Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
Szlovákia támogatja Románia csatlakozását mind a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, mind pedig a Schengeni övezethez – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök Besztercebányán, ahol a hivatalos látogatáson tartózkodó Viorica Dancila román kormányfővel találkozott.
Elméletileg még visszafordítható lehet az Egyesült Királyság kiválási folyamata az Európai Unióból, annak ellenére, hogy a héten megkezdődtek a kilépési tárgyalások – jelentette ki ma Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben. (tovább…)
A Romániai Bírák Országos Szövetségének elnöke sajnálatosnak tartja, hogy az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői mindössze egy lábjegyzetben említik meg az igazságügyi intézmények és a Román Hírszerző Szolgálat közötti titkos paktumokat, amelyek alapján közel egy évtizeden keresztül a titkosszolgálat beavatkozott az igazságszolgáltatás menetébe.
68 lakást vásárolt a brit kormány a múlt heti londoni tűzvész károsultjainak ? jelentette be tegnap Sajid Javid, az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter, aki továbbá elmondta: a lakásokat egy újonnan felépített, részben még építés alatt álló lakónegyedben vásárolta a kormány, nem messze a múlt szerdai tűzvészben teljesen kiégett 24 emeletes, 127 lakásos nyugat-londoni toronyháztól. (tovább…)
Több rendezvényt szervez a kormány Bukarestben a hétvégén a Roma Világnap alkalmából. Ma a Román Parasztmúzeumban hagyományos roma foglalkozásokkal és…
A parlament elfogadta a szociálliberális koalíció bizalmatlansági indíványát, így Sorin Grindeanu kormányának megszűnt a megbízatása. A jelenlévő 397 képviselő közül 241-en szavaztak a kormány bukására, a ?NEM?-ek száma tíz volt. (tovább…)
Az alkotmánybíróság másodszor is visszautasította a közúti közlekedési szabályzatnak (KRESZ) azt a módosítását, amely megtiltaná a rendőröknek, hogy lesből, megkülönböztető jelzés nélküli gépkocsikból, akár civil ruhában is radarozhassanak.
Teljes mértékben elítéli a magyar közösség elleni uszítás minden formáját a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Benkő Erika, a szervezet vezetője szerint az utóbbi napokban szélsőséges formát öltött magyarellenesség az országos román, valamint a közösségi médiában. A jogvédő szervezet névre szóló feljelentést tesz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál minden olyan magyarellenes kijelentés miatt, amely során a magyar közösséget és annak tagjait méltóságában sértő módon, bántó szándékkal tettek. (tovább…)
A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság és Magyarország bukaresti Nagykövetsége jótékonysági estet szervez kedden, április 9-én este hét órától a Bukaresti Petőfi Művelődési Központ dísztermében.
Klaus Johnnis államfő azt üzente tegnap délután Berlinből a kormánypártnak, hogy ne tárgyaljon semmiféle etnikai alapú autonómiáról az RMDSZ-szel. A Németországban hivatalos állami látogatáson tartozkodó államfő felszólította a Szociáldemokrata Pártot arra, hogy ne egyeztessen olyan ügyekről, amelyek nem képezhetik alku tárgyát. Ne tárgyaljon semmiféle etnikai alapú autonómiáról. (tovább…)
Szlovákia támogatja Románia csatlakozását mind a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, mind pedig a Schengeni övezethez – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök Besztercebányán, ahol a hivatalos látogatáson tartózkodó Viorica Dancila román kormányfővel találkozott.
A román miniszterelnök üdvözölte, hogy a tavalyi év végén első alkalommal sikerült meghaladnia a három milliárd eurót a román-szlovák kereskedelmi cseréknek.
"
["post_title"]=>
string(39) "Szlovákiában tárgyal Viorica Dancila"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "szlovakiaban-targyal-viorica-dancila"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-04-06 10:07:55"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-04-06 08:07:55"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372480"
["menu_order"]=>
int(29000)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3771 (24) {
["ID"]=>
int(251136)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-22 14:31:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-22 11:31:51"
["post_content"]=>
string(975) "Elméletileg még visszafordítható lehet az Egyesült Királyság kiválási folyamata az Európai Unióból, annak ellenére, hogy a héten megkezdődtek a kilépési tárgyalások - jelentette ki ma Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.
Tusk ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utóbbi hetekben számos külföldi vezető, például az amerikai és a dél-koreai elnök, illetve a japán és a kínai kormányfő is leszögezte, hogy - a Brexit ellenére - továbbra is az EU a legfontosabb partnere az országuknak. Hozzátette, az Európai Unió alaposan felkészült a kiválási tárgyalásokra, amelyek hivatalosan három nappal ezelőtt kezdődtek meg. A Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye értelmében az uniós tagság megszűnik, ha hatályba lép a kilépési szerződés; megállapodás hiányában két év után megszűnik az uniós tagság, de a kilépésről folytatott tárgyalások konszenzussal meghosszabbíthatók. (MTI)"
["post_title"]=>
string(81) "Tusk elképzelhetőnek tartja, hogy még visszafordítható a kiválási folyamat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(73) "tusk-elkepzelhetonek-tartja-hogy-meg-visszafordithato-a-kivalasi-folyamat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-22 14:31:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-22 11:31:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=251136"
["menu_order"]=>
int(29001)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3590 (24) {
["ID"]=>
int(375068)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-07-11 10:36:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-07-11 08:36:16"
["post_content"]=>
string(1350) "
Dana Gârbovan ugyanakkor azt is kifogásolja, hogy a GRECO
jelentése mintha nem a paktumok létrejöttét, hanem azok nyilvánosságra
kerülését tekintené problémának.
A jelentés megfogalmazásai arra utalnak, hogy a korrupcióellenes szakértőket egyszerűen nem érdekli a legnagyobb fenyegetés, amely a rendszerváltás utáni időszakban a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegeti: a titkosszolgálatok beavatkozása az igazságszolgáltatásba – húzza alá közösségi oldalán a Romániai Bírák Országos Szövetségének elnöke. Véleménye szerint a GRECO attitűdje mögött az állhat, hogy más nemzetközi szervekkel együtt éveken át „tapsolt” a korrupcióellenes eredményeknek, „még ha törvénysértések árán születtek is”, most pedig képtelen beismerni a tévedéseit.
"
["post_title"]=>
string(52) "A jogsértéseknek csak a lábjegyzetben jutott hely"
["post_excerpt"]=>
string(389) "A Romániai Bírák Országos Szövetségének elnöke sajnálatosnak tartja, hogy az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői mindössze egy lábjegyzetben említik meg az igazságügyi intézmények és a Román Hírszerző Szolgálat közötti titkos paktumokat, amelyek alapján közel egy évtizeden keresztül a titkosszolgálat beavatkozott az igazságszolgáltatás menetébe."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "a-jogserteseknek-csak-a-labjegyzetben-jutott-hely"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-07-11 10:36:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-07-11 08:36:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375068"
["menu_order"]=>
int(29002)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3593 (24) {
["ID"]=>
int(251176)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-22 14:33:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-22 11:33:05"
["post_content"]=>
string(1308) "68 lakást vásárolt a brit kormány a múlt heti londoni tűzvész károsultjainak ? jelentette be tegnap Sajid Javid, az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter, aki továbbá elmondta: a lakásokat egy újonnan felépített, részben még építés alatt álló lakónegyedben vásárolta a kormány, nem messze a múlt szerdai tűzvészben teljesen kiégett 24 emeletes, 127 lakásos nyugat-londoni toronyháztól.
A lakások egy luxuskivitelű, több száz lakásból álló ingatlankomplexumban vannak, de a kormány a megvásárolt egy-, két- és három hálószobás lakásokat szociális lakásként utalja majd ki a leégett Grenfell Tower egykori lakóinak. Sajid Javid szerint nem átmeneti elhelyezésről van szó, a kormány végleges megoldásként kínálja a lakásokat a károsultaknak, akik júliustól költözhetnek be. Sajid Javid szerint ez csak az első lépés a károsultak lakáshelyzetének megoldására.
A múlt heti tűzvész halálos áldozatainak száma a rendőrség legutóbbi tájékoztatása szerint elérheti a 79-et. A becslés tartalmazza az eltűntek számát is, de a hatóságok feltételezése szerint ők is életüket vesztették az utóbbi évtizedek legsúlyosabb londoni tűzkatasztrófájában ? írja az MTI."
["post_title"]=>
string(65) "Lakásokat vásárolt a brit kormány a tűzvész károsultjainak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(58) "lakasokat-vasarolt-a-brit-kormany-a-tuzvesz-karosultjainak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-22 14:33:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-22 11:33:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=251176"
["menu_order"]=>
int(29003)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3731 (24) {
["ID"]=>
int(372478)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-04-06 10:07:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-04-06 08:07:21"
["post_content"]=>
string(487) "
A főváros központján átvonulva tüntetnek ma a motorosok, akik a Baneasa vasútállomástól az Operáig haladnak át a városon.
A motorosok egyik egyesülete által szervezett megmozdulás célja tudatosítani a forgalomban résztvevőket, hogy ismét megkezdődött a motoros idény és jobban figyeljenek a két keréken közlekedőkre a balesetek elkerülése végett.
Az első, semlegesebb hangvételű kommünikét követően egy második tájékoztatót is kiadott a román külügyminisztérium. Ebben leszögezik, hogy a keddi megbeszélésre Teodor Meleşcanu "kifejezett kérésére" került sor, "a magyar fél folyamatos provokációinak visszaszorítása érdekében".
Az egyeztetésen Szijjártó Péter magyar külügyminiszter állítólag bizonyos bírósági ítéletek mellőzését és az államnak az igazságszolgáltatás folyamataiba való beavatkozását kérte. A közlemény nem részletezi, hogy konkrétan milyen bírósági ítéletekre vonatkozott a magyar külügyminiszter kérése. Csak sejteni lehet Szijjártó Péter nyilatkozatából, hogy az úzvölgyi temetőfoglalással kapcsolatos eljárásokról lehet szó. A magyar külügyminiszter ugyanis közölte, hogy egy európai értékeket tiszteletben tartó jogállamban nem azokat büntetik, akik például egy temetőnél békésen demonstrálnak, hanem azokat, akik őket megtámadják.
Az újabb közlemény szerint a román diplomácia vezetője emlékeztette magyar hivatali kollégáját, hogy "egy demokratikus jogállamban, amely tiszteletben tartja az európai értékeket és a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, elfogadhatatlan, hogy a kormány beavatkozzon az igazságszolgáltatás folyamatába". Emellett a román miniszter kérte, hogy a magyar hivatalosságok a jövőben tartózkodjanak a Románia elleni provokációktól - olvasható a közleményben.
Több rendezvényt szervez a kormány Bukarestben a hétvégén a Roma Világnap alkalmából.
Ma a Román Parasztmúzeumban hagyományos roma foglalkozásokkal és roma művészek alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, holnap az Excelsior színházban szerveznek gálaestet.
"
["post_title"]=>
string(18) "Romák Világnapja"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(16) "romak-vilagnapja"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-04-06 10:23:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-04-06 08:23:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372476"
["menu_order"]=>
int(29008)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3736 (24) {
["ID"]=>
int(251006)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-21 14:10:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-21 11:10:36"
["post_content"]=>
string(907) "A parlament elfogadta a szociálliberális koalíció bizalmatlansági indíványát, így Sorin Grindeanu kormányának megszűnt a megbízatása. A jelenlévő 397 képviselő közül 241-en szavaztak a kormány bukására, a ?NEM?-ek száma tíz volt.
Cseke Attila szenátusi frakcióvezető már az indítvány felolvasása előtt bejelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt az indítvány vitáján. A többi ellenzéki párt képviselője részt vett a vitán, de nem szavazott.
Az ülést egy román népviseletbe öltözött férfi zavarta meg. A szónoki emelvényhez ment a kezében egy népi hangszernek látszó tárggyal. Az ülésvezető kérésére önszántából távozott, mielőtt eltávolították volna a teremből.
A kormány bukása után az államfő várhatóan konzultációra hívja a parlamenti pártokat, majd bejelenti az új miniszterelnök-jelölt nevét."
["post_title"]=>
string(36) "Megbuktatta saját kormányát a PSD"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "megbuktatta-sajat-kormanyat-a-psd"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-21 14:10:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-21 11:10:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=251006"
["menu_order"]=>
int(29009)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3758 (24) {
["ID"]=>
int(375073)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-07-11 09:59:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-07-11 07:59:25"
["post_content"]=>
string(1324) "
Az alsóház – döntő fórumként – tavaly novemberben megszavazta a tervezetet, de a taláros testület több cikkelye ellen kifogást emelt. Május derekán a képviselők az alkotmánybíróság határozatához igazították a tervezett módosításokat, és újra megszavazták.
A törvénytervezet többek között előírta, hogy kizárólag a rendőrség megkülönböztető jelzéseivel ellátott járművekből szabad sebességet mérni, és a hordozható – pisztoly típusú – radarokat a rendőrségi járművektől legfeljebb 10 méteres távolságra használhatja, kizárólag egyenruhás rendőr.
A tervezet azt is megkövetelte volna, hogy a radarozásra felhívják a sofőrök figyelmét a sebességmérés helye előtt 500–1000 méterre kihelyezett táblával. Az eredetileg tavaly novemberben elfogadott tervezet több cikkelyét alkotmányellenes találta a taláros testület.
Május derekán a képviselők az alkotmánybíróság határozatához igazították a tervezett módosításokat, és újra megszavazták. Ezt a változatot nyilvánították most alkotmányellenesnek.
"
["post_title"]=>
string(49) "Nem alkotmányos a leselkedő radarozás tiltása"
["post_excerpt"]=>
string(271) "Az alkotmánybíróság másodszor is visszautasította a közúti közlekedési szabályzatnak (KRESZ) azt a módosítását, amely megtiltaná a rendőröknek, hogy lesből, megkülönböztető jelzés nélküli gépkocsikból, akár civil ruhában is radarozhassanak. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "nem-alkotmanyos-a-leselkedo-radarozas-tiltasa"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-07-11 13:45:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-07-11 11:45:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375073"
["menu_order"]=>
int(29010)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3732 (24) {
["ID"]=>
int(250796)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-21 12:39:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-21 09:39:17"
["post_content"]=>
string(2704) "Teljes mértékben elítéli a magyar közösség elleni uszítás minden formáját a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Benkő Erika, a szervezet vezetője szerint az utóbbi napokban szélsőséges formát öltött magyarellenesség az országos román, valamint a közösségi médiában. A jogvédő szervezet névre szóló feljelentést tesz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál minden olyan magyarellenes kijelentés miatt, amely során a magyar közösséget és annak tagjait méltóságában sértő módon, bántó szándékkal tettek.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke is közölte: a szövetség a diszkriminációellenes és audiovizuális tanácsnál tett feljelentést Traian Băsescu és négy román hírtelevízió - a Realitatea TV, a Naşul TV, a B1TV és Digi24 - ellen magyarellenes megnyilvánulásaik miatt.
A volt államfő a magyarság ünnepét, március 15-ét támadta, amikor azt mondta, hogy Románia nem ismerhet el hivatalosan olyan ünnepet, amely egyebek mellett Erdély Magyarországhoz való csatolását jelenti. Traian Băsescu szerint az, hogy a román törvénybe iktassák március 15-ét, annyi mintha saját történelmedet lehúznád a budin. Hogyan térnének haza a PSD és ALDE képviselői Erdélybe? Hogyan fogják meggyőzi az ott élőket, hogy 1848-49-ben a magyar grófok hadserege nem gyilkolt le néhány tízezer románt? ? tette fel ezeket a kérdéseket Traian Băsescu szenátor, aki szerint a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkalmatlanok a kormányzásra, ezt bizonyítja az RMDSZ-szel történt megállapodásaik is.
Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök ?abszolut elfogadhatatlannak? nevezte volt államelnök kijelentéseit, és hozzátette: Traian Băsescu egy olyan mandátumot tudhat maga mögött, amely bármikor megkérdőjelezhető és legkevesebb kétszer könyörgött a magyarok, székelyek szavazataiért.
Mint ismeretes, a Román Akadémia is állásfoglalásban tiltakozott a javaslat ellen, hogy március 15. legyen hivatalos ünnep Romániában. A bukaresti tudományos köztestület elnöksége felszólította a román politikai osztály képviselőit, ne sértsék meg ?több tízmillió román lelkét, ne csúfolják meg azt az évet, amikor a független, modern és nagy Románia száz éves létének megünneplésére készülnek a románok szerte a nagyvilágban?."
["post_title"]=>
string(57) "Feljelentést tesznek a magyarellenes kijelentések miatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(55) "feljelentest-tesznek-a-magyarellenes-kijelentesek-miatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-21 13:05:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-21 10:05:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=250796"
["menu_order"]=>
int(29011)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3780 (24) {
["ID"]=>
int(372473)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-04-06 10:06:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-04-06 08:06:10"
["post_content"]=>
string(1028) "
A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság és Magyarország bukaresti Nagykövetsége jótékonysági estet szervez kedden, április 9-én este hét órától a Bukaresti Petőfi Művelődési Központ dísztermében.
Fellépnek az Ady Endre Elméleti Líceum előkészítő osztályos diákjai, a Bercsényi Baráti Néptánckör felcsíki, mezőségi és vajdaszentiványi táncokat ad elő, kíséri a Kedves zenekar, énekel Pernes Aliz és Toásó Gabriella. Az előadást élő zenés táncház követi a Kedves Zenekarral. Az est teljes bevételével a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi központot támogatják.
"
["post_title"]=>
string(51) "Jótékonysági estet tartanak a bukaresti magyarok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "jotekonysagi-estet-tartanak-a-bukaresti-magyarok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-04-06 10:27:04"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-04-06 08:27:04"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372473"
["menu_order"]=>
int(29012)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3779 (24) {
["ID"]=>
int(250856)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-21 12:41:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-21 09:41:17"
["post_content"]=>
string(850) "Klaus Johnnis államfő azt üzente tegnap délután Berlinből a kormánypártnak, hogy ne tárgyaljon semmiféle etnikai alapú autonómiáról az RMDSZ-szel. A Németországban hivatalos állami látogatáson tartozkodó államfő felszólította a Szociáldemokrata Pártot arra, hogy ne egyeztessen olyan ügyekről, amelyek nem képezhetik alku tárgyát. Ne tárgyaljon semmiféle etnikai alapú autonómiáról.
Johannis szerint az autonómia kérdésköre Romániában nem kívánatos téma, így nem szabad azt alku tárgyává tenni feszült helyzetben.
Az államfő továbbá felszólította a PSD-t, hogy oldja meg azokat a problémákat, amelyeket saját magának idézett elő. Noha nem tartózkodik az országban, folyamatosan követi a belpolitikai történéseket ? üzente haza Berlinből Klaus Johnnis államfő."
["post_title"]=>
string(24) "Hazaüzent Klaus Johnnis"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "hazauzent-klaus-johnnis"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-21 12:41:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-21 09:41:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=250856"
["menu_order"]=>
int(29013)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3598 (24) {
["ID"]=>
int(372480)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-04-06 10:07:52"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-04-06 08:07:52"
["post_content"]=>
string(651) "
Szlovákia támogatja Románia csatlakozását mind a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, mind pedig a Schengeni övezethez – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök Besztercebányán, ahol a hivatalos látogatáson tartózkodó Viorica Dancila román kormányfővel találkozott.
A román miniszterelnök üdvözölte, hogy a tavalyi év végén első alkalommal sikerült meghaladnia a három milliárd eurót a román-szlovák kereskedelmi cseréknek.