Johannis kihirdette a dekrétumot

Klaus Johannis államfő kihirdette tegnap a helyi választott tisztségviselők jogállását szabályozó törvény módosítását. Az elnök által aláírt dekrétum bevezette azt az előírást, miszerint az érdekellentétre vonatkozó szabályok megsértése fegyelmi vétségnek minősül és az érintettek juttatásának 10 százalékkal való csökkentésével jár legtöbb hat hónapon át – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

(tovább…) Continue Reading

Napi 2000 euróért ült a volt miniszter

Feltételesen szabadlábra helyezték Relu Fenechiu volt parlamenti képviselőt, több kormány miniszterét, akit több rendbeli korrupciós vád miatt ítéltek 5,5 év börtönre. Ha az illetéktelenül szerzett hasznot elosztjuk a volt miniszter börtönben töltött napjainak számával, kiderül, hogy Relu Fenechiunak csaknem kétezer eurót ért minden egyes rácsok mögött töltött nap. (tovább…)

Continue Reading

A feketehalmi börtönben járt Tőkés

Tőkés László református lelkipásztor, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tegnap felkereste a terrorvád miatt öt-öt év szabadságvesztésre ítélt kézdivásárhelyi Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt a feketehalmi börtönben. Kíséretében volt Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3597 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(466482) [1]=> int(465836) [2]=> int(466450) [3]=> int(466453) [4]=> int(466451) } ["paged"]=> int(2238) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465836) [1]=> int(466450) [2]=> int(466451) [3]=> int(466453) [4]=> int(466482) } ["paged"]=> int(2238) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3586 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3558 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465836,466450,466451,466453,466482) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 26844, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3413 (24) { ["ID"]=> int(373039) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-26 11:10:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:10:26" ["post_content"]=> string(788) "

A május 26-i európai parlamenti választás jelentőségéről beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Hegedüs Csilla kulturális ügyvezető alelnök és Winkler Gyula jelenlegi EP-képviselő azon a lakossági fórumon, amelyet Aradon, a Szabadság-szobor újraállítása 15. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés előtt tartottak. Az Erős Európát, fejlődő Erdélyt! című találkozót követően Pataky Lehel Zsolt előbb Kelemen Hunor szövetségi elnököt, majd Hegedüs Csilla EP-képviselőjelöltet kérte mikrofonhoz:

" ["post_title"]=> string(36) "Erős Európát, fejlődő Erdélyt!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "eros-europat-fejlodo-erdelyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-26 11:21:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:21:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373039" ["menu_order"]=> int(28224) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3415 (24) { ["ID"]=> int(262036) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-22 12:38:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-22 09:38:07" ["post_content"]=> string(947) "Nagyvárad és Kolozsvár között 2020 végén lehet majd autópályán közlekedni - jelentette ki Razvan Cuc közlekedési miniszter. A tárcavezető nagyváradi látogatásán közölte, hogy a Bors és Berettyószéplak közötti mintegy 60 kilométeres szakaszt három alszakaszra osztják, amelyek megépítésére most hirdetik meg a közbeszerzési pályázatot. A Bors-Berettyószéplak szakaszt 60 százalékban már megépítette az amerikai Bechtel vállalat, amellyel 2013-ban szerződést bontottak, majd 2015-ben egy spanyol-román konzorcium nyerte el a munkálatokat, de ezzel a vállalkozóval is felbontották a megállapodást. Az Országos Útigazgatóság szóvivője a Déli-Kárpátokon áthaladó Nagyszeben és Pitesti közötti, 123 kilométer hosszúra tervezett, 2021-re ígért autópályáról azt mondta, a kétszer többe, 3,34 milliárd euróba kerül a korábban közölt 1,6 milliárd euró helyett." ["post_title"]=> string(76) "Ismét közbeszerzésre írják ki a Bors-Berettyószéplak sztrádaszakaszt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ismet-kozbeszerzesre-irjak-ki-a-bors-berettyoszeplak-sztradaszakaszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-22 12:38:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-22 09:38:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262036" ["menu_order"]=> int(28225) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(375575) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-05 13:54:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 11:54:15" ["post_content"]=> string(1309) "

Drónok bevetésével is próbálkozhatnak terroristák, ezért az Európai Bizottság támogatja az európai uniós tagállamokat az ilyen fenyegetések elhárításában – mondta az Európai Bizottság terrorizmus elleni küzdelemért felelős tagja a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

Julian King elmondta, hogy a pilóta nélküli légi járművek egyre nagyobb teljesítményűek és egyre „okosabbak”, így nemcsak a törvényes felhasználás területén erősödik vonzerejük, hanem „ellenséges cselekmények” elkövetésére is mind alkalmasabbá válnak.

A Welt am Sonntag értesülése szerint a francia biztonsági szervek terrorizmus elleni védelem összehangolásával foglalkozó egysége, az UCLAT tavaly decemberben eljuttatott az Európai Parlamenthez egy bizalmas besorolású jelentést, amelyben az elképzelhető forgatókönyvek között szerepel a drónos terrortámadás egy labdarúgó stadion ellen. Az UCLAT szerint egy ilyen merényletben a terroristák biológiai fegyvert vethetnének be a távirányítással működő repülő szerkezettel.

" ["post_title"]=> string(48) "Dróntámadásoktól tart az Európai Bizottság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "drontamadasoktol-tart-az-europai-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-05 13:54:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 11:54:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375575" ["menu_order"]=> int(28226) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3408 (24) { ["ID"]=> int(373044) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-26 11:16:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:16:45" ["post_content"]=> string(1049) "

Klaus Johannis államfő kihirdette tegnap a helyi választott tisztségviselők jogállását szabályozó törvény módosítását. Az elnök által aláírt dekrétum bevezette azt az előírást, miszerint az érdekellentétre vonatkozó szabályok megsértése fegyelmi vétségnek minősül és az érintettek juttatásának 10 százalékkal való csökkentésével jár legtöbb hat hónapon át – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

A szenátus április 15-én, az alkotmánybíróság döntése nyomán vitatta meg újra döntő házként a szociáldemokrata parlamenti képviselők által kezdeményezett módosító jogszabályt. Az alkotmánybíróság 2018. október 16-án részben helyt adott Klaus Johannis államfő óvásának és alaptörvénybe ütközőnek ítélte a helyi választott tisztségviselők jogállásáról szóló törvény bizonyos módosításait.

" ["post_title"]=> string(33) "Johannis kihirdette a dekrétumot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "johannis-kihirdette-a-dekretumot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-26 11:16:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:16:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373044" ["menu_order"]=> int(28228) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(262016) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-22 12:37:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-22 09:37:16" ["post_content"]=> string(610) "Ezúttal egy 29 éves craiovai HIV-fertőzött férfiről van szó, akinél februárban állapították meg a kanyarót és július elsején halt meg a fővárosi Victor Babeş kórházban. Ezzel 32-re emelkedett a járvány áldozatainak a száma. A legtöbb halálos áldozat, nyolc Temes megyében volt. A járvány kezdete óta 8246 megbetegedést regisztráltak. Közben országszerte folyik a be nem oltott kilenc hónapos és kilenc éves kor közötti gyerekek feltérképezése. A megyei közegészségügyi igazgatóságok a családorvosokat is felkérték kapcsolódjanak be a kampányba." ["post_title"]=> string(43) "Újabb áldozata van a kanyarójárványnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ujabb-aldozata-van-a-kanyarojarvanynak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-22 12:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-22 09:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262016" ["menu_order"]=> int(28229) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(375466) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-04 09:00:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-04 07:00:46" ["post_content"]=> string(261) "

Hallgassa meg a műsort!

" ["post_title"]=> string(36) "Katolikus igehirdetés, augusztus 4." ["post_excerpt"]=> string(65) "Fülöp László, miklósvári katolikus plébános hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "katolikus-igehirdetes-augusztus-4" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-29 14:13:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-29 12:13:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375466" ["menu_order"]=> int(28230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3316 (24) { ["ID"]=> int(267586) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-08 13:54:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-08 10:54:25" ["post_content"]=> string(612) "Akár 100 lejt si elkérhetnek hektáronként a megműveletlen termőterületek tulajdonosától. Ez abból a sürgősségi rendelettervezetből derül ki, amelyet a pénzügyminisztérium bocsátott közvitára a honlapján. Eszerint az emelésről a helyi tanácsok dönthetnek, és a magasabb adót akkor vethetik, ha egy terület két egymást követő évben parlagon hever. A megemelt adót, amelynek összege legtöbb 100 lej lehet hektáronként, a harmadik évtől kellene fizetni." ["post_title"]=> string(53) "Többlet adót vetnek ki a parlagon hagyott földekre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "tobblet-adot-vetnek-ki-a-parlagon-hagyott-foldekre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-08 16:32:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-08 13:32:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=267586" ["menu_order"]=> int(28231) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(373032) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-26 10:56:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 08:56:09" ["post_content"]=> string(1176) "

Jogos elvárások állnak a sárgamellényes mozgalom követeléseinek középpontjában, de ezeket nem homályosíthatja el az, hogy egyesek erőszakos cselekményeket hajtanak végre – nyilatkozta Emmanuel Macron francia államfő tegnap tartott beszédében. Ezt eredetileg múlt hétfőn tartotta volna Macron, de a Notre-Dame kigyulladása miatt elhalasztotta.

Az elnök szerint a két évvel ezelőtti megválasztása óta megkezdett reformoknak folytatódniuk kell, mert azok „alapvetően megfelelnek a franciák elvárásainak" a párizsi kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom okozta válság ellenére.

Macron megerősítette: a várható intézményi reformok közül támogatja az arányosabb választási rendszer bevezetését és a mandátumhalmozás korlátozását, de elutasítja a sárgamellényesek egyik fő követésének számító állampolgári kezdeményezésű népszavazást.

" ["post_title"]=> string(69) "Elutasítja Macron az állampolgári kezdeményezésű népszavazást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "elutasitja-macron-az-allampolgari-kezdemenyezesu-nepszavazast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-26 10:56:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 08:56:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373032" ["menu_order"]=> int(28232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3318 (24) { ["ID"]=> int(262076) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-22 12:39:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-22 09:39:03" ["post_content"]=> string(359) "Németországra érvényes utazási figyelmeztetést adott ki a román Külügyminisztérium, miután a német meteorológiai szolgálat jégesőre, felhőszakadásokra és viharokra bocsátott ki figyelmeztetést. Az extrém időjárási viszonyok Németország déli, dél-nyugati részéről fokozatosan kiterjednek a nyugati és északi tartományokra is." ["post_title"]=> string(36) "Figyelmeztet a Külügyminisztérium" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "figyelmeztet-a-kulugyminiszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-22 12:39:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-22 09:39:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262076" ["menu_order"]=> int(28233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(375554) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-03 15:34:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-03 13:34:36" ["post_content"]=> string(1257) "

Erről a lány nagybátyja, Alexandru Cumpănașu számolt be péntek este Facebook-oldalán. Tájékoztatása szerint a családot Ana Birchall igazságügyi miniszter értesítette telefonon a DNS-vizsgálatok eredményeiről. A hírt szombaton délelőtt a szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség is megerősítette.

Korábban a Mediafax a Mina Minovici Törvényszéki Orvostani Intézet munkatársaitól megtudta: a Gheorghe Dincă caracali portáján, egy hordóban talált égési maradványok egy 15 és 17 év közötti lánytól származhatnak.

Szintén tegnap ügyészségi források arról tájékoztatták a sajtót, hogy a gyanúsított lakásán vérfoltokat találtak a 15 éves lány eltűnése után több mint egy héttel visszatért visszatérő kriminológusok.

A gyilkos korábban beismerő vallomást tett, de a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) főügyésze nem zárta ki, hogy a 15 éves Alexandra Măcenașu életben van.

" ["post_title"]=> string(72) "A DNS-vizsgálat szerint Gheorghe Dincă megölte a 15 éves Alexandrát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-dns-vizsgalat-szerint-gheorghe-dinca-megolte-a-15-eves-alexandrat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-05 09:34:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 07:34:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375554" ["menu_order"]=> int(28234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(267566) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-08 13:51:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-08 10:51:07" ["post_content"]=> string(1501) "Feltételesen szabadlábra helyezték Relu Fenechiu volt parlamenti képviselőt, több kormány miniszterét, akit több rendbeli korrupciós vád miatt ítéltek 5,5 év börtönre. Ha az illetéktelenül szerzett hasznot elosztjuk a volt miniszter börtönben töltött napjainak számával, kiderül, hogy Relu Fenechiunak csaknem kétezer eurót ért minden egyes rácsok mögött töltött nap. A politikus két ügyben is letöltendőt kapott. Először 5 évre ítélték hivatali visszaélés, befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt a ?Transzformátor? néven elhíresült ügyben. A vádak lényege az volt, hogy Fenechiu használt kapcsolókat és transzformátorokat adott el újként a moldvai áramszolgáltató karbantartó vállalatának. Az így keletkezett több mint egymillió eurós kárt az állam máig nem szerezte vissza. A Siveco néven ismert ügyben a volt miniszter elismerte bűnösségét. Ebben folytatólagosan elkövetett befolyással való üzérkedés és pénzmosás volt a vád. Fenechiut újabb 3 év és tízhónapi szabadságvesztésre ítélték, ugyanakkor a bíróság elrendelte a két ítélet összevonását, így a már megkezdett börtönbüntetést mindössze fél évvel toldották meg. Ebből 3,5 évet töltött le. A bíróság elfogadta Fenechiu ügyvédjének érvelését, miszerint védence a fegyházban jó magaviseletet tanúsított, könyveket írt és tanfolyamokat tartott fogolytársainak.  " ["post_title"]=> string(41) "Napi 2000 euróért ült a volt miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "napi-2000-euroert-ult-a-volt-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-08 16:30:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-08 13:30:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=267566" ["menu_order"]=> int(28235) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(373037) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-26 11:04:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:04:06" ["post_content"]=> string(1479) "

Tőkés László református lelkipásztor, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tegnap felkereste a terrorvád miatt öt-öt év szabadságvesztésre ítélt kézdivásárhelyi Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt a feketehalmi börtönben. Kíséretében volt Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke.

Az EP-képviselőt a feketehalmi fogház igazgatója, Felix Alexandru Fabry alezredes fogadta, aki bemutatta a romániai átlaghoz képest jobbnak tűnő börtönviszonyokat. Tőkés László felvetésére elmondta: azért nem tudnak a két elítéltnek munkalehetőséget biztosítani sem az intézményen belül, sem azon kívül, mert a büntetésük oka kizárja ezt a lehetőséget. Tőkés reményét fejezte ki, hogy hamarosan megoldják az elítéltek munkavállalás iránti igényét.

Az EMNT elnöke a két elítélttel való találkozása során arról biztosította a foglyokat, hogy politikai, közösségi, egyházi, polgári összefogással próbálnak megszabadításukon munkálkodni, ezért Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának előestéjén, május 31-én nagyszabású szolidaritási és imaalkalmat tartanak, ökumenikus jelleggel, Csíkszeredában.

" ["post_title"]=> string(39) "A feketehalmi börtönben járt Tőkés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "a-feketehalmi-bortonben-jart-tokes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-26 11:21:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:21:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373037" ["menu_order"]=> int(28236) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3413 (24) { ["ID"]=> int(373039) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-26 11:10:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:10:26" ["post_content"]=> string(788) "

A május 26-i európai parlamenti választás jelentőségéről beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Hegedüs Csilla kulturális ügyvezető alelnök és Winkler Gyula jelenlegi EP-képviselő azon a lakossági fórumon, amelyet Aradon, a Szabadság-szobor újraállítása 15. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés előtt tartottak. Az Erős Európát, fejlődő Erdélyt! című találkozót követően Pataky Lehel Zsolt előbb Kelemen Hunor szövetségi elnököt, majd Hegedüs Csilla EP-képviselőjelöltet kérte mikrofonhoz:

" ["post_title"]=> string(36) "Erős Európát, fejlődő Erdélyt!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "eros-europat-fejlodo-erdelyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-26 11:21:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:21:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373039" ["menu_order"]=> int(28224) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39466) ["max_num_pages"]=> int(3289) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12081d7a9d23481a6045812bca7b2571" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1f6817ed8494141b08fde81df93c3ca6" }