Peking második alkalommal is kihirdette a szmogriadó legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást – jelentette a Hszinhua hírügynökség ma A vörös…
Continue Reading

Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(465007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:15" ["post_content"]=> string(1211) "A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság tájékoztatása szerint mindkét napon 12 és 20 óra között lesz érvényben a korlátozás. Mentesülnek a tilalom alól a személyszállító gépjárművek, az élő állatokat vagy romlandó termékeket, postai küldeményeket, az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszereléseket, üzemanyagot, ellenőrzött hőmérsékletet igénylő árut, katasztrófa sújtotta területekre vizet és élelmiszert szállító járművek, továbbá a hulladékszállításra kialakított járművek, a palackozott vizet és üdítőitalokat szállító járművek, mezőgazdasági termelőktől származó terményeket szállító járművek, a nemzetközi hadgyakorlatokon részt vevő katonai szállítmányok, valamint a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében elindított szállítmányok.
" ["post_title"]=> string(31) "Kamionstop szinte országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kamionstop-szinte-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465007" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3506 (24) { ["ID"]=> int(465005) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:22" ["post_content"]=> string(759) "Csökkent a központi és a helyi költségvetési intézmények tartozása májusban Romániában. A pénzügyminisztérium adatai szerint a központi intézmények hátraléka csaknem 11 és fél százalékkal volt kevesebb májusban, mint áprilisban.
A helyi költségvetési intézmények tartozása szintén visszaesett: áprilishoz képest közel 12 százalékkal.
Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
" ["post_title"]=> string(30) "Mérséklődnek az adósságok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "merseklodnek-az-adossagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465005" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(465003) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:30" ["post_content"]=> string(578) "A romániai kereskedelmi szálláshelyek csaknem 391 ezer külföldi turistát fogadtak az idei első negyedévben. A turisták majdnem másfél milliárd lejt költöttek el Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból.
A külföldi turisták majdnem 52 százaléka üzleti célból érkezett Romániába, és ők költötték el a külföldi turisták összkiadásainak csaknem 54 százalékát.
" ["post_title"]=> string(46) "Az üzleti turizmus a legmagasabb Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "az-uzleti-turizmus-a-legmagasabb-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465003" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3467 (24) { ["ID"]=> int(465009) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:11" ["post_content"]=> string(1569) "Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39068) ["max_num_pages"]=> int(9767) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12cb1bb047caa391d8737ba7322a4357" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ec99a2cdaa54656e8a5d9fc9fd5f3174" }Peking második alkalommal is kihirdette a szmogriadó legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást – jelentette a Hszinhua hírügynökség ma A vörös…
Continue Reading
Szász Zoltán, alpestesi református lelkész hirdet igét.
Continue ReadingTamás József csíkszeredai római-katolikus segédpüspök, Kató Béla református püspök, Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, valamint Adorjáni Dezső, evangélikus püspök mond újévi köszöntőt.
Continue ReadingFolytatódik havonta jelentkező sorozatunk Várdai Gabriellával. A mai téma: tudatos kommunikáció férfi és nő között.
Continue Reading
Csont Ede, tusnádi katolikus lelkész hirdet igét.
Continue Reading
A négy történelmi egyházfő – Jakubinyi György római-katolikus érsek, Kató Béla református-, Bálint-Benczédi Ferenc unitárius- és Adorjáni Dezső evangélikus püspök – mond karácsonyi üzenetet.
Continue Reading
Kotecz József, felsőrákosi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue Reading
Mai adásunkban egy életkortól- és mozgásos előképzettségtől független módszerrel (a LEMangÚRIÁval) ismertet meg bennünket Komsa Andrea, aki a S?artR Nemzetközi Művészeti Közösség tagjaként évek óta foglalkozik táncterápiás gyógyító művészettel.
Continue Reading
Decemberben mutatták be a kolozsvári Koffer kávézóban és könyves üzletben a csíkszeredai Bookart Kiadó Svájci írók című sorozatát. A jelenleg kilenc kötetes sorozatot Demény Péter író, szerkesztő és Hajdú Áron, a Bookart kiadó igazgatója ismertette, méltatta, illetve szó esett könyvkiadásról, pályázási lehetőségekről minőségi műfordításról. (tovább…)
Continue ReadingBartis Attila volt a vendége az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kultúrbisztró Álljunk meg egy szóra nevű előadássorozatnak.…
Continue ReadingTöbb száz taxi, teherautó, autóbusz vonult a délelőtt a kormány elé, megbénítva a közlekedést Bukarest központjában, hogy a kötelező gépjármű-biztosítás díjának növekedése ellen tiltakozzon. (tovább…)
Continue Reading
Gagyi Botond 1992-ben született Marosvásárhelyen, jelenleg a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem mesterképzős hallgatója. Decemberben a bukaresti Artful Contemporary Galéria…
Continue Reading"Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást, mikor mind a kettő mást akar; a férfi a nőt, a nő a férfit." - írja Karinthy Frigyes. Ebből adódnának a nemek közti gyakori félreértések? Vagy férfi és nő úgy lennének alkotva, hogy ne értsek meg egymást?
Válaszol Várdi Gabriella, tudatos kommunikáció oktató és személyiségfejlesztő terapeuta. Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-30-NS.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-30-NS.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(54) "Kommunikációs eltérések férfiak és nők között"
["post_excerpt"]=>
string(127) "Folytatódik havonta jelentkező sorozatunk Várdai Gabriellával. A mai téma: tudatos kommunikáció férfi és nő között."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "kommunikacios-elteresek-ferfiak-es-nok-kozott"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-01-14 11:26:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-01-14 09:26:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92485"
["menu_order"]=>
int(39741)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3361 (24) {
["ID"]=>
int(92435)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-27 10:00:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-27 08:00:43"
["post_content"]=>
string(181) "Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-27-vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-27-vas.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(36) "Katolikus igehirdetés, december 27."
["post_excerpt"]=>
string(52) "Csont Ede, tusnádi katolikus lelkész hirdet igét."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "katolikus-igehirdetes-december-27"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-18 11:36:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-18 09:36:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92435"
["menu_order"]=>
int(39742)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3362 (24) {
["ID"]=>
int(92415)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-25 15:00:47"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-25 13:00:47"
["post_content"]=>
string(195) "Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-25-Karacsonyi.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-25-Karacsonyi.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(42) "Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!"
["post_excerpt"]=>
string(212) "A négy történelmi egyházfő - Jakubinyi György római-katolikus érsek, Kató Béla református-, Bálint-Benczédi Ferenc unitárius- és Adorjáni Dezső evangélikus püspök - mond karácsonyi üzenetet."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "aldott-karacsonyi-unnepeket-kivanunk"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-18 11:25:59"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-18 09:25:59"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92415"
["menu_order"]=>
int(39743)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3363 (24) {
["ID"]=>
int(92315)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-20 10:00:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-20 08:00:29"
["post_content"]=>
string(179) "Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-20vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-20vas.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(37) "Unitárius igehirdetés, december 20."
["post_excerpt"]=>
string(63) "Kotecz József, felsőrákosi unitárius lelkész hirdet igét."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "unitarius-igehirdetes-december-20"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-12-18 10:51:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-12-18 08:51:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92315"
["menu_order"]=>
int(39744)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3364 (24) {
["ID"]=>
int(92345)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-12-23 15:00:53"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-12-23 13:00:53"
["post_content"]=>
string(1608) "?Az emberek mindig is táncoltak. Táncoltak, mert örültek, mert imádkoztak, táncoltak az esőért az áldásért, a gyógyulásért, az emberek és állatok lelkeiért, táncoltak szertartásokon, mennyegzőkön, és búcsúztatón. Táncoltak csak úgy a pillanatnak, táncoltak egyedül, párban, csoportosan, táncoltak mások örömeiért, táncoltak, hogy szabadon kifejezzék magukat, és táncoltak, hogy felejtsenek és, hogy emlékezzenek. Táncoltak, mert minden, ami él, az áramló változás örök ritmusa.? ? vallja a magyarországi LEMangURIA tanoda, amelynek képviselői a tánc élményt adó, tanító, gyógyító, inspiráló, személyiség- és életformáló erejét szeretnék megmutatni.
[caption id="attachment_92375" align="alignleft" width="158"]
Komsa Andrea, LEMangURIA táncoktató[/caption]
Komsa Andrea LEMangURIA táncoktató jóvoltából megtudjuk, hogy ez a furcsa nevű mozgásforma honnan ered és hová visz?; milyen módon hat az egészségre?; egyáltalán mit árulhat el egy személy mozgása?, illetve, hogyan fordítható le élethelyzetekre az, ami a tánc közben történik?
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-23-NS.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/2015-12-23-NS.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(72) ""Minden változás alapfeltétele a mozgás. Minden mozgás változás."" ["post_excerpt"]=> string(276) "Mai adásunkban egy életkortól- és mozgásos előképzettségtől független módszerrel (a LEMangÚRIÁval) ismertet meg bennünket Komsa Andrea, aki a S?artR Nemzetközi Művészeti Közösség tagjaként évek óta foglalkozik táncterápiás gyógyító művészettel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "minden-valtozas-alapfeltetele-a-mozgas-minden-mozgas-valtozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-14 11:07:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-14 09:07:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92345" ["menu_order"]=> int(39745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3365 (24) { ["ID"]=> int(92265) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-02 15:15:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-02 13:15:12" ["post_content"]=> string(1837) "Decemberben mutatták be a kolozsvári Koffer kávézóban és könyves üzletben a csíkszeredai Bookart Kiadó Svájci írók című sorozatát. A jelenleg kilenc kötetes sorozatot Demény Péter író, szerkesztő és Hajdú Áron, a Bookart kiadó igazgatója ismertette, méltatta, illetve szó esett könyvkiadásról, pályázási lehetőségekről minőségi műfordításról. A három éve megkezdett sorozat kiadását, a művek lefordítását a Pro Helvetia svájci alapítvány támogatta. A kötetek arculatát Részegh Botond képzőművész tervezte - néhány kötetben szintén az ő grafikái illusztrálják a kiváló szövegeket. A Svájci írók sorozatban a következő szerzők műveit jelentették meg: 1.Urs Widmer A KÉK SZIFON 2.Gerhard Meier HOLTAK SZIGETE 3.Piero Bianconi CSALÁDFA 4.Nicolas Bouvier VILÁGUNK JÁRÁSA 5.Klaus Merz JAKOB ALSZIK 6.Ludwig Hohl HEGYMENET 7.Peter Bichsel ENYHE SZELLŐ A TENGER FELŐL 8.Markus Werner NEMSOKÁRA 9. Adelheid Duvanel ANYÁM KALAPJÁRA Hajdú Farkas Zoltán író, a Bookart kiadó szerkesztője a sorozat korábbi bemutatóján azt nyilatkozta, a svájci írók sorozat a sorozat ötlete még 2010-ből származik, és egy társadalomtudományi modellnek, a ?keleti Svájc? elképzelésnek állít emléket Erdély és Svájc, e két többnyelvű és több kultúrájú terület irodalmi összekapcsolásával. Elmondása szerint a kiadó szándéka az volt a sorozattal, hogy olyan, világirodalmi értékű svájci írókat jelentessenek meg magyarul, akiket a magyar olvasó még nem ismer. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/02012016_bookart_elvetia_sambata_evelin.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/02012016_bookart_elvetia_sambata_evelin.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(34) "Kofferben a Svájci írók sorozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "kofferben-a-svajci-irok-sorozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 21:59:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 19:59:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92265" ["menu_order"]=> int(39746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3366 (24) { ["ID"]=> int(92205) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-26 15:15:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-26 13:15:04" ["post_content"]=> string(742) "Bartis Attila volt a vendége az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kultúrbisztró Álljunk meg egy szóra nevű előadássorozatnak. Bartis idei utolsó meghívottként telt ház előtt szerepelt Kolozsváron - a házigazda, László Noémi költő idén megjelent regényéről A vége című kötetéről faggatta, a regény szereplőiről, helyszíneiről, írói, és időnként lírai énről, emlékekről és ezek felbukkanásáról egy-egy prózai műben, szülőkről, megértésről, felismerésről, elfogadásról. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/26122015_bartis-attila_sambata_evelin.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/26122015_bartis-attila_sambata_evelin.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(60) "Az önismeret az eszköz - Bartis Attila szerzői estjéről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "az-onismeret-az-eszkoz-bartis-attila-szerzoi-estjerol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 17:54:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 15:54:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92205" ["menu_order"]=> int(39747) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3367 (24) { ["ID"]=> int(92115) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-17 17:02:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 15:02:35" ["post_content"]=> string(1523) "Több száz taxi, teherautó, autóbusz vonult a délelőtt a kormány elé, megbénítva a közlekedést Bukarest központjában, hogy a kötelező gépjármű-biztosítás díjának növekedése ellen tiltakozzon.
A tüntetők azt állítják, a drágítás ellehetetleníti a fuvarozókat. Dacian Ciolo? miniszterelnök Brüsszelbe utazott az EU-csúcsra, így a tüntetőket Vasile Dancu miniszterelnök-helyettes fogadta. A találkozón részt vettek a pénzügyi felügyelet képviselői is.
A kormány sürgősségi rendelettel április 25-éig felfüggesztette a juhnyájat őrző kutyák számának korlátozását kimondó törvénycikkely alkalmazását. A döntést megelőzően mintegy kétezer juhász tüntetett a bukaresti parlament előtt, majd a rendfenntartók sorfalát áttörve az épület udvarára is behatolt. A jogszabályt a vadászok javaslatára fogadták el, arra hivatkozva, hogy a juhászkutyák valójában ragadozóknak minősülnek az apróvadak szempontjából. A kormány döntése értelmében nem alkalmazzák a sokat vitatott vadászati törvénynek azt a cikkelyét, amely betiltja a legeltetést december 6. és április 24. között. Dan Suciu kormányszóvivő szerint a felfüggesztett vadásztörvényt módosítani fogják, és várják a szakemberek, valamint a közvetlenül érintett állattenyésztők és juhászok javaslatait is.
" ["post_title"]=> string(41) "A juhászok után a fuvarozók tüntetnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "a-juhaszok-utan-a-fuvarozok-tuntetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 17:02:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 15:02:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92115" ["menu_order"]=> int(39748) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3368 (24) { ["ID"]=> int(92145) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 15:15:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 13:15:51" ["post_content"]=> string(552) "Gagyi Botond 1992-ben született Marosvásárhelyen, jelenleg a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem mesterképzős hallgatója. Decemberben a bukaresti Artful Contemporary Galéria az ő munkáival nyílt meg - ugyanakkor ez a tárlat volt Botond első önálló kiállítása. Gagyi Botond festőművészt hallják: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/19122015_GagyiBotond_Artful_sambata_evelin.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/12/19122015_GagyiBotond_Artful_sambata_evelin.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(105) "Metamorfózis, szépség, fájdalom, küzdelem, kitartás- Gagyi Botond festőművésszel beszélgettünk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "metamorfozis-szepseg-fajdalom-kuzdelem-kitartas-gagyi-botond-festomuvesszel-beszegettunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-17 17:56:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-17 15:56:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92145" ["menu_order"]=> int(39749) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(92615) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:24:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:24:30" ["post_content"]=> string(516) "Peking második alkalommal is kihirdette a szmogriadó legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást - jelentette a Hszinhua hírügynökség ma A vörös jelzés szombat reggeltől érvényes és jövő kedd délig tart. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban megfelezik az utakra engedett autók számát, vagyis a páros és páratlan számra végződő rendszámú autók felváltva közlekedhetnek. Gyárak, üzemek kényszerülnek termelésük ideiglenes felfüggesztésére, építkezéseket állítanak le." ["post_title"]=> string(21) "Szmogriadó Pekingben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "szmogriado-pekingben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:24:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:24:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92615" ["menu_order"]=> int(39738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39064) ["max_num_pages"]=> int(3256) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ed4858ca22d7496a953e0a2434466435" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b14883f86cd90b67cafb7cd27dbc1702" }