Az RMDSZ szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv.
(tovább…) Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }Az RMDSZ szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv.
(tovább…) Continue ReadingAz afganisztáni konfliktusnak nincs katonai megoldása – jelentette ki Kabulban António Guterres ENSZ-főtitkár, aki előre be nem jelentett látogatást tesz az országban, ebben a minőségében először. (tovább…)
Continue ReadingA Natúra Stúdió mai adásában dr. Balázsi Ágnes, a Sapientia EMTE adjunktusa, ember és természet kapcsolatáról beszél. Ezt követően beszámolunk a marosvásárhelyi Kotyvasztó Körről.
Continue Reading
A Natúra Stúdió vendége Balla Ede Zsolt szakrálisföldrajz-kutató.
Continue ReadingAz antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd leküzdésével foglalkozó tárcaközi bizottság létrehozását hagyta jóvá Viorica Dăncila.
(tovább…) Continue ReadingA román érettségi szóbelin, Hargita megyében kétszer rosszabb eredmények születtek idén is, mint a hasonló magyar nyelvű vizsgán. A vizsgázó kétezer diáknak kevesebb mint fele, 41 százaléka kapta meg a legjobb minősítést, miközben magyarból ez az arány megközelíti a nyolcvan százalékot. (tovább…)
Continue ReadingSajtóértesülések szerint újabb szakaszába lépett a Szociáldemokrata Párton belül feszültség. Liviu Dragnea pártelnök állítólag lemondásra szólította fel a kormányfőt, amire Sorin Grindeanu nemet mondott ? közölte az Antena3 hírtelevízió PSD-s forrásokra hivatkozva. (tovább…)
Continue ReadingÚj lehetőség nyílt a székelyföldi tejtermelők számára termékeik értékesítésére: július 5-én a csíkszeredai megyeházán öt szövetkezet részvételével megalakult a Székelyföldi Tejtermékeket Értékesítő Mezőgazdasági Szövetkezet, amely a multinacionális vállalatok által szabott alacsony árakkal szemben nyújt védelmet.
(tovább…) Continue ReadingRendszeres egyeztetésről és közös tervezésről állapodtak meg az RMDSZ önkormányzati és parlamenti vezetői Bukarestben. (tovább…)
Continue ReadingA Képviselőház és a Szenátus együttes ülést szentel az évfordulónak, ahol nyilatkozatot is elfogadnak az ország NATO-csatlakozásáról.
(tovább…) Continue ReadingMa műtik meg a bukaresti katonai kórházban annak a MiG-21 Lancer vadászgépnek a pilótátáját, amely tegnap zuhant le Constanta megyében. (tovább…)
Continue ReadingMától hétfőig újabb járatot indít az Országos Vasúttársaság Bukarest és Konstanca között a megnövekedett jegyigénylés lefedésére.
(tovább…) Continue ReadingAz RMDSZ szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv.
Az RMDSZ a visszalépések közt említi a megszerzett jogok védelmének eltörlését, azt, hogy a helyi tanács dokumentumait ezután kizárólag románul hozzák nyilvánosságra, és azt is, hogy a kisebbségek által lakott településeken is kötelezik a közintézményeket, hogy az állam nyelvén is kommunikáljanak. A megszerzett jogokról a hírlevél kifejti: az RMDSZ 2006-ban elérte, hogy anyanyelv-használati jogait akkor se veszíthesse el a magyar közösség, ha a jövőben számaránya bizonyos településen 20 százalék alá esik. A sürgősségi kormányrendelet jelenlegi formája szerint ez csak a következő népszámlálás jóváhagyásáig érvényes.
" ["post_title"]=> string(55) "Visszalépést jelent a Közigazgatási törvénykönyv" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "visszalepest-jelent-a-kozigazgatasi-torvenykonyv" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:49:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:49:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374933" ["menu_order"]=> int(29210) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3526 (24) { ["ID"]=> int(248156) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 15:20:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 12:20:10" ["post_content"]=> string(931) "Az afganisztáni konfliktusnak nincs katonai megoldása - jelentette ki Kabulban António Guterres ENSZ-főtitkár, aki előre be nem jelentett látogatást tesz az országban, ebben a minőségében először. A főtitkár sajtótájékoztatón kijelentette, hogy csak a háború befejezésével lehet véget vetni a válságnak. Afganisztánban tavaly év eleje óta 785 ezer afgán volt kénytelen elhagyni lakhelyét, és az ország más térségében menekültként élni, százezrek menekültek át Pakisztánba, és becslések szerint csak tavaly 250 ezren indultak Európa felé is. Afganisztán nemrégiben a legvéresebb hetet élte át a belső fegyveres konfliktus kezdete, a kilencvenes évek óta - jegyezte meg a dpa német hírügynökség. Két súlyos merényletben és a fokozott biztonságért tartott, de erőszakba fulladt tüntetéseken összesen 180 ember meghalt és 600-nál több megsebesült." ["post_title"]=> string(55) "Váratlanul Afganisztánba érkezett az ENSZ-főtitkár" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "varatlanul-afganisztanba-erkezett-az-ensz-fotitkar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 15:20:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 12:20:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248156" ["menu_order"]=> int(29211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(372339) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-03 14:30:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-03 12:30:08" ["post_content"]=> string(1548) "
Adásunk első felében László Tibor dr. Balázsi Ágnest, a Sapientia EMTE adjunktusát kérdezi a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban, "Kapcsolatunk a természettel - A jövőnk záloga" címmel tartott előadása kapcsán.

Ezt követően Molnár Krisztina összeállítását sugározzuk a Marosvásárhelyen először szervezett Kotyvasztó Körről, amelyen több környezettudatos édesanya is résztvett, hogy megtanulják, hogyan kell házilag szappant főzni.
Hallgassa meg a műsort!
Balla Ede Zsolt[/caption]
Balla Ede Zsolt úgy véli, nem elég azt tudni, hogy hány méterrel vagyunk a tengerszint felett. Tapasztalata szerint minden hely más üzenettel bír, ennek okán a szakrális földrajzot kutatja, mert szerinte a tér képe a Föld rajza.
Hallgassa meg a műsort!"
["post_title"]=>
string(31) "Minden helynek van egy üzenete"
["post_excerpt"]=>
string(72) "A Natúra Stúdió vendége Balla Ede Zsolt szakrálisföldrajz-kutató."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "minden-helynek-van-egy-uzenete"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-14 14:19:44"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-14 11:19:44"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248086"
["menu_order"]=>
int(29213)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3773 (24) {
["ID"]=>
int(374931)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-07-06 09:48:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-07-06 07:48:54"
["post_content"]=>
string(583) "
Az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd leküzdésével foglalkozó tárcaközi bizottság létrehozását hagyta jóvá Viorica Dăncila.
A bizottságot a külügyminiszter felügyeli és célja országos stratégiát kidolgozni ezen a téren és a kormány elé terjeszteni jóváhagyás végett. A bizottság tagja az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet egyik képviselője is.
" ["post_title"]=> string(36) "Újabb tárcaközi bizottság alakul" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "ujabb-tarcakozi-bizottsag-alakul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:48:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:48:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374931" ["menu_order"]=> int(29214) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(248046) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 09:40:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:40:57" ["post_content"]=> string(2280) "A román érettségi szóbelin, Hargita megyében kétszer rosszabb eredmények születtek idén is, mint a hasonló magyar nyelvű vizsgán. A vizsgázó kétezer diáknak kevesebb mint fele, 41 százaléka kapta meg a legjobb minősítést, miközben magyarból ez az arány megközelíti a nyolcvan százalékot. Szakértők szerint az eredmények gyökeresen csak akkor változhatnak, ha a minisztérium módosítja a tantervet. Ehhez politikai akaratra van szükség ? nyilatkozta a Hargita megyei tanács elnöke, aki hétfőn a román nyelvtanítás módszertanának mielőbbi megváltoztatása mellett lobbizott az Oktatási Minisztériumban. ?Nálunk, itt Csíkszeredában, ahogy szokták mondani a szülők, amikor keresnek korrepetálásra segítséget, akkor megkérdezi a tanár, hogy mit szeretne: románul tanuljon meg, vagy menjen át az érettségin? Tehát ez ennek a világnak a nonszensze ebben a pillanatban? ? érzékeltette a problémát Borboly Csaba. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Borboly1.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Borboly1.ogg"][/audio] A megyeelnök ismertette Pavel Năstase oktatási miniszterrel ? a román nyelvoktatás mellett ? a szakoktatásra, after schoolra, a fejkvótára, a speciális oktatásra, valamint a tej-kifli programra vonatkozó problémákat. Pavel Năstase három héten belül írásos választ ígért. A minisztériumban úgy vélekednek,az állam nyelve nem tanítható úgy, mint az angol,sőt megdöbbennek, amikor azt hallják, hogy a román nyelvet nem mindenki ismeri egyformán az ország lakói közül. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Borboly2.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Borboly2.ogg"][/audio] Az elöljáró szerint kudarcélményt okoz számos magyar ajkú tanulónak az iskolai román nyelvoktatás, ezért felmérés készítését javasolta a minisztérium, a megyei tanfelügyelőség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és Hargita Megye Tanácsa együttműködésével, amelyet a nyári szünidőben végeznének el tanítók és szülők körében. Ennek módszertanát előre egyeztetik a szaktárcával, jelentette ki Borboly Csaba." ["post_title"]=> string(74) "Maturandus-dilemma: románul tanuljon meg, vagy menjen át az érettségin" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "maturandus-dilemma-romanul-tanuljon-meg-vagy-menjen-at-az-erettsegin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 09:41:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:41:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248046" ["menu_order"]=> int(29215) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3808 (24) { ["ID"]=> int(248026) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 09:29:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:29:40" ["post_content"]=> string(1385) "Sajtóértesülések szerint újabb szakaszába lépett a Szociáldemokrata Párton belül feszültség. Liviu Dragnea pártelnök állítólag lemondásra szólította fel a kormányfőt, amire Sorin Grindeanu nemet mondott ? közölte az Antena3 hírtelevízió PSD-s forrásokra hivatkozva. Liviu Dragnea és több szociáldemokrata politikus az elmúlt napokban többször meglebegtette a miniszterelnök leváltását. Elégedetlenségük nyilvánosan is vállalt oka az, hogy a Grindeanu-kabinet nem teljesíti maradéktalanul a PSD választási programjában foglaltakat. Források szerint azonban Grindeanu azzal váltotta ki a pártelnök és az őt támogató ?régi? garnitúra haragját, hogy nem támogatja az igazságszolgáltatást és közelebbről a korrupcióellenes harcot érintő kezdeményezéseiket. Köztudott, hogy hatalmas felhördülést váltott ki, amikor a Grindeanu által kinevezett technokrata igazságügyi miniszter bejelentette, hogy nem hajlandó összeghatárhoz kötni a hivatali visszaélés tényállását. A hírtelevízió értesülései szerint a szociáldemokraták országos végrehajtó bizottságának szerdai ülésén a testület megvonni készül a politikai bizalmat a kormányfőtől. Ha Sorin Grindeanu nem mond le, elképzelhető, hogy a PSD bizalmatlansági indítvánnyal váltja le miniszterelnököt." ["post_title"]=> string(52) "Dragnea lemondatná, a kormányfő nem akar távozni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "dragnea-lemondatna-a-kormanyfo-nem-akar-tavozni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 09:44:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:44:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248026" ["menu_order"]=> int(29217) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3807 (24) { ["ID"]=> int(374929) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-06 09:48:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:48:14" ["post_content"]=> string(916) "
Új lehetőség nyílt a székelyföldi tejtermelők számára termékeik értékesítésére: július 5-én a csíkszeredai megyeházán öt szövetkezet részvételével megalakult a Székelyföldi Tejtermékeket Értékesítő Mezőgazdasági Szövetkezet, amely a multinacionális vállalatok által szabott alacsony árakkal szemben nyújt védelmet.
Az öt mezőgazdasági szövetkezet alkotta 3. fokozatú szövetkezetben a tagok nem kapnak újabb adókedvezményeket, hanem egyelőre az elsődleges célja és előnye a népszerűsítés és a költséghatékonyság, ugyanis egy személyt alkalmaznak, akinek napi nyolc órában az lesz a feladata, hogy az öt szövetkezet termékeit népszerűsítse, építse a piacot, kiállításokon vegyen részt.
" ["post_title"]=> string(43) "Szövetkeznek a székelyföldi tejtermelők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "szovetkeznek-a-szekelyfoldi-tejtermelok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:48:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:48:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374929" ["menu_order"]=> int(29218) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(248006) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 09:27:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:27:40" ["post_content"]=> string(1316) "Rendszeres egyeztetésről és közös tervezésről állapodtak meg az RMDSZ önkormányzati és parlamenti vezetői Bukarestben. ?A megyei és helyi önkormányzatokkal folytatott sorozatos egyeztetések eredményeként olyan kezdeményezéseket dolgoztunk ki az elmúlt időszakban, amelyek a helyben tapasztalt közigazgatási problémákra és ellentmondásokra nyújtanak megoldásokat. Az önkormányzati vezetőinkkel történő rendszeres egyeztetések eredményeként könyvelhetjük el például az országos és helyi közigazgatások közötti bér-aránytalanságok csökkentését? ? mutatott rá Kelemen Hunor. A szövetségi elnök az egyeztetések eredményeként említett azt is, hogy a bértörvény lehetővé teszi az önkormányzati vezetők számára, hogy teljesítményalapú bérezést szabjanak meg az alkalmazottaiknak, ezzel motiválva a job munkateljesítményt. A jövőbeni együttműködésről szólva megemlítette, hogy a frakciók szorgalmazni fogják a parlamentben a helyben befizetett adók nagyobb arányának helyben maradását. Az erre vonatkozó törvénytervezet értelmében a jelenlegi 71,5 százalék helyett 80 százalékra nő a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegek aránya, ami fölött a helyi közösségek rendelkeznének." ["post_title"]=> string(34) "Működik az önkormányzati lobbi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "mukodik-az-onkormanyzati-lobbi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 09:27:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:27:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248006" ["menu_order"]=> int(29219) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(372334) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-02 13:55:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:55:46" ["post_content"]=> string(741) "A Képviselőház és a Szenátus együttes ülést szentel az évfordulónak, ahol nyilatkozatot is elfogadnak az ország NATO-csatlakozásáról.
Az évforduló alkalmából Jens Stoltenberg, az Észak-Atlanti Szövetség főtitkára üdvözlő üzenetében méltatta, hogy Románia GDP-jének 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra és korszerűsíti fegyveres erőit a következő 10 évben. Jens Stoltenberg erős és elkötelezett szövetségesnek nevezi Romániát, aki hozzájárul a közös biztonság és védelem megvalósításához, akárcsak a NATO küldetéseihez.
" ["post_title"]=> string(33) "Románia 15 éve tagja a NATO-nak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "romania-15-eve-tagja-a-nato-nak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-02 13:55:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:55:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372334" ["menu_order"]=> int(29220) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(247986) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 09:26:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:26:39" ["post_content"]=> string(1032) "Ma műtik meg a bukaresti katonai kórházban annak a MiG-21 Lancer vadászgépnek a pilótátáját, amely tegnap zuhant le Constanta megyében. A 35 éves Adrian Stancu katapultált, így életben maradt, de eltört a gerince. A pilóta nem tudja mozgatni a lábát. A katonai kórház illetékesei hangsúlyozták, hogy körülményes, de kvázi rutinbeavatkozásról van szó, számos hasonlót végeztek már, ezért derűlátók az operáció sikerét illetően. Nicolae Ciuca vezérkari főnök szerint a pilóta súlyos motorhiba miatt az utolsó pillanatban döntött a katapultálás mellett, ami csakis a jó felkészültségének köszönhetően sikerülhetett, hiszen nagyon közel volt már a talajhoz, amikor elhagyta a zuhanó gépet. A vezérkari főnök közölte: a constancai Mihail Kogalniceanu bázison lévő valamennyi MiG-21 Lancer típusú vadászgépre repülési tilalmat rendeltek el, amíg a katonai ügyészség vizsgálata ki nem deríti, mi okozta a tegnapi repülőbalesetet." ["post_title"]=> string(38) "Eltört a katapultált pilóta gerince" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "eltort-a-katapultalt-pilota-gerince" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 09:26:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:26:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=247986" ["menu_order"]=> int(29221) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(374927) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-06 09:47:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:47:28" ["post_content"]=> string(452) "Mától hétfőig újabb járatot indít az Országos Vasúttársaság Bukarest és Konstanca között a megnövekedett jegyigénylés lefedésére.
A vonat 11,15-kor indul és 13,37-re ér Konstancára. Bővebb információk a vasúttársaság honlapján, a www.cfrcalatori.ro címen találhatók.
" ["post_title"]=> string(38) "Nagy az igény a tengerparti vonatokra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "nagy-az-igeny-a-tengerparti-vonatokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:47:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:47:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374927" ["menu_order"]=> int(29222) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3816 (24) { ["ID"]=> int(374933) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-06 09:49:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:49:27" ["post_content"]=> string(1064) "Az RMDSZ szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv.
Az RMDSZ a visszalépések közt említi a megszerzett jogok védelmének eltörlését, azt, hogy a helyi tanács dokumentumait ezután kizárólag románul hozzák nyilvánosságra, és azt is, hogy a kisebbségek által lakott településeken is kötelezik a közintézményeket, hogy az állam nyelvén is kommunikáljanak. A megszerzett jogokról a hírlevél kifejti: az RMDSZ 2006-ban elérte, hogy anyanyelv-használati jogait akkor se veszíthesse el a magyar közösség, ha a jövőben számaránya bizonyos településen 20 százalék alá esik. A sürgősségi kormányrendelet jelenlegi formája szerint ez csak a következő népszámlálás jóváhagyásáig érvényes.
" ["post_title"]=> string(55) "Visszalépést jelent a Közigazgatási törvénykönyv" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "visszalepest-jelent-a-kozigazgatasi-torvenykonyv" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:49:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:49:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374933" ["menu_order"]=> int(29210) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40207) ["max_num_pages"]=> int(3351) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fb35fa67c9d1a5d9153a62f5091045f2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2380910e5f1390a1594554f5db7cd978" }