Kutatási célokra klónoztak öt majmot Kínában egy olyan makákóból, amelyet génszerkesztéssel alvászavarossá tettek – közölte ma a kínai állami hírügynökség.

A fiatal hím az alvás-ébrenléti (cirkadián) ritmus zavarától szenved a génszerkesztés következtében. A Kínai Tudományos Akadémia sanghaji neurológiai intézetének tudósai szerint a majomklónok az alvászavarok gyógymódjainak kutatását szolgálják.

Az öt majomklón születése előtt alig két hónappal tört ki az botrány, amelyet a világ első génszerkesztett babáinak híre keltett. Az embriókat titokban hozta létre Ho Csian-kuj kínai tudós. A kínai hatóságok vizsgálata a héten ért véget, megállapították, hogy a kutató egyedül felelős a projektért. A sencseni Tudományos és Műszaki Déli Egyetem kutatója megkerülte a tudományos felügyeletet és megsértette a tudományos irányelveket azért, hogy hírnevet szerezzen és meggazdagodjon – állapította meg az ügyében folyt vizsgálat. Az egyetem ezért elbocsátotta őt.

Kínai tudósok tavaly jelentették be az első majomklónok, Csung Csung és Hua Hua születését. Őket azzal a technológiával állították elő, ami az első klónozott emlős, Dolly bárány létrejöttét eredményezte több mint két évtizede. Ugyanezzel a módszerrel – testi sejt magjának átültetésével – készült az öt majom Sanghajban, ám míg Csung Csung és Hua Hua abortált magzatból vett sejtekből született, az öt friss klón egy olyan élő fiatal egyed sejtjeiből, amelynek 1 génjét „kivágták”, hogy megzavarják a biológiai óráját. (MTI)