Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában: az elmúlt tíz napban mintegy kétszázan betegedtek meg, és egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe az ország déli részén lévő Odessza megyében ? jelentette az UNIAN egészségügyi forrásokra hivatkozva. Uljana Szuprun egészségügyi miniszter újságíróknak azt mondta, hogy járványról egyelőre nem lehet beszélni, és az ország valamennyi régiójában van elegendő kanyaró elleni oltószer. A fővárosban, Kijevben az év eleje óta már 66-an betegedtek meg, közülük 54-en olyan gyermekek, akik nem kapták meg korábban a védőoltást. Jeleztek megbetegedéseket Kárpátaljáról és Herszon megyéből is, ezekből a régiókból viszont adatokat a fertőzöttek számáról még nem közöltek.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...