Jóváhagyta a közös munkacsoport a Románia és Magyarország közötti határon átnyúló együttműködés 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó programját.
Continue Reading
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, július 7-én aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy külföldiek ne csak a rendkívüli állapot vagy a hadiállapot idején, hanem a mozgósítás idején is szolgálhassanak az orosz hadseregben-adja hírül az Euronews.
Moszkva katonai toborzási törekvéseinek kiterjesztése érdekében a Kreml ezentúl azt is lehetővé teszi, hogy a korhatárt elért képzett szakemberek szerződést kössenek az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálattal (SVR), a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB) vagy más állambiztonsági szervekkel.Hétfőig a külföldiek csak rendkívüli állapot vagy hadiállapot idején szolgálhattak az orosz hadseregben, amelyet Moszkva a három és fél évvel ezelőtti teljes körű ukrajnai inváziója ellenére sem hirdetett ki.
Továbbra is érvényben van Putyin 2022 szeptemberében kiadott részleges mozgósítási rendelete, amely több mint 261 ezer orosz kivándorlását volt hivatott ellensúlyozni.Március végén a Kreml bejelentette a hagyományos tavaszi sorozást, melynek keretei között 160 000, 14 év feletti férfit hívott be.
A döntés válasz Berlin korábbi hasonló intézkedésére, és célja az illegális bevándorlás megfékezése – közölte a varsói kormány.
A határellenőrzés július 7-től kezdődött, és egyelőre 30 napig tart, de – amennyiben indokolt – az uniós szabályok lehetővé teszik az időtartam meghosszabbítását. Az EU előírásai szerint a tagállamok átmenetileg visszaállíthatják a belső határellenőrzést például biztonsági okokból. A lengyel lépést az váltotta ki, hogy Németország tömegesen küldött vissza menekülteket Lengyelországba, miközben Belarusz és Oroszország felől is nőtt a bevándorlók száma.
Sepsiszentgyörgyön ma kezdődik a Sepsi Classic fesztivál ahol klasszikus és kortárs dallamok, világsztárok és kerékpáros komolyzene is várja az érdeklődőket.
Ma a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Ez is zene? címmel kortárs zenei műhelymunkát tart Sebestyén-Lázár Regina. A Sepsi Classic különlegessége, hogy nemcsak hagyományos koncerttermekben zajlik: a fesztivált ma este 7 órától egy kerékpáros zenei esemény nyitja, amely során elegáns öltözetben bringások járják be a várost, zenei audíciókkal fűszerezve az állomásokat. Este 7 órára a főtérre várnak minden zenekedvelő biciklist, aki szeretne csatlakozni ehhez a különleges programhoz.
A részletes program elérhető a sepsiclassic.ro honlapon.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi,moldvai és munténiai megyére. Az előrejelzések szerint az érintett területeken a nap folyamán villámlásokkal és viharos erejű (70-90 km/órás) széllökésekkel kísért záporokra, felhőszakadásra és helyenként jégesőre is számítani lehet.
A hirtelen lehulló csapadék mennyisége eléri a négyzetméterenkénti 25-40 litert, helyenként a 60 litert is meghaladhatja.Erdély többi részére, a Bánság déli területeire, Máramarosra, Moldva egy részére, Dobrudzsára és a hegyvidéki területekre sárga riasztás érvényes csütörtök hajnali 2 óráig a várható zivatarok miatt. Itt is 60-70 km/órás széllökésekre lehet számítani, a lehulló csapadék mennyisége pedig eléri a 20-25 litert, helyenként a 30 litert is.
Ialomița, Călărași, Konstanca, Brăila és Tulcea megyében kitart a hőség, itt sárga és narancssárga jelzésű kánikulariasztás lesz érvényben a nap folyamán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, július 7-én aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy külföldiek ne csak a rendkívüli állapot vagy a hadiállapot idején, hanem a mozgósítás idején is szolgálhassanak az orosz hadseregben-adja hírül az Euronews.
Moszkva katonai toborzási törekvéseinek kiterjesztése érdekében a Kreml ezentúl azt is lehetővé teszi, hogy a korhatárt elért képzett szakemberek szerződést kössenek az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálattal (SVR), a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB) vagy más állambiztonsági szervekkel.Hétfőig a külföldiek csak rendkívüli állapot vagy hadiállapot idején szolgálhattak az orosz hadseregben, amelyet Moszkva a három és fél évvel ezelőtti teljes körű ukrajnai inváziója ellenére sem hirdetett ki.
Továbbra is érvényben van Putyin 2022 szeptemberében kiadott részleges mozgósítási rendelete, amely több mint 261 ezer orosz kivándorlását volt hivatott ellensúlyozni.Március végén a Kreml bejelentette a hagyományos tavaszi sorozást, melynek keretei között 160 000, 14 év feletti férfit hívott be.
Jóváhagyta a közös munkacsoport a Románia és Magyarország közötti határon átnyúló együttműködés 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó programját.
Continue ReadingEgy vagy két templom ellen tervezett merényletet egy 24 éves informatikus-hallgató, akit vasárnap tartóztatott le a rendőrség Párizsban. jelentette be szerdán a francia belügyminiszter. (tovább…)
Continue ReadingA kormányfő szerint visszaállítják a Boc-komány idején levágott katonai nyugdíjakat. Victor Ponta ezt a mai kormányülésen mondta, hangsúlyozva: rendkívüli fontos, hogy Romániában, NATO-tagországként a hadsereg tagjainak javadalmazása megfelelő és kiszámítható legyen. (tovább…)
Continue ReadingA módosított párttörvény engedélyezi a helyi és regionális pártok bejegyzését, amit a parlament korábban a szecesszionizmus veszélye miatt megtiltott.
Continue ReadingAz új alaptörvény kidolgozásával megbízott parlamenti bizottság elnöke erre azután hívta fel a figyelmet, hogy a liberális Eugen Nicolaescu bejelentette: pártja kéri a dokumentum újratárgyalását ?az alapelvektől?. (tovább…)
Continue ReadingKedden éjfélkor a Szaúd-Arábia által vezetett arab katonai koalíció befejezte a légicsapásokat Jemenben. Helyettük új műveletet indít, amely a terrorelhárításra, a segélyezésre, a biztonság megteremtésére és a politikai helyzet megoldására fókuszál ? derült ki a szaúdi tulajdonú al-Arabíja hírtévé adásából. (tovább…)
Continue ReadingNem értékelhető fenyegetésként a NATO keleti szárnyának erősítése, amely ?szerény mértékű” ? hangsúlyozta az észak-atlanti szövetség európai főparancsnok-helyettese, Adrian Bradshaw. (tovább…)
Continue ReadingFerenc pápa a Le Canard Enchainé nevű francia lap tudósítása szerint nagyon diszkrét körülmények között fogadta ugyan Franciaország homoszexuális nagykövetjelöltjét, de egyértelművé tette, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését. (tovább…)
Continue ReadingElmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért 2008-ban a parlamenten kívüli kisebbségi szervezetek jelöltjeit hátrányosan érintő választási törvényt hozott – tudatta kedden az Agerpres hírügynökség. (tovább…)
Continue ReadingVádat emelt Elena Udrea ellen a korrupcióellenes ügyészség. A regionális fejlesztési minisztert egyebek mellett három rendbeli megvesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolják. (tovább…)
Continue ReadingKamionnal ütközött egy személyvonat Párizs külvárosában. A balesetben 30 személy megsebesült, ketten súlyosan ? közli az AFP francia hírügynökség. Az…
Continue ReadingA kormány a jövő héten vizsgálja meg milyen következményei lennének, ha 9 százalékra csökkentenék az ÁFÁ-t a háztartásokban elfogyasztott víz…
Continue ReadingA hat tengelyre épülő közös projektekre 189 millió eurót utaltak ki a következő öt évre az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. A program célja a határmenti kapcsolatok fokozása, közös megoldások felkutatása a térség gazdasági és szociális fejlesztése érdekében ? olvasható a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
" ["post_title"]=> string(29) "Határmenti együttműködés" ["post_excerpt"]=> string(167) "Jóváhagyta a közös munkacsoport a Románia és Magyarország közötti határon átnyúló együttműködés 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó programját." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "hatarmenti-egyuttmukodes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-23 15:00:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-23 12:00:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12525" ["menu_order"]=> int(34355) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3185 (24) { ["ID"]=> int(12425) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-22 14:20:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 11:20:22" ["post_content"]=> string(605) "Egy vagy két templom ellen tervezett merényletet egy 24 éves informatikus-hallgató, akit vasárnap tartóztatott le a rendőrség Párizsban. jelentette be szerdán a francia belügyminiszter. Az MTI szerint Bernard Cazeneuve sajtótájékoztatóján elmondta: a férfit megfigyelés alatt tartották a titkosszolgálatok, mert Szíriába készült, hogy csatlakozzon a dzsihádistákhoz. Gépkocsijában és a Párizs egy déli kerületében található lakásán fegyvereket, töltényeket, golyóálló-mellényeket, telefonokat és informatikai eszközöket foglaltak le a nyomozók." ["post_title"]=> string(45) "Terrortámadást akadályoztak meg Párizsban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "terrortamadast-akadalyoztak-meg-parizsban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 14:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 11:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12425" ["menu_order"]=> int(34357) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3181 (24) { ["ID"]=> int(12395) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-22 13:31:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 10:31:37" ["post_content"]=> string(775) "A kormányfő szerint visszaállítják a Boc-komány idején levágott katonai nyugdíjakat. Victor Ponta ezt a mai kormányülésen mondta, hangsúlyozva: rendkívüli fontos, hogy Romániában, NATO-tagországként a hadsereg tagjainak javadalmazása megfelelő és kiszámítható legyen. A kormányfő egyúttal azt is elárulta, hogy hamarosan egyszerűbbé válik a román állampolgárok számára a Kanadába utazás. A vízumkényszer nem szűnik meg ugyan, de a jelenleginél sokkal egyszerűbb, elektronikus rendszerben szerezhető meg a beutazási engedély. Ponta megköszönte a kanadai miniszterelnök, Stephen Harper együttműködését, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan változás állhat be az Egyesült Államok viszonylatában is." ["post_title"]=> string(33) "Visszaadják a katonanyugdíjakat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "visszaadjak-a-katonanyugdijakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 14:18:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 11:18:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12395" ["menu_order"]=> int(34358) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3174 (24) { ["ID"]=> int(12375) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-22 13:30:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 10:30:37" ["post_content"]=> string(1308) "A szenátus nagy többséggel elfogadta a politikai pártok és a választási kampányok finanszírozásáról szóló törvényt, amelyet Klaus Johannis államfő visszaküldött megfontolásra a törvényhozásnak. A felsőház plénuma szerint elfogadott változat szerint a pártok természetes és jogi személyektől kapott kölcsönökből finanszírozhatják a kampányukat. AZ átláthatóság érdekében a kölcsön nem téríthető meg három évnél hosszabb idő után, illetve kötelező lesz ebben az esetben a banki utalás. A változtatások közétartozik az is, hogy az Állandó Választási Hatóság ellenőrizheti a pártok bevételeit és kiadásait. A párttörvény módosítása értelmében már három személy bejegyezhet egy új politikai alakulatot, miközben jelenleg 25 ezer tagot kell összegyűjteni az ország 18 megyéjéből. A jogszabály engedélyezi a helyi és regionális pártok bejegyzését is, amit a parlament korábban a szecesszionizmus veszélye miatt megtiltott. Nem kötelező ugyanakkor a pártokat a közigazgatási felosztás, azaz a megyék szerint szervezni. Egyúttal törölték azt a kitételt, amely szerint törölhetők a pártok jegyzékéből azok az alakulatok, amelyek a választásokon nem érnek el minimális szavazatszámot. " ["post_title"]=> string(48) "Felhagyott a szecessziós logikával a parlament" ["post_excerpt"]=> string(163) "A módosított párttörvény engedélyezi a helyi és regionális pártok bejegyzését, amit a parlament korábban a szecesszionizmus veszélye miatt megtiltott." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "felhagyott-a-szecesszios-logikaval-a-parlament" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 13:30:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 10:30:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12375" ["menu_order"]=> int(34359) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3222 (24) { ["ID"]=> int(12275) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-22 08:41:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 05:41:10" ["post_content"]=> string(1204) "Az új alaptörvény kidolgozásával megbízott parlamenti bizottság elnöke erre azután hívta fel a figyelmet, hogy a liberális Eugen Nicolaescu bejelentette: pártja kéri a dokumentum újratárgyalását ?az alapelvektől?. Eugen Nicolaescu az igényt a ?politikai körülmények megváltozásával? indokolta. Ezzel arra utalt, hogy a jelenlegi tervezet alapjait még akkor fektették le, amikor a régi Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Szociáldemokrata Párttal (PSD) együtt kormányozott, és koalíciós pártként bizonyos kompromisszumokra kényszerült. Az alkotmányszövegező bizottság elnöke, a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) képviselő Ion Chelaru figyelmeztette kollégáját, hogy az alapelvekhez való visszatérés magát a folyamatot veszélyezteti most, amikor a testület a tervezet véglegesítésére készül. A miniszterelnök sürgős egyeztetésre hívta a pártokat, és felszólította a liberálisokat, hogy ne akadályozzák az alkotmánymódosítást. Az alkotmánymódosító bizottság tagjai abban állapodtak meg, hogy május 12-én ismét összeülnek, és megvitatatják, hogy van-e még értelme a testület tevékenységének." ["post_title"]=> string(33) "Elakadt az alkotmánymódosítás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "elakadt-az-alkotmanymodositas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 12:47:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 09:47:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12275" ["menu_order"]=> int(34360) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3223 (24) { ["ID"]=> int(12465) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-22 08:40:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 05:40:36" ["post_content"]=> string(917) "Kedden éjfélkor a Szaúd-Arábia által vezetett arab katonai koalíció befejezte a légicsapásokat Jemenben. Helyettük új műveletet indít, amely a terrorelhárításra, a segélyezésre, a biztonság megteremtésére és a politikai helyzet megoldására fókuszál ? derült ki a szaúdi tulajdonú al-Arabíja hírtévé adásából. A műsorban felolvasott közlemény szerint a koalíció úgy látja, hogy a március végén, a jemeni húszi felkelők ellen indított, Határozottság Vihara fedőnevű művelet elérte céljait, ezért új műveletet indítanak A Remény Helyreállítása fedőnéven. Ahmed Aszeri tábornok, dandárparancsnok és egyben az arab koalíció parancsnokságának szóvivője Rijádban kijelentette: A koalíció továbbra is meg fogja akadályozni, hogy a húszi milíciák terjeszkedjenek, vagy bármilyen katonai műveletet kezdeményezzenek Jemenben." ["post_title"]=> string(33) "Jemen felhagy a légicsapásokkal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "jemen-felhagy-a-legicsapasokkal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 14:22:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 11:22:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12465" ["menu_order"]=> int(34361) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3224 (24) { ["ID"]=> int(12295) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-21 21:20:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-21 18:20:59" ["post_content"]=> string(1176) "Nem értékelhető fenyegetésként a NATO keleti szárnyának erősítése, amely ?szerény mértékű" ? hangsúlyozta az észak-atlanti szövetség európai főparancsnok-helyettese, Adrian Bradshaw. A brit tábornok Mircea Dusa román védelmi miniszter társaságában nyilatkozott a sajtónak, miután megtekintették a Galaţi térségében zajló Wind Spring 15 elnevezésű NATO-hadgyakorlatot. Az április 16-30 között zajló katonai manőverben 2200 román, amerikai, brit és moldovai katona vesz részt. Bradshaw kifejtette: a keleti szárny védelmének erősítésével a NATO a szövetséges államok egységét akarja demonstrálni defenzív módon. A NATO a Krím félsziget tavaly márciusi orosz elcsatolása után kezdett rotációs hadgyakorlatokat a keleti tagállamok védelmi készültségének fokozása érdekében. Azóta rendszeresen horgonyoz egy vagy több szövetséges hadihajó a román kikötőkben. Pár napja orosz hivatalosságok azzal fenyegettek, hogy Oroszország számára elsődleges célponttá válnak azok az országok, amelyek ? köztük Románia ? beengedik területükre a NATO rakétapajzs bizonyos elemeit." ["post_title"]=> string(75) "Nem értékelhető fenyegetésként a NATO keleti szárnyának erősítése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "nem-ertekelheto-fenyegeteskent-a-nato-keleti-szarnyanak-erositese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 13:03:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 10:03:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12295" ["menu_order"]=> int(34362) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#2952 (24) { ["ID"]=> int(12445) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-22 08:20:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 05:20:29" ["post_content"]=> string(846) "Ferenc pápa a Le Canard Enchainé nevű francia lap tudósítása szerint nagyon diszkrét körülmények között fogadta ugyan Franciaország homoszexuális nagykövetjelöltjét, de egyértelművé tette, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését. Franciaország és a Vatikán között három hónapja tart a diplomáciai háború, miután a francia kormány a homoszexualitását nyíltan vállaló Laurent Stefaninit jelölte nagykövetnek. A pápa most azonban egyértelművé tette, hogy nem hagyja jóvá Stefanini kinevezését, írja az MTI. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy nem a katolikus hitét gyakorló diplomata szexuális irányultságával van elsősorban problémája, hanem azzal, hogy Franciaországban házasodási jogot kaptak a melegek. A pápa szerint ez a törvényt a francia kormány "erővel vitte át". " ["post_title"]=> string(49) "Új követet kér a Szentszék Franciaországtól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "uj-kovetet-ker-a-szentszek-franciaorszagtol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 14:21:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 11:21:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12445" ["menu_order"]=> int(34363) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#2951 (24) { ["ID"]=> int(12345) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-21 17:40:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-21 14:40:58" ["post_content"]=> string(973) "Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért 2008-ban a parlamenten kívüli kisebbségi szervezetek jelöltjeit hátrányosan érintő választási törvényt hozott - tudatta kedden az Agerpres hírügynökség. Romániát a Török Nemzetiségűek Egyesületének (AET) képviselője, Danis Sabit panaszolta be Strasbourgban, amiért nem indulhatott a szervezet jelöltjeként a parlamenti választásokon. Az Európa Tanács bírósági szerve a vizsgálat során megállapította, hogy a voksolás előtt alig hét hónappal olyan választási törvényt hoztak, amely előnyben részesítette a már korábban is parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezeteket azáltal, hogy a többi hasonló szervezet választási részvételét többletfeltételek teljesítéséhez kötötte. Az EJEB kárpótlást nem ítélt meg, mert úgy értékelte, Románia elmarasztalása megfelelő erkölcsi elégtétel." ["post_title"]=> string(69) "Európa mondja: törvényellenesen módosult a választási törvény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "europa-mondja-torvenyellenesen-modosult-a-valasztasi-torveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 13:13:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 10:13:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12345" ["menu_order"]=> int(34364) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3050 (24) { ["ID"]=> int(12315) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-21 17:28:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-21 14:28:28" ["post_content"]=> string(724) "Vádat emelt Elena Udrea ellen a korrupcióellenes ügyészség. A regionális fejlesztési minisztert egyebek mellett három rendbeli megvesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolják. A Traian Basescu volt államelnök bizalmasának számító Udrea az ügyészek szerint több közbeszerzési eljárás alkalmából a szerződés értékének 10 százalékát kitevő kenőpénzt kért üzletemberektől, illetve az általa vezetett minisztérium törvénytelenül finanszírozott közpénzekből egy ökölvívó gálát. Udreával együtt bíróság elé állították Ion Ariton volt gazdasági minisztert, aki több állami vállalatot kényszerített az ökölvívó gála szponzorálására." ["post_title"]=> string(37) "Bíróság elé állították Udreát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "birosag-ele-allitottak-udreat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-22 13:10:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-22 10:10:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12315" ["menu_order"]=> int(34365) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3051 (24) { ["ID"]=> int(12155) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-21 15:05:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-21 12:05:12" ["post_content"]=> string(360) "Kamionnal ütközött egy személyvonat Párizs külvárosában. A balesetben 30 személy megsebesült, ketten súlyosan ? közli az AFP francia hírügynökség. Az ütközés következtében kisiklott a Belfort és Párizs között közlekedő szerelvény öt kocsija. A hatóságok szerint a két súlyos sérült nincs életveszélyben.
" ["post_title"]=> string(26) "Vasúti baleset Párizsban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "vasuti-baleset-parizsban-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-21 15:20:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-21 12:20:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12155" ["menu_order"]=> int(34366) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3052 (24) { ["ID"]=> int(12075) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-21 14:50:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-21 11:50:26" ["post_content"]=> string(485) "A kormány a jövő héten vizsgálja meg milyen következményei lennének, ha 9 százalékra csökkentenék az ÁFÁ-t a háztartásokban elfogyasztott víz esetében. A kabinet 5 köbméter vízre tervezi bevezetni a kedvezményes adót ? jelentette be Victor Ponta miniszterelnök. A kormány június elsejétől 9 százalékra csökkenti az ÁFÁ-t az élelmiszertermékek, az alkoholt nem tartalmazó italok és a közétkeztetési szolgáltatások esetében.
" ["post_title"]=> string(34) "Kisebb ÁFA a háztartási vízre?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "kisebb-afa-a-haztartasi-vizre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-21 15:23:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-21 12:23:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12075" ["menu_order"]=> int(34367) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3179 (24) { ["ID"]=> int(12525) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-23 15:00:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-23 12:00:48" ["post_content"]=> string(456) "A hat tengelyre épülő közös projektekre 189 millió eurót utaltak ki a következő öt évre az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. A program célja a határmenti kapcsolatok fokozása, közös megoldások felkutatása a térség gazdasági és szociális fejlesztése érdekében ? olvasható a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
" ["post_title"]=> string(29) "Határmenti együttműködés" ["post_excerpt"]=> string(167) "Jóváhagyta a közös munkacsoport a Románia és Magyarország közötti határon átnyúló együttműködés 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó programját." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "hatarmenti-egyuttmukodes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-23 15:00:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-23 12:00:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=12525" ["menu_order"]=> int(34355) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(35460) ["max_num_pages"]=> int(2955) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "53803eff6a55abd0efdc86d6dc7c548d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(84) "wp_query:6a14b06ee451da3064f70ea67e00f52a:0.49151800 17520833340.50685900 1752083334" }