Magyarország 31 rendőrt küldött a macedón-görög határra egy hónapra. (tovább…)
Continue Reading

Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3636 (24) { ["ID"]=> int(465007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:15" ["post_content"]=> string(1211) "A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság tájékoztatása szerint mindkét napon 12 és 20 óra között lesz érvényben a korlátozás. Mentesülnek a tilalom alól a személyszállító gépjárművek, az élő állatokat vagy romlandó termékeket, postai küldeményeket, az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszereléseket, üzemanyagot, ellenőrzött hőmérsékletet igénylő árut, katasztrófa sújtotta területekre vizet és élelmiszert szállító járművek, továbbá a hulladékszállításra kialakított járművek, a palackozott vizet és üdítőitalokat szállító járművek, mezőgazdasági termelőktől származó terményeket szállító járművek, a nemzetközi hadgyakorlatokon részt vevő katonai szállítmányok, valamint a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében elindított szállítmányok.
" ["post_title"]=> string(31) "Kamionstop szinte országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kamionstop-szinte-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465007" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3635 (24) { ["ID"]=> int(465005) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:22" ["post_content"]=> string(759) "Csökkent a központi és a helyi költségvetési intézmények tartozása májusban Romániában. A pénzügyminisztérium adatai szerint a központi intézmények hátraléka csaknem 11 és fél százalékkal volt kevesebb májusban, mint áprilisban.
A helyi költségvetési intézmények tartozása szintén visszaesett: áprilishoz képest közel 12 százalékkal.
Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
" ["post_title"]=> string(30) "Mérséklődnek az adósságok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "merseklodnek-az-adossagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465005" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3463 (24) { ["ID"]=> int(465003) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:30" ["post_content"]=> string(578) "A romániai kereskedelmi szálláshelyek csaknem 391 ezer külföldi turistát fogadtak az idei első negyedévben. A turisták majdnem másfél milliárd lejt költöttek el Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból.
A külföldi turisták majdnem 52 százaléka üzleti célból érkezett Romániába, és ők költötték el a külföldi turisták összkiadásainak csaknem 54 százalékát.
" ["post_title"]=> string(46) "Az üzleti turizmus a legmagasabb Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "az-uzleti-turizmus-a-legmagasabb-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465003" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3637 (24) { ["ID"]=> int(465009) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:11" ["post_content"]=> string(1569) "Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39068) ["max_num_pages"]=> int(9767) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12cb1bb047caa391d8737ba7322a4357" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ec99a2cdaa54656e8a5d9fc9fd5f3174" }Magyarország 31 rendőrt küldött a macedón-görög határra egy hónapra. (tovább…)
Continue ReadingGépkocsijában robbantotta fel magát a kabuli repülőtér közelében egy öngyilkos merénylő ma délelőtt. A rendőrség szóvivője szerint a merénylőn kívül…
Continue ReadingSzaúd-Arábia megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal, miután a szunnita királyság teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg a hétvégén – jelentette be Abdel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter. (tovább…)
Continue ReadingHivatalba lépésének másnapján ismeretlen fegyveresek betörtek a házába és meggyilkolták egy mexikói település polgármesterét – közölték a helyi hatóságok. Gisela…
Continue ReadingTavaly 960 szerbiai orvos kért az orvosi kamarától olyan igazolást, amely lehetővé teszi a külföldi munkavállalást, azaz ennyien döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot – írta a Vecernje Novosti című belgrádi napilap ma. (tovább…)
Continue ReadingAlacsony világpiaci árak mellett rekordmennyiségű kőolajat termeltek ki és jelentősen növelték exportjukat az orosz vállalatok tavaly. (tovább…)
Continue ReadingHatéves mélypontra csökkent tavaly a természeti katasztrófák okozta kár, viszont a csapások több halálos áldozatot szedtek, mint egy évvel korábban – derül ki a Munich Re biztosító jelentéséből. (tovább…)
Continue ReadingA jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetést sürgősségi eljárással fogadta el a Parlament. (tovább…)
Continue ReadingA Világbank tegnap közzétett becsléseit tartalmazó jelentése alapján ez a szám elérheti a 250 milliót. A nemzetközi pénzügyi intézmény szerint a Dél országai között zajló vándorlás a világszintű migráció 38 százalékát teszi ki, míg a Délről Északra tartó elvándorlás tekintetében 34 százalékos ez az arány. (tovább…)
Continue ReadingAz illegális bevándorlók Törökországból a Görögországhoz tartozó, égei-tengeri Kalimnosz szigetére tartottak, de a csónakjuk felborult mintegy 3,5 kilométerre a török partoktól. (tovább…)
Continue ReadingMinden uniós tagállam hozzájárul a Törökországnak a menekültválság kezelése érdekében nyújtandó 3 milliárd eurós csomaghoz – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóját követően. (tovább…)
Continue ReadingA BT tegnap egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, amely megerősíti a szíriai megbékélésre kidolgozott ütemtervet. John Kerry amerikai külügyminiszter, aki az ülésen elnökölt, a szavazás után megállapította: ez a dokumentum világos üzenet mindenki számára, hogy véget kell vetni a szíriai öldöklésnek. (tovább…)
Continue ReadingMagyarország 31 rendőrt küldött a macedón-görög határra egy hónapra. Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka a kiutazó rendőrkontingens útra indításán azt mondta: a magyar rendőrök külföldi kollégáikkal együtt fognak járőrözni a két balkáni ország határán, és biztosítják a migránsok érkezését, akik Macedónián keresztül akarnak Európába jutni. 1 hete Szlovéniába küldött Magyarország újabb 52 készenléti rendőrt. A szomszédos ország szintén a menekültáradat miatt kért segítséget. Január 31-ig összesen 104 magyar rendőr vesz részt a szlovéniai határőrizetben.
" ["post_title"]=> string(32) "Magyar rendőrök Macedóniában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "magyar-rendorok-macedoniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:33:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:33:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93395" ["menu_order"]=> int(39712) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(93335) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:31:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:31:29" ["post_content"]=> string(447) "Gépkocsijában robbantotta fel magát a kabuli repülőtér közelében egy öngyilkos merénylő ma délelőtt. A rendőrség szóvivője szerint a merénylőn kívül nem volt más áldozata a robbantásnak. Az utóbbi napokban több támadást hajtottak végre az afgán fővárosban, az egyikben egy 12 éves fiú és egy őr vesztette életét az afgán gazdagok és külföldiek látogatta vendéglőben.
" ["post_title"]=> string(26) "Újabb merénylet Kabulban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "ujabb-merenylet-kabulban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:31:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:31:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93335" ["menu_order"]=> int(39713) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(93315) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:31:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:31:10" ["post_content"]=> string(556) "Szaúd-Arábia megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal, miután a szunnita királyság teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg a hétvégén - jelentette be Abdel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter. A két rivális ország viszonya azután romlott meg drámai mértékben, hogy Szaúd-Arábiában szombaton terrorizmus vádjával -lefejezték Nimr al-Nimr síita főpapot 46 másik, főleg az Al-Kaidához kötődő terrorista társaságában.
" ["post_title"]=> string(51) "Bezárta teheráni nagykövetségét Szaúd-Arábia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "bezarta-teherani-nagykovetseget-szaud-arabia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:31:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:31:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93315" ["menu_order"]=> int(39714) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3427 (24) { ["ID"]=> int(93295) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:30:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:30:33" ["post_content"]=> string(452) "Hivatalba lépésének másnapján ismeretlen fegyveresek betörtek a házába és meggyilkolták egy mexikói település polgármesterét - közölték a helyi hatóságok. Gisela Mota baloldali politikusnőt újév napján iktatták be hivatalába, a ceremónia és halála között kevesebb mint 24 óra telt el. Mota korábban Mexikó szövetségi törvényhozásának felsőházában is szolgált.
" ["post_title"]=> string(32) "Egy napig sem volt polgármester" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "egy-napig-sem-volt-polgarmester" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:30:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:30:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93295" ["menu_order"]=> int(39715) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3465 (24) { ["ID"]=> int(93275) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:30:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:30:09" ["post_content"]=> string(625) "Tavaly 960 szerbiai orvos kért az orvosi kamarától olyan igazolást, amely lehetővé teszi a külföldi munkavállalást, azaz ennyien döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot - írta a Vecernje Novosti című belgrádi napilap ma. A szerbiai orvosi kamara igazgatója szerint tavaly is ennyi igazolást állítottak ki. 2013-ban több mint nyolcszázan váltottak ki külföldi munkavállaláshoz szükséges dokumentumokat. Ugyanakkor a szerbiai egészségügyben is orvoshiány van, a leginkább altatóorvosokra, radiológusokra és patológusokra lenne szükség.
" ["post_title"]=> string(33) "Mennek el az orvosok Szerbiából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "mennek-el-az-orvosok-szerbiabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:30:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:30:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93275" ["menu_order"]=> int(39716) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3462 (24) { ["ID"]=> int(93255) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:29:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:29:42" ["post_content"]=> string(801) "Alacsony világpiaci árak mellett rekordmennyiségű kőolajat termeltek ki és jelentősen növelték exportjukat az orosz vállalatok tavaly. Az Interfax orosz hírügynökség által ismertetett hivatalos statisztika szerint a gázkondenzátummal együtt kitermelt kőolaj mennyisége 534 millió 81 ezer tonna volt, ami 1,4 százalékkal haladja meg az előző évit. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából. Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter év végi interjújában kijelentette, hogy 2016-ban hordónként 40 dollár körül lehet a kőolaj átlagára, és az orosz költségvetésben is ezzel a számmal terveznek.
" ["post_title"]=> string(36) "Rekord olajtermelés Oroszországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "rekord-olajtermeles-oroszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:29:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:29:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93255" ["menu_order"]=> int(39717) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3605 (24) { ["ID"]=> int(93235) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:29:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:29:09" ["post_content"]=> string(636) "Hatéves mélypontra csökkent tavaly a természeti katasztrófák okozta kár, viszont a csapások több halálos áldozatot szedtek, mint egy évvel korábban - derül ki a Munich Re biztosító jelentéséből. A dokumentum szerint a károk csökkenéséhez hozzájárult, hogy az El Nino jelenség mérsékli a trópusi viharok erejét, és az is, hogy több ilyen vihar lakatlan vagy gyéren lakott területeket érintett. A biztosító mindazonáltal figyelmeztetett, hogy ez a folyamat a jövőben megfordulhat, és a La Nina jelenség felerősítheti a hurrikánokat.
" ["post_title"]=> string(30) "Természeti csapások mérlege" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "termeszeti-csapasok-merlege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:29:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:29:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93235" ["menu_order"]=> int(39719) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(92995) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:20:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:20:55" ["post_content"]=> string(836) "A jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetést sürgősségi eljárással fogadta el a Parlament.
?A kormány úgy döntött, követi a Parlament által 2015-ben elfogadott törvényi keretet, és belefoglalta a fontos adócsökkentésekről, illetve a közalkalmazotti béremelésekről szóló előírásokat, amelyek húszmilliárd lejes kiadást jelentenek.?? mondta el Dacian Cioloş kormányfő.
Hozzátette: a felvállalt hiánycél ideiglenes feladásával a költségvetési deficitet 2,95 százalékra növelték, és bizonyos összegeket átirányítottak. A kormányfő kiemelte, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés és a beruházások jelentik a büdzsé prioritásait.
" ["post_title"]=> string(50) "Kihirdette az államfő a 2016-os költségvetést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "kihirdette-az-allamfo-a-2016-os-koltsegvetest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:27:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:27:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92995" ["menu_order"]=> int(39720) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(93125) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:15:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:15:29" ["post_content"]=> string(1182) "A Világbank tegnap közzétett becsléseit tartalmazó jelentése alapján ez a szám elérheti a 250 milliót. A nemzetközi pénzügyi intézmény szerint a Dél országai között zajló vándorlás a világszintű migráció 38 százalékát teszi ki, míg a Délről Északra tartó elvándorlás tekintetében 34 százalékos ez az arány.
Ezek az adatok egyaránt magukban foglalják a politikai, a kulturális és a gazdasági okokból történő migrációt. A világon számon tartott mintegy 250 millió migráns a Világbank számításai szerint 601 milliárd dollárt utal haza családjának, rokonainak, ebből 441 milliárd a fejlődő országokba jut. A legnagyobb összeget az Egyesült Államokból utalják, utána következik Szaúd-Arábia, majd Oroszország.
A jelentés szerint a legtöbb kivándorló Indiából, Mexikóból, Oroszországból, Kínából és Bangladesből indul útnak, a legtöbb bevándorlót pedig az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia, Németország, Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek fogadják be.
" ["post_title"]=> string(77) "A migránsok száma világszinten "történelmi csúcspontra" juthat az idén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "a-migransok-szama-vilagszinten-tortenelmi-csucspontra-juthat-az-iden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 12:48:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:48:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93125" ["menu_order"]=> int(39721) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3602 (24) { ["ID"]=> int(93105) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:16:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:16:28" ["post_content"]=> string(899) "Az illegális bevándorlók Törökországból a Görögországhoz tartozó, égei-tengeri Kalimnosz szigetére tartottak, de a csónakjuk felborult mintegy 3,5 kilométerre a török partoktól.
A Dogan török hírügynökség úgy tudja, hogy a török parti őrségnek tizennégy szíriai, iraki és pakisztáni migránst sikerült kimentenie a tengerből, a többiek meghaltak. A szíriai polgárháború öt éve óta csaknem félmillió menekült érkezett Törökországba, majd életét kockáztatva próbált átkelni a legközelebbi európai uniós tagállam, Görögország partjaira.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet összesítése szerint az év eleje óta hatszázan haltak meg a Földközi-tenger keleti részén menekülve a háború sújtotta térségből.
" ["post_title"]=> string(82) "18 migráns a tengerbe fulladt mára virradóra Törökország nyugati partjainál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "18-migrans-a-tengerbe-fulladt-mara-virradora-torokorszag-nyugati-partjainal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:39:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:39:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93105" ["menu_order"]=> int(39722) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3470 (24) { ["ID"]=> int(93085) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:17:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:17:09" ["post_content"]=> string(841) "Minden uniós tagállam hozzájárul a Törökországnak a menekültválság kezelése érdekében nyújtandó 3 milliárd eurós csomaghoz - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóját követően.
Az Európai Bizottság egymilliárd eurót különít el az uniós költségvetésből Törökország számára, míg a másik kétmilliárd eurót a tagállamok állják. A Brüsszel és Ankara által korábban elfogadott akcióterv értelmében az uniós támogatás fejében a török kormány vállalja határőrizetének megerősítését és a hathatós közreműködést a menekültek Európába juttatásából élő embercsempész-hálózatok felgöngyölítésében.
" ["post_title"]=> string(52) "3 millió euróval támogatja Törökországot az EU" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "3-millio-euroval-tamogatja-torokorszagot-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:33:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:33:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93085" ["menu_order"]=> int(39723) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(93065) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:17:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:17:56" ["post_content"]=> string(1561) "A BT tegnap egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, amely megerősíti a szíriai megbékélésre kidolgozott ütemtervet. John Kerry amerikai külügyminiszter, aki az ülésen elnökölt, a szavazás után megállapította: ez a dokumentum világos üzenet mindenki számára, hogy véget kell vetni a szíriai öldöklésnek.
Hozzátette: mindenképpen üdvözlendő, hogy a nagyhatalmak minden eddiginél egységesebben lépnek fel a szíriai politikai rendezés módjának megtalálása érdekében.
Ban Ki Mun ENSZ-f?titkár ugyancsak üdvözölte az "első olyan határozatot, amely a válság rendezésének politikai eszközeire összpontosítja a figyelmet." A határozatban felkérik a világszervezetet, hogy hívja össze a szíriai kormányt és ellenzékét hivatalos tárgyalásokra januári céldátummal. Emellett a dokumentum országos tűzszünetet ír elő, amely legkorábban akkor lép hatályba, amikor a szíriai kormányzat és ellenfelei megteszik a politikai átmenethez vezető kezdő lépéseket az ENSZ védnöksége alatt. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt felkérik, hogy egy hónapon belül tegyen jelentést a tűzszünet megfigyelésének és ellenőrzésének a
lehetőségeiről. A tervezet az összes felet felszólítja, hogy azonnal hagyja abba civilek és polgári célpontok támadását, és leszögezi, hogy Szíria jövőjéről a szíriai nép fog dönteni.
" ["post_title"]=> string(84) "Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a szíriai rendezésről szóló határozatot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "az-ensz-biztonsagi-tanacsa-elfogadta-a-sziriai-rendezesrol-szolo-hatarozatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:33:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:33:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93065" ["menu_order"]=> int(39724) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(93395) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:33:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:33:17" ["post_content"]=> string(701) "Magyarország 31 rendőrt küldött a macedón-görög határra egy hónapra. Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka a kiutazó rendőrkontingens útra indításán azt mondta: a magyar rendőrök külföldi kollégáikkal együtt fognak járőrözni a két balkáni ország határán, és biztosítják a migránsok érkezését, akik Macedónián keresztül akarnak Európába jutni. 1 hete Szlovéniába küldött Magyarország újabb 52 készenléti rendőrt. A szomszédos ország szintén a menekültáradat miatt kért segítséget. Január 31-ig összesen 104 magyar rendőr vesz részt a szlovéniai határőrizetben.
" ["post_title"]=> string(32) "Magyar rendőrök Macedóniában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "magyar-rendorok-macedoniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:33:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:33:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93395" ["menu_order"]=> int(39712) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39064) ["max_num_pages"]=> int(3256) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a57ab585a3bd8406730462e1cf4b7736" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:fe74573f841a35dc7dcfb78dc19686e3" }