Észak-Korea tegnap délelőtt kilőtt egy nagy hatótávolságú rakétát, amivel az észak-koreai állami tévé szerint sikeresen pályára állítottak egy műholdat. Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán szerint azonban a kilövés valódi célja a ballisztikus rakéta tesztje volt. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az ENSZ határozatainak közvetlen megsértésének nevezte a történteket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa többször felszólította Phenjant, hogy függessze fel valamennyi, ballisztikus rakétaprogramhoz kapcsolódó tevékenységét, tartsa tiszteletben a korábban hirdetett kilövési moratóriumot, és ne hajtson végre semmilyen nukleáris, vagy ballisztikus rakétatechnológiával kapcsolatos kísérletet. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Észak-Korea január elején már végrehajtott egy jogellenes kísérleti atomrobbantást. Mogherini szerint ezek a lépések közvetlen fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra. Az olasz politikus hangsúlyozza, hogy Phenjannak fel kell hagynia ballisztikus rakéták, nukleáris és más tömegpusztító fegyverek fejlesztésével.