A szövetkezés a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is kiterjed. (tovább…)
Continue Reading

Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(465007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:15" ["post_content"]=> string(1211) "A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság tájékoztatása szerint mindkét napon 12 és 20 óra között lesz érvényben a korlátozás. Mentesülnek a tilalom alól a személyszállító gépjárművek, az élő állatokat vagy romlandó termékeket, postai küldeményeket, az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszereléseket, üzemanyagot, ellenőrzött hőmérsékletet igénylő árut, katasztrófa sújtotta területekre vizet és élelmiszert szállító járművek, továbbá a hulladékszállításra kialakított járművek, a palackozott vizet és üdítőitalokat szállító járművek, mezőgazdasági termelőktől származó terményeket szállító járművek, a nemzetközi hadgyakorlatokon részt vevő katonai szállítmányok, valamint a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében elindított szállítmányok.
" ["post_title"]=> string(31) "Kamionstop szinte országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kamionstop-szinte-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465007" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(465005) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:22" ["post_content"]=> string(759) "Csökkent a központi és a helyi költségvetési intézmények tartozása májusban Romániában. A pénzügyminisztérium adatai szerint a központi intézmények hátraléka csaknem 11 és fél százalékkal volt kevesebb májusban, mint áprilisban.
A helyi költségvetési intézmények tartozása szintén visszaesett: áprilishoz képest közel 12 százalékkal.
Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
" ["post_title"]=> string(30) "Mérséklődnek az adósságok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "merseklodnek-az-adossagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465005" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(465003) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:30" ["post_content"]=> string(578) "A romániai kereskedelmi szálláshelyek csaknem 391 ezer külföldi turistát fogadtak az idei első negyedévben. A turisták majdnem másfél milliárd lejt költöttek el Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból.
A külföldi turisták majdnem 52 százaléka üzleti célból érkezett Romániába, és ők költötték el a külföldi turisták összkiadásainak csaknem 54 százalékát.
" ["post_title"]=> string(46) "Az üzleti turizmus a legmagasabb Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "az-uzleti-turizmus-a-legmagasabb-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465003" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(465009) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:11" ["post_content"]=> string(1569) "Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39068) ["max_num_pages"]=> int(9767) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12cb1bb047caa391d8737ba7322a4357" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ec99a2cdaa54656e8a5d9fc9fd5f3174" }A szövetkezés a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is kiterjed. (tovább…)
Continue ReadingEnyhén, 1,4 százalékkal csökkent az idei első tizenegy hónapban a román gépkocsigyártás, ugyanakkor a román autópiac 18,6 százalékkal bővült – közölte a hazai autógyártók és -importőrök egyesülete tegnap. (tovább…)
Continue ReadingRalucă Prună újonnan kinevezett tárcavezető azt nyilatkozta, hogy rövid mandátuma alatt nem a kegyelmi eljárásokat részesítené előnyben, ahogyan azt a Nép Ügyvédjének a romániai börtönviszonyokról szóló jelentése javasolja. (tovább…)
Continue ReadingA kormány ígéretet tett a szállítóknak arra, hogy megoldást talál a problémájukra – akik azzal fenyegetőztek, hogy ha nem úgy lesz, további tüntetéseket szerveznek. (tovább…)
Continue ReadingA katonai és rakétavédelmi bázis megépítése és aktiválása Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti stratégiai partnerségi viszony egyik legfontosabb projektje volt. (tovább…)
Continue ReadingJanuár végén derül ki, hogy ki lesz az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje a 2016-os önkormányzati választásokon ? jelentette be Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke. Csoma Botond hangsúlyozta, jövőre első alkalommal választják külön a polgármesterjelölt-állítást az önkormányzati képviselőjelöltek listájának összeállításától. A tanácsosi listát március?áprilisban véglegesítik. (tovább…)
Continue ReadingEgy héttel ezelőtt jelentették be, hogy Kolozsvár, Temesvár, Nagybánya és Bukarest jutottak be a második fordulóba az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben projekt rövid listáját cím megszerzéséért indított versenyben. (tovább…)
Continue ReadingSepsiszentgyörgy napelemparkkal valósítja meg energetikai autonómiáját. (tovább…)
Continue Reading
A Saul fia című magyar holokausztdráma is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján – jelentette be az amerikai filmakadémia péntekre virradóra Los Angelesben. (tovább…)
Continue ReadingMigrációs stratégiát fogadtak el a bevándorlási hullám megállítása és a schengeni vívmányok megőrzése érdekében, amire azért van szükség, hogy Európa…
Continue ReadingOroszország fokozta katonai jelenlétét Kelet-Ukrajnában, különösképpen a Donyec-medencében – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök tegnap, miután tanácskozást folytatott…
Continue ReadingA szövetkezés a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is kiterjed.
Ennek kapcsán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, kiemelte: lesznek olyan települések ? főként Székelyföldön ? ahol a két politikai alakulat versengeni fog egymással, ?és minden bizonnyal az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) is?, de ahol a magyar képviselet megőrzése, vagy visszaszerzése a tét, ott összefognak és az esélyesebb jelöltet támogatják.
Az őszi parlamenti választásokon az RMDSZ befutó helyeket biztosít az MPP-nek. Biró Zsolt, az MPP elnöke elmondta, a 2014-es első megállapodás szentesítette, a mostani pedig továbbviszi az erdélyi magyar politikai pluralizmust.
" ["post_title"]=> string(63) "Újabb politikai együttműködés az RMDSZ és az MPP között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ujabb-politikai-egyuttmukodes-az-rmdsz-es-az-mpp-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:30:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:30:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93035" ["menu_order"]=> int(39725) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3440 (24) { ["ID"]=> int(93015) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:19:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:19:39" ["post_content"]=> string(1015) "Enyhén, 1,4 százalékkal csökkent az idei első tizenegy hónapban a román gépkocsigyártás, ugyanakkor a román autópiac 18,6 százalékkal bővült - közölte a hazai autógyártók és -importőrök egyesülete tegnap.
Ennek értelmében a január-november közötti időszakban közel 359 ezer gépkocsit gyártottak Romániában, amelyből 314 ezer járművet a francia Renault tulajdonában lévő Dacia gyártott, közel 45 ezret az amerikai Ford.
A gépkocsiexport is visszaesett, a vizsgált időszakban 331 és félezer autót vittek külföldre, 1,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
A hazai autópiacon továbbra is a Dacia az első 34,5 százalékos piaci részesedéssel, majd a Volkswagen következik 10 százalékkal, a Skoda 9 százalékkal, a Ford és a Renault 6,2-6,2 százalékkal, az Opel 3,7 százalékkal.
" ["post_title"]=> string(53) "Bővült az autópiac, csökkent a gépkocsigyártás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "bovult-az-autopiac-csokkent-a-gepkocsigyartas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:28:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:28:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93015" ["menu_order"]=> int(39726) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(92905) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:52:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:52:36" ["post_content"]=> string(407) "A hitelek ingatlanokkal történő törlesztését lehetővé tevő törvényt azonban visszaküldi a Parlamenthez. Klaus Johannis államfő szerint a bankhitellel vásárolt ingatlanok elzálogosítására vonatkozó törvény alapelveivel egyetért, viszont a jogszabály jelenlegi megfogalmazása számos formai pontatlanságot tartalmaz, ezért felülvizsgálatra visszaküldi a Parlamenthez." ["post_title"]=> string(100) "Kihirdeti az államfő a köztéri dohányzást tiltó és a külön nyugdíjról szóló törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "kihirdeti-az-allamfo-a-kozteri-dohanyzast-tilto-es-a-kulon-nyugdijrol-szolo-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:52:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:52:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92905" ["menu_order"]=> int(39727) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(92835) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:42:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:42:35" ["post_content"]=> string(1370) "Ralucă Prună újonnan kinevezett tárcavezető azt nyilatkozta, hogy rövid mandátuma alatt nem a kegyelmi eljárásokat részesítené előnyben, ahogyan azt a Nép Ügyvédjének a romániai börtönviszonyokról szóló jelentése javasolja. Szerinte a sokat támadott büntető törvénykönyv bevezetése óta jelentősen csökkent az előzetes letartóztatások és szabadságvesztéssel járó esetek száma. Victor Ciorbea jelentésében kevesebb letartóztatással és több feltételes szabadlábra helyezéssel csökkentené a romániai büntetés-végrehajtási intézetek 50 százalékos túlzsúfoltságát. A Büntetés-végrehajtási Intézetek Országos Igazgatóságának vezetője ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy meg kellene vizsgálni azt is, hogy milyen társadalmi támogatottsága volna a kegyelmi eljárásoknak, konzultációt kellene erről indítani. A börtönök létrehozására vonatkozó javaslatot is elvetette a miniszter, helyette az Európai Bizottság támogatását igényelné a börtönkörülmények javítására és a börtön-infrastruktúra fejlesztésére, amint azt elődje Robert Cazanciuc is felvetette. Victor Ciorbea átfogó jelentése a romániai börtönviszonyokról azért készült, mert az unió az emberi jogok figyelmen kívül hagyásával vádolja Romániát e téren." ["post_title"]=> string(26) "Az amnesztia nem megoldás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "az-amnesztia-nem-megoldas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:42:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:42:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92835" ["menu_order"]=> int(39728) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(92865) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:48:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:48:13" ["post_content"]=> string(1403) "A kormány ígéretet tett a szállítóknak arra, hogy megoldást talál a problémájukra - akik azzal fenyegetőztek, hogy ha nem úgy lesz, további tüntetéseket szerveznek. Tegnap több ezer autóbusz, mikrobusz, taxi zárta le a forgalmat Bukarest központjában. A fuvarozó cégeket tömörítő egyesületek nem csak Bukarestben, hanem más városokban is tüntettek. A megmozdulás résztvevői a kötelező gépjármű-biztosítási kötvények árának csökkentését és az üzemanyagra kivetett literenkénti 7 eurócentes jövedéki adó január elsejétől történő eltörlését követelték. A tüntetők egy tíz személyből álló csoportjával később a Victoria-palotában egyeztetett Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes, Victoria-Violeta Alexandru társadalmi párbeszédért felelős miniszter és Cornel Coca Constantinnal, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság alelnökéve. A felek abban állapodtak meg, hogy ma a fuvarozók képviselői a szállításügyi és a fejlesztési minisztérium képviselőivel tárgyalnak, jövő kedden pedig a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság alelnökével és a biztosítótársaságok vezetőivel találkoznak. A kormányba hívott küldöttség néhány tagja a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy a kabinet képviselői nyitottnak mutatkoztak, de egyelőre semmit nem ígértek, illetve írtak alá." ["post_title"]=> string(43) "Megoldaná a fuvarozók gondját a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "megoldana-a-fuvarozok-gondjat-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:48:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:48:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92865" ["menu_order"]=> int(39729) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(92755) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:37:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:37:53" ["post_content"]=> string(1164) "A katonai és rakétavédelmi bázis megépítése és aktiválása Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti stratégiai partnerségi viszony egyik legfontosabb projektje volt. A deveselu-i bázist két évvel ezelőtt kezdték építeni, a mai ünnepségen Lazar Comanescu külügyminiszter, Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Mihnea Moţoc védelmi miniszter, és sok más hazai és amerikai tisztviselő vett részt. Lazar Comănescu szerint Románia részvétele a rakétaelfogó rendszerben egy olyan stratégiai elkötelezettséget jelent, amelyet nemcsak az egész politikai osztály, de a teljes román közvélemény is támogat."A rendszer elindítása egy rendkívül fontos pillanat mind a ország, mind pedig az Egyesült Államok és a NATO számára" - fogalmazott a külügyminiszter.A román külügy vezetője továbbá hangsúlyozta, hogy a Deveselu katonai bázison elindított rakétapajzs a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség fontos bizonyítéka, és szeretné, ha a jövőben a két ország között a gazdasági kapcsolatok is erősödnének." ["post_title"]=> string(53) "Ma avatták fel a deveselu-i rakétavédelmi bázist" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ma-avattak-fel-a-deveselu-i-raketavedelmi-bazist" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:37:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:37:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92755" ["menu_order"]=> int(39730) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(92795) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:40:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:40:10" ["post_content"]=> string(930) "Január végén derül ki, hogy ki lesz az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje a 2016-os önkormányzati választásokon ? jelentette be Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke. Csoma Botond hangsúlyozta, jövőre első alkalommal választják külön a polgármesterjelölt-állítást az önkormányzati képviselőjelöltek listájának összeállításától. A tanácsosi listát március?áprilisban véglegesítik. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke évértékelő sajtótájékoztatóján elmondta, a jövő évi helyhatósági választáson meg szeretnék tartani a 203 polgármesteri tisztséget, és továbbiakat is el szeretnének nyerni. Egyelőre a helyi tanácsos-jelölt listák nincsenek elkészülve, de ezeket úgy állítanák össze, hogy hiteles személyek kerüljenek fel ezekre, olyan személyek, akik válaszolni tudnak a közösség részéről érkező igényekre." ["post_title"]=> string(40) "Évértékelő és prioritások 2016-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "evertekelo-es-prioritasok-2016-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:40:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:40:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92795" ["menu_order"]=> int(39731) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(92735) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:35:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:35:16" ["post_content"]=> string(1022) "Egy héttel ezelőtt jelentették be, hogy Kolozsvár, Temesvár, Nagybánya és Bukarest jutottak be a második fordulóba az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben projekt rövid listáját cím megszerzéséért indított versenyben. A rövid lista ellen fellebbezők a craiovai, brassói, jászvásári, brăilai és marosvásárhelyi kulturális egyesületek, akik a projekteket elbíráló zsűri két tagjának illetékességét vitatják, és az eljárás ismételt lebonyolítását kérik. Az óvás aláírói szerint érdekkonfliktus is fennáll esetükben, a szóban forgó két személy ugyanis olyan intézmények alkalmazottja, amelyek gyakran szerepelnek pozitív megvilágításban Bukarest projektjében. Ha Bukarest nyerné el az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben címet, az általuk képviselt intézmények fő kedvezményezettek volnának. A fellebbezést elküldik többek között az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökének is." ["post_title"]=> string(79) "Megóvták az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben projekt rövid listáját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "megovtak-az-europa-kulturalis-fovarosa-2021-ben-projekt-rovid-listajat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:54:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:54:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92735" ["menu_order"]=> int(39732) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(92715) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:32:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:32:38" ["post_content"]=> string(946) "Sepsiszentgyörgy napelemparkkal valósítja meg energetikai autonómiáját. Év végéig megépül a 6,4 hektáros fotovoltaikus napelempark, amely biztosítani tudja a sepsiszentgyörgyi közvilágítás illetve az önkormányzat és alárendelt intézmények villanyáram szükségletét. A létesítmény révén évi 400.000 eurónyi összeget spórol az önkormányzat azáltal, hogy a napelempark előállítja a villanyáram szükségletének java részét. Sztakics Éva alpolgármester szerint az építő december 20-án fejezi be a munkálatokat, és következik, hogy kiváltsák az energiatermelési engedélyeket. Sepsiszentgyörgy önkormányzata az országban elsőként pályázott fotovoltaikus napelem park megvalósítására, a befektetés értéke 15 millió lejre rúg.A rendszer beindítása után az önkormányzat által villanyra költött összeg 84 százalékát spórolhatják meg." ["post_title"]=> string(43) "Energetikai autonómia Sepsiszentgyörgyön" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "energetikai-autonomia-sepsiszentgyorgyon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:32:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:32:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92715" ["menu_order"]=> int(39733) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(92685) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:30:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:30:21" ["post_content"]=> string(1002) "A Saul fia című magyar holokausztdráma is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján - jelentette be az amerikai filmakadémia péntekre virradóra Los Angelesben.Nemes Jeles László munkája a Mustang című francia, a Legújabb testamentum című belga, az El abrazo de la serpiente (A kígyó ölelése) című kolumbiai, a Krigen (Háború) című dán, a The Fencer (A vívó) című finn, az Im Labyrinth des Schweigens (A hallgatás labirintusában) című német, a Viva című ír és a Theeb című jordániai filmmel van versenyben az Oscar-jelölésért. A magyar filmek közül legutóbb - 2013-ban - Szász János A nagy füzet című filmje szerepelt a kilences listán, a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájának végső jelöltjei közé azonban végül nem került be. Magyar játékfilm legutóbb 1989-ben szerepelt az öt jelölt sorában, Szabó István Hanussen című alkotása." ["post_title"]=> string(34) "Oscar-díjára esélyes a Saul fia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "oscar-dijara-eselyes-a-saul-fia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:30:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:30:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92685" ["menu_order"]=> int(39734) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(92655) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:27:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:27:45" ["post_content"]=> string(680) "Migrációs stratégiát fogadtak el a bevándorlási hullám megállítása és a schengeni vívmányok megőrzése érdekében, amire azért van szükség, hogy Európa visszaszerezze az ellenőrzést külső határai felett ? számolt be az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos évzáró csúcstalálkozójának első napján Brüsszelben Donald Tusk.Az Európai Tanács elnöke elmondta: a stratégia célja, hogy gátat vessen a soha nem látott migrációs hullámnak, és felgyorsítsa a már eddig meghozott intézkedéseket. Beszámolt arról: a résztvevő politikusok mindannyian az elsődleges célok között említették a schengeni határok megőrzését." ["post_title"]=> string(22) "Migrációs stratégia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "migracios-strategia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:27:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:27:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92655" ["menu_order"]=> int(39735) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3594 (24) { ["ID"]=> int(92635) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-18 14:26:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:26:28" ["post_content"]=> string(814) " Oroszország fokozta katonai jelenlétét Kelet-Ukrajnában, különösképpen a Donyec-medencében - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök tegnap, miután tanácskozást folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral Brüsszelben. A közös sajtótájékoztatón Porosenko leszögezte, a nehézségek ellenére "minden tőle telhetőt meg fog tenni az ország egyben tartása érdekében", Stoltenberg pedig ismét csapatai kivonására szólította fel Oroszországot. Porosenko azt hangoztatta, az orosz államfő most először ismerte be, hogy országa hadserege jelen van Ukrajnában. Az ukrán elnök ezzel arra utalt, hogy Vlagyimir Putyin csütörtökön kijelentette: bár orosz sorkatonák nincsenek Ukrajnában, vannak olyan emberek, akik "feladatokat látnak el a katonai szférában"." ["post_title"]=> string(24) "Ukrán- orosz konfliktus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "ukran-orosz-konfliktus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-18 14:26:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-18 12:26:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92635" ["menu_order"]=> int(39736) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(93035) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:18:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:18:17" ["post_content"]=> string(820) "A szövetkezés a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is kiterjed.
Ennek kapcsán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, kiemelte: lesznek olyan települések ? főként Székelyföldön ? ahol a két politikai alakulat versengeni fog egymással, ?és minden bizonnyal az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) is?, de ahol a magyar képviselet megőrzése, vagy visszaszerzése a tét, ott összefognak és az esélyesebb jelöltet támogatják.
Az őszi parlamenti választásokon az RMDSZ befutó helyeket biztosít az MPP-nek. Biró Zsolt, az MPP elnöke elmondta, a 2014-es első megállapodás szentesítette, a mostani pedig továbbviszi az erdélyi magyar politikai pluralizmust.
" ["post_title"]=> string(63) "Újabb politikai együttműködés az RMDSZ és az MPP között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ujabb-politikai-egyuttmukodes-az-rmdsz-es-az-mpp-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:30:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:30:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93035" ["menu_order"]=> int(39725) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39064) ["max_num_pages"]=> int(3256) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b7e2dbf69562260c7d1ed0bec4ef184b" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3a4993d6de06603139243fa481b1d0a2" }