Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta péntekre tervezett spanyolországi látogatását - erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján. Az okokat nem közölték. Az ukrán elnöknek Portugáliába is el kellett volna látogatnia, de a portugál média értesülései szerint valószínűleg ez a látogatás is elmarad. Ukrajna újabb orosz offenzívával néz szembe északon. Moszkva május 10-én indított újabb támadása Harkiv ellen az ország második legnagyobb városát fenyegeti, amely az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekszik. Az ukrán hadsereg tegnap este bejelentette, hogy az északi front egyes területein, Harkiv térségében vissza kell vonulnia.
Grúzia parlamentje megszavazta a vitatott külföldiügynök-törvényt. A tervezet ellen hetekig tüntettek azok, akik szerint a most elfogadott jogszabály egy elnyomó oroszországi törvény tükörképeként az ország euroatlanti integrációját fenyegeti. A harmadik, egyben utolsó olvasatban a képviselők 84:30 arányban fogadták el a törvénytervezetet, amelyet a kormányzó Grúziai Álom párt terjesztett elő. A zárószavazás előtt összetűzés tört ki a parlamentben a beterjesztők és az ellenzék képviselői között. A törvénytervezetet az Egyesült Államok, az Európai Unió és jogvédő szervezetek egyaránt elítélték, mivel annak az orosz törvénynek a mintájára készült, amelyet Vlagyimir Putyin elnök használ a másként gondolkodók elhallgattatására és a független intézmények megfojtására.
A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára - jelentette ki Angel Tîlvăr védelmi miniszter. A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, Ukrajnának szüksége van légvédelmi ütegekre, de senki nem mondta, hogy Romániának át kellene adnia egy Patriot rendszert a szomszédos országnak. A miniszter szerint hazánknak négy Patriot légvédelmi rendszere van, amelyek közül egy működőképes. A másik hármat ezután fogják beüzemelni, addig csak a jelenleg működőt tudják használni, így az nélkülözhetetlen az ország számára. Tîlvăr megerősítette, hogy ezt a kérdést a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak kell megvitatnia. A múlt szerdán Klaus Iohannis elnök Joe Biden amerikai elnökkel folytatott megbeszélésen jelentette ki, hogy nyitott tárgyalni arról, hogy Románia küldjön Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának.
A hazai gazdaság a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal bővült az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 1,8 százalék volt a vizsgált időszakban. Január és március között a bruttó hazai termék 0,1 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest. A 2024-es költségvetésben a kormány 3,4 százalékos éves gazdasági növekedéssel számol. Áprilisi jelentésében a Nemzetközi Valutaalap 2,8 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált, míg a Világbank januári jelentésében 3,3 százalékos növekedést valószínűsített. A hazai kereskedelmi bankok elemzői 2,6 és 3 százalék közötti növekedésre számítanak. Tavaly 2 százalékkal nőtt a hazai gazdaság.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta péntekre tervezett spanyolországi látogatását - erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján. Az okokat nem közölték. Az ukrán elnöknek Portugáliába is el kellett volna látogatnia, de a portugál média értesülései szerint valószínűleg ez a látogatás is elmarad. Ukrajna újabb orosz offenzívával néz szembe északon. Moszkva május 10-én indított újabb támadása Harkiv ellen az ország második legnagyobb városát fenyegeti, amely az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekszik. Az ukrán hadsereg tegnap este bejelentette, hogy az északi front egyes területein, Harkiv térségében vissza kell vonulnia.
Valamennyi parlamenti párt elfogadta az álamfő meghívását, és részt vesz a hétfőre meghirdetett konzultációkon. Klaus Johannis a választási törvények kidolgozása és a mentelmi jog felfüggesztése kapcsán kíván egyeztetni a pártokkal. (tovább…)
Heves tűzharc tört ki Mexikóban pénteken este egy drogkartell és a hatóságok között. A közvetlenül az Egyesült Államok határánál fekvő Reynosa városban három ember meghalt. (tovább…)
Nem akarják a két évvel ezelőtti bostoni robbantásban elhunyt kisfiú szülei, hogy kivégezzék a terrorcselekmény miatt elítélt Dzsohar Carnajevet. A 2013-as bostoni maraton idején elkövetett robbantások 264 embert megsebesítettek és hármat megöltek, köztük a 8 éves Martin Richardot. (tovább…)
Hamarosan kötelezhetik a szülőket a kötelező oltások beadatására, ha a parlament elfogadja az Egészségügyi Minisztérium által kidolgozott törvénytervezetet. (tovább…)
Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán. Az Újratervezés jelszóval rendezett kongresszuson Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre” ? mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke. (tovább…)
Călin Popescu Tăriceanu, a Szenátus elnöke köszöntő beszédében többször is hangsúlyozta: másfajta kapcsolatot kell kiépíteni a magyar közösséggel, egy olyan kapcsolatot, ami tiszteletre és kölcsönös megértésre épül.
Az RMDSZ-kongresszuson felszólaló Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke arra kérte az RMDSZ-t, dolgozzon együtt a PNL-vel Románia állampolgárainak szolgálatában.
Valamennyi romániai és magyarországi parlamenti párt elnöke jelen van Kolozsváron, az RMDSZ ?Újratervezés? jelszóval megkezdődött kongresszusán. A helyszínről Székely Ervin tudósít:
Egyenként ötezer lejes bírságot rótt ki a marosvásárhelyi rendőrség a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezőire. Az esetről a megbírságolt Barabás Miklós és Kincses Előd ügyvéd számolt be sajtótájékoztatón.
Tízezer aláírást kíván gyűjteni az RMDSZ a kovásznai szívkórház nevének védelmében. Mint ismert, az Egészségügyi Minisztérium április elején rendelettel Nicolae Teculescu balneológus nevét is beiktatta a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház nevébe.
object(WP_Query)#2961 (53) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(438326)
[1]=>
int(438323)
[2]=>
int(438321)
[3]=>
int(438319)
[4]=>
int(438317)
}
["paged"]=>
int(2606)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(438326)
[1]=>
int(438323)
[2]=>
int(438321)
[3]=>
int(438319)
[4]=>
int(438317)
}
["paged"]=>
int(2606)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(0) ""
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#2862 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#2971 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (438326,438323,438321,438319,438317) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 31260, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#2968 (24) {
["ID"]=>
int(10685)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 11:25:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 08:25:06"
["post_content"]=>
string(764) "Valamennyi parlamenti párt elfogadta az álamfő meghívását, és részt vesz a hétfőre meghirdetett konzultációkon. Klaus Johannis a választási törvények kidolgozása és a mentelmi jog felfüggesztése kapcsán kíván egyeztetni a pártokkal.
A Szociáldemokrata Párt előrebocsátotta, hogy olyan választási rendszer mellett foglal állást, amely biztosítja valamennyi román állampolgár választáshoz való jogának a gyakorlását, függetlenül attól, hogy az országhatárokon belül vagy azokon kívül élnek. A Nemzeti Liberális Párt a helyi választási törvénnyel kapcsolatban emelte ki, hogy a jogszabályt már jövő héten elfogadhatják, amennyiben erre megvan a politikai akarat a kormányoldal részéről."
["post_title"]=>
string(46) "Újabb egyeztetés a választási rendszerről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "ujabb-egyeztetes-a-valasztasi-rendszerrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:39:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:39:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10685"
["menu_order"]=>
int(34400)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#2972 (24) {
["ID"]=>
int(10785)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 09:13:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 06:13:59"
["post_content"]=>
string(889) "Heves tűzharc tört ki Mexikóban pénteken este egy drogkartell és a hatóságok között. A közvetlenül az Egyesült Államok határánál fekvő Reynosa városban három ember meghalt.
Előzőleg Tamaulipas mexikói szövetségi állam kormánya arról számolt be, hogy őrizetbe vették a városban tevékenykedő bűnbanda, a harmadik legnagyobb alvilági erő, az Öböl (Gulf) kartell tagjait.
A közlemény szerint a ?bűnbanda tagjai azzal reagáltak néhány társuk őrizetbe vételére, hogy járművekkel útakadályokat emeltek és megtámadták a szövetségi erőket a városban?. Az utakat elálló autókat később a fegyveresek felgyújtották. A hatósági közlés szerint az összecsapásokban három fegyveres civil halt meg, feltehetően a kartell tagjai. A területet a szövetségiek néhány órával később ellenőrzésük alá vonták."
["post_title"]=>
string(71) "Tűzharc tört ki Mexikóban egy drogkartell és a hatóságok között"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "tuzharc-tort-ki-mexikoban-egy-drogkartell-es-a-hatosagok-kozott"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:39:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:39:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10785"
["menu_order"]=>
int(34401)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#2963 (24) {
["ID"]=>
int(10805)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 08:28:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 05:28:40"
["post_content"]=>
string(742) "Nem akarják a két évvel ezelőtti bostoni robbantásban elhunyt kisfiú szülei, hogy kivégezzék a terrorcselekmény miatt elítélt Dzsohar Carnajevet. A 2013-as bostoni maraton idején elkövetett robbantások 264 embert megsebesítettek és hármat megöltek, köztük a 8 éves Martin Richardot.
A kisfiú szülei, Bill és Denise Richard a The Boston Globe napilapban közölt írásukban azzal érveltek, hogy Carnajev halálra ítélése a várható fellebbezések miatt csak elnyújtja az áldozatok és hozzátartozóik szenvedését.
A szülők azt javasolták, hogy az ügyészség a legsúlyosabb büntetés helyett kérje tényleges és megfellebbezhetetlen életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását."
["post_title"]=>
string(77) "Kivégzés helyett életfogytiglant kérnek a megölt bostoni kisfiú szülei"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(70) "kivegzes-helyett-eletfogytiglant-kernek-a-megolt-bostoni-kisfiu-szulei"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:39:54"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:39:54"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10805"
["menu_order"]=>
int(34402)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3134 (24) {
["ID"]=>
int(10745)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 08:25:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 05:25:31"
["post_content"]=>
string(953) "Robbantás-sorozat rázta meg az iraki fővárost, a merényletekben legalább negyven ember életét vesztette ? közölték a helyi hatóságok. A rendőrség beszámolója szerint a legtöbb halálos áldozatot követelő robbantást Bagdad egyik délnyugati, Amil nevű negyedében hajtották végre. A főként síiták lakta kerületben elkövetett merényletben tizenhárom ember halt meg, húszonnégyen pedig megsebesültek.
Tegnap támadás érte Irakban az Egyesült Államok egyik képviseletét. Az észak-iraki erbíli konzulátus előtt autóba rejtett pokolgép robbant, majd fegyverropogás hallatszott. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselő annyit közölt, hogy a konzulátus személyzetéből és őrségéből senki sem sebesült meg. Erbíl az iraki Kurdisztán régió fővárosa, és az amerikai konzulátus a belváros keresztény Ankava negyedében található, ahol számos külföldi is lakik."
["post_title"]=>
string(28) "Kiújult az erőszak Irakban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "kiujult-az-eroszak-irakban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:38:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:38:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10745"
["menu_order"]=>
int(34403)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3103 (24) {
["ID"]=>
int(10665)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 08:12:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 05:12:40"
["post_content"]=>
string(1053) "Hamarosan kötelezhetik a szülőket a kötelező oltások beadatására, ha a parlament elfogadja az Egészségügyi Minisztérium által kidolgozott törvénytervezetet. A beoltottak aránya Romániában jóval az Egészségügyi Világszervezet által javasolt érték alatt van. Ennek következtében ismét felütötték a fejüket korábban kiirtottnak hitt betegségek.
Paradox módon a legtöbb esetben a magasan képzett, jól kereső szülők utasítják vissza a gyermekeik beoltását. Szakértők az interneten könnyen fellelhető, ám hiányos információkat okolják, de közrejátszhat a háziorvosok és a páciensek közötti kommunikáció hiánya is. Ugyanakkor az is előfordul, hogy a szülők akkor sem oltathatják bne gyerekeiket, ha akarják, mivel a szérum nem kapható a patikákban vagy nem jut el az egészségügyi és oktatási intézményekhez.
A Román Rádiónak nyilatkozó szakértő szerint a problémákat részben orvosolná, ha a hatóságok hiteles információkkal látnák el a szülőket."
["post_title"]=>
string(35) "Kötelező lesz a kötelező oltás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "kotelezo-lesz-a-kotelezo-oltas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:37:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:37:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10665"
["menu_order"]=>
int(34404)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3106 (24) {
["ID"]=>
int(7835)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 21:31:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 18:31:23"
["post_content"]=>
string(1714) "Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán. Az Újratervezés jelszóval rendezett kongresszuson Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. "Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre" ? mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke.
A kongresszus munkálatai közben véget értek. A régi-új szövetségi elnök a rendezvényt értékelő sajtótájékoztatóján tartalmasnak nevezte a kongresszust. Azt mondta: nagy meglepetések nem voltak, de az újratervezés vitájában egy valamiben meg tudtak állapodni: változni kell, több alázatra, emberközpontú politikára van szükség. Kelemen Hunor a magyar emberek bizalmának megőrzését, illetve a más viszonyítási alapokkal rendelkező fiatalok bizalmának a megnyerését nevezte a szövetség előtt álló kihívásnak. ?Meg kell tudnunk győzni őket az etnikai érdekképviselet létjogosultságáról? ? fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ kongresszusának mai, második napján Ezüst Tulipán díjjal tüntettek ki 65 olyan tisztségviselőnek, aki az RMDSZ valamely országos testületeit vezette az évek során. Az elismerés kiosztása előtt a szövetségi elnök hangsúlyozta: olyan embereknek köszönik meg ily módon a munkáját, akik hitet tettek amellett az érték mellett, amit az érdekképviselet jelent. ?A köszönet legalább annyira fontos, mint a munka. Munkájukra továbbra is számítunk? ? tette hozzá."
["post_title"]=>
string(34) "Újraválasztották Kelemen Hunort"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "ujravalasztottak-kelemen-hunort"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:37:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:37:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(31) "http://maghiara2.srr.ro/?p=7835"
["menu_order"]=>
int(34405)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3128 (24) {
["ID"]=>
int(10395)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:38:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:38:36"
["post_content"]=>
string(622) "A Szenátus elnöke azt is elmondta, amikor Erdély fővárosába, Kolozsvárra utazik, a boldogság mellett, mindig érez egy keserű mellékízt is a város neve miatt: Cluj-Napoca. Feltették maguknak a kérdést, hogy Konstancát miért nem hívják Konstanca-Tomisznak? Azért - mondta Tăriceanu -, mert ott nem élnek magyarok.
A Szenátus elnöke a regionalizáció fontosságára hívta fel a figyelmet, és Németország esetét hozta fel példaként, ahol köztudottan széleskörű autonómiával rendelkeznek a különféle tartományok, és éppen ebben rejlik Németország gazdasági, kulturális ereje."
["post_title"]=>
string(32) "Cluj-Napoca vs. Constanţa-Tomis"
["post_excerpt"]=>
string(241) "Călin Popescu Tăriceanu, a Szenátus elnöke köszöntő beszédében többször is hangsúlyozta: másfajta kapcsolatot kell kiépíteni a magyar közösséggel, egy olyan kapcsolatot, ami tiszteletre és kölcsönös megértésre épül."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "cluj-napoca-vs-constanta-tomis"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:38:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:38:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10395"
["menu_order"]=>
int(34407)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3099 (24) {
["ID"]=>
int(10365)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:36:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:36:32"
["post_content"]=>
string(642) "A politikus hosszú távú, tíz évre szóló partnerséget javasolt a szövetségnek. Blaga ?új kezdetnek? nevezte Klaus Johannis államfővé választását, és emlékeztetett arra, hogy a Hargita és a Kovászna megyeiek nagy része a szász jelöltre szavazott. Szerinte ha az RMDSZ figyelembe veszi választói üzenetét, akkor a Nemzeti Liberális Párt partnere lesz a következő években.
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt másik társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak a Klaus Johannis államfőjelöltre adott szavazataikat. Szerinte ez megteremti az RMDSZ és a PNL közötti együttműködés alapjait."
["post_title"]=>
string(31) "Szövetkeznének a liberálisok"
["post_excerpt"]=>
string(186) "Az RMDSZ-kongresszuson felszólaló Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke arra kérte az RMDSZ-t, dolgozzon együtt a PNL-vel Románia állampolgárainak szolgálatában."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "szovetkeznenek-a-liberalisok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 16:12:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 13:12:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10365"
["menu_order"]=>
int(34408)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3100 (24) {
["ID"]=>
int(10345)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:33:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:33:16"
["post_content"]=>
string(1078) "Valamennyi romániai és magyarországi parlamenti párt elnöke jelen van Kolozsváron, az RMDSZ ?Újratervezés? jelszóval megkezdődött kongresszusán. A helyszínről Székely Ervin tudósít:
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR1_Ervin_2015-04-17.mp3"][/audio]
Változtatni kell a szövetség politizálásának módján ? nyilatkozta adásunknak Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint ?több áldozatra van szükség, a politikát szolgálatnak kell tekinteni, nem munkahelynek?.
Kelemen Hunor szövetségi elnök:
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR2_Kelemen_2015-04-17.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR2_Kelemen_2015-04-17.ogg"][/audio]
"Alkalmazkodni kell, újra át kell gondolni a politikánkat" - mondta Illyés Gyula, az RMDSZ önkormányzati főtitkár-helyettese Székely Ervin kérdésére válaszolva.
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR3_Illyes_2015-04-17.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR3_Illyes_2015-04-17.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(70) "RMDSZ-kongresszus: újra kell gondolni a szövetség politizálását"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(62) "rmdsz-kongresszus-ujra-kell-gondolni-a-szovetseg-politizalasat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:51:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:51:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10345"
["menu_order"]=>
int(34409)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3101 (24) {
["ID"]=>
int(10325)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:21:03"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:21:03"
["post_content"]=>
string(624) "Az európai parlamenti képviselő brüsszeli felszólalásában arról tájékoztatta az EP-képviselőket, hogy a román belügyminisztérium által közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
Tőkés László szerint a román belügyminisztérium a tervezetével megsérti a jogállamiság és a kisebbségi önrendelkezés európai elveit, és burkoltan megfenyegeti azokat a közösségeket és önkormányzatokat, szervezeteket és közszereplőket, amelyek és akik kiállnak az autonómia mellett."
["post_title"]=>
string(40) "Európai védelmet kér Tőkés László"
["post_excerpt"]=>
string(166) "Az Európai Parlament erkölcsi és politikai védelmét kérte ?a kisebbségi önrendelkezésért folytatott demokratikus és békés küzdelemben? Tőkés László."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "erkolcsi-es-politikai-vedelmet-kert-tokes-laszlo"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 16:29:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 13:29:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10325"
["menu_order"]=>
int(34410)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3102 (24) {
["ID"]=>
int(10305)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:19:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:19:16"
["post_content"]=>
string(445) "A rendőrség reklámnak tekintette a Civil Elkötelezettség Mozgalom két önkéntese által kihelyezett 80 kétnyelvű utcanévtáblát, amelyeket a tulajdonosok beleegyezésével tettek ki az épületek utcafrontjára.
Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség parancsnoka azt nyilatkozta: a törvények értelmében bármilyen reklámot vagy feliratot csakis a polgármesteri hivatal előzetes engedélyével lehet kihelyezni."
["post_title"]=>
string(61) "Megbírságolják a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezőit"
["post_excerpt"]=>
string(230) "Egyenként ötezer lejes bírságot rótt ki a marosvásárhelyi rendőrség a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezőire. Az esetről a megbírságolt Barabás Miklós és Kincses Előd ügyvéd számolt be sajtótájékoztatón."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "megbirsagoljak-a-ketnyelvu-utcanevtablak-kihelyezoit"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:19:16"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:19:16"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10305"
["menu_order"]=>
int(34411)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3146 (24) {
["ID"]=>
int(10285)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:17:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:17:28"
["post_content"]=>
string(492) "A következő napokban a Kovászna megye városaiban felállított standoknál, a vidéki települések polgármesteri hivatalaiban, illetve elektronikusan, a www.haromszekirmdsz.ro címen lehet aláírni a támogatási íveket, amelyeket majd eljuttatnak az egészségügyi minisztériumhoz.
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a fürdővárosban és a kórházban fenntartott jó etnikai viszonyt akarják elrontani Bukarestből."
["post_title"]=>
string(50) "Aláírásgyűjtés a kovásznai szívkórházért"
["post_excerpt"]=>
string(302) "Tízezer aláírást kíván gyűjteni az RMDSZ a kovásznai szívkórház nevének védelmében. Mint ismert, az Egészségügyi Minisztérium április elején rendelettel Nicolae Teculescu balneológus nevét is beiktatta a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház nevébe."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "alairasgyujtes-a-kovasznai-szivkorhazert"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:17:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:17:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10285"
["menu_order"]=>
int(34412)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#2968 (24) {
["ID"]=>
int(10685)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 11:25:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 08:25:06"
["post_content"]=>
string(764) "Valamennyi parlamenti párt elfogadta az álamfő meghívását, és részt vesz a hétfőre meghirdetett konzultációkon. Klaus Johannis a választási törvények kidolgozása és a mentelmi jog felfüggesztése kapcsán kíván egyeztetni a pártokkal.
A Szociáldemokrata Párt előrebocsátotta, hogy olyan választási rendszer mellett foglal állást, amely biztosítja valamennyi román állampolgár választáshoz való jogának a gyakorlását, függetlenül attól, hogy az országhatárokon belül vagy azokon kívül élnek. A Nemzeti Liberális Párt a helyi választási törvénnyel kapcsolatban emelte ki, hogy a jogszabályt már jövő héten elfogadhatják, amennyiben erre megvan a politikai akarat a kormányoldal részéről."
["post_title"]=>
string(46) "Újabb egyeztetés a választási rendszerről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "ujabb-egyeztetes-a-valasztasi-rendszerrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:39:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:39:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10685"
["menu_order"]=>
int(34400)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(31386)
["max_num_pages"]=>
int(2616)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "fbf0e2693580f8f896d82f5e6abf7ec6"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
}