervezetet küldjék vissza a szakbizottságokba, mert egyértelművé vált, hogy feltétlenül indokolt további párbeszédet folytatni a kezdeményezésről."
["post_title"]=>
string(25) "Újabb nem március 15-re"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "ujabb-nem-marcius-15-re"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-08 16:26:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:26:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=294736"
["menu_order"]=>
int(39178)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3763 (24) {
["ID"]=>
int(106215)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-08 14:48:27"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-08 12:48:27"
["post_content"]=>
string(525) "Ma reggelre 37-re nőtt a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, azonban több mint 110 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban összedőlt tömbház romai alatt. A 6,4 tizedes erősségű földrengés helyszínén folyamatosan dolgoznak a katasztrófamentők, eddig már százakat helyeztek biztonságba, a sérültek száma 500 felett van, több mint 90-en szorulnak huzamosabb kórházi ellátásra. A helyszínen napi 24 órában 600 mentő dolgozik."
["post_title"]=>
string(32) "Keresik a túlélőket Tajvanban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "keresik-a-tuleloket-tajvanban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-08 14:48:27"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-08 12:48:27"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=106215"
["menu_order"]=>
int(39179)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3764 (24) {
["ID"]=>
int(294716)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-08 16:26:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:26:06"
["post_content"]=>
string(631) "Szeptemberben 13,5 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér Romániában az egy évvel korábbihoz mérten - közölte az országos statisztikai intézet. A bruttó átlagbér elérte a 3305 lejt, a nettó átlagbér 2376 lej volt. A reálkereset 11,5 százalékkal volt nagyobb a tavaly szeptemberinél. A legmagasabb béreket az információtechnológia ágazatban jegyezték a vendéglátóiparban voltak. A kormány az elmúlt években több lépcsőben emelte a közszférában a béreket. Január 1-től újabb 25 százalékos emelést terveznek, de elemzők szerint az államkasszában nincs elég fedezet."
["post_title"]=>
string(20) "Nőtt a reálkereset"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(18) "nott-a-realkereset"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-08 16:26:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:26:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=294716"
["menu_order"]=>
int(39180)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3765 (24) {
["ID"]=>
int(106195)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-08 14:47:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-08 12:47:16"
["post_content"]=>
string(1256) "Észak-Korea tegnap délelőtt kilőtt egy nagy hatótávolságú rakétát, amivel az észak-koreai állami tévé szerint sikeresen pályára állítottak egy műholdat. Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán szerint azonban a kilövés valódi célja a ballisztikus rakéta tesztje volt. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az ENSZ határozatainak közvetlen megsértésének nevezte a történteket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa többször felszólította Phenjant, hogy függessze fel valamennyi, ballisztikus rakétaprogramhoz kapcsolódó tevékenységét, tartsa tiszteletben a korábban hirdetett kilövési moratóriumot, és ne hajtson végre semmilyen nukleáris, vagy ballisztikus rakétatechnológiával kapcsolatos kísérletet. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Észak-Korea január elején már végrehajtott egy jogellenes kísérleti atomrobbantást. Mogherini szerint ezek a lépések közvetlen fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra. Az olasz politikus hangsúlyozza, hogy Phenjannak fel kell hagynia ballisztikus rakéták, nukleáris és más tömegpusztító fegyverek fejlesztésével.
"
["post_title"]=>
string(50) "Elítélik Észak-Koreát a rakétakilövés miatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "elitelik-eszak-koreat-a-raketakiloves-miatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-08 14:47:16"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-08 12:47:16"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=106195"
["menu_order"]=>
int(39181)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3739 (24) {
["ID"]=>
int(294696)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-08 16:25:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:25:36"
["post_content"]=>
string(539) "A Nemzeti Bank változatlanul 1,75 százalékon tartotta az irányadó kamatot, amely 2015 májusa óta történelmi mélyponton van. A jegybank igazgatótanácsa a kereskedelmi bankok kötelező valutatartalék-rátáját is változatlanul hagyta, így mind a lej, mind a valuta esetében 8 százalék maradt a kötelező tartalékráta. A döntés összhangban van az elemzői várakozásokkal. Az idén ez volt a román jegybank igazgatótanácsának utolsó tervezett ülése, amelyen a monetáris politikával foglalkoztak."
["post_title"]=>
string(32) "Változatlan maradt az alapkamat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "valtozatlan-maradt-az-alapkamat-2"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-08 16:25:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:25:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=294696"
["menu_order"]=>
int(39182)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3475 (24) {
["ID"]=>
int(106165)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-08 14:44:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-08 12:44:58"
["post_content"]=>
string(622) "Hargita Megye Tanácsa az egyházaknak meghirdetett pályázatok keretében toronyórák javítását is finanszírozza. A toronyórák értékes technikatörténeti relikviának számítanak, ám sajnos az a megszokott látvány, hogy ezek az órák nem működnek.Ezen a helyzeten javítana most a Hargita Megyei tanács - a megyében mintegy negyven felújításra szoruló készüléket tartanak nyilván, Márton László technikatörténész szerint ezek közül a legrégebbiek a csíkszentdomokosi és tekerőpataki egymutatós órák. Remélhetőleg a hargitaiak példáját más megyékben is követni fogják."
["post_title"]=>
string(38) "Újra működni fognak a toronyórák?"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "ujra-mukodni-fognak-a-toronyorak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-08 14:45:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-08 12:45:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=106165"
["menu_order"]=>
int(39183)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3738 (24) {
["ID"]=>
int(294676)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-08 16:25:03"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:25:03"
["post_content"]=>
string(710) "A Pitesti-Nagyszeben autópálya mielőbbi megépítéséért, és a kormány által bejelentett járulék- és adóreform ellen tüntettek tegnap a Dacia autógyár alkalmazottai. Az ország legnagyobb, évi több mint 5 milliárd euró forgalmat lebonyolító vállalatának mioveni telephelyén rendezett megmozduláson több ezren követelték a Déli-Kárpátokat átszelő 123 kilométeres autópálya-szakasz megépítését, amely bekötné az évi több mint százezer gépkocsit gyártó vállalatot az európai gyorsforgalmi úthálózatba. Az alkalmazottak attól tartanak, hogy az autópálya-összeköttetés késlekedése miatt a Renault-csoport elköltözteti üzemét Romániából."
["post_title"]=>
string(28) "Tüntettek az autógyártók"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(24) "tuntettek-az-autogyartok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-08 16:25:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-08 13:25:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=294676"
["menu_order"]=>
int(39184)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3677 (24) {
["ID"]=>
int(106315)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-09 12:35:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-09 10:35:00"
["post_content"]=>
string(1291) "Büntetőeljárás indult Tiberiu Nitu ellen, aki múlt héten lemondott a legfőbb ügyészség éléről, miután a neve felmerült a hivatalos konvojok legalitását vizsgáló nyomozás kapcsán. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kedden délelőtt közölte vele, hogy mostantól gyanúsított az ügyben.
Az ügyészségről kijövet a volt főügyész azt nyilatkozta: ártatlannak tartja magát, nem érzi úgy, hogy visszaélt volna a hivatalával, amikor utazásaihoz rendőri felvezetést vette igénybe.
A belügyminisztériummal kötött 2014. áprilisi megállapodás értelmében a volt legfőbb ügyész előtt motoros rendőr nyitotta meg az utat reggel és este ? az otthona és a hivatala közötti úton ?, illetve napközben is, bárhova ment, összesen mintegy 700 alkalommal. Az így okozott anyagi kár miatt Gabriel Oprea volt belügyminiszter ellen hivatali visszaélés gyanújával indult eljárás.
A keddi, mintegy félórás kihallgatásról kijövet Tiberiu Nitu azt hangsúlyozta, hogy ?kizárólag a tisztségével járó veszélynek megfelelő mértékű védelemben? részesült. Azonban nem világos, hogy miféle új veszélynek volt kitéve 2014 áprilisától kezdődően, ami indokolta volna a korábbinál erősebb védelmet."
["post_title"]=>
string(52) "Hivatalosan is gyanúsított a lemondott főügyész"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "hivatalosan-is-gyanusitott-a-lemondott-fougyesz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-09 12:35:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-09 10:35:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=106315"
["menu_order"]=>
int(39171)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39777)
["max_num_pages"]=>
int(3315)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "c7ec854e81892e8b85f5f33e523ce082"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:fc5a571dfe3f028b5456f4d4f8cb5ea8"
}