Vádat emelt a főügyészség Ion Iliescu és Virgil Măgureanu ellen. A volt államfőt és a Román Hírszerző Szolgálat egykori igazgatóját emberiesség ellen elkövetett bűncselekménnyel gyanúsíthatják meg az 1990. júniusi bányászjárás ügyében. A 85 éves Iliescu egy órát töltött ma délelőtt a bukaresti főügyészségen, távoztakor azonban nem nyilatkozott a sajtónak. A rendszerváltás óta ő az első államfő, akit ellen vádat emeltek.

Virgil Măgureanu volt hírszerzési igazgató az ügyészségről távozva annyit mondott, hogy semmilyen emberöléssel kapcsolatban nem tartja magát bűnösnek.

A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények ? így emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly szeptemberben az 1990-es atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte Romániát.

Mint ismert, 1990. június 13-a és 15-e között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel Bukarestet, hogy „megvédjék” Ion Iliescu akkori államfő hatalmát. A bányászjárásnak összesen 1.200 halálos áldozata és sebesültje volt. Dan Voinea volt katonaügyész szerint Ion Iliescu gyakorlatilag személyesen vett részt a megtorló akciók megszervezésében.