Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Joe Biden elnökkel és Kamala Harris alelnökkel is tárgyalt csütörtökön az esetleges békekötés feltételeiről.
Az izraeli koalició jobbszárnya ellenzi az elképzelést és kormányválságot helyez kilátásba. Kamala Harris 6 perces sajtónyilatkozata szerint az egyezség két fázisból áll majd. „A megállapodás első szakasza teljes tűzszünetet hozna, beleértve az izraeli hadsereg kivonását a gázai lakossági központokból” – jelentette ki Harris. Ezek alapvetően Rafah-ot, Hán Júniszt és Gázavárost jelenthetik. Az amerikai alelnök újra kifejezte Washington optimizmusát a megmaradt 115 izraeli túsz sorsáról, noha a Hamász korábban azt közölte, hogy nem tud biztos információval szolgálni a foglyok számáról és hollétéről. A második lépésben az izraeli hadsereg teljesen kivonulna Gázából, ami az ellenségeskedés végleges befejezéséhez vezetne– jelentette ki az amerikai alelnök.
A háromszéki Cigányfolklór Tábor 1999 óta az erdélyi néptáncvilág meghatározó rendezvénye. Erre idén július 28. és augusztus 4. között kerül sor a zabolai Csipkés Táborban.
A résztvevők számára a tábor bepillantást nyújt a cigányság kultúrájába, különös életmódjába, a közös ének és tánc mellett kapcsolatokat, barátságokat alakíthatnak ki a roma hagyományőrzőkkel. A Cigányfolklór Táborban való részvétel regisztrációhoz kötött. A jubileumi ünnepség viszont bárki számára nyitott, így július 31-én kiállításmegnyitóval, filmvetítéssel, Gázsa és Heveder koncerttel, illetve táncházzal ünneplik a tábor 25. évfordulóját. A nyilvános eseményre a zabolai Csipkésben kerül sor jövő héten szerdán.
A nyári felvételi időszak a végéhez közeledik, a héten lezárult az iratkozás, zajlik a helyek visszaigazolása a Sapientia egyetem négy karán, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Az egyetem idén összesen közel 1500 helyet hirdetett, melynek több mint fele tandíjmentes.
Több szak esetében is túljelentkezés volt a Sapientián, mint például a kommunikáció és közkapcsolatok, jog vagy épp az informatika szakokon, de többek között a marketing, számítástechnika és az automatika és alkalmazott informatika is nagy érdeklődésnek örvendett. A tavalyi évtől a sporttudomány területére is kiterjesztette oktatási kínálatát az intézmény, amikor a Sepsiszentgyörgyi Karon sport és edzőképző szakot hirdetett, ahová az idei évben is túljelentkezés volt. Az egyetem vezetősége arra biztat minden érdeklődőt, hogy akik lemaradtak a nyári iratkozásról, augusztus folyamán keressék fel a https://sapientia.ro honlapot, hiszen itt lesznek elérhetők a visszaigazolás után megmaradó helyek, melyekre ősszel lehet iratkozni, valamint az idén Csíkszeredában új szakként induló testnevelő tanárképző alapképzés részleteit is itt találják, melyre csak ősszel hirdet helyeket az intézmény.
A Greenpeace Románia ma bejelentette, hogy panaszt nyújtott be a Konstanca megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek, amelyben a Neptun Deep beruházás környezetvédelmi engedélyének visszavonását kéri.A környezetvédelmi szervezet közleményében emlékeztetett, hogy korábban több problémára is felhívta az állami hatóság figyelmét. Többek között arra, hogy hiányzik a gázkitermelés tengervízre és éghajlatváltozásra gyakorolt hatásának megfelelő felmérése, a háborús helyzettel kapcsolatos kockázatelemzés, a geológiai szempontú elemzés, és nem volt hatékony nyilvános konzultáció sem a beruházás környezeti hatásairól.
Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Joe Biden elnökkel és Kamala Harris alelnökkel is tárgyalt csütörtökön az esetleges békekötés feltételeiről.
Az izraeli koalició jobbszárnya ellenzi az elképzelést és kormányválságot helyez kilátásba. Kamala Harris 6 perces sajtónyilatkozata szerint az egyezség két fázisból áll majd. „A megállapodás első szakasza teljes tűzszünetet hozna, beleértve az izraeli hadsereg kivonását a gázai lakossági központokból” – jelentette ki Harris. Ezek alapvetően Rafah-ot, Hán Júniszt és Gázavárost jelenthetik. Az amerikai alelnök újra kifejezte Washington optimizmusát a megmaradt 115 izraeli túsz sorsáról, noha a Hamász korábban azt közölte, hogy nem tud biztos információval szolgálni a foglyok számáról és hollétéről. A második lépésben az izraeli hadsereg teljesen kivonulna Gázából, ami az ellenségeskedés végleges befejezéséhez vezetne– jelentette ki az amerikai alelnök.
Az amerikai elnök kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust helyettesítő erők által vívott harcot, áttételes háborúvá változtatni. Barack Obama azzal kapcsolatban nyilatkozott erről a Fehér Házban megtartott sajtóértekezletén, hogy az Egyesült Államok és Oroszország légiereje az elmúlt napok alatt Bassár el-Aszad szíriai elnök más és más ellenfeleit bombázta. (tovább…)
A D listán szereplő gyógyszerkészítmények esetében húsz százalékos ármegtérítés jár.Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke elmondta, hogy azok a betegek, akiknek október elseje előtt írták fel az említett kategóriába tartozó gyógyszereket újra kell írassák receptjeiket, a kedvezmény ugyanis csak tegnaptól érvényes. (tovább…)
A mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából tájékoztató kampányt indít az RMDSZ Nőszervezete. Erdély-szerte megszervezett tematikus eseményekkel, beszélgetésekkel, valamint online és…
Az Erdélyi Magyar filmszemle idén minden eddiginél több helyszínen van jelen, 12 városban vannak vetítések szeptember 30-tól október 4-ig. A leghosszabb program ezúttal is Kolozsváron van, itt ötnapos a fesztivál. (tovább…)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeiből nyílt kiállítás az Arad megyei múzeumban tegnap délután. Az Ereklyemúzeumban az 1849. október…
Új egyetemi világrangsort állított fel a londoni Times Higher Education, amelyben a világ legjobb 600 egyeteme közé sorolták a Babe??Bolyai Tudományegyetemet. (tovább…)
Az orosz légicsapások Szíriában három-négy hónapig fognak tartani és erősödni fognak – mondta ma Alekszej Puskov, az orosz parlamenti alsóház, vagyis a duma külügyi bizottságának elnöke Párizsban. (tovább…)
Több mint 110 kilométeren már elkészült a kerítés a magyar-horvát határon, a tranzitzónák is épülnek, a zöldhatár lezárásának időpontjáról még nincs döntés, ez az osztrák és német lépéseken is múlik. (tovább…)
Adásunkban összeállítást hallhatnak az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek bukaresti konferenciájáról, amelyen az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetét ismertették, tartsanak velünk.
Az amerikai elnök kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust helyettesítő erők által vívott harcot, áttételes háborúvá változtatni. Barack Obama azzal kapcsolatban nyilatkozott erről a Fehér Házban megtartott sajtóértekezletén, hogy az Egyesült Államok és Oroszország légiereje az elmúlt napok alatt Bassár el-Aszad szíriai elnök más és más ellenfeleit bombázta. Obama bírálta Oroszországot a Szíriában az ellenzéki erők ellen "válogatás nélkül" végrehajtott légicsapások miatt, és leszögezte, hogy ha az orosz légi hadjárat továbbra is ugyanebben a szellemben folytatódik, akkor Washington nem fog együttműködni Moszkvával "az Aszad-ellenes erők megsemmisítésére" irányuló orosz kampányban.
"
["post_title"]=>
string(36) "Obama nem akar áttételes háborút"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "obama-nem-akar-atteteles-haborut"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-03 12:24:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-03 09:24:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65925"
["menu_order"]=>
int(32816)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3116 (24) {
["ID"]=>
int(65895)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:41:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:41:56"
["post_content"]=>
string(1007) "Nem zárja ki Traian Băsescu azt a lehetőséget, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon megpályázza Bukarest főpolgármesteri tisztségét. A volt államfő az Adevărulnak adott interjúban számolt be terveiről. Közölte, hogy legfontosabb céljának a védnöksége alatt létrehozott Népi Mozgalom Párt megerősítését tartja. Mint mondta, azt szeretné, hogy a Népi Mozgalom Párt az ország harmadik politikai erejévé váljon a kormányzó szociáldemokraták és az ellenzéki liberálisok mellett. A főpolgármesteri tisztséget illetően, Sorin Oprescu letartóztatásával gyakorlatilag nyitottá vált a pártok közötti küzdelem a fővárosban a tisztségért. Traian Băsescu korábban már volt Bukarest főpolgármestere, 2000 és 2005 között. A 2004-es önkormányzati választásokon megszerezte második mandátumát, ám abban az évben, decemberben Románia elnökévé választották, így le kellett mondania addigi tisztségéről."
["post_title"]=>
string(42) "Visszatérne a politikába Traian Băsescu"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "visszaterne-a-politikaba-traian-basescu"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:41:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:41:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65895"
["menu_order"]=>
int(32817)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3087 (24) {
["ID"]=>
int(65865)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:40:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:40:11"
["post_content"]=>
string(769) "A D listán szereplő gyógyszerkészítmények esetében húsz százalékos ármegtérítés jár.Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke elmondta, hogy azok a betegek, akiknek október elseje előtt írták fel az említett kategóriába tartozó gyógyszereket újra kell írassák receptjeiket, a kedvezmény ugyanis csak tegnaptól érvényes.Cirurchea hozzátette, ismételten felhívta a gyógyszerészek figyelmét arra, hogy a vásárlókat objektíven tájékoztassák az azonos hatóanyagú orvosságok áráról, ugyanakkor arra is kitért, sokaknak még ma sincs meg a biztosítókártyájuk, ők személyi igazolványukkal kell igazolják személyazonosságukat receptre történő gyógyszer vásárlása esetén."
["post_title"]=>
string(84) "Tegnap lépett érvénybe az ármegtérítéses gyógyszerek úgynevezett D-listája"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(74) "tegnap-lepett-ervenybe-az-armegteriteses-gyogyszerek-ugynevezett-d-listaja"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:40:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:40:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65865"
["menu_order"]=>
int(32818)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3081 (24) {
["ID"]=>
int(65835)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:38:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:38:24"
["post_content"]=>
string(664) "Megtiltaná az egészségügyi minisztérium a tanulmányi ösztöndíjas orvostanhallgatóknak, hogy rezidensvizsgájuk előtt külföldön dolgozzanak.Nicolae Bănicioiu tárcavezető indoklása szerint az állam így szeretné megfékezni az orvosok elvándorlását. A miniszter elmondta, az ösztöndíjas orvostanhallgatók szerződésben vállalnák, hogy rezidensvizsgájukig az országban maradnak. Az intézkedést a miniszter szerint támogatja az oktatási minisztérium és egyetértenek vele az orvosi egyetemek vezetői is. A szigorítás csak a tanulmányi ösztöndíjas diákokra vonatkozna, az érdem-ösztödíjasokra nem."
["post_title"]=>
string(62) "Drasztikus módszerekkel állítanák meg az orvosok exodusát"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "drasztikus-modszerekkel-allitanak-meg-az-orvosok-exodusat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:38:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:38:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65835"
["menu_order"]=>
int(32819)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3042 (24) {
["ID"]=>
int(65805)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:34:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:34:39"
["post_content"]=>
string(411) "A mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából tájékoztató kampányt indít az RMDSZ Nőszervezete. Erdély-szerte megszervezett tematikus eseményekkel, beszélgetésekkel, valamint online és nyomtatott formában terjesztett információs anyagokkal igyekszik felhívni az erdélyi magyar nők figyelmét a betegség súlyosságára, valamint a megelőzés és az időbeni felfedezés fontosságára."
["post_title"]=>
string(44) "Tájékoztató kampány indul a mellrákról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "tajekoztato-kampany-indul-a-mellrakrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:34:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:34:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65805"
["menu_order"]=>
int(32820)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3043 (24) {
["ID"]=>
int(65785)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:32:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:32:40"
["post_content"]=>
string(728) "Október ötödikétől, hétfőtől módosulnak a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzésének szabályai. A legfontosabb változás az, hogy a sofőrtanoncoknak nem kell újra letenniük a KRESZ-vizsgát, ha a gyakorlati vizsgán megbuknak.Az eddigi szabályozásokat egy augusztusban megjelent belügyminiszteri rendelet módosította. E szerint sikeres KRESZ-teszt esetén a sofőrtanoncoknak egy év áll a rendelkezésre letenni a gyakorlati vizsgát és megszerezni a jogosítványt. Ha megbuknak, újra próbálkozhatnak, ha előtte elvégeznek egy további hatórás autóvezetői tanfolyamot. Az egy év alatt a tanonc többször is próbálkozhat, ha elvégzi a tanfolyamot és kifizeti a vizsgadíjat."
["post_title"]=>
string(76) "Egyszerűbb feltételekkel szerezhető meg a gépkocsivezetői jogosítvány"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(69) "egyszerubb-feltetelekkel-szerezheto-meg-a-gepkocsivezetoi-jogositvany"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:32:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:32:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65785"
["menu_order"]=>
int(32821)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3044 (24) {
["ID"]=>
int(65715)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:27:53"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:27:53"
["post_content"]=>
string(1153) "Az Erdélyi Magyar filmszemle idén minden eddiginél több helyszínen van jelen, 12 városban vannak vetítések szeptember 30-tól október 4-ig. A leghosszabb program ezúttal is Kolozsváron van, itt ötnapos a fesztivál.A kincses városon kívül Nagyváradon, Aradon, Besztercén, Nagyszebenben, Nagybányán, Zilahon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kovásznán vetítik az utóbbi két év magyar filmtermését, amelyek egyébként nem kerülnének be a romániai mozik programjába. A fesztiválon nem csak magyarországi, hanem erdélyi alkotók filmjetit is láthatja a közönség. A FILMTETTFESZT újdonsága idén az, hogy a Filmtett Egyesület a Magyar Filmszemle keretében meghirdeti első erdélyi magyar rövidfilmes versenyét, a Filmgaloppot. Ennek célja fiatal, erdélyi, magyar tehetségek felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt, elbírálásuk egy szakmai zsűri által. Erdély szerte várják az érdeklődőket a FILMTETTFESZT vetítéseire és kísérőrendezvényeire - a fesztivál vasárnap este zárul."
["post_title"]=>
string(34) "Megkezdődött a 15. Filmtettfeszt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "megkezdodott-a-15-filmtettfeszt-2"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:27:53"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:27:53"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65715"
["menu_order"]=>
int(32822)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3045 (24) {
["ID"]=>
int(65745)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:31:30"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:31:30"
["post_content"]=>
string(791) "Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeiből nyílt kiállítás az Arad megyei múzeumban tegnap délután. Az Ereklyemúzeumban az 1849. október 6-án Aradon kivégzett honvédtisztek személyes tárgyai mellett számos más forradalmi relikviát és kordokumentumot őriz a gyűjtemény, melyet 1893. március 15-én nyitottak meg először. A 20. század '70-es éveiben a román kommunista diktatúra a raktárak mélyére száműzte az ereklyéket, de ma, az Aradi Magyar Napok keretében állandó kiállítást nyitnak a Megyei Múzeumban. Aradról Pataky Lehel tudósított:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/Megnyitjak_az_Ereklyemuzeumot.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/Megnyitjak_az_Ereklyemuzeumot.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(33) "A szabadságharc tárgyi emlékei"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "a-szabadsagharc-targyi-emlekei"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:31:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:31:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65745"
["menu_order"]=>
int(32823)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3046 (24) {
["ID"]=>
int(65685)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:25:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:25:49"
["post_content"]=>
string(1219) "Új egyetemi világrangsort állított fel a londoni Times Higher Education, amelyben a világ legjobb 600 egyeteme közé sorolták a Babe??Bolyai Tudományegyetemet.A 800-as rangsorban összesen négy romániai felsőoktatási intézmény került be: a Babe??Bolyai Tudományegyetem, a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem, a Bukaresti Egyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem. A magyarországi egyetemek közül hat került fel a világ hatszáz legjobb egyeteme közé. A magyar egyetemek közül a Semmelweis az éllovas. A Times Higher Education rangsor összeállításához 1126 intézménytől gyűjtöttek adatokat, több millió tudományos dolgozatot vizsgáltak meg és több mint 11 000 tudományos körben kiküldött kérdőívet elemeztek. Ez a 12. év, hogy összeállítják a THE világrangsort, mely a világ legmagasabb presztízsű és legelismertebb rangsorai között van. Az oktatás, kutatás, tudás-transzfer és nemzetköziség mérése szigorú standardokon alapul.Összesen 345 európai egyetem került fel a listára, amelynek első három helyezettje a California Institute of Technology, a University of Oxford és a Stanford University."
["post_title"]=>
string(56) "Romániai egyetemek is felkerültek a világranglistára"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "romaniai-egyetemek-is-felkerultek-a-vilagranglistara"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:25:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:25:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65685"
["menu_order"]=>
int(32824)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3047 (24) {
["ID"]=>
int(65655)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:23:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:23:15"
["post_content"]=>
string(687) "Az orosz légicsapások Szíriában három-négy hónapig fognak tartani és erősödni fognak - mondta ma Alekszej Puskov, az orosz parlamenti alsóház, vagyis a duma külügyi bizottságának elnöke Párizsban. Puskov szerint az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció légicsapásai nem voltak elég hatékonyak, ezért új szakaszba kellett lépni az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcban. A külügyi bizottság elnöke szerint a titok a támadások intenzitásában rejlik. Puskov ugyanakkor visszautasította azokat a nyugati vádakat, miszerint az orosz bombázók elsődlegesen nem az Iszlám Állam állásait támadják."
["post_title"]=>
string(43) "Az intenzív támadások híve Oroszország"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "az-intenziv-tamadasok-hive-oroszorszag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:23:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:23:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65655"
["menu_order"]=>
int(32825)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3048 (24) {
["ID"]=>
int(65635)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-02 14:20:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:20:56"
["post_content"]=>
string(914) "Több mint 110 kilométeren már elkészült a kerítés a magyar-horvát határon, a tranzitzónák is épülnek, a zöldhatár lezárásának időpontjáról még nincs döntés, ez az osztrák és német lépéseken is múlik. A német határon biztosan nem lesz kerítés. A magyar határokon szolgálatot teljesítő katonák és a Magyar Honvédség munkáját önkéntes felajánlásokkal segítik - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Vargha Tamás. Több önkormányzat is jelentkezett segítséggel. például Székesfehérvár 10 millió forintot ajánlott fel. Az összegből olyan mobileszközöket vásárolnak majd, amelyekkel a katonák tudják tartani a kapcsolatot családjukkal. Tegnap különböző magyar határszakaszokon több mint 3600 migránst fogtak el tiltott határátlépés miatt - közölte a magyar Országos Rendőr-főkapitányság."
["post_title"]=>
string(53) "Továbbra is érkeznek a migránsok a magyar határra"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "tovabbra-is-erkeznek-a-migransok-a-magyar-hatarra"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-02 14:20:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-02 11:20:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65635"
["menu_order"]=>
int(32826)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3049 (24) {
["ID"]=>
int(65145)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-01 15:30:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-01 12:30:38"
["post_content"]=>
string(379) "Adásunkban összeállítást hallhatnak az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek bukaresti konferenciájáról, amelyen az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetét ismertették, tartsanak velünk.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/adas20151001.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/adas20151001.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(63) "Tanácskozás az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(56) "tanacskozas-az-egyhazi-ingatlanok-visszaszolgaltatasarol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-07 13:06:46"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-07 10:06:46"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=65145"
["menu_order"]=>
int(32827)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3088 (24) {
["ID"]=>
int(65925)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-03 12:24:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-03 09:24:57"
["post_content"]=>
string(823) "
Az amerikai elnök kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust helyettesítő erők által vívott harcot, áttételes háborúvá változtatni. Barack Obama azzal kapcsolatban nyilatkozott erről a Fehér Házban megtartott sajtóértekezletén, hogy az Egyesült Államok és Oroszország légiereje az elmúlt napok alatt Bassár el-Aszad szíriai elnök más és más ellenfeleit bombázta. Obama bírálta Oroszországot a Szíriában az ellenzéki erők ellen "válogatás nélkül" végrehajtott légicsapások miatt, és leszögezte, hogy ha az orosz légi hadjárat továbbra is ugyanebben a szellemben folytatódik, akkor Washington nem fog együttműködni Moszkvával "az Aszad-ellenes erők megsemmisítésére" irányuló orosz kampányban.