A magyarországi román tanároknak megtiltották, hogy részt vegyenek a szombati gyulai román centenáriumi ünnepségen – állította vasárnap Gyulafehérváron Eugen Tomac. A Népi Mozgalom Párt elnöke azt mondja: hétfőn kérni fogja a külügyminisztériumot, hogy „reagáljon a magyar kormány ezen elítélendő cselekedetére”, ám közben a magyarországi románok képviselői cáfolták a politikus állításait. Juhász Tibor, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának vezetője vasárnap a Krónika napilapnak elmondta: ilyen utasítás biztosan nem érkezett hozzájuk a budapesti hatóságoktól. Ugyanígy nyilatkozott a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium igazgatója is.