Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
A detonáció ugyanott történt, ahol két nappal korábban egy autóba rejtett bomba megölte az orosz vezérkar egyik magas rangú tisztjét, Fanil Szarvarov altábornagyot.
Két közlekedési rendőr megközelített egy gyanúsan viselkedő férfit, aki ekkor aktiválta a nála lévő robbanószerkezetet. A két hatósági személy és egy harmadik civil is életét vesztette.
Oroszország szerint a tábornok elleni merénylet mögött ukrán hírszerzés állhat. Az elmúlt években több magas rangú orosz katonai vezető és háborúpárti közszereplő volt merényletek célpontja Oroszországban és az orosz hadsereg által megszállt területeken. Ukrajna esetenként elismerte a felelősségét.
Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
Scott Morrison volt kincstárnokot választották pénteken az Ausztráliában kormányzó Liberális Párt elnökévé, egyben pedig az ország új miniszterelnökévé – jelentette a helyi sajtó. A kormányzó párt vezetője egyben a kormányfő is Ausztráliában. (tovább…)
Bekérették a dél-afrikai külügyminisztériumba csütörtökön Jessye Lapennt, az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivőjét, tiltakozásul az amerikai elnök Twitter-bejegyzése miatt, amelyben a pretoriai kormány földosztási politikáját kifogásolta – közölte a Reuters brit hírügynökség az ügyre rálátással bíró egyik tisztségviselőre hivatkozva. (tovább…)
A Bukarestből induló, vagy ide érkező járatokat is érinti a Ryanair légitársaság mára meghirdetett egynapos általános sztrájkja. A fővárosi Henri Coanda nemzetközi repülőtér közölte: töröltek két Berlinbe és egy Brüsszelbe induló, valamint két Berlinből és egy Brüsszelből érkező menetrend szerinti járatot. (tovább…)
Tegnap délután 17 óra 52 perckor a Richter skálán mért 4,2 erősségű földrengést regisztrált a román Földtani Intézet. A rengés epicentruma Vrancea megyében volt, 122 kilométeres mélységben. (tovább…)
Országszerte japán sztrájkot hirdettek mára a börtönőrök, ezzel tiltakozva a személyzethiány, a rossz munkakörülmények és a túlórák ki nem fizetése miatt – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeti Szövetsége Tudorel Toader igazságügyi miniszter menesztését kéri, akit a szervezet felelősnek tart a kialakult helyzetért. (tovább…)
Az egészségügyi minisztérium 8, teljesen felszerelt mozgó központot vásárolt, melyeket a méhnyakrákszűrési programban fognak használni a betegség azonosítására.Ezáltal az országos méhnyakrákszűrési programot szeretnék megerősíteni. (tovább…)
A Kéményseprők Európai Szövetségének kongresszusa zajlik Marosvásárhelyen. Romániában a tűzesetek jelentős hányada a ki nem takarított, vagy javításra szoruló kémények…
A román diaszpóra nagyszabású tüntetést szervez ma Bukarestben, a kormány székháza előtt a Szociáldemokrata Párt, Liviu Dragnea pártelnök és Viorica Dancilă miniszterelnök ellen, szolidaritást vállalva a másfél éve kezdődött korrupcióellenes ellenzéki megmozdulásokkal. A tüntetést Liviu Dragnea PSD elnök tegnap politikai jellegűnek nevezte, reményét fejezve ki, hogy a tiltakozó akció békés körülmények között zajlik. (tovább…)
Több szakaszon a hajózás is nehézkes a Duna alacsony vízállása miatt. Az idei szárazság, nem csak a Duna romániai hanem a magyarországi, bulgáriai szakaszain is korlátozásokhoz vezetett, a hajótulajdonosok jelentős veszteségeket jegyeznek amiatt, hogy járműveiket nem tudják használni, vagy csak jelentős szigorításokkal. (tovább…)
Ma augusztus 23-a van, 74 évvel ezelőtt Románia átállt a szövetséges hatalmak mellé, Ion Antonescu marsallt letartóztatták, és Constantin Sănătescu alakított kormányt. Ugyancsak aznap este 22.25 perckor hangzott el a rádióban I. Mihály román király beszéde, amelyben bejelentette, hogy Románia hadat üzen a náci Németországnak. Másnap a német légierő megbombázta Bukarestet jelentős károkat okozva, illetve augusztus 27-ig utcai harcok is folytak a német és a román csapatok között. (tovább…)
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács két-három héten belül tárgyalja azt a feljelentést, amit a Mentsétek meg Romániát Szövetség tett Maria Grapini európai parlamenti képviselő Facebook-bejegyzése ügyében – jelentette be ma Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. A Mentsétek meg Romániát Szövetség egy Facebook-bejegyzés miatt jelentette fel tegnap az európai parlamenti képviselőt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. (tovább…)
A Cluj – Kolozsvár –Klausenburg 700- Várostörténeti tanulmányok című kötet bemutatójára került sor tegnap a 9. Kolozsvári Magyar Napok keretében az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén. (tovább…)
object(WP_Query)#3530 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(458021)
[1]=>
int(458023)
[2]=>
int(458124)
[3]=>
int(458176)
[4]=>
int(458287)
}
["paged"]=>
int(2196)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(458021)
[1]=>
int(458023)
[2]=>
int(458124)
[3]=>
int(458176)
[4]=>
int(458287)
}
["paged"]=>
int(2196)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3532 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3597 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (458021,458023,458124,458176,458287) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26340, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3531 (24) {
["ID"]=>
int(365284)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-24 22:15:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-24 19:15:18"
["post_content"]=>
string(815) "Scott Morrison volt kincstárnokot választották pénteken az Ausztráliában kormányzó Liberális Párt elnökévé, egyben pedig az ország új miniszterelnökévé - jelentette a helyi sajtó. A kormányzó párt vezetője egyben a kormányfő is Ausztráliában.
Morrison elődje, Malcolm Turnbull egy hatalmi harcot követően volt kénytelen lemondani pártvezetői tisztségéről. Turnbull nem jelöltette magát ismét a pártelnöki tisztségre, és nem is vitatta a párton belüli szavazás eredményét.
Hárman szálltak ringbe a párt vezető pozíciójáért. Morrison mellett Julie Bishop ausztrál külügyminiszter és Peter Dutton volt belügyminiszter is jelöltette magát. Morrison 45 szavazattal nyert Dutton ellenében, aki 40 támogató voksot tudott szerezni magának."
["post_title"]=>
string(40) "Új miniszterelnöke van Ausztráliának"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "uj-miniszterelnoke-van-ausztralianak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-24 22:15:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-24 19:15:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365284"
["menu_order"]=>
int(22512)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3529 (24) {
["ID"]=>
int(365286)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-24 22:15:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-24 19:15:58"
["post_content"]=>
string(1160) "Bekérették a dél-afrikai külügyminisztériumba csütörtökön Jessye Lapennt, az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivőjét, tiltakozásul az amerikai elnök Twitter-bejegyzése miatt, amelyben a pretoriai kormány földosztási politikáját kifogásolta – közölte a Reuters brit hírügynökség az ügyre rálátással bíró egyik tisztségviselőre hivatkozva.
A Reuters szerint az amerikai elnök Twitter-üzenete a Fox News televízión sugárzott egyik műsorára lehetett válasz, amelynek fő témája a dél-afrikai földkérdés, és a fehér farmerek ellen elkövetett gyilkosságok voltak. A DPA német hírügynökség emellett fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Trump Twitter-bejegyzésével ellentétben nem koboztak el földet fehér farmerektől, a földkérdésről jelenleg élénk társadalmi vita zajlik, és egy parlamenti bizottságot is létrehoztak nyilvános meghallgatásokra.
A dél-afrikai külügyminiszter szerint „sajnálatos, hogy a Twitter-üzenet téves információn alapul”. Az államfő egyik szóvivője faji ellentétek szításával vádolta az amerikai elnököt.
"
["post_title"]=>
string(61) "Felkapták a vizet Dél-Afrikában Trump "csiripelése" miatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(55) "felkaptak-a-vizet-del-afrikaban-trump-csiripelese-miatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-24 22:15:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-24 19:15:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365286"
["menu_order"]=>
int(22513)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3600 (24) {
["ID"]=>
int(364993)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-10 14:14:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-10 11:14:21"
["post_content"]=>
string(649) "A Bukarestből induló, vagy ide érkező járatokat is érinti a Ryanair légitársaság mára meghirdetett egynapos általános sztrájkja. A fővárosi Henri Coanda nemzetközi repülőtér közölte: töröltek két Berlinbe és egy Brüsszelbe induló, valamint két Berlinből és egy Brüsszelből érkező menetrend szerinti járatot.
Európa legnagyobb fapados légitársasága összesen 21 menetrendszerinti járatot működtet a craiovai, temesvári és bukaresti repterekről.
A Ryanair németországi, írországi, svédországi és belgiumi alkalmazottai jobb munkakörülményeket és magasabb fizetést követelnek."
["post_title"]=>
string(67) "Menetrend szerinti járatokat töröltek a bukaresti repülőtéren"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "menetrend-szerinti-jaratokat-toroltek-a-bukaresti-repuloteren"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-10 14:14:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-10 11:14:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364993"
["menu_order"]=>
int(22514)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3538 (24) {
["ID"]=>
int(365277)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-23 15:09:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:09:40"
["post_content"]=>
string(867) "Tegnap délután 17 óra 52 perckor a Richter skálán mért 4,2 erősségű földrengést regisztrált a román Földtani Intézet. A rengés epicentruma Vrancea megyében volt, 122 kilométeres mélységben. A rengés erőssége az epicentrumban a Mercalli skálán 2-es fokozatú volt. A Mercalli-skála vagy Mercalli-intenzitás 12 fokozatú skála, mely a földrengések erősségét tapasztalati úton, a rengés okozta pusztításból vezeti le, és Giuseppe Mercalli olasz vulkanológus dolgozta ki. A tegnapi rengés Odobeşti, Panciu, Râmnicu Sărat és Nehoiu közelében keletkezett. Augusztus folyamán már 15 rengést regisztrált a Földtani Intézet, ezek közül kettő 3-asnál erősebb a Richter skála szerint. Idén a legerősebb földrengés 4,6-os erősségű volt, és szintén Vrancea megyében következett be áprilisban."
["post_title"]=>
string(23) "Földrengés Vranceaban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(21) "foldrenges-vranceaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-23 15:10:23"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:10:23"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365277"
["menu_order"]=>
int(22516)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3567 (24) {
["ID"]=>
int(364996)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-10 14:16:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-10 11:16:10"
["post_content"]=>
string(1244) "Országszerte japán sztrájkot hirdettek mára a börtönőrök, ezzel tiltakozva a személyzethiány, a rossz munkakörülmények és a túlórák ki nem fizetése miatt – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeti Szövetsége Tudorel Toader igazságügyi miniszter menesztését kéri, akit a szervezet felelősnek tart a kialakult helyzetért.
Szamosújváron a büntetés-végrehajtási intézet mintegy 200 alkalmazottja viselt fehér szalagot. Ovidiu Bota, a Szamosújvári börtön Szabad Szakszervezete elnöke elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy jóllehet Tudorel Toader igazságügyi miniszter a munkakörülmények javítását ígérte, a beruházásra fordítható költségvetést a felére csökkentették. Elmondása szerint a szamosújvári egységben 620 munkahely van, de a valóságban csak 480-an dolgoznak.
A vaslui-i börtönben Dan Gheţeu szakszervezeti bizalmi arról számolt be, hogy a miniszteri ígéretek ellenére az alkalmazottaknak 14.000 túlórát nem fizettek ki.
Botoşani-ban 170-en léptek japán sztrájkba. A szakszervezet nyilvántartása szerint itt 6.000 túlóra bérével adós a minisztérium az alkalmazottaknak."
["post_title"]=>
string(30) "Sztrájkolnak a börtönőrök"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "sztrajkolnak-a-bortonorok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-10 14:16:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-10 11:16:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364996"
["menu_order"]=>
int(22517)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3566 (24) {
["ID"]=>
int(365274)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-23 15:06:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:06:54"
["post_content"]=>
string(812) "Az egészségügyi minisztérium 8, teljesen felszerelt mozgó központot vásárolt, melyeket a méhnyakrákszűrési programban fognak használni a betegség azonosítására.Ezáltal az országos méhnyakrákszűrési programot szeretnék megerősíteni. A mozgó központokkal a hátrányos övezetekben élő nők hozzáférését kívánják segíteni a szűrésekhez. A szűrésre szakosodott járműveket 7 országos központba juttatják el a héten. A megfelelő eljárások megtétele után megkezdődnek a regionális tesztelési kampányok. Méhnyakrákszűrésre kialakított járműveket küldenek a többi között a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz, a kolozsvári Ion Chiricuţă Onkológiai Intézethez és a temesvári ‘Pius Brînzeu Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházhoz is."
["post_title"]=>
string(27) "Mobil méhnyakrák-szűrés"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "mobil-mehnyakrak-szures"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-23 15:08:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:08:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365274"
["menu_order"]=>
int(22518)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3565 (24) {
["ID"]=>
int(365271)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-23 15:05:04"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:05:04"
["post_content"]=>
string(619) "A Kéményseprők Európai Szövetségének kongresszusa zajlik Marosvásárhelyen. Romániában a tűzesetek jelentős hányada a ki nem takarított, vagy javításra szoruló kémények miatt történik, az utóbbi öt évben 6200 lakástűz volt, 350 személy szorult ezek következtében orvosi ellátásra, 190-en pedig életüket vesztették. A Marosvásárhelyen zajló kongresszus az első ilyen szakmai fórum, melyen a biztonságos kémények, szellőző és fűtőrendszerek mellet energiahasznosításról és környezetvédelemről is szó lesz. A találkozón 17 országból vesznek részt meghívottak."
["post_title"]=>
string(45) "Vásárhelyen tanácskoznak a kéményseprők"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "vasarhelyen-tanacskoznak-a-kemenyseprok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-23 15:05:04"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:05:04"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365271"
["menu_order"]=>
int(22519)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3574 (24) {
["ID"]=>
int(365000)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-10 14:21:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-10 11:21:23"
["post_content"]=>
string(1574) "A román diaszpóra nagyszabású tüntetést szervez ma Bukarestben, a kormány székháza előtt a Szociáldemokrata Párt, Liviu Dragnea pártelnök és Viorica Dancilă miniszterelnök ellen, szolidaritást vállalva a másfél éve kezdődött korrupcióellenes ellenzéki megmozdulásokkal. A tüntetést Liviu Dragnea PSD elnök tegnap politikai jellegűnek nevezte, reményét fejezve ki, hogy a tiltakozó akció békés körülmények között zajlik.
Marius Militaru, a csendőrség hadnagy-ezredese tegnap bejelentette: a csendőrség komoly erőkkel készül, más megyékből is erősítést vezényeltek Bukarestbe.
Raed Arafat, a belügyminisztérium államtitkára, a katasztrófavédelmi ügyosztály vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta: elsősegély biztosítása szempontjából nem igényel különösebb előkészítést a mai tiltakozó akció, erre van egy kidolgozott procedúra, amit más nagygyűlések esetében is alkalmaznak.
A fővárosi Victoriei-téren gyűlekezők száma adásunk előtt még néhány százra rúgott, de folyamatosan érkeznek a térre a tiltakozók. A demonstráció hangadói nagyszabású, százezres nagyságrendű megmozdulásban reménykednek, bár még nem lehet megjósolni, pontosan hányan jönnek el a tüntetésre.
A bukaresti főpolgármesteri hivatal korábban bejelentette, a demonstrációnak nincsenek szervezői, azok a személyek, akiket tárgyalásra hívtak a tüntetés kapcsán, elutasították a jegyzőkönyv aláírását és a „felelősségvállalást”."
["post_title"]=>
string(38) "Kormányellenes tüntetés Bukarestben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "kormanyellenes-tuntetes-bukarestben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-10 14:21:23"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-10 11:21:23"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365000"
["menu_order"]=>
int(22520)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3594 (24) {
["ID"]=>
int(365268)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-23 15:03:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:03:01"
["post_content"]=>
string(717) "Több szakaszon a hajózás is nehézkes a Duna alacsony vízállása miatt. Az idei szárazság, nem csak a Duna romániai hanem a magyarországi, bulgáriai szakaszain is korlátozásokhoz vezetett, a hajótulajdonosok jelentős veszteségeket jegyeznek amiatt, hogy járműveiket nem tudják használni, vagy csak jelentős szigorításokkal. A Duna három magyarországi szakaszán is történelmi kvótákat jegyeztek, sajnos mínuszban, de a bolgár szakaszon is jelentős gondok vannak, Popinánál egy hajó megfeneklett, másik kettő pedig tíz napja vesztegel az alacsony vízállás miatt. Galacinál egy homokpad keletkezett a folyóban. Amely egyelőre nem akadályozza a vízi forgalmat."
["post_title"]=>
string(28) "Alacsony a Duna vízállása"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "alacsony-a-duna-vizallasa"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-23 15:04:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:04:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365268"
["menu_order"]=>
int(22521)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3568 (24) {
["ID"]=>
int(365266)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-23 15:00:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:00:59"
["post_content"]=>
string(944) "Ma augusztus 23-a van, 74 évvel ezelőtt Románia átállt a szövetséges hatalmak mellé, Ion Antonescu marsallt letartóztatták, és Constantin Sănătescu alakított kormányt. Ugyancsak aznap este 22.25 perckor hangzott el a rádióban I. Mihály román király beszéde, amelyben bejelentette, hogy Románia hadat üzen a náci Németországnak. Másnap a német légierő megbombázta Bukarestet jelentős károkat okozva, illetve augusztus 27-ig utcai harcok is folytak a német és a román csapatok között. 1948 és 1989 között augusztus 23-án volt Románia Nemzeti ünnepe. Egy másik ismert történelmi pillanat szintén augusztus 23-án, de 1939-ben történt, ekkor írták alá a Ribbentrop- Molotov paktum néven ismert, német-szovjet megnemtámadási egyezményt Moszkvában. A felek a paktum titkos záradékában megállapodtak Európa keleti térségeinek érdekszférákra történő felosztásáról."
["post_title"]=>
string(17) "Augusztus 23-ról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(16) "augusztus-23-rol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-23 15:01:52"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 12:01:52"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365266"
["menu_order"]=>
int(22522)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3599 (24) {
["ID"]=>
int(364998)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-10 14:17:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-10 11:17:57"
["post_content"]=>
string(1129) "Az Országos Diszkriminációellenes Tanács két-három héten belül tárgyalja azt a feljelentést, amit a Mentsétek meg Romániát Szövetség tett Maria Grapini európai parlamenti képviselő Facebook-bejegyzése ügyében - jelentette be ma Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. A Mentsétek meg Romániát Szövetség egy Facebook-bejegyzés miatt jelentette fel tegnap az európai parlamenti képviselőt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Maria Grapini az ország határain kívül élő román állampolgárok Bukarestbe tervezett demonstrációja kapcsán a következő bejegyzést osztotta meg Facebook-oldalán: "Tájékoztatjuk a diaszpórában élőket, hogy az ostobasági díjat az USR székhelyén kell befizetni. Ostobasági igazolvány nélkül nem lehet részt venni a tüntetésen".
A Mentsétek meg Romániát Szövetség közleményében hangsúlyozza, a külföldön élő román közösségek sértegetése bárki részéről minősíthetetlen gesztus, magas köztisztséget betöltő személy részéről pedig teljes mértékben elfogadhatatlan."
["post_title"]=>
string(87) "Maria Grapini: "Ostobasági igazolvány nélkül nem lehet részt venni a tüntetésen""
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(77) "maria-grapini-ostobasagi-igazolvany-nelkul-nem-lehet-reszt-venni-a-tuntetesen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-10 14:17:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-10 11:17:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364998"
["menu_order"]=>
int(22523)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3596 (24) {
["ID"]=>
int(365256)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-23 14:59:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 11:59:37"
["post_content"]=>
string(879) "A Cluj – Kolozsvár –Klausenburg 700- Várostörténeti tanulmányok című kötet bemutatójára került sor tegnap a 9. Kolozsvári Magyar Napok keretében az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén.A könyv a fiatal kutatók eredményeit mutatja be azáltal, hogy a a 2016 novemberében rendezett a 7oo éves Kolozsvárnak szentelt évfordulós konferencián elhangzott dolgozatok anyagát teszi elérhetővé a szélesebb olvasóközönség számára is. Természetesen Kolozsvár állt az előadók figyelmének középpontjában, de más városok múltjának egy-egy részletéről is szó esik a kötetben, amelynek főszerkesztője Lupescu-Makó Mária László Tibor kolozsvári kollégánknak nyilatkozott:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/makomari.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/makomari.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(38) "Cluj – Kolozsvár –Klausenburg 700"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "cluj-kolozsvar-klausenburg-700"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-23 14:59:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-23 11:59:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365256"
["menu_order"]=>
int(22524)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3531 (24) {
["ID"]=>
int(365284)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-24 22:15:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-24 19:15:18"
["post_content"]=>
string(815) "Scott Morrison volt kincstárnokot választották pénteken az Ausztráliában kormányzó Liberális Párt elnökévé, egyben pedig az ország új miniszterelnökévé - jelentette a helyi sajtó. A kormányzó párt vezetője egyben a kormányfő is Ausztráliában.
Morrison elődje, Malcolm Turnbull egy hatalmi harcot követően volt kénytelen lemondani pártvezetői tisztségéről. Turnbull nem jelöltette magát ismét a pártelnöki tisztségre, és nem is vitatta a párton belüli szavazás eredményét.
Hárman szálltak ringbe a párt vezető pozíciójáért. Morrison mellett Julie Bishop ausztrál külügyminiszter és Peter Dutton volt belügyminiszter is jelöltette magát. Morrison 45 szavazattal nyert Dutton ellenében, aki 40 támogató voksot tudott szerezni magának."
["post_title"]=>
string(40) "Új miniszterelnöke van Ausztráliának"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "uj-miniszterelnoke-van-ausztralianak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-24 22:15:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-24 19:15:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365284"
["menu_order"]=>
int(22512)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37168)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "3d8cf9fb867606bab8121d0d32a067af"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:48db94db0da26778ea1ac573cda9a7ef"
}