Harmincnapos elzárásra ítélte egy moszkvai bíróság hétfőn este Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust azzal a váddal, hogy ismételten megszegte a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályokat. (tovább…)
Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }Harmincnapos elzárásra ítélte egy moszkvai bíróság hétfőn este Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust azzal a váddal, hogy ismételten megszegte a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályokat. (tovább…)
Continue ReadingVáltozatlanul 2,5 százalékon tartotta az irányadó kamatot a jegybank. Ugyanakkor nem változtatott a bankok minimális tartalékának szintjén sem.
(tovább…) Continue ReadingLövöldözés történt kedden egy müncheni vasútállomáson, több ember megsebesült, az elkövetőt elfogták. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset a városi gyorsvasút (S-Bahn) Unterföhring nevű állomásán történt. (tovább…)
Continue ReadingHatályba lépett mától az Európai Unió csalásellenes irányelve. A pénzügyi érdekek védelmére vonatkozó irányelv kiterjed a hitelek felhasználására, akárcsak az Unió és a tagállamok aktíváinak más kedvezőtlen kezelésére.
(tovább…) Continue ReadingJames Mattis amerikai védelmi miniszter elképesztően siralmasnak tartja országa fegyveres erőinek harckészültségét – legalábbis ennek a véleményének adott hangot ő maga hétfőn Washingtonban a képviselőház katonai ügyek bizottsága előtt tartott meghallgatásán. (tovább…)
Continue ReadingSikert ért el Románia kedden az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának szavazása során.
(tovább…) Continue ReadingUkrajnából drónnal Romániába küldött cigarettaszállítmányt koboztak el a hatóságok vasárnap hajnalban. (tovább…)
Continue ReadingA háború befejezésével párhuzamosan el kell gondolkodni azon is, miként „téríthetők vissza mentálisan” is azok az emberek, akik most a Donyec-medencei szakadár területeken laknak – fejtegette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Donyeck megyei Kramatorszkban tett látogatásakor.
(tovább…) Continue ReadingA jövő héten hívja tanácskozásra Klaus Iohannis államfő a parlamenti pártokat a május 26-i népszavazással kapcsolatban – tudta meg az Agerpres politikai forrásokból.
(tovább…) Continue ReadingFelborult egy sétahajó péntek este a Fekete-tengeren, a balesetben két ember meghalt, és négy eltűnt – közölték orosz hírügynökségek.
(tovább…) Continue ReadingErdélyi kampánnyal erősítené néppárti helyzetét a Fidesz – írja a hvg.hu.
(tovább…) Continue ReadingAz Európai Unió támogatja a városokat intelligens projektek kidolgozásában, mint például az energiaátállás, a városi mobilitás, a levegőminőség vagy a lakásépítés ? hangsúlyozta üzenetében Corina Cretu. (tovább…)
Continue ReadingVáltozatlanul 2,5 százalékon tartotta az irányadó kamatot a jegybank. Ugyanakkor nem változtatott a bankok minimális tartalékának szintjén sem.
A Nemzeti Bank igazgató tanácsának üléséről kiadott közlemény szerint a betétekre 1,5, a hitelekre 3,5 százalékon tartotta az éves kamatot.
" ["post_title"]=> string(32) "Marad az eddigi irányadó kamat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "marad-az-eddigi-iranyado-kamat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-02 13:54:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:54:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372332" ["menu_order"]=> int(29224) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(247936) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 09:23:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:23:56" ["post_content"]=> string(1248) "Lövöldözés történt kedden egy müncheni vasútállomáson, több ember megsebesült, az elkövetőt elfogták. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset a városi gyorsvasút (S-Bahn) Unterföhring nevű állomásán történt. Egy rendőrnő súlyosan megsebesült, sajtójelentések szerint a fején találta el az egyik lövés, őt életveszélyes állapotban szállították kórházba. Megsebesült két járókelő és az elkövető is, akit elfogása közben ért találat. Marcus da Gloria Martins, a müncheni rendőrség szóvivője újságíróknak elmondta, hogy egy veszekedés miatt kihívták a rendőrséget az állomásra. A konfliktus egyik résztvevője rárontott a járőr egyik tagjára, megpróbálta belökni a vágányok közé. A rendőrnek ezt sikerült megakadályoznia, de a dulakodás közben fegyvere a támadóhoz került, aki azonnal tüzet nyitott társára, egy 26 éves rendőrnőre. A támadót még az állomáson ártalmatlanították és elfogták. A nyomozás első megállapításai szerint az elkövető egy 37 éves német állampolgár, München térségéből származik. Indítéka, tettének háttere egyelőre ismeretlen. Terrorizmusra utaló jeleket nem tártak fel." ["post_title"]=> string(40) "Lövöldözés a müncheni pályaudvaron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "lovoldozes-a-muncheni-palyaudvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 09:25:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:25:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=247936" ["menu_order"]=> int(29225) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3561 (24) { ["ID"]=> int(374925) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-06 09:46:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:46:44" ["post_content"]=> string(569) "Hatályba lépett mától az Európai Unió csalásellenes irányelve. A pénzügyi érdekek védelmére vonatkozó irányelv kiterjed a hitelek felhasználására, akárcsak az Unió és a tagállamok aktíváinak más kedvezőtlen kezelésére.
Az irányelv alapján működik a jövő évtől az új Európai Ügyészség, amelynek élére Laura Codruţa Kövesi és a francia Jean-Francois Bohnert pályázik.
" ["post_title"]=> string(34) "Alakulhat az Európai Ügyészség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "alakulhat-az-europai-ugyeszseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:46:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:46:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374925" ["menu_order"]=> int(29226) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(247916) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 09:22:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:22:38" ["post_content"]=> string(1103) "James Mattis amerikai védelmi miniszter elképesztően siralmasnak tartja országa fegyveres erőinek harckészültségét - legalábbis ennek a véleményének adott hangot ő maga hétfőn Washingtonban a képviselőház katonai ügyek bizottsága előtt tartott meghallgatásán. A 67 esztendős Mattis nyugalmazott tábornokként került a védelmi tárca élére, korábban a hadsereg Középső Parancsnokságának közel-keleti térségért felelős parancsnoka volt. A honatyák előtt hétfőn elmondta: amikor négy évvel nyugdíjba vonulása után tárcavezetőként visszatért a Pentagonba, valósággal ?sokkos? állapotba került az amerikai fegyveres erők gyenge harckészültségét látva. Ebben elsősorban a kongresszust hibáztatta, amely szerinte éveken át nem volt képes időben elfogadni a katonai költségvetést, és nem állta útját olyan törvénytervezeteknek, amelyek szigorúan korlátozzák a katonai kiadásokat. A törvényhozó testület szemére vetette, hogy ezen a téren kivonta magát az alkotmányos felügyeletet ellátó szerep alól." ["post_title"]=> string(70) ""Elképesztően siralmas" az USA fegyveres erőinek harckészültsége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "elkepesztoen-siralmas-az-usa-fegyveres-eroinek-harckeszultsege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 09:22:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:22:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=247916" ["menu_order"]=> int(29227) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(372330) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-02 13:54:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:54:09" ["post_content"]=> string(762) "Sikert ért el Románia kedden az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának szavazása során.
A honatyák nem vezettek be kötelező korlátozást a mezőgazdasági támogatásra, hanem fenntartották a jelenleg is érvényes szabályozást, amely szerint a tagállamoknak opcionális lehetőségük a volt korlátozni azt, hogy egy kedvezményezett maximum mennyi támogatást kaphat – jelentette be a mezőgazdasági miniszter. Petre Daea hozzátette, a kötelező korlátozás károsan hatott volna az országra és a román gazdákra egyaránt.
" ["post_title"]=> string(49) "Nem lesz kötelező a támogatások korlátozása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "nem-lesz-kotelezo-a-tamogatasok-korlatozasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-02 13:54:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:54:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372330" ["menu_order"]=> int(29228) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(247896) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 09:19:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:19:56" ["post_content"]=> string(739) "Ukrajnából drónnal Romániába küldött cigarettaszállítmányt koboztak el a hatóságok vasárnap hajnalban. A román határrendészek éjjellátó készülékkel vették észre vasárnap hajnali fél háromkor azt a drónt, amely Ukrajnából repült át a határon egy cigarettaszállítmánnyal, majd visszatért a határ másik oldalára. A helyszínre siető határrendészek a Suceava megyei Galanesti falu térségében összesen négyezer csomag cigarettát találtak, és bekísérték, majd őrizetbe vették azt a román fiatalembert is, aki a cigarettaküldeményt próbálta begyűjteni. A határrendészek a négyezer csomag fehérorosz gyártmányú cigaretta értékét 46 800 lejre becsülték." ["post_title"]=> string(42) "Drónnal jön a csempészáru Ukrajnából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "dronnal-jon-a-csempeszaru-ukrajnabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 09:19:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:19:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=247896" ["menu_order"]=> int(29229) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(374923) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-06 09:46:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:46:07" ["post_content"]=> string(974) "A háború befejezésével párhuzamosan el kell gondolkodni azon is, miként "téríthetők vissza mentálisan" is azok az emberek, akik most a Donyec-medencei szakadár területeken laknak - fejtegette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Donyeck megyei Kramatorszkban tett látogatásakor.
Az államfő ismételten hangsúlyozta: a háború befejezésével párhuzamosan befektetéseket kell végrehajtani a Donyec-medencében, hogy "az ideiglenesen megszállt területeken élő emberek lássák, valóban változások mennek végbe az országban". A másik, amiről szerinte gondoskodni kell, az a szakadár területeken élők megnyerése lelkileg is, amit meggyőződése alapján Kijev stabil nyugdíjkifizetésekkel és az ellenőrző pontokon való "kényelmes" átkelés biztosításával érhet el.
" ["post_title"]=> string(55) "A Donyec-medencébe látogatott az új ukrán államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "a-donyec-medencebe-latogatott-az-uj-ukran-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:46:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:46:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374923" ["menu_order"]=> int(29230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(372328) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-02 13:53:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:53:07" ["post_content"]=> string(678) "A jövő héten hívja tanácskozásra Klaus Iohannis államfő a parlamenti pártokat a május 26-i népszavazással kapcsolatban – tudta meg az Agerpres politikai forrásokból.
Ezek szerint az államfő még a héten levelet küld a parlamentnek a népszavazás által érintett kérdéskör kiszélesítéséről. Iohannis tegnap jelentette be szándékát és figyelmeztette a kormányt, a népszavazásig ne fogadjon el sürgősségi rendeleteket az igazságszolgáltatás és a büntetőtörvénykezés területén.
" ["post_title"]=> string(66) "A civilek, az ügyészek után a pártok következnek Iohannisnál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-civilek-az-ugyeszek-utan-a-partok-kovetkeznek-iohannisnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-02 13:53:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:53:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372328" ["menu_order"]=> int(29232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(374921) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-06 09:45:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:45:31" ["post_content"]=> string(637) "Felborult egy sétahajó péntek este a Fekete-tengeren, a balesetben két ember meghalt, és négy eltűnt - közölték orosz hírügynökségek.
A baleset a Krasznodari területen lévő Dzsugba település közelében történt, mintegy száz méterre a parttól. A hajó fedélzetén 43-an voltak, és 37 embert sikerült kimenteni a vízből. A híradások szerint a hajó amiatt borult fel, mert a kelleténél több utast szállított. A hajó kapitányát őrizetbe vették.
" ["post_title"]=> string(41) "Hajószerencsétlenség a Fekete-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "hajoszerencsetlenseg-a-fekete-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-06 09:45:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-06 07:45:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374921" ["menu_order"]=> int(29234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(372326) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-02 13:52:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:52:20" ["post_content"]=> string(762) "Erdélyi kampánnyal erősítené néppárti helyzetét a Fidesz – írja a hvg.hu.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn irodájában fogadta az Európai Néppárt határon túli magyar tagszervezeteinek képviselőit, akikkel nemcsak gazdasági kérdésekről, hanem egy közös EP-kampányról is tárgyalt. Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke a HVG-nek elmondta: megállapodtak, hogy Orbán Viktor május elején Erdélybe utazik. Kelemen Hunor a maszol.ro portálnak adott nyilatkozatban megerősítette, az RMDSZ az európai választásokra és a referendumra is mozgósítani fogja a választóit.
" ["post_title"]=> string(28) "Erdélybe jön Orbán Viktor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "erdelybe-jon-orban-viktor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-02 13:52:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-02 11:52:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372326" ["menu_order"]=> int(29236) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(247596) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-12 15:11:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-12 12:11:55" ["post_content"]=> string(711) "Az Európai Unió támogatja a városokat intelligens projektek kidolgozásában, mint például az energiaátállás, a városi mobilitás, a levegőminőség vagy a lakásépítés ? hangsúlyozta üzenetében Corina Cretu. Az európai biztos telefonon kapcsolódott be a Bukarestben zajló konferenciára ahol elmondta, a 2020-ig terjedő időszakban a kohéziós politika révén 120 milliárd eurót fektetnek be a városi övezetekbe, ebből 15 milliárddal közvetlenül gazdálkodhatnak a városok. Arra biztatta a városi elöljárókat, hogy kérjenek finanszírozást az újító ötleteik megvalósítására és üdvözölte a konstancai, gyulafehérvári és bukaresti kezdeményezést." ["post_title"]=> string(39) "Pályázásra biztat az európai biztos" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "247596" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-12 15:18:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-12 12:18:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=247596" ["menu_order"]=> int(29237) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(247956) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-14 09:24:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:24:56" ["post_content"]=> string(1041) "Harmincnapos elzárásra ítélte egy moszkvai bíróság hétfőn este Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust azzal a váddal, hogy ismételten megszegte a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályokat. Navalnij hétfőre korrupcióellenes tüntetést hirdetett meg, amelynek keretében mind Moszkvában és több mint száz orosz településen sokan vettek részt. A politikus az orosz fővárosban azonban váratlanul a korábban a hatóságok által engedélyezett helyszínről a belvárosba vitte át a tiltakozást. A TASZSZ orosz hírügynökség a rendőrség adataira hivatkozva azt írta, hogy a fővárosban rendezett megmozduláson mintegy 4,5 ezren, Szentpéterváron pedig körülbelül 3,5 ezren vonultak utcára. Utóbbival kapcsolatban ellenzéki források 10-15 ezres számot közöltek. Ügyvédjei közölték, hogy Navalnij nem ért egyet az ítélettel és két napon belül fellebbezni fog, ennek elutasítása esetén pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul." ["post_title"]=> string(34) "Tüntetést szervezett, lecsukták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "tuntetest-szervezett-lecsuktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-14 09:24:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-14 06:24:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=247956" ["menu_order"]=> int(29223) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40207) ["max_num_pages"]=> int(3351) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ac6fdc1d1a7bc1313565b6e8a2ad106" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f8fad225513281fc88b32f6ad1247d54" }