Néhány kivételtől eltekintve nem szerepeltethetnek ezentúl állatokat előadásaikban a romániai cirkuszok és vándortársulatok: az erről szóló törvényt tegnap fogadta el a képviselőház. (tovább…)
Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }Néhány kivételtől eltekintve nem szerepeltethetnek ezentúl állatokat előadásaikban a romániai cirkuszok és vándortársulatok: az erről szóló törvényt tegnap fogadta el a képviselőház. (tovább…)
Continue ReadingMarthy Attila, lupényi katolikus plébános hirdet igét.
Continue ReadingJó az egészségi állapota a MIG-21-es pilótának, aki hétfőn zuhanó repülőjéből katapultált Konstanca megyében. (tovább…)
Continue ReadingEgy kerékpár áráért, 500 lejért adta el a kalotaszegi Mákófalva református egyházközsége a települést is magába foglaló Egeres község önkormányzatának a falu művelődési házát, mely az épület homlokzatán álló emléktábla tanúsága szerint Kós Károly tervei alapján épült 1930-ban. (tovább…)
Continue ReadingA Legfelsőbb Törvényszék elnöke, Cristina Tarcea azzal vádolja a Legfelsőbb Bírói Tanács vezetőjét, Lia Savoneát, hogy a törvényszék jelenlegi vezetését próbálja eltávolítani és kevésbé független személyeket kinevezni az intézmény élére.
(tovább…) Continue ReadingEurópai uniós támogatást remélt, de végül Magyarországtól kapott csaknem kétmilliárd forintos állami támogatást a római katolikus egyház a nagyváradi püspöki palota felújítására. (tovább…)
Continue ReadingA határőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a kiskorú román állampolgároknak ugyanolyan feltételeket kell teljesíteniük, mint a felnőtteknek a határátlépéshez, azaz útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal kell rendelkezniük. (tovább…)
Continue ReadingHatályba lépett az új Közigazgatási törvénykönyv, miután a sürgősségi rendelet tegnap megjelent a hivatalos közlönyben.
(tovább…) Continue ReadingJúnius 15-től megszűnnek a roaming-díjak. Magyarán az Európai Unió állampolgárai bárhol tartózkodnak az EU területén, a belföldi díjszabás szerint fizetik…
Continue ReadingOrbán Dezső, szásznádasi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingMegemelte ma a finn biztonsági és hírszerző szolgálat a terrorfenyegetettség szintjét, arra hivatkozva, hogy tudomást szerzett terrorcselekményekkel összefüggő „komolyabb” tervekről. (tovább…)
Continue ReadingHallgassa meg a műsort!
A Legfelsőbb Törvényszék elnöke, Cristina Tarcea azzal vádolja a Legfelsőbb Bírói Tanács vezetőjét, Lia Savoneát, hogy a törvényszék jelenlegi vezetését próbálja eltávolítani és kevésbé független személyeket kinevezni az intézmény élére.
Savonea tegnap jelentette be, hogy az Igazságügyi Felügyelőség ellenőreit küldi ki a Legfelsőbb Törvényszékhez, miután az Alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a korrupciós ügyeket tárgyaló három bíróból álló testületek létrehozatalát.
" ["post_title"]=> string(38) "Szócsata az igazságszolgáltatásban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "szocsata-az-igazsagszolgaltatasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:51:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:51:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374937" ["menu_order"]=> int(29202) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(248256) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 15:24:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 12:24:46" ["post_content"]=> string(1076) "Európai uniós támogatást remélt, de végül Magyarországtól kapott csaknem kétmilliárd forintos állami támogatást a római katolikus egyház a nagyváradi püspöki palota felújítására. A nagyváradi püspökség közleménye szerint céljuk, hogy a palota ismét a város közművelődési, művészeti és közösségi fejlődését szolgálja. Ezért a palotában a közművelődést szolgáló multifunkcionális tereket alakítanának ki, amelyek zenei, képzőművészeti, múzeumpedagógiai, tudományos és egyéb rendezvények befogadására lennének alkalmasak. A nagyváradi római katolikus püspöki palotát Délkelet-Európa és Románia legjelentősebb, legösszetettebb barokk műemlékeként tartják számon. A palota 1762 és 1776 között épült Franz Anton Hillebrandt tervei alapján. A csaknem 6000 négyzetméter hasznos területtel rendelkező épületet a kommunista állam államosította, és több évtizeden át múzeumként használta. Az egyháznak - hosszas pereskedés után - 2004-ben sikerült visszaszereznie." ["post_title"]=> string(77) "Magyarországi támogatással újítják fel a nagyváradi püspöki palotát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "magyarorszagi-tamogatassal-ujitjak-fel-a-nagyvaradi-puspoki-palotat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 15:24:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 12:24:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248256" ["menu_order"]=> int(29203) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(248236) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 15:24:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 12:24:15" ["post_content"]=> string(1083) "A határőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a kiskorú román állampolgároknak ugyanolyan feltételeket kell teljesíteniük, mint a felnőtteknek a határátlépéshez, azaz útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal kell rendelkezniük. A törvény értelmében a kiskorúak csakis egy nagykorú személy kíséretében és a szülők beleegyezésével hagyhatják el az országot. A határőrség adatai szerint tavaly 5360 kiskorút kellett visszafordítani a határon, mert szüleik/kísérőik nem rendelkeztek a kiutazáshoz szükséges iratokkal. A határőrség közlése szerint a kutazáshoz szükséges közjegyzői okirat mintája megtalálható a www.politiadefrontiera.ro honlapon és amennyiben nem a szülőkkel utaznak a kiskorúak, a kísérőknek saját erkölcsi bizonyítványát is fel kell mutatnia a határon. A kiskorúak kilépését tavaly leginkább az érvényes úti okmányok, a másik szülő közjegyzői beleegyezésének vagy a kísérő erkölcsi bizonyítványának a hiánya miatt tagadták meg a határőrök." ["post_title"]=> string(33) "Határátlépési figyelmeztetés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "hataratlepesi-figyelmeztetes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 15:24:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 12:24:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248236" ["menu_order"]=> int(29205) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(374935) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-06 09:50:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:50:31" ["post_content"]=> string(1072) "Hatályba lépett az új Közigazgatási törvénykönyv, miután a sürgősségi rendelet tegnap megjelent a hivatalos közlönyben.
A jogszabály értelmében az államfő egyetlen alkalommal utasíthatja vissza egy miniszter kinevezését alkalmassági érvekre hivatkozva. Ugyanakkor a miniszterelnök a megüresedést követő 5 napon belül kell javaslatot tegyen az új tárcavezető személyére, az államfőnek pedig 10 napon belül válaszolnia kell. A dokumentum értelmében a polgármesterek, alpolgármesterek, a megyei tanácsok elnökei és alelnökei külön nyugdíjra jogosultak. A törvénykönyv lehetőséget biztosít a helyi önkormányzatoknak, hogy döntsenek a kisebbségi nyelvek használatáról a közintézményekben, amennyiben a beszélők aránya 20 százalék alatt is van. Ugyanakkor a kétnyelvűről román és kisebbségi nyelvűre változtatták a jogszabályi megfogalmazást.
" ["post_title"]=> string(48) "Hatályos az új Közigazgatási Törvénykönyv" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "hatalyos-az-uj-kozigazgatasi-torvenykonyv" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:50:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:50:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374935" ["menu_order"]=> int(29206) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(248196) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 15:23:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 12:23:25" ["post_content"]=> string(1072) "Június 15-től megszűnnek a roaming-díjak. Magyarán az Európai Unió állampolgárai bárhol tartózkodnak az EU területén, a belföldi díjszabás szerint fizetik a telefonos beszélgetéseiket, SMS-üzeneteiket, sőt az adathasználatot is. A barangolási díjak megszűnése az Európai Parlament ritka győzelmeinek egyike a fogyasztók védelmében. Winkler Gyula néppárti képviselő: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/WINKLER-1.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/WINKLER-1.ogg"][/audio] Az új szabályzás bevezeti a képviselő által is említett méltányos felhasználás fogalmát, azonban ezt részletezniük kell a szolgáltatóknak a felhasználókkal kötött szerződésekben. Az új feltételek csak azokra az előfizetőkre vonatkoznak, akiknek a lakóhelye a szolgáltató tagállamába szól, és csak időszakos látogatásokat tesznek más uniós országokba. Visszaélés esetén többletdíjat számolhat fel a szolgáltató - mutat rá az Országos Távközlési Hatóság közleménye." ["post_title"]=> string(65) "Holnaptól megszűntek a barangolási díjak az Európai Unióban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "matol-megszuntek-a-barangolasi-dijak-az-europai-unioban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 15:39:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 12:39:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248196" ["menu_order"]=> int(29207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(372346) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-07 09:00:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-07 07:00:32" ["post_content"]=> string(261) "Hallgassa meg a műsort!