50 millió forinttól eshetett el Kovács Ákos, miután a Telekom felbontotta a szponzorálási szerződését a művésszel a nőket sértő kijelentései miatt, tudta meg a Bors. (tovább…)
Continue Reading

Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(465007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:15" ["post_content"]=> string(1211) "A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság tájékoztatása szerint mindkét napon 12 és 20 óra között lesz érvényben a korlátozás. Mentesülnek a tilalom alól a személyszállító gépjárművek, az élő állatokat vagy romlandó termékeket, postai küldeményeket, az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszereléseket, üzemanyagot, ellenőrzött hőmérsékletet igénylő árut, katasztrófa sújtotta területekre vizet és élelmiszert szállító járművek, továbbá a hulladékszállításra kialakított járművek, a palackozott vizet és üdítőitalokat szállító járművek, mezőgazdasági termelőktől származó terményeket szállító járművek, a nemzetközi hadgyakorlatokon részt vevő katonai szállítmányok, valamint a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében elindított szállítmányok.
" ["post_title"]=> string(31) "Kamionstop szinte országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kamionstop-szinte-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465007" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(465005) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:22" ["post_content"]=> string(759) "Csökkent a központi és a helyi költségvetési intézmények tartozása májusban Romániában. A pénzügyminisztérium adatai szerint a központi intézmények hátraléka csaknem 11 és fél százalékkal volt kevesebb májusban, mint áprilisban.
A helyi költségvetési intézmények tartozása szintén visszaesett: áprilishoz képest közel 12 százalékkal.
Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
" ["post_title"]=> string(30) "Mérséklődnek az adósságok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "merseklodnek-az-adossagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465005" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(465003) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:30" ["post_content"]=> string(578) "A romániai kereskedelmi szálláshelyek csaknem 391 ezer külföldi turistát fogadtak az idei első negyedévben. A turisták majdnem másfél milliárd lejt költöttek el Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból.
A külföldi turisták majdnem 52 százaléka üzleti célból érkezett Romániába, és ők költötték el a külföldi turisták összkiadásainak csaknem 54 százalékát.
" ["post_title"]=> string(46) "Az üzleti turizmus a legmagasabb Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "az-uzleti-turizmus-a-legmagasabb-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465003" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(465009) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:11" ["post_content"]=> string(1569) "Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39068) ["max_num_pages"]=> int(9767) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12cb1bb047caa391d8737ba7322a4357" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ec99a2cdaa54656e8a5d9fc9fd5f3174" }50 millió forinttól eshetett el Kovács Ákos, miután a Telekom felbontotta a szponzorálási szerződését a művésszel a nőket sértő kijelentései miatt, tudta meg a Bors. (tovább…)
Continue ReadingTovábbra is az államfő bizalmi indexe a legnagyobb a politikusok közül. Klaus Iohannis bizalmi indexe több mint egy százalékponttal nőtt is szeptemberhez képest, és jelenleg 59,8 százalékos.
Continue ReadingAz Európai Unió elvárja, hogy Szerbia az alkotmánynak megfelelően biztosítsa a Vajdaság finanszírozását. A Tanjug belgrádi hírügynökség idézi az Európai Bizottság egyik szóvivőjét, Maja Kocijancic-ot, aki szerint az autonóm tartománynak jogos elvárása, hogy megkapja az alkotmány szerint neki járó részt a költségvetésből. (tovább…)
Continue ReadingA kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés évének tekinthető Romániában, amely ebben a vonatkozásban továbbra is következmények nélküli országnak bizonyult – hangoztatta Kelemen Hunor évértékelő sajtóértekezletén Kolozsváron az MTI szerint. (tovább…)
Continue ReadingBrüsszel szerint megfeleződött a Törökországból érkező menekültek száma – írta az Európai Bizottság adataira hivatkozva mai számában a Bild című német lap. (tovább…)
Continue ReadingEljárást indított Marine Le Pen francia politikus ellen a Párizs közeli Nanterre ügyészsége, amiért az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat közzétette a Twitteren, köztük a James Foley amerikai újságíró lefejezett testéről készült felvételt. (tovább…)
Continue Reading
Aki úgy nő fel, hogy a konyhában papok, volt vagy leendő püspökök és az erdélyi humán értelmiség kávézik, annak ez…
Continue Reading
Mai adásunk meghívottja Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Szövetség ügyvezető elnöke, aki úgy tartja, a megfelelő szellemiséget csak megfelelő testi és megfelelő lelki helyzetben tudja az ember megfelelően művelni.
Continue Reading1989. december 16-án Temesváron több száz ember élőláncot formálva megpróbálta megakadályozni a romániai magyarság sérelmei, a falurombolás miatt szavát felemelő…
Continue ReadingA Demokrácia Alkalmazásáért Egyesület közleményben tiltakozik a honatyáknak megszavazott nyugdíjkiegészítés, a képviselők és szenátorok kiszállási díjainak megnövelése ellen. A civilek szerint a különjuttatás emberi jogokat sértő diszkrimináció, amely jogos ellenérzést, dühöt kelt a választókban ? áll az egyesület közleményében. (tovább…)
Continue ReadingAz idei esztendő a normalitás helyreállításának éve volt Romániában, 2016-ot pedig a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésének kell szentelni ? nyilatkozta ma Klaus Johannis államfő, mandátuma első évének mérlegéről tartott parlamenti beszédében. Az elnök szerint a belpolitikában megszokottá váltak a konszenzuskereső konzultációk, a külpolitikában pedig Románia fontos lépéseket tett szövetségesi kapcsolatrendszere és regionális szerepe erősítése érdekében. (tovább…)
Continue ReadingA második negyedévhez képest mintegy tíz ezerrel, 5 millió 290 ezerre csökkent a romániai nyugdíjasok száma a harmadik negyedévben ? derült ki a statisztikai hivatal ma közzétett közleményéből. Az adatok szerint az átlagnyugdíj összege 893 lej volt, 0,1 százalékkal nagyobb, mint az előző negyedévben. A vizsgált időszakban ugyanakkor átlagban minden egyes adózó munkavállalóra jutott egy nyugdíjas. (tovább…)
Continue Reading50 millió forinttól eshetett el Kovács Ákos, miután a Telekom felbontotta a szponzorálási szerződését a művésszel a nőket sértő kijelentései miatt, tudta meg a Bors.
A show-biznisz világában jártas, névtelenséget kérő bennfentes a lapnak elmondta: tudomása szerint a Magyar Telekom Csoport nemcsak anyagilag, hanem technikai-technológiai támogatóként is hozzájárult Ákos koncertturnéjához, ez a fajta támogatás pedig súlyos tízmilliókat jelent. Ha egy ilyen mammutvállalat meg merte tenni ezt a lépést, akkor fennáll annak az esélye, hogy a többi, kisebb szponzorcég is felbontja a szerződést Kovács Ákossal. A zenész az Echo TV-nek adott nyilatkozatával okozott botrányt. Ebben a nők életcéljaként a valakihez tartozást és a gyerekszülést jelölte meg.
" ["post_title"]=> string(45) "Sokba fáj Ákosnak a nőket sértő interjú" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "sokba-faj-akosnak-a-noket-serto-interju" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 16:59:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:59:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92055" ["menu_order"]=> int(39750) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3449 (24) { ["ID"]=> int(92075) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-17 16:59:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:59:49" ["post_content"]=> string(635) "Továbbra is az államfő bizalmi indexe a legnagyobb a politikusok közül. Klaus Iohannis bizalmi indexe több mint egy százalékponttal nőtt is szeptemberhez képest, és jelenleg 59,8 százalékos.
A második a listán a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescua, kiben 40 százalék bízik meg. Az először mért Dacian Ciolo? bizalmi indexe 32,6 százalékos, ezzel indulásból a harmadik helyet foglalja el a politikusok között. Az INSCOP felmérése november 26. és decembern 2. között készült 1071 személy megkérdezésével. A hibahatár 3 százalék.
" ["post_title"]=> string(40) "Harmadik helyről startol Dacian Cioloş" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "harmadik-helyrol-startol-dacian-ciolos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 16:59:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:59:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92075" ["menu_order"]=> int(39751) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(91985) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-17 16:56:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:56:44" ["post_content"]=> string(970) "Az Európai Unió elvárja, hogy Szerbia az alkotmánynak megfelelően biztosítsa a Vajdaság finanszírozását. A Tanjug belgrádi hírügynökség idézi az Európai Bizottság egyik szóvivőjét, Maja Kocijancic-ot, aki szerint az autonóm tartománynak jogos elvárása, hogy megkapja az alkotmány szerint neki járó részt a költségvetésből.
Pásztor István, a tartományi parlament elnöke két napja úgy nyilatkozott, hogy akárcsak az előző években, Vajdaság 2016-ban sem fogja megkapni a köztársasági költségvetésből a neki járó részt. Az Európai Bizottság szóvivője a Vajdasági Televíziónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: Szerbiának szuverén joga dönteni a vajdasági autonómia szintjéről, viszont utólag tartania kell magát ehhez a döntéshez, hiszen a jogszabályok tiszteletben tartása, a jogállamiság alapvető fontosságú a csatlakozási folyamatban.
" ["post_title"]=> string(49) "Az EB kiáll a Vajdaság költségvetése mellett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "az-eb-kiall-a-vajdasag-koltsegvetese-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 16:56:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:56:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=91985" ["menu_order"]=> int(39752) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(92095) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-17 17:01:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 15:01:19" ["post_content"]=> string(1819) "A kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés évének tekinthető Romániában, amely ebben a vonatkozásban továbbra is következmények nélküli országnak bizonyult - hangoztatta Kelemen Hunor évértékelő sajtóértekezletén Kolozsváron az MTI szerint.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke felidézte: 2015 azzal kezdődött, hogy a bukaresti belügyminisztérium közvitára bocsátott stratégiájában minden autonómiatörekvést közbiztonsági veszélynek nyilvánított. Az év a kézdivásárhelyi "össznemzeti hisztériával" fejeződött be, amikor az egész magyarságot a kollektív bűnösség elvén felelőssé tették az állítólagos merényletkísérletért. Kelemen Hunor közölte, hogy a magyar közösség megbélyegzését az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja, és erre a román vezetők és nyugati nagykövetek figyelmét egyaránt felhívta.
Politikai nyilatkozatban emelt szót Korodi Attila a csíkkozmási magyar nyelvű feliratok eltávolítása ellen a parlamentben. Úgy fogalmazott: az egész erdélyi magyar közösséget megrázta a csíkkozmási községháza felirat eltávolítása. A képviselő kitért a magyar közösséget ért egyéb jogsérelemekre is. Emlékeztetett, hogy civil szervezeteket büntettek meg amiatt, mert a gyerekeknek szervezett nyári táborokban az ételfelszolgáló pultoknál nem írták ki románul is az egyes fogások nevét. A közösség különféle szimbólumait reklámtáblának nevezték és nevezik, miközben megfeledkeznek a kétnyelvű helységnévtáblákról, és késnek a kisebbségi diákok oktatására szánt román nyelvű tankönyvek.
" ["post_title"]=> string(74) "2015 a visszalépés évének a kisebbségi jogok érvényesítése terén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "2015-a-visszalepes-evenek-a-kisebbsegi-jogok-ervenyesitese-teren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 17:01:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 15:01:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92095" ["menu_order"]=> int(39753) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(92025) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-17 16:58:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:58:44" ["post_content"]=> string(947) "Brüsszel szerint megfeleződött a Törökországból érkező menekültek száma - írta az Európai Bizottság adataira hivatkozva mai számában a Bild című német lap.
A brüsszeli bizottság kimutatása szerint december első két hetében 52 234-en keltek át illegálisan a görög-török uniós külső - tengeri - határon, vagyis naponta átlagosan 3731 ember. Ez nagyjából a fele a szeptember-októberi időszak 6970-es napi átlagának, és a hét eleje óta tovább mérséklődött, 2000 alá csökkent a naponta érkező száma. Az Európai Bizottság szerint a számok a menekültválság kezelésében Törökországgal kezdett együttműködés első eredményeit jelentik. A testület elnöke, Jean-Claude Juncker csütörtökön ismerteti az adatokat Brüsszelben, az uniós csúcs előtt az osztrák európai uniós képviseleten tartandó úgynevezett mini csúcson.
" ["post_title"]=> string(49) "Napi kétezer alá csökkent a menekültek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "napi-ketezer-ala-csokkent-a-menekultek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 16:58:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:58:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92025" ["menu_order"]=> int(39754) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(92005) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-17 16:57:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:57:47" ["post_content"]=> string(962) "Eljárást indított Marine Le Pen francia politikus ellen a Párizs közeli Nanterre ügyészsége, amiért az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat közzétette a Twitteren, köztük a James Foley amerikai újságíró lefejezett testéről készült felvételt.
A vizsgálat Bernard Cazeneuve belügyminiszter kezdeményezésére "erőszakos tartalmú fotók közzététele" gyanújával indult a Nemzeti Front (Front National, FN) elnöke ellen. A felvételek közzététele ellen Manuel Valls miniszterelnök is tiltakozott, aki szerint a Nemzeti Front elnöke "a közbeszéd gyújtogatója". Le Pen erre azt válaszolta, hogy ?szokás szerint inkább azokat ítélik el, akik elítélik az elkövetőket". Később viszont az egyik felvételt, amelyen az augusztusban lefejezett James Foley teste látható a kivégzés után, eltávolította az üzenőfaláról.
" ["post_title"]=> string(35) "A közbeszédet gyújtogatja Le Pen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "a-kozbeszedet-gyujtogatja-le-pen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 16:58:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:58:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92005" ["menu_order"]=> int(39755) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3635 (24) { ["ID"]=> int(79815) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-03 09:15:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-03 07:15:13" ["post_content"]=> string(806) "Aki úgy nő fel, hogy a konyhában papok, volt vagy leendő püspökök és az erdélyi humán értelmiség kávézik, annak ez ad egyfajta tartást, moralitást ? vallja Adorjáni Anna író, költő, akinek családjában több generáció óta mindenki lelkész. Mai adásunkban a Székelyföld című kulturális folyóirat idei debüt-díjasával, a bukaresti Balassi Intézet november elsején leköszönt kulturális titkárával beszélgetünk, elsősorban irodalomról. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Mozaik_2015-12-29_AdorjaniAnna_60p.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/Mozaik_2015-12-29_AdorjaniAnna_60p.ogg"][/audio] Adorjáni Anna 1985-ben született Segesváron, Kolozsváron szocializálódott, végzettsége szerint társadalomtörténész." ["post_title"]=> string(40) "Beszélgetés Adorjáni Anna írónővel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "beszelgetes-adorjani-anna-ironovel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 09:17:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 07:17:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=79815" ["menu_order"]=> int(39757) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3636 (24) { ["ID"]=> int(91555) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-16 17:32:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-16 15:32:28" ["post_content"]=> string(1661) "Szerinte aki az ősöket tiszteli, annak a hagyomány felelősség. Kopecsni Gábor, aki életmód szerint éli meg a magyar hagyományokat, élő néprajzi kutatást végez a népi harci testkultúra terén. Elsősorban a Felvidéken, de Erdélyben is volt gyűjteni.
Kutatása során sok érdekes dologra bukkant, mint pl. a különböző ostorcserdítések, népi birkózási formák, fokosvívás, bicskajátékok, botos játékok, amelyek mint egyértelmű küzdelmi típusú cselvetések, vagy mint képességfejlesztő játékok viselik értékeiket. A kutatómunka eredménye a Baranta Kiskönyvtár létrehozása és ennek eddig megjelent 5 kiadványa könyv formájában. A Felföldi Baranta Szövetség néhány éve önállóan működik. Három éve létrejött a Baranta völgy is, amely Felvidéken, Gömörpéterfalán található.
Kedves hallgatóink, a mai félórában Kopecsni Gábort, a Felföldi Baranta Szövetség ügyvezető elnökét hallják.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-16-Baranta.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-16-Baranta.ogg"][/audio] [caption id="attachment_91615" align="alignnone" width="545"]
Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Szövetség ügyvezető elnöke[/caption]"
["post_title"]=>
string(25) "A Baranta, mint életmód"
["post_excerpt"]=>
string(232) "Mai adásunk meghívottja Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Szövetség ügyvezető elnöke, aki úgy tartja, a megfelelő szellemiséget csak megfelelő testi és megfelelő lelki helyzetben tudja az ember megfelelően művelni."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "a-baranta-mint-eletmod"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-16 17:32:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 15:32:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=91555"
["menu_order"]=>
int(39759)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3637 (24) {
["ID"]=>
int(91395)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-16 13:43:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 11:43:12"
["post_content"]=>
string(479) "1989. december 16-án Temesváron több száz ember élőláncot formálva megpróbálta megakadályozni a romániai magyarság sérelmei, a falurombolás miatt szavát felemelő Tőkés László református lelkész elhurcolását templomából. Amikor erre mégis sor került, az élőlánc tüntetéssé változott. A következő napokban a megmozdulások átterjedtek az ország más vidékeire is, és forradalommá terebélyesedve elsöpörték Nicolae Ceauşescu uralmát."
["post_title"]=>
string(42) "26 éve kezdődött a romániai forradalom"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "26-eve-kezdodott-a-romaniai-forradalom"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-16 13:43:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 11:43:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=91395"
["menu_order"]=>
int(39760)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3638 (24) {
["ID"]=>
int(91355)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-16 13:33:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 11:33:09"
["post_content"]=>
string(1321) "A Demokrácia Alkalmazásáért Egyesület közleményben tiltakozik a honatyáknak megszavazott nyugdíjkiegészítés, a képviselők és szenátorok kiszállási díjainak megnövelése ellen. A civilek szerint a különjuttatás emberi jogokat sértő diszkrimináció, amely jogos ellenérzést, dühöt kelt a választókban ? áll az egyesület közleményében.
A Nemzeti Liberális Párt társelnöke, Alina Gorghiu facebook oldalán hivatallal és tisztséggel való visszaélésnek nevezte a szociáldemokrata párti honatyák által megszavazott nyugdíjpótlékot. Raluca Turcan liberális képviselő ?piszokságnak? nevezte azt, hogy a honatyák sajátmaguknak megszavazták a nyugdíjkiegészítést. Mint ismert, a jogszabály tegnapi megszavazásán a Nemzeti Liberális Párt képviselői elhagyták a termet.
A honatyák külön-nyugdíjáról szóló törvény értelmében a honatyák ? a hivatalos nyugdíjkorhatár elérését követően ? mandátumaik számának arányában juttatáskiegészítésre jogosultak. A pótlék három teljes mandátum, vagyis 12 év parlamenti tevékenység felett már nem növekedne. Egy mandátum után a kiegészítés összege 1500 lej, három mandátum után 4600 lej. A különnyugdíj nem jár a korábban jogerősen elítélt honatyáknak."
["post_title"]=>
string(76) "A civilek és az ellenzék is tiltakozik a honatyák külön-nyugdíja ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(70) "a-civilek-es-az-ellenzek-is-tiltakozik-a-honatyak-kulon-nyugdija-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-16 13:33:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 11:33:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=91355"
["menu_order"]=>
int(39761)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3639 (24) {
["ID"]=>
int(91375)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-16 13:42:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 11:42:37"
["post_content"]=>
string(693) "Az idei esztendő a normalitás helyreállításának éve volt Romániában, 2016-ot pedig a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésének kell szentelni ? nyilatkozta ma Klaus Johannis államfő, mandátuma első évének mérlegéről tartott parlamenti beszédében. Az elnök szerint a belpolitikában megszokottá váltak a konszenzuskereső konzultációk, a külpolitikában pedig Románia fontos lépéseket tett szövetségesi kapcsolatrendszere és regionális szerepe erősítése érdekében. Johannis a Colectiv-tűzvészt az év tragédiájának nevezte, 2016 legnagyobb kihívásának pedig a politikai osztályba vetett bizalom újjáépítését."
["post_title"]=>
string(57) "Johannis mandátuma első évének mérlegéről beszélt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "johannis-mandatuma-elso-evenek-merlegerol-beszelt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-16 13:42:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 11:42:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=91375"
["menu_order"]=>
int(39762)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3640 (24) {
["ID"]=>
int(91335)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-16 13:31:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 11:31:59"
["post_content"]=>
string(818) "A második negyedévhez képest mintegy tíz ezerrel, 5 millió 290 ezerre csökkent a romániai nyugdíjasok száma a harmadik negyedévben ? derült ki a statisztikai hivatal ma közzétett közleményéből. Az adatok szerint az átlagnyugdíj összege 893 lej volt, 0,1 százalékkal nagyobb, mint az előző negyedévben. A vizsgált időszakban ugyanakkor átlagban minden egyes adózó munkavállalóra jutott egy nyugdíjas. Bukarestben öt nyugdíjas jut egy munkavállalóra. Jelenleg a romániai nyugdíjasok 99,9 százalékának az országos nyugdíjpénztár fizeti az illetményét, a fennmaradó 0,1 százaléknak magánbiztosító folyósít nyugdíjat.
A közlemény szerint a fővárosi nyugdíjasok gazdálkodhattak a legtöbb pénzből, Bukarestben ugyanis az átlagnyugdíj 1122 lej."
["post_title"]=>
string(44) "Csökkent a nyugdíjasok száma Romániában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "csokkent-a-nyugdijasok-szama-romaniaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-16 13:31:59"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-16 11:31:59"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=91335"
["menu_order"]=>
int(39763)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3696 (24) {
["ID"]=>
int(92055)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-17 16:59:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-17 14:59:16"
["post_content"]=>
string(865) "50 millió forinttól eshetett el Kovács Ákos, miután a Telekom felbontotta a szponzorálási szerződését a művésszel a nőket sértő kijelentései miatt, tudta meg a Bors.
A show-biznisz világában jártas, névtelenséget kérő bennfentes a lapnak elmondta: tudomása szerint a Magyar Telekom Csoport nemcsak anyagilag, hanem technikai-technológiai támogatóként is hozzájárult Ákos koncertturnéjához, ez a fajta támogatás pedig súlyos tízmilliókat jelent. Ha egy ilyen mammutvállalat meg merte tenni ezt a lépést, akkor fennáll annak az esélye, hogy a többi, kisebb szponzorcég is felbontja a szerződést Kovács Ákossal. A zenész az Echo TV-nek adott nyilatkozatával okozott botrányt. Ebben a nők életcéljaként a valakihez tartozást és a gyerekszülést jelölte meg.
" ["post_title"]=> string(45) "Sokba fáj Ákosnak a nőket sértő interjú" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "sokba-faj-akosnak-a-noket-serto-interju" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 16:59:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 14:59:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92055" ["menu_order"]=> int(39750) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39064) ["max_num_pages"]=> int(3256) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b3e45b3b271d74c6f2cf8e9503192835" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6d9b9ece31584438a7b285d48268d978" }