Az USR miniszterei cáfolják a lemondásukról szóló híreket 

A Mentsétek meg Romániát Szövetség Facebook‑bejegyzésében azt írta: „A PSD bárói ma örülhettek egy kicsit, de pechükre az USR miniszterei ma is dolgoznak.”   Az üzenet szerint az USR folytatja a megkezdett reformokat, miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) bírósági úton próbálja megakadályozni a változásokat. A párt hangsúlyozza: „Nem hagyjuk cserben Romániát egy nehéz pillanatban – az országot nem lehet leállítani.”   A nyilatkozat célja, hogy eloszlassa a kormányválságról szóló pletykákat és megerősítse az USR kormányzati szerepvállalását. 

Continue Reading

Már öt ember halálát okozta a nyugat‑nílusi vírus

Az Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint június 3. és szeptember 9. között 83 ember betegedett meg Romániában a nyugat‑nílusi vírustól – ebből 72 esetet igazoltak, 11 pedig valószínűsíthető. A fertőzés öt idős ember halálát okozta, akik mind társbetegségekben is szenvedtek. A legtöbb megbetegedést Bukarestben regisztrálták, 34 esetet, de több megye – köztük Ilfov, Călărași és Brăila – is érintett. A vírus szúnyogcsípéssel terjed, ezért a szakemberek a szúnyogok elleni védekezést javasolják: hosszú ruházat viselését, szúnyogriasztók használatát, az ablakok hálóval való lefedését és az állóvizek felszámolását a lakóhelyek körül. 

Continue Reading

Késik és méregdrága az amerikai atomreaktor 

A kormányfő ellenőrző testületének jelentése szerint a Doicești‑i kis moduláris reaktor (SMR) projekt költségbecslése 6,5 milliárd dollárra emelkedett, ami 3,8 milliárddal több az eredeti számításnál.   A vizsgálat feltárta, hogy a projekt több mint 20 hónapos késésben van, és a helyszín kiválasztása, valamint a Nuclearelectrica és a Nova Power & Gas közötti társulás nem követte az uniós versenyszabályokat. A jelentés szerint a kockázatok aránytalanul oszlanak meg, a döntések pedig hátrányosan érintik az állami vállalatot. A testület javasolja a felelősség megállapítását és az együttműködés jogszerűségének újraértékelését. A Doicești‑i projekt Románia első kis moduláris atomreaktorának építését célozza. Ilie Bolojan kormányfő nem támogatja a projektet, bírálói szerint viszont ez lenne az ára a román-amerikai stratégiai  partnerség folytatásának. 

Continue Reading
object(WP_Query)#3550 (55) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469076) [1]=> int(469102) [2]=> int(469101) [3]=> int(469100) [4]=> int(469099) } ["paged"]=> int(29) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469076) [1]=> int(469099) [2]=> int(469100) [3]=> int(469101) [4]=> int(469102) } ["paged"]=> int(29) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3725 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3724 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(456) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (469076,469099,469100,469101,469102) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 336, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(467894) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-12 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 12:10:00" ["post_content"]=> string(877) "

Mai műsorunk tartalmából: öt éves a marosvásárhelyi Gemma könyvesbolt és kávézó - Daray Erzsébettel Molnár Krisztina beszélgetett, az elmúlt öt évről, a családi vállakozásként működő, mára már Vásárhely egyik meghatározó pontjává, közöségi terévé vált Gemmáról, arról, hogy mit terveznek a jövőben. A Kolozsvárhoz és Bánffyhunyadhoz egyaránt közel eső Mákófalván ma lovaskavalkád várja a lovassportok, a lovak kedvelőit - az eseményt, amely ma kora estig várja látogatóit már másodszor szervezik meg a Táltos Lovastanya működtetői - tartsanak velünk!

" ["post_title"]=> string(26) "Észpresszó,szeptember 12" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "eszpresszoszeptember-12" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-12 15:10:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 12:10:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467894" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(467891) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-12 11:09:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 08:09:42" ["post_content"]=> string(1155) "

Budapest csak akkor támogatja újabb tárgyalási klaszterek megnyitását Ukrajnával, ha Kijev konkrét lépéseket tesz a kárpátaljai magyarok jogainak biztosítására.  

Orbán Anita külügyminiszter Budapesten tárgyalt Marta Kos európai biztossal az Európai Unió bővítési menetrendjéről. A megbeszélésen áttekintették a következő hónapok fontos határidőit: szeptember végén mutatja be az Európai Bizottság a bővítési reformjavaslatot, októberben az Európai Tanács külön napirendre veszi a kérdést, ősszel megjelenik az éves bővítési jelentés, decemberben pedig a tagállamok rögzítik a további irányokat.

A magyar fél hangsúlyozta: a Nyugat‑Balkán országai túl régóta várnak az uniós csatlakozásra, ezért gyorsítani kell a folyamatot. Ugyanakkor Magyarország csak akkor támogatja újabb tárgyalási fejezetek megnyitását Ukrajnával, ha Kijev konkrét lépéseket tesz a kárpátaljai magyarok jogainak biztosítására. 

" ["post_title"]=> string(45) "Feltételt szabott Magyarország Brüsszelnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "feltetelt-szabott-magyarorszag-brusszelnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-12 11:09:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 08:09:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467891" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(467888) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-12 10:45:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 07:45:17" ["post_content"]=> string(2562) "

A 2025-ös PISA-felmérés szerint a romániai magyar diákok továbbra is jobban teljesítenek, mint a román nyelven tanulók, de náluk is jelentős visszaesés történt a 2022-es eredményekhez képest – derül ki a romániai magyar oktatásra vonatkozó eredményekből, melyeket a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tájékoztatóján ismertetett Kiss Tamás szociológus és Toró Tibor politológus. 

Gyorsjelentésük szerint a magyar nyelven tanulók jobbak minden területen (szövegértés, matematika, természettudomány), mint a román nyelvű többség. Azonban a különbségek csökkentek. Egy másik következtetés, hogy a magyar anyanyelvű, de románul tanuló diákok teljesítménye kifejezetten gyenge, mert a többségi oktatás nem veszi figyelembe a nyelvi különbségeket. 

Európában kevés kisebbség teljesít ilyen jól: hasonló eredmény csak az olaszországi németeknél és a moldáviai oroszoknál látható. A magyar oktatás kifejezetten erős a kis- és középvárosokban, ahol a magyarországi átlagot is megközelíti. 

Az adatokból az is kiderül, hogy Románia a legméltánytalanabb oktatási rendszerrel rendelkezik a PISA-ban részt vevő országok között: a családi háttér hatása kiemelkedően erős. 

Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt képviselője azt sürgeti, hogy a képviselőház oktatási bizottsága mielőbb tűzze napirendre a mobiltelefonok iskolai használatát betiltó törvénytervezetet - írja az Agerpres.

A politikus szerint a javaslatot már az oktatási minisztérium is kedvezően véleményezte, és példaként Dániát említi, ahol a PISA‑eredmények romlása miatt a szünetekben is tiltanák a telefonhasználatot. Turcan hangsúlyozza: a cél nem a gyerekek büntetése, hanem a figyelem javítása és a tanulási idő növelése.  

A PISA‑adatok szerint Romániában a digitális eszközök okozta figyelemelterelés 18 pontos lemaradással függ össze az OECD‑átlaghoz képest. A képviselő úgy véli, a telefonhasználat szabályozása olyan terület, ahol azonnali intézkedésekre van szükség. 

" ["post_title"]=> string(58) "Romlott a magyar oktatás, de még jobb a többséginél " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "romlott-a-magyar-oktatas-de-meg-jobb-a-tobbseginel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-12 10:45:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 07:45:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467888" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3784 (24) { ["ID"]=> int(467886) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-12 10:29:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 07:29:49" ["post_content"]=> string(1034) "

A Mentsétek meg Romániát Szövetség Facebook‑bejegyzésében azt írta: „A PSD bárói ma örülhettek egy kicsit, de pechükre az USR miniszterei ma is dolgoznak.”  

Az üzenet szerint az USR folytatja a megkezdett reformokat, miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) bírósági úton próbálja megakadályozni a változásokat. A párt hangsúlyozza: „Nem hagyjuk cserben Romániát egy nehéz pillanatban – az országot nem lehet leállítani.”  

A nyilatkozat célja, hogy eloszlassa a kormányválságról szóló pletykákat és megerősítse az USR kormányzati szerepvállalását. 

" ["post_title"]=> string(73) "Az USR miniszterei cáfolják a lemondásukról szóló híreket " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-usr-miniszterei-cafoljak-a-lemondasukrol-szolo-hireket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-12 10:29:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 07:29:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467886" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(467883) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-12 10:26:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 07:26:11" ["post_content"]=> string(962) "

Az Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint június 3. és szeptember 9. között 83 ember betegedett meg Romániában a nyugat‑nílusi vírustól – ebből 72 esetet igazoltak, 11 pedig valószínűsíthető.

A fertőzés öt idős ember halálát okozta, akik mind társbetegségekben is szenvedtek. A legtöbb megbetegedést Bukarestben regisztrálták, 34 esetet, de több megye – köztük Ilfov, Călărași és Brăila – is érintett.

A vírus szúnyogcsípéssel terjed, ezért a szakemberek a szúnyogok elleni védekezést javasolják: hosszú ruházat viselését, szúnyogriasztók használatát, az ablakok hálóval való lefedését és az állóvizek felszámolását a lakóhelyek körül. 

" ["post_title"]=> string(58) "Már öt ember halálát okozta a nyugat‑nílusi vírus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "mar-ot-ember-halalat-okozta-a-nyugat-nilusi-virus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-12 10:26:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 07:26:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467883" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(467879) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-12 10:12:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 07:12:21" ["post_content"]=> string(1269) "

A kormányfő ellenőrző testületének jelentése szerint a Doicești‑i kis moduláris reaktor (SMR) projekt költségbecslése 6,5 milliárd dollárra emelkedett, ami 3,8 milliárddal több az eredeti számításnál.  

A vizsgálat feltárta, hogy a projekt több mint 20 hónapos késésben van, és a helyszín kiválasztása, valamint a Nuclearelectrica és a Nova Power & Gas közötti társulás nem követte az uniós versenyszabályokat. A jelentés szerint a kockázatok aránytalanul oszlanak meg, a döntések pedig hátrányosan érintik az állami vállalatot. A testület javasolja a felelősség megállapítását és az együttműködés jogszerűségének újraértékelését. A Doicești‑i projekt Románia első kis moduláris atomreaktorának építését célozza. Ilie Bolojan kormányfő nem támogatja a projektet, bírálói szerint viszont ez lenne az ára a román-amerikai stratégiai  partnerség folytatásának. 

" ["post_title"]=> string(54) "Késik és méregdrága az amerikai atomreaktor " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kesik-es-meregdraga-az-amerikai-atomreaktor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-12 10:12:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 07:12:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467879" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(467866) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-11 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 12:30:00" ["post_content"]=> string(1651) "

A heti hírösszefoglalóban áttekintjük a hazai belpolitikai válságot, amely immár négy hónapja tart. Megvizsgáljuk, miért húzódik el ennyire ez a politikai krízis az Ilie Bolojan vezette kormány május eleji megbuktatása óta, illetve miért veszélyes hosszú távon fenntartani ezt a bizonytalan helyzetet. Továbbá szó lesz arról, hogy a PSD, az AUR és az SOS Románia egyre közelebb kerül egymáshoz, ez az együttműködés olyan váratlan helyzetet idézett elő az őszi parlamenti ülésszak elején, ami az RMDSZ-t arra kényszerítette, hogy megszavazza a két szélsőségesen nacionalista párt egy-egy tagjának a házbizottságba való bekerülését. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmagyarázta, miért nem tekinthető ez szövetségre lépésnek az AUR-ral. Szó lesz még a németországi szász-anhalti tartományi választásról is, amely a szélsőséges AfD párt meggyőző győzelmét eredményezte.

Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják a Háárec izraeli napilap leleplezéséről, miszerint Netanjahu miniszterelnököt figyelmeztették egy lehetséges támadásra október 7. előtt, de ő nem adta át az üzenetet a titkosszolgálatok és a hadsereg vezetőinek.

Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Látunk vagy drukkolunk? című jegyzetét.

" ["post_title"]=> string(35) "A hét hírei, 2026. szeptember 11." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "a-het-hirei-2026-szeptember-11" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-11 13:23:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 10:23:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467866" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(467875) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-11 13:29:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 10:29:53" ["post_content"]=> string(530) "

Az Európai Bizottság 6,1 milliárd euró kifizetését hagyta ma jóvá Ukrajna számára különböző védelmi eszközök beszerzésére a lég- és rakétavédelem területén, valamint egyebek mellett lőszerek és drónok vásárlására.

A most bejelentett jóváhagyással az EU az Ukrajna 2026-os védelmi kiadásaira szánt 28,3 milliárd eurós támogatást teljes egészében Kijev rendelkezésére bocsátotta.

" ["post_title"]=> string(74) "Az EB 6,1 milliárd euró kifizetését hagyta ma jóvá Ukrajna számára" ["post_excerpt"]=> string(179) "A most bejelentett jóváhagyással az EU az Ukrajna 2026-os védelmi kiadásaira szánt 28,3 milliárd eurós támogatást teljes egészében Kijev rendelkezésére bocsátotta.." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "az-eb-61-milliard-euro-kifizeteset-hagyta-ma-jova-ukrajna-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-11 13:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 10:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467875" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(467859) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-11 12:49:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 09:49:46" ["post_content"]=> string(882) "

Negyed évszázaddal a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások után Európa továbbra is teljes mértékben elkötelezett az Egyesült Államokkal ápolt szoros kapcsolatok mellett - jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken a 25. évforduló alkalmából.

Az X-en közzétett üzenetében Kallas kiemelte: a szeptember 11-i események alapjaiban változtatták meg a világpolitikai viszonyokat és változtatták meg a történelem menetét.

Az Európai Tanács a közösségi oldalán külön bejegyzésben azt írta: szeptember 11-e örökre megváltoztatta a világot, de átalakította biztonsághoz való hozzáállást az unión belüli is.

" ["post_title"]=> string(69) "Európai Tanács: Szeptember 11-e örökre megváltoztatta a világot" ["post_excerpt"]=> string(286) "Negyed évszázaddal a szeptember 11-én elkövetett terrortámadások után Európa továbbra is teljes mértékben elkötelezett az Egyesült Államokkal ápolt szoros kapcsolatok mellett - jelentette ki ma Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "europai-tanacs-szeptember-11-e-orokre-megvaltoztatta-a-vilagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-11 12:49:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 09:49:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467859" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(467856) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-11 12:45:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 09:45:07" ["post_content"]=> string(738) "

Az Ukrajna elleni orosz támadások újabb hulláma közepette ma váratlanul Kijevbe látogatott Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. Látogatásának programját nem hozták nyilvánosságra.

Maciej Wewiór lengyel külügyi szóvivő a PAP hírügynökségnek azt mondta: Sikorski látogatása az Oroszország ellen harcoló Ukrajnával való szolidaritás jele. A kijevi hatóságok ma reggel, amikor Sikorski már Kijevben tartózkodott, előbb sárga, majd piros jelzésű riasztást adtak ki dróntámadás veszélye okán. A sárga riasztás dróntámadást jelez, a piros rakétatámadás veszélyére figyelmeztet.

" ["post_title"]=> string(62) "Ma váratlanul Kijevbe látogatott a lengyel külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(77) "Radoslaw Sikorski látogatásának programját nem hozták nyilvánosságra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ma-varatlanul-kijevbe-latogatott-a-lengyel-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-11 12:45:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 09:45:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467856" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3824 (24) { ["ID"]=> int(467853) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-11 12:42:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 09:42:31" ["post_content"]=> string(699) "

Csoportos csapást mért az orosz hadsereg ukrán hadiüzemekre, dróngyártási logisztikai központokra, valamint kijevi és más adatközpontokra, továbbá Odessza megyei infrastruktúra-létesítményekre és tengeri hajókra – közölte ma az orosz védelmi minisztérium.

A részletes jelentés a kijevi és Kijev megyei célpontok között sorolta fel a BE MOBILE adatközpontot, amely egyebek között hírszerzési adatokat tárolt, dolgozott fel és továbbított, valamint a Gosztomel logisztikai központot, amelyet drónalkatrészek tárolására és elosztására használnak.

" ["post_title"]=> string(63) "Csoportos csapást mért az orosz hadsereg ukrán hadiüzemekre" ["post_excerpt"]=> string(131) "A jelentés a célpontok között sorolt fel olyan adatközpontot, amely hírszerzési adatokat is dolgozott fel és továbbított." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "csoportos-csapast-mert-az-orosz-hadsereg-ukran-hadiuzemekre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-11 12:42:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 09:42:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467853" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3825 (24) { ["ID"]=> int(467845) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-11 12:40:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 09:40:04" ["post_content"]=> string(869) "

Az izraeli hadsereg tegnap este megsemmisítette a libanoni síita Hezbollah terrorszervezet föld alatti létesítményét a libanoni Ali at-Táhir-hegy belsejében - közölte a hadsereg szóvivője.

A közlemény szerint a felrobbantott föld alatti alagútrendszer több mint öt kilométer hosszú volt, és számos iráni gyártmányú fegyvert találtak benne. A létesítmény felrobbantásához mintegy 1100 tonna robbanóanyagot használtak fel.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Kac védelmi miniszter a hadsereg bejelentése előtt közös közleményt adott ki, amelyben azt mondták, hogy ezzel a lépéssel Izrael befejezte a biztonsági övezet kialakítását Dél-Libanonban.

" ["post_title"]=> string(79) "Az izraeli hadsereg megsemmisítette a Hezbollah föld alatti létesítményét" ["post_excerpt"]=> string(123) "A létesítmény felrobbantásához mintegy 1100 tonna robbanóanyagot használtak fel - közölte a hadsereg szóvivője. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "az-izraeli-hadsereg-megsemmisitette-a-hezbollah-fold-alatti-letesitmenyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-11 12:40:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-11 09:40:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467845" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(467894) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-12 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 12:10:00" ["post_content"]=> string(877) "

Mai műsorunk tartalmából: öt éves a marosvásárhelyi Gemma könyvesbolt és kávézó - Daray Erzsébettel Molnár Krisztina beszélgetett, az elmúlt öt évről, a családi vállakozásként működő, mára már Vásárhely egyik meghatározó pontjává, közöségi terévé vált Gemmáról, arról, hogy mit terveznek a jövőben. A Kolozsvárhoz és Bánffyhunyadhoz egyaránt közel eső Mákófalván ma lovaskavalkád várja a lovassportok, a lovak kedvelőit - az eseményt, amely ma kora estig várja látogatóit már másodszor szervezik meg a Táltos Lovastanya működtetői - tartsanak velünk!

" ["post_title"]=> string(26) "Észpresszó,szeptember 12" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "eszpresszoszeptember-12" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-12 15:10:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-12 12:10:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467894" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40182) ["max_num_pages"]=> int(3349) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a71391f324f5857d97b1b655f95c6ad9" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:654a499ff6ce958309f64f8330a3efec" }