Háborútól tart a román elnök

Háborús veszélyről beszélt hétfőn Klaus Johannis román államfő annak a – Fekete-tenger térségének biztonságáról – szóló egyhetes oktatási programnak a hivatalos megnyitóján, amelyet a román elnöki hivatallal, és a Román Hírszerző Szolgálattal közösen rendezett meg Bukarestben a Harvard Kennedy School of Government, és az amerikai Nemzeti Hírszerző Egyetem (NIU), írja az MTI. (tovább…)

Continue Reading

Domokos Géza és a Kriterion és Domokos Géza

A múlt századközép tanúiként egyre-másra emlékkavaró évfordulók évadát éljük. Tegnap például a huszonöt évvel ezelőtti első demokratikus választásokét a diktatúra bukása után. Akkor már húsz éve voltam bukaresti, és ez a bukarestiség soha olyan ígéretesnek nem tűnt, mint azokban a napokban, hetekben, hónapokban. Még akkor is, ha 1989 decemberét, a remény nagy fellángolását követően érkezett a marosvásárhelyi fekete március, és később a május 20-ikai választások után az Egyetem téri tüntetéssorozat és a bányászinvázió júniusa. (tovább…)

Continue Reading

Magyar programok a Bookfesten

A magyarországi Csodaceruza gyermeklap szeretettel várja ma délután 5 órára a Bukaresti Nemzetközi Könyvvásárra azokat az 5-10 éves gyermekeket, akik szerkeszteni, írni és illusztrálni szeretnék a lap legfrissebb, Duna témájú számát.

Continue Reading
object(WP_Query)#2848 (53) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(438188) [1]=> int(438101) [2]=> int(438186) [3]=> int(438184) [4]=> int(438181) } ["paged"]=> int(2581) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(438188) [1]=> int(438101) [2]=> int(438186) [3]=> int(438184) [4]=> int(438181) } ["paged"]=> int(2581) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(0) "" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#2832 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3064 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (438188,438101,438186,438184,438181) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 30960, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3124 (24) { ["ID"]=> int(21475) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 09:35:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 06:35:37" ["post_content"]=> string(1518) "Ezrek látogattak a hétvégén Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára az író halálának évfordulója alkalmából - mondta el Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, tanár az M1 aktuális csatornán. Az egyesület vezetője elmondta, hogy Tamási Áron-emlékév veszi kezdetét, ugyanis majdnem fél évszázada, 1966. május 26-án hunyt el az erdélyi író. Az emlékévben számos programmal emlékeznek meg Tamási Áronról és szeptember 20-i születésnapjára a szülőház és az alkotóház mellett egy újabb épületet is átadnak, ahol az egyesület működik majd, az érdeklődők pedig az íróhoz kapcsolódó fotókiállítást, irodalmi eseteket, filmvetítéseket láthatnak - tette hozzá Hadnagy Jolán. Az egyesület célja, hogy felhívja az emberek figyelmét Tamási Áron életművére. "Egyedül a lélek tesz emberré minket" - idézte az író egyik emlékezetes sorát az egyesület vezetője. Már készül Tamási Áron regénytrilógiájából, az Ábel-könyvekből forgatott film román szinkronizált változata, így a román közönséghez is eljuthatnak ezek az alkotások - tette hozzá. Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író 1897. szeptember 20-án született Farkaslakán, 1966. május 26. hunyt el Budapesten. Prózai és drámai műveket írt, közülük legismertebbek az Ábel-regények, onnan származik szállóigévé vált hitvallása: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."" ["post_title"]=> string(40) ""Zarándoklat" Tamási szülőházánál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "zarandoklat-tamasi-szulohazanal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 15:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 12:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21475" ["menu_order"]=> int(31227) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2937 (24) { ["ID"]=> int(21705) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 10:05:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 07:05:34" ["post_content"]=> string(714) "Németországban ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetőinek közelgő találkozója miatt. A közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedést egyaránt érintő intézkedés június 15-ig marad érvényben, és nem azt jelenti, hogy három hétre visszaállnak a schengeni övezet - a belső határellenőrzés nélküli uniós térség - kialakítása előtti állapotok. A szövetségi belügyminiszter közleménye alapján ugyanis csak helyenként és időnként várható ellenőrzés, és a hatóságok arra törekednek, hogy a lehető legkisebb mértékben tartsák fel a határon áthaladó forgalmat." ["post_title"]=> string(41) "Fölülírják Schengent - néhány napra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "folulirjak-schengent-nehany-napra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 15:35:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 12:35:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21705" ["menu_order"]=> int(31228) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3062 (24) { ["ID"]=> int(21685) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 09:33:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 06:33:04" ["post_content"]=> string(514) "Lengyelországban hatalmas meglepetésre az ellenzéki Andrzej Duda sima győzelmét mutatják az exit pollok. A lengyel sajtókommentárok azt várják, hogy a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltjének győzelme nyomán kiéleződnek a feszültségek a kormányzó jobbközép Polgári Platformon (PO) belül, és átrendeződik a lengyel politikai színtér. Az elemzők a politikai törésvonalakat áthidaló, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó külpolitikát szorgalmaznak." ["post_title"]=> string(54) "Az esélytelenebb jelölt nyert az elnökválasztáson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "az-eselytelenebb-jelolt-nyert-az-elnokvalasztason" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 15:34:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 12:34:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21685" ["menu_order"]=> int(31229) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3118 (24) { ["ID"]=> int(21795) ["post_author"]=> string(3) "135" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 08:25:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 05:25:49" ["post_content"]=> string(4665) "A mutatvány végén meg kell innia a nyílt színen egy, két, három, négy, öt, hat palack vizet, sőt a játékvezető parancsára az ivászat újrakezdődik. Azaz kezdődne, ha a közönség nem szólna bele! Amikor az előadást láttam, egy néző felrohant a színpadra, kiragadta a fulladozó nő kezéből a palackot, majd felháborodva távozott az előadásról. Szombaton elkezdődött a TESZT ? a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó VIII. kiadása. 15 előadás látható egy hét alatt. A nyitóelőadás ? a Manipulációk ? mintegy előrejelezte, hogy miről is lesz szó az idén ezen fesztiválon. Ezt az előadást, amely bemutatónak számít, egyszerre négy társulat tekintheti a magáénak: a szlovéniai Via Negativa, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a szegedi MASZK és a Kosztolányi Dezső Színház Szabadkáról. A darabot ? s az előadást - a színészek találták ki, hozták létre és játsszák. Az alapja ? nyilván rögtönzés. És amit látunk: a rögtönzés pillanatnyi eredménye. A játék vezetője ? szándékosan nem használom a főszereplő megnevezést ? Formanek Csaba, egy fiatal nagyokos. Észbontó kérdéseket talál ki, mint például azt, hogy Why? ? ami magyarul azt jelenti: Miért? Majd azt, hogy Why not? ? vagyis Miért nem? Majd: But how? ? De hogyan? Aztán mély értelmű szavakat ír a fal nagyságú és magasságú táblára, mint: People ? vagyis nép, Nothing ? tehát semmi, God ? azaz Isten, Ideas ? eszmék és még sok mást. Aztán mikor betelik a fal, pardon a tábla, még odarajzol egy gyökvonási jelt, majd alája ül. S ha nem tudnánk, miért teszi ezt: azt írja a táblára, hogy Thinking ? vagyis gondolkodik. Hát ez ilyen egyszerű... És hasonlóan mély értelműek a játékvezető színpadi cselekvései is. Behoz a színre egy asztalt, rátesz egy rakás könyvet, meg egy kést és egy adag kockacukrot, amiből tornyot épít, többszöri próbálkozás eredményeként. Hadd, izguljunk érte! De a könyvekből például egy sort sem olvas ? csupán lépcsőnek használja azokat, amikor felmászik az asztalra és rájuk lép ? így magasabbra is firkálhat a falon. Minden nagy észvillanáskor máshová viszi az asztalt ? a szereplő jelenléte tele van pótcselekvéssel. És különben semmi... Ilyen lenne egy szellemi vezér a mai világban? Nemcsak ilyen, néha veszélyesebb is. Időnként kézbe veszi a kést, aztán leejti, de úgy, hogy beleálljon a padlóba. No és ragasztószalaggal mozgásképtelenné teszi a meztelenre vetkőztetett fiatal énekest, Borisz Kucsovot. Sőt, leköti a száját is. Majd, amikor a többi szereplő az énekest kiszabadítja a kötelékeiből ? a játékmester táncoltatja őt is meg az ugyancsak meztelenre vetkőztetett kiszabadítóit, nőket, férfiakat válogatás nélkül. Majd a vetélkedő nőknek kést ad a kezükbe, s azok késélen táncolnak legalább egy negyedórán át. A mutatvány önmagában véve veszélyes, mert ha nem sikerül, akkor az egyik nő ? Magyari Etelka ? mellébe hatol a kés. De a másik nő ? Levko Esztella ? élete sem könnyű. Mellére, szemére virág kerül, és a mutatvány végén meg kell innia nyílt színen egy, két, három, négy, öt, hat palack vizet (mindenik szereplő ad neki egyet), sőt a játékvezető parancsára az ivászat újrakezdődik. Kezdődne! Ha a közönség nem szólna bele. Azon az estén, amikor az előadást láttam, egy kolozsvári színikritikusnő rohant a színpadra, kiragadta a fulladozó nő kezéből a palackot, s aztán felháborodva távozott az előadásról... Hogy a művészek elérték-e a céljukat, nem tudom. Mindenesetre emlékezetest produkáltak a mindent körülvevő semmiből. Az előadás nem zseniális, nem is korszakalkotó, csupán szerény figyelmeztetés: valami nincs rendben itt nálunk és általában a mai világban. A vasárnapi előadásokból is nagyjából ez derül ki. A délutáni, Ernelláék Farkaséknál, a budapesti Maladype Színház produkciója, kb. arról szól, hogy a mai családok élete szánalmasan üres, mert a család tagjai csak lébecolnak, nincs egy hivatás, nincs egy cél, ami tartalmat adna, ami összetartaná. És ezt a gyermekek szenvedik meg igazán. Az esti pedig a Bűn és bűnhődés ? a Jugoszláv Dráma Színház előadása Belgrádból ? mai szereplőkkel és teljesen eszköztelenül vezeti elő Raszkolnyikov és Szonja Marmeladova történetét. Nincs hamis hang. Mintha rádiószínházat láttunk volna. A színház megtisztulási igényének a jele ez az előadás. Erre is szükség van, időnként." ["post_title"]=> string(28) "Manipulálunk, manipulálunk" ["post_excerpt"]=> string(51) "Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (1.)" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "manipulalunk-manipulalunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-28 12:15:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-28 09:15:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21795" ["menu_order"]=> int(31230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#2833 (24) { ["ID"]=> int(21595) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-25 17:38:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-25 14:38:05" ["post_content"]=> string(695) "A helyi idő szerint 16 óra tájt kezdődött ítéletidő Szatmárnémeti központi részét érintette, lekopaszította a fákat, autókat rongált meg. Egy szemtanú beszámolója szerint átlagosan diónagyságú jégdarabok hullottak az égből, de akadt közöttük tojás nagyságú is. A portál szerint egy jégdarab egy tömbházlakás ablakát is betörte. Az olvasók által beküldött képeken és videofelvételeken az látható, hogy a vihar elvonulta után az épületfalak mellett kialakult öt-tíz centiméteres jégréteget lapáttal takarítják a helybéliek, és az esővíz elvezető csatornák bedugulása miatt ellepte a víz a városközpont bizonyos részeit." ["post_title"]=> string(43) "Ítéletidő pusztított Szatmárnémetiben" ["post_excerpt"]=> string(244) "Vihar pusztított hétfő délután Szatmárnémetiben ? közölte a szatmar.ro hírportál. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "iteletido-pusztitott-szatmarnemetiben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 17:02:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 14:02:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21595" ["menu_order"]=> int(31231) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#2806 (24) { ["ID"]=> int(21535) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 08:24:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 05:24:18" ["post_content"]=> string(646) "A legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal térhetett Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze a romániai színházi szövetség (UNITER) tegnap este lezajlott díjkiosztó gálájáról. A kitüntetést a Radu Afrim rendezővel színre vitt Az ördög próbája című előadásbeli alakításáért érdemelte ki Berekméri Katalin. Idén az átlagosnál kevesebb magyar előadó, illetve produkció részesült elismerésben. A legjobb rádiójáték díját idén is a Román Rádió kapta, a Vizauer Attila által rendezett V. Henrik Shakespeare-darabért." ["post_title"]=> string(45) "Magyar díjazottja is van az UNITER-gálának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "magyar-dijazottja-is-van-az-uniter-galanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 12:15:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 09:15:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21535" ["menu_order"]=> int(31232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#2805 (24) { ["ID"]=> int(26715) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-24 12:09:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-24 09:09:54" ["post_content"]=> string(195) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-05-24-Kabai-Ferenc-REF.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-05-24-Kabai-Ferenc-REF.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(36) "Református igehirdetés, május. 24" ["post_excerpt"]=> string(61) "Kabai Ferenc, balázsfalvi református lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "reformatus-igehirdetes-majus-24" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-11 13:13:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-11 10:13:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=26715" ["menu_order"]=> int(31233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#2804 (24) { ["ID"]=> int(21555) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-25 15:15:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-25 12:15:05" ["post_content"]=> string(2156) "Háborús veszélyről beszélt hétfőn Klaus Johannis román államfő annak a - Fekete-tenger térségének biztonságáról - szóló egyhetes oktatási programnak a hivatalos megnyitóján, amelyet a román elnöki hivatallal, és a Román Hírszerző Szolgálattal közösen rendezett meg Bukarestben a Harvard Kennedy School of Government, és az amerikai Nemzeti Hírszerző Egyetem (NIU), írja az MTI. Kiemelte, hogy a Fekete-tenger az érdekek összefonódásának és ütközésének is a térsége a partján található országok számára, és bár sokféle próbálkozás volt közöttük egy hatékony együttműködés kialakítására, Johannis szerint a biztonság terén ezek nem hoztak látványos előrelépést. "A regionális biztonság nemcsak a térség országainak gondja, hanem az egész nemzetközi közösség számára kihívást jelent, főleg, ha a konfliktusok rohamosan haladnak egy államon belüli, vagy államok közötti háború felé" - hangoztatta Johannis a Fekete-tenger térségének biztonsága című program ünnepélyes megnyitóján. Hozzátette: Románia eltökélt abban, hogy "biztonságot szolgáltató" országa legyen a térségnek, és azon van, hogy a szabad, virágzó, biztos Európa eszméje az Európai Unió szomszédságában is valósággá váljon. A Harvard Kennedy School 13. alkalommal rendez regionális műhelygyakorlatot a Fekete-tenger térségének biztonságáról, ötödik alkalommal Romániában. A péntekig tartó intenzív képzés során a román házigazdákon kívül orosz, török, ukrán, grúz, moldovai, görög és amerikai hírszerzési, illetve biztonságpolitikai szakértők tartanak előadásokat az egyetem hallgatói számára. Közben a Fekete-tengeren - a román és nemzetközi vizeken - a román haditengerészet 12 hajója, egy amerikai romboló és egy bolgár mérőhajó kezdett közös hadgyakorlatot hétfőn. A több mint ezer haditengerész részvételével, a román parti őrség és a tengeri kőolaj-platformok személyzetének bevonásával zajló Trident Poseidon 2015 elnevezésű manőver csütörtökig tart." ["post_title"]=> string(33) "Háborútól tart a román elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "haborutol-tart-a-roman-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 12:10:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 09:10:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21555" ["menu_order"]=> int(31234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#2803 (24) { ["ID"]=> int(21865) ["post_author"]=> string(2) "85" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-22 17:04:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-22 14:04:24" ["post_content"]=> string(4957) "A múlt századközép tanúiként egyre-másra emlékkavaró évfordulók évadát éljük. Tegnap például a huszonöt évvel ezelőtti első demokratikus választásokét a diktatúra bukása után. Akkor már húsz éve voltam bukaresti, és ez a bukarestiség soha olyan ígéretesnek nem tűnt, mint azokban a napokban, hetekben, hónapokban. Még akkor is, ha 1989 decemberét, a remény nagy fellángolását követően érkezett a marosvásárhelyi fekete március, és később a május 20-ikai választások után az Egyetem téri tüntetéssorozat és a bányászinvázió júniusa. Szóval éppen ennek az évfordulónak a kapcsán készültem önöknek beszélni ? miről is? Hát arról, hogy a zűrzavaros helyzet ellenére milyen demokratikus lázban égtünk, meg arról, hogy noha három-négy éve tudtuk, Ion Iliescu lesz az új államelnök, képtelen voltam rá szavazni ? és azóta sem szavaztam meg egyik befutott államelnököt sem, Emil Constantinescu kivételével... Szóval ilyesmiről elmélkedtem volna a tegnapi negyed százados választási évforduló kapcsán, amikor a lapok és honlapok szemléjét olvasva a szívem nagyot dobbant, meglátva a címet: Domokos Géza munkásságát méltatták a Kriterion 45 éves évfordulóján. Hogy mehetett ki a fejemből az a kiadóalapítás? Hiszen abban az évben, 1970-ben alakult meg (néhány hónap múlva) A Hét című lap is, amelynek fájdalmasan fiatalon egyik alapító szerkesztője lehettem, akkor lettem és azóta vagyok ? vagy inkább voltam ? bukaresti! De legfőképpen: a sors nagy ajándékaként akkor ismertem meg és kerültem közel néhány általam rendkívüli módon tisztelt nagy emberhez, köztük Domokos Gézához. Gézához, aki első novelláim egyikét közölte az Előre irodalmi rovatvezetőjeként, Gézához, aki lapunknak és valamennyi ?hetesnek? nagy barátja és támogatója lett, akivel amolyan könyvet-dedikálós viszonyba kerültünk, kiadójának, a Kriterionnak a szerkesztői között olyan remek barátokkal, mint Csiki László, Paul Drumaru, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor.  Összekötött Gézával az egymáshoz nagyon közeli májusi születésnap is, ő Karol Voytilával, II. János Pál pápával született egy napon, jómagam például Honoré de Balzackal, a francia íróval... ?Mi emlék köt össze, Istenem!? ? írta az Esély című visszaemlékezése harmadik kötetének dedikációjába, amelynek bemutatására a bukaresti Magyar Kulturális Központban engem kért fel. Akkor Domokos Géza már nem volt az RMDSZ elnöke, életének az a döntő periódusa az emlékköteteibe vonult vissza, és a nagy kiadó-alapítóval együtt személyében tisztelhetjük a nagy befogadó-alapítót, érdekvédelmi szervezetünk, létrehozóját. A Domokos Géza által megalapított RMDSZ történelmi szerepet játszott a romániai magyarság intézményeinek kiépítésében, jogvédő harcában, a többséggel folytatott párbeszédében, a romániai magyar közösség parlamenti és parlamenten kívüli politikájának kialakításában. Domokos Géza pedig a Kriterion és az RMDSZ létrehozásával (természetesen egyiket sem egymaga tette, de mindkettőnek az élén ő állt vajúdó időkben) a legnagyobb intézményalapítónk a modern korban. Most, a Kriterion negyvenötödik évfordulóján, nem lehettem ott a Balassi Intézet bukaresti központjában. Olvasom a konferenciáról szóló híradásban, amit mi persze tudtunk, hogy ?a Securitaté keményen figyelemmel követte Domokos Géza tevékenységét, a biztonsági erőszervezetet kezdetben szinte kizárólag a kisebbségpolitikához való viszonya érdekelte, a kommunizmusra vonatkozó kritikái egyáltalán. Mindaddig, amíg a titkosszolgálat tudomására jutott, hogy olyan rendszerellenes románokkal szolidarizál, mint Mircea Dinescu román költő...? Igen, erre a barátságra is élénken emlékszünk,akárcsak arra, hogy Géza szólt Dinescunak azon a bizonyos december 22-én, hogy menjen a televízióba, így lehettünk tanúi, hogy Dinescu bejelenti a forradalom győzelmét. De ez az évforduló, a negyvenötödik persze elsősorban a Kriterionról szólt. És akkor gondolkozzunk is el, mi lett volna e nélkül az intézmény nélkül a kultúránkkal. A kiadónál 1987 könyv jelent meg magyarul, 623 németül, 206 szerbül, 154 ukránul, 151 románul, 53 jiddisül, 27 szlovákul. Soraimat Markó Béla szavaival zárom, immár a Domokos Géza fölött elmondott gyászbeszédből: ?Íróként az erdélyi emlékírók folytatója volt, az Apor Péterek, Mikes Kelemenek közül való. Míg mások szép színes metaforái rövid idő alatt romlandónak bizonyultak, az ő munkáinak súlya mintha növekedne, s mintha érvényesebb lenne az is, amit a napi politika dilemmáiról papírra vetett.? Domokos Géza, maradj meg szép, tiszta emlékezetünkben!" ["post_title"]=> string(47) "Domokos Géza és a Kriterion és Domokos Géza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "domokos-geza-es-a-kriterion-es-domokos-geza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 17:05:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 14:05:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21865" ["menu_order"]=> int(31235) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#2853 (24) { ["ID"]=> int(21255) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-22 15:38:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-22 12:38:06" ["post_content"]=> string(876) "A Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat célkitűzése a minőségi gyermekirodalom eljuttatása a gyerekekhez. A Szerkeszd velünk a Csodaceruzát interaktív programmal az olvasást népszerűsítik a kiskorúak körében. Este 7 ótrától Kemény István Távoli légiveszély című verskötete román nyelvű kiadását mutatják be a Bookfesten. A kötetről, a versek fordításáról, a költészet jövőjéről és a duna-menti kultúráról Kemény István, a szerző, Andrei Dósa, a fordító és Marin Mălaicu-Hondrari író beszélget. Ezt követően, este 8 órától Filip Florian és Matei Florian Băiuţeii könyvének magyar fordítását, a Kölyök utcát mutatja be Karácsonyi Zsolt a Donau Lounge standján. Itt irodalomról, horgászatról, a Dunáról, gyermekkori kalandokról és csodákról, fiús témákról hallhatnak a résztvevők." ["post_title"]=> string(29) "Magyar programok a Bookfesten" ["post_excerpt"]=> string(253) "A magyarországi Csodaceruza gyermeklap szeretettel várja ma délután 5 órára a Bukaresti Nemzetközi Könyvvásárra azokat az 5-10 éves gyermekeket, akik szerkeszteni, írni és illusztrálni szeretnék a lap legfrissebb, Duna témájú számát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "magyar-programok-a-bookfesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-22 15:38:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-22 12:38:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21255" ["menu_order"]=> int(31236) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#2802 (24) { ["ID"]=> int(21235) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-22 15:37:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-22 12:37:11" ["post_content"]=> string(965) "A pünkösdi búcsús napok a ma esti 7 órás nyitószentmisével veszik kezdetét, ezt a virrasztás követi. Holnap hajnalban fél 6-tól állandó gyóntatás és áldoztatás lesz a kegytemplom előtti parkban. Szentmisék reggel 7-től, 8-tól lesznek a kegytemplomban. Az ünnepi szentmise délben fél 1-kor kezdődik a Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a Hármas halom oltárnál. A szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke lesz. Idén is részt a csíksomlyói búcsún Áder János magyar köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita. A legfőbb magyar közjogi méltóság ezúttal is a csíksomlyói Fodor Házban száll meg, majd holnap délelőtt az ünnepi kordonnal indul a csíksomlyói szentmise helyszínére, a nyeregbe. Magyarországról népes zarándoksereg érkezik idén is. A Boldogasszony zarándokvonat már tegnap reggel elindult Budapestről." ["post_title"]=> string(32) "Pünkösdi búcsú Csíksomlyón" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "punkosdi-bucsu-csiksomlyon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 12:02:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 09:02:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21235" ["menu_order"]=> int(31237) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3065 (24) { ["ID"]=> int(21205) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-22 15:35:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-22 12:35:36" ["post_content"]=> string(677) "A politikust azzal gyanúsítják, hogy Slatina polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe, továbbá hogy polgármesterként, később pedig szenátorként és pénzügyminiszterként közvetítőkön keresztül a tisztséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott. Vâlcovtól három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le, a bankszámláin talált hasonló nagyságrendű összegekkel együtt. Darius Vâlcovot befolyással való üzérkedésért és pénzmosásért állítják bíróság elé." ["post_title"]=> string(37) "Bíróság elé állítják Vâlcovot" ["post_excerpt"]=> string(143) "Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség Darius Vâlcov, a március óta előzetes letartóztatásban levő volt pénzügyminiszter ellen." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "birosag-ele-allitjak-valcovot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-22 15:35:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-22 12:35:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21205" ["menu_order"]=> int(31238) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3124 (24) { ["ID"]=> int(21475) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 09:35:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 06:35:37" ["post_content"]=> string(1518) "Ezrek látogattak a hétvégén Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára az író halálának évfordulója alkalmából - mondta el Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, tanár az M1 aktuális csatornán. Az egyesület vezetője elmondta, hogy Tamási Áron-emlékév veszi kezdetét, ugyanis majdnem fél évszázada, 1966. május 26-án hunyt el az erdélyi író. Az emlékévben számos programmal emlékeznek meg Tamási Áronról és szeptember 20-i születésnapjára a szülőház és az alkotóház mellett egy újabb épületet is átadnak, ahol az egyesület működik majd, az érdeklődők pedig az íróhoz kapcsolódó fotókiállítást, irodalmi eseteket, filmvetítéseket láthatnak - tette hozzá Hadnagy Jolán. Az egyesület célja, hogy felhívja az emberek figyelmét Tamási Áron életművére. "Egyedül a lélek tesz emberré minket" - idézte az író egyik emlékezetes sorát az egyesület vezetője. Már készül Tamási Áron regénytrilógiájából, az Ábel-könyvekből forgatott film román szinkronizált változata, így a román közönséghez is eljuthatnak ezek az alkotások - tette hozzá. Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író 1897. szeptember 20-án született Farkaslakán, 1966. május 26. hunyt el Budapesten. Prózai és drámai műveket írt, közülük legismertebbek az Ábel-regények, onnan származik szállóigévé vált hitvallása: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."" ["post_title"]=> string(40) ""Zarándoklat" Tamási szülőházánál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "zarandoklat-tamasi-szulohazanal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 15:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 12:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21475" ["menu_order"]=> int(31227) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31346) ["max_num_pages"]=> int(2613) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "934a66b6a598a6929b58fd12fa01347a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }