Csütörtök reggel 7 órakor megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására, ugyanis 182 centiméterre csökkent a Duna vízszintje Csernavodánál – jelentette ki szerdán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A tárcavezető szerint a Bala-ágon végrehajtott vízelterelési műveletekkel néhány nappal, majdnem egy héttel sikerült meghosszabbítani az atomerőmű működési idejét. Elmondta: amikor a kormány elfogadta a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR) szakértői által javasolt sürgősségi intézkedéseket, a Nuclearelectrica vállalat képviselői arról biztosítottak, hogy a sziklarobbantással és az uszályok elsüllyesztésével járó költségek megtérülnek, ha csak egy nappal is meghosszabbítják a csernavodai atomerőmű működését.
Szerdától ismét hozzáférnek a korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszerhez a kataszteri munkák elvégzésére jogosult szakemberek, az igazságügyi szakértők és a végrehajtók - közölte a kormány. A tájékoztatás szerint a közjegyzők szintén igényelhetnek az e-Terrán keresztül telekkönyvi kivonatokat. Emellett bárki igényelhet tájékoztató jellegű telekkönyvi kivonatot. A kérelmeket meghosszabbított munkaidőben, 8:30 és 16 óra között lehet beadni. A rendszer újraindítása utáni első napokban a kataszteri hivatalok szolgáltatásaiért nem lehet bankkártyával fizetni az alkalmazásban, csak átutalással vagy az adott hivatal pénztáránál.
A kormány pontosította, hogy az Országos Kataszteri Hivatal többi online platformját - köztük a MyEterra rendszert, és a Geoportált - a következő időszakban indítják újra, a pontos időpontról előzetesen tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka tetőzik a Perseidák meteorraj, akár száz hullócsillagot is láthatunk óránként. Az év egyik leglátványosabb csillagászati jelensége szabad szemmel is jól látható. A Perseidák akkor jönnek létre, amikor a Föld áthalad a Swift–Tuttle-üstökös által hátrahagyott porszemcsékből álló törmelékfelhőn. Ezek a parányi részecskék hatalmas sebességgel lépnek be a légkörbe, és felizzva fényes csíkokat rajzolnak az éjszakai égboltra – ezeket látjuk hullócsillagként. A szakemberek szerint idén különösen kedvezőek a megfigyelési körülmények, hiszen a holdfény nem zavarja a látványt, amely egyébként nagyban függ az időjárástól és a fényszennyezéstől is. Ezért a legjobb, ha a városok fényeitől távol, nyílt területen figyeljük az eget, lehetőleg éjfél után, a hajnali órákig.
Ugyancsak szerda este - napnyugta előtt - napfogyatkozás borítja félhomályba az eget. Húsz év után először lesz teljes napfogyatkozás Európában. Ez a ritka égi jelenség akkor következik be, amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül, és árnyékot vet a bolygónkra. A napfogyatkozás Romániában főként Erdély nyugati és északnyugati térségeiben lesz megfigyelhető, de csak részlegesen. Nagyváradon a Nap mintegy harmadát, Kolozsváron körülbelül ötödét takarja majd el a Hold. A jelenség átmeneti sötétedéssel és a hőmérséklet csökkenésével járhat. A Napot csak megfelelő napfogyatkozás-néző szemüveggel szabad közvetlenül nézni.
Jövő héten is problémás maradhat az európai villamosenergia-rendszer helyzete az aszály és a magas hőmérséklet miatt. Az Európai Bizottság szerint azonban rövid távon nincs veszélyben az áramellátás. Az európai energiapiac és a tagállamok közötti együttműködés ugyanakkor lehetővé teszi, hogy oda irányítsák az áramot, ahol arra szükség van.
Napközben a jelentős napenergia-termelés is csökkenti a rendszerre nehezedő nyomást. Az európai szakértők figyelemmel követik azt is, hogy a ma esti napfogyatkozás milyen hatással lesz a naperőművek termelésére.
Az Európai Bizottság ismét felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb energiatároló kapacitásra van szükség, elsősorban az esti fogyasztás fedezésére.
Csütörtök reggel 7 órakor megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására, ugyanis 182 centiméterre csökkent a Duna vízszintje Csernavodánál – jelentette ki szerdán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A tárcavezető szerint a Bala-ágon végrehajtott vízelterelési műveletekkel néhány nappal, majdnem egy héttel sikerült meghosszabbítani az atomerőmű működési idejét. Elmondta: amikor a kormány elfogadta a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR) szakértői által javasolt sürgősségi intézkedéseket, a Nuclearelectrica vállalat képviselői arról biztosítottak, hogy a sziklarobbantással és az uszályok elsüllyesztésével járó költségek megtérülnek, ha csak egy nappal is meghosszabbítják a csernavodai atomerőmű működését.
Magyarul is feltüntetik ezentúl az erdélyi – és más határontúli magyar – települések nevét a magyarországi vasútállomásokon, jelentette be a Magyar Államvasutak. A vonatok tehát ezentúl például nemcsak Oradea és Brașov irányába, hanem Nagyvárad és Brassó irányába is fognak közlekedni.
A legfőbb ügyész hajlandó találkozni a 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság tagjaival, de továbbra is elzárkózik attól, hogy hivatalosan tanúvallomást tegyen a testület előtt, illetve átadja a parlamentnek az ügyben folytatott nyomozás teljes anyagát. (tovább…)
Bozóttüzek füstje miatt légszennyezettségi vészhelyzetet hirdettek ki Mexikóvárosban: egyebek közt tilos utcát, járdát söpörni. A rendelkezés 9 millió lakost érint.
Jövő év január elsején kezdik el a regisztrációs adó visszafizetését a jogosultaknak. Az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésen fogadta el a kormány. A kifizetéseknek 2019. március 31-éig kell lezárulniuk. (tovább…)
A spanyol csendőrség mindössze hat óra alatt kiszabadított egy elrabolt és fogva tartott román nőt, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot a családjával, amely aztán riasztotta a hatóságokat.
A tanügyben dolgozók nettó fizetése elvben 25 százalékkal nő jövő év január elsejétől, a gyakorlatban azonban a növekedés kevesebb mint 3 százalékos lesz, figyelembe véve, hogy párhuzamosan áthárul a járulékok befizetésének a kötelezettsége a munkáltatóról az alkalmazottakra. (tovább…)
Beismerte bűnösségét, kártékony adathalász programok írását és terjesztését Marcus Hutchins angol informatikus, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy sikerült leállítani a májusban világszerte hatalmas károkat okozó WannaCry nevű zsarolóvírust terjedését – írta szombatra virradóra a The Daily Telegraph című brit napilap ügyészségi forrásokra hivatkozva. (tovább…)
Németországban meghaladta a 25 százalékot a migrációs hátterű lakosság aránya – írja az MTI a szövetségi statisztikai hivatal adatait idézve. A Destatis szerint az a németországi lakos tartozik a migrációs hátterű emberek közé, akinek legalább egyik szülője nem születésénél fogva vált német állampolgárrá.
Az amerikai kormány írásban értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) a párizsi klímaegyezményből történő kilépési szándékáról. Az értesítésnek nincs jogi hatálya, mert az egyezmény lehetőséget ad ugyan arra, hogy egy ország 2020. november 4-ig teljesen kilépjen, ám formálisan erről 2019 előtt nem küldhet értesítést a világszervezetnek.
Magyarul is feltüntetik ezentúl az erdélyi – és más határontúli magyar – települések nevét a magyarországi vasútállomásokon, jelentette be a Magyar Államvasutak. A vonatok tehát ezentúl például nemcsak Oradea és Brașov irányába, hanem Nagyvárad és Brassó irányába is fognak közlekedni.
A MÁV Vujity Tvrtko televíziós riporter kezdeményezésére lépett. A médiaszemélyiség egy múlt heti Facebook-bejegyzésében sérelmezte, hogy a kincses várost Cluj Napoca-ként tüntették fel az egyik budapesti vasútállomáson, pedig – mint mondta – odafért volna magyarul is, hogy Kolozsvár. Az újságíró felhívása célba ért. „Készülnek a külföldi járataink új iránytáblái, melyeken már magyarul is kiírjuk a határon túli magyar települések neveit” – írta közösségi oldalán a MÁV. Az új iránytáblákat szeptember elejétől alkalmazzák.
"
["post_title"]=>
string(51) "A MÁV-nál is Kolozsvár lesz ezentúl Cluj-Napoca"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "a-mav-nal-is-kolozsvar-lesz-ezentul-cluj-napoca"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-22 20:20:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-22 18:20:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375953"
["menu_order"]=>
int(27602)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3360 (24) {
["ID"]=>
int(272516)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-29 14:57:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-29 11:57:40"
["post_content"]=>
string(683) "A legfőbb ügyész hajlandó találkozni a 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság tagjaival, de továbbra is elzárkózik attól, hogy hivatalosan tanúvallomást tegyen a testület előtt, illetve átadja a parlamentnek az ügyben folytatott nyomozás teljes anyagát.
Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint a találkozóra a minisztérium épületében vagy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) székhelyén kerülher sor egy későbbi időpontban, amelyet közösen jelölnek majd ki.
Az AGERPRES hírügynökség forrásai szerint Augustin Lazăr és Tudorel Toader hétfő este telefonon egyeztetett a találkozóról."
["post_title"]=>
string(57) "Lazăr nem adja ki az elnökválasztási dosszié iratait"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "lazar-nem-adja-ki-az-elnokvalasztasi-dosszie-iratait"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-29 14:57:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-29 11:57:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=272516"
["menu_order"]=>
int(27603)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3354 (24) {
["ID"]=>
int(373469)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2019-05-15 13:11:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-05-15 11:11:29"
["post_content"]=>
string(804) "
Bozóttüzek füstje miatt légszennyezettségi vészhelyzetet hirdettek ki Mexikóvárosban: egyebek közt tilos utcát, járdát söpörni. A rendelkezés 9 millió lakost érint.
A mérések alapján a levegőben lebegő rendkívül parányi részecskék aránya már több mint tízszerese a megengedett szintnek a megapolisz környékén égő növényzet füstje miatt. A hétvégén 45 helyről jelentettek tüzet. A város vezetése ugyanakkor nem korlátozza a gépjárműforgalmat, mivel ezúttal nem az okozza a bajt, viszont tilos porral járó tevékenységet végezni, így például a söprésen kívül építõanyagokat szállítani.
"
["post_title"]=>
string(32) "Tilos söpörni Mexikóvárosban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "tilos-soporni-mexikovarosban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-05-15 13:11:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-05-15 11:11:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373469"
["menu_order"]=>
int(27604)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3370 (24) {
["ID"]=>
int(266836)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-05 16:23:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-05 13:23:24"
["post_content"]=>
string(609) "Jövő év január elsején kezdik el a regisztrációs adó visszafizetését a jogosultaknak. Az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésen fogadta el a kormány. A kifizetéseknek 2019. március 31-éig kell lezárulniuk.
Az évek során különféle jogcímen és néven - autóregisztrációs díjként, szennyezési adóként, környezetvédelmi bélyegilletékként - befizetett összegek visszatérítését 2018. augusztus 31-éig kérvényezhetik az Országos Adóhatóság kirendeltségeinél mindazok, akik a rendelet életbe lépéséig nem kapták vissza pénzüket."
["post_title"]=>
string(55) "Visszafizetik a jogtalanul elvett regisztrációs adót"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "visszafizetik-a-jogtalanul-elvett-regisztracios-adot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-05 13:31:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-05 10:31:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=266836"
["menu_order"]=>
int(27605)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3535 (24) {
["ID"]=>
int(375951)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-22 16:16:34"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-22 14:16:34"
["post_content"]=>
string(1151) "
A spanyol csendőrség mindössze hat óra alatt kiszabadított egy elrabolt és fogva tartott román nőt, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot a családjával, amely aztán riasztotta a hatóságokat.
A madridi sajtó beszámolói szerint a nőt az ország északkeleti részében lévő Monzonban tartotta fogva az elrablója. Fogsága ideje alatt sikerült felvennie a kapcsolatot a Romániában lévő hozzátartozóival, akik értesítették a román rendőrséget. Miután felvették a kapcsolatot a spanyol csendőrséggel, a Guardia Civilnek kevesebb mint hat óra alatt sikerült azonosítania a 26 éves nő tartózkodási helyét, és behatolnia a lakásba, ahol fogva tartotta elrablója. A helyi sajtó szerint állapota kielégítő, a bal karján kés okozta sérülések vannak. A román média által idézett spanyol híradásokból nem derül ki, hogy mi volt a 36 éves elrabló indítéka, és az sem, hogyan sikerült a nőnek felvennie a kapcsolatot a családjával.
"
["post_title"]=>
string(83) "A spanyol rendőrök hat óra alatt megtalálták a segítséget kérő román nőt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(72) "a-spanyol-rendorok-hat-ora-alatt-megtalaltak-a-segitseget-kero-roman-not"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-22 20:19:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-22 18:19:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375951"
["menu_order"]=>
int(27606)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3536 (24) {
["ID"]=>
int(272476)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-29 14:55:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-29 11:55:46"
["post_content"]=>
string(1255) "A tanügyben dolgozók nettó fizetése elvben 25 százalékkal nő jövő év január elsejétől, a gyakorlatban azonban a növekedés kevesebb mint 3 százalékos lesz, figyelembe véve, hogy párhuzamosan áthárul a járulékok befizetésének a kötelezettsége a munkáltatóról az alkalmazottakra. Ezt a számítást megerősítette Ionuţ Mişa pénzügyminiszter a szakszervezetek képviselőivel folytatott hétfő délutáni egyeztetésen.
A tervek szerint márciustól további 22%-kal nőne a tanárok fizetése. Simion Hăncescu, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke elmondta: ha a nettó bér 50%-kal nőne ? a korábbi ígéreteknek megfelelően ?, az a tanári pálya felé terelhetné az eredményes és a szakma iránt elhivatottságot érző fiatalokat, ha viszont csupán havi 50 lej többlettel kecsegtetik őket, minden bizonnyal a magánszektorban próbálnak majd elhelyezkedni.
Az érdekvédelem szerint a tárgyaláson ? amelyen részt vett a miniszterelnök is ? körvonalazódott egy fontos újítás, miszerint az oktatási intézmények közvetlenül a szaktárcától kapnák a finanszírozást, nem a helyi önkormányatok közvetítésével, ahogyan az jelenleg történik."
["post_title"]=>
string(67) "Nem kapják meg a beígért 50 százalékos béremelést a tanárok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "nem-kapjak-meg-a-beigert-50-szazalekos-beremelest-a-tanarok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-29 14:55:46"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-29 11:55:46"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=272476"
["menu_order"]=>
int(27607)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3537 (24) {
["ID"]=>
int(373463)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-05-16 14:40:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-05-16 12:40:38"
["post_content"]=>
string(1568) "
Magyarország Kincseit bemutató fotókiállítással kezdődött idén a XVII. bukaresti magyar napok rendezvénysorozat a Petőfi Sándor Művelődési Központban.
Az Európában és a világon is egyedülálló építészet-történeti emlékekből nyílt tárlatot a Magyar Építőművészek Szövetsége állította össze és a bukaresti Balassi Intézet közreműködésével jutott el a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Központba. A kiállítást a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, Krizsán András nyitotta meg, akit ezt követően kértem mikrofon elé.
Vukaszávlyev Zorán építészettörténészt, a Magyar Építőművészek Szövetségének tagját arról kérdeztem, miért jelent kihívást a régi épületek, kastélyok, kúriák restaurálása az építőművésznek.
A kiállítás a hónap végéig látogatható a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési központban.
"
["post_title"]=>
string(53) "Egész héten tartanak a XVII. bukaresti magyar napok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "egesz-heten-tartanak-a-xvii-bukaresti-magyar-napok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-05-15 12:04:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-05-15 10:04:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373463"
["menu_order"]=>
int(27608)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3538 (24) {
["ID"]=>
int(266816)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-04 15:22:04"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-04 12:22:04"
["post_content"]=>
string(1061) "Beismerte bűnösségét, kártékony adathalász programok írását és terjesztését Marcus Hutchins angol informatikus, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy sikerült leállítani a májusban világszerte hatalmas károkat okozó WannaCry nevű zsarolóvírust terjedését - írta szombatra virradóra a The Daily Telegraph című brit napilap ügyészségi forrásokra hivatkozva.
A brit informatikust szerdán tartóztatta le a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a nevadai Las Vegasban, ahol ő éppen számítógépes támadásokkal foglalkozó két konferencián vett részt.
Hutchinst 2014 és 2015 között végzett tevékenysége miatt vonják majd felelősségre. A szakmában MalwareTech néven ismert 23 éves számítógépes szakembert azzal vádolják, hogy a szóban forgó időszakban a banki rendszerek megkárosítására alkalmas, Kronos nevű kártékony szoftverek ? számítógépes vírusok ? készítésében vett részt. Ezek a vírusok a fertőzött számítógépekről banki információk kódjait lopják el."
["post_title"]=>
string(68) "Beismerte bűnösségét a korábban hősként tisztelt informatikus"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "beismerte-bunosseget-a-korabban-hoskent-tisztelt-informatikus"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-05 13:23:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-05 10:23:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=266816"
["menu_order"]=>
int(27609)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3500 (24) {
["ID"]=>
int(375949)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-22 16:12:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-22 14:12:57"
["post_content"]=>
string(1031) "
Németországban meghaladta a 25 százalékot a migrációs hátterű lakosság aránya – írja az MTI a szövetségi statisztikai hivatal adatait idézve. A Destatis szerint az a németországi lakos tartozik a migrációs hátterű emberek közé, akinek legalább egyik szülője nem születésénél fogva vált német állampolgárrá.
Tavaly a 81 millió 600 ezres német lakosságból nem egészen 21 millióan tartoztak ebbe a csoportba, ami 2,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A migrációs hátterű lakosság aránya így 25,5 százalékra emelkedett 2018-ban az egy évvel korábbi 23,6 százalékról. A nem migrációs hátterű lakosság aránya 76,4 százalékról 74,5 százalékra csökkent. A migrációs hátterű lakosság mintegy fele német állampolgár. Többségük – 5,802 millió fő Németországban született.
"
["post_title"]=>
string(87) "Németországban meghaladta a 25 százalékot a migrációs hátterű lakosság aránya"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(77) "nemetorszagban-meghaladta-a-25-szazalekot-a-migracios-hatteru-lakossag-aranya"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-22 20:39:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-22 18:39:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375949"
["menu_order"]=>
int(27610)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3501 (24) {
["ID"]=>
int(272456)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-29 14:53:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-29 11:53:58"
["post_content"]=>
string(769) "A román gazdasági érdekek erőteljesebb képviseletére buzdította a nagyköveteket Liviu Dragnea a román diplomácia éves találkozóján. A képviselőház és a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke kijelentette: szeretné, ha e téren a román diplomaták példát vennének a Bukarestben akkreditált egyik-másik nagykövettől.
Teodor Meleşcanu külügyminiszter a román diplomácia előtt álló kihívásokról beszélt. Ezek közé sorolta Nagy-Románia létrejöttének százéves évfordulójának előkészítését, Románia pályázatát az ENSZ Biztonsági Tanácsában a nem állandó tagoknak fenntartott helyek egyikére, az OECD-tagság megpályázását, valamint a 2019-ben esedékes európai uniós soros elnökséget."
["post_title"]=>
string(52) "Dragnea virgoncabb gazdasági diplomáciát szeretne"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "dragnea-virgoncabb-gazdasagi-diplomaciat-szeretne"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-29 14:53:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-29 11:53:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=272456"
["menu_order"]=>
int(27611)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3493 (24) {
["ID"]=>
int(373461)
["post_author"]=>
string(3) "229"
["post_date"]=>
string(19) "2019-05-16 14:50:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-05-16 12:50:06"
["post_content"]=>
string(756) "
Idén is népszerűnek bizonyult a Csíkszereda központi parkjában tartott Csíki Majális.
Az Aktív Közélet Egyesület és partnereik szervezte rendezvénysorozat programját többek között kertészeti-, és kisállat-kiállítás, kézműves- és székelytermékek vására, közösségi főzés, gyerekprogramok, néptáncelőadások és koncertek is színesítették. Biró István összeállítása.
Az amerikai kormány írásban értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) a párizsi klímaegyezményből történő kilépési szándékáról. Az értesítésnek nincs jogi hatálya, mert az egyezmény lehetőséget ad ugyan arra, hogy egy ország 2020. november 4-ig teljesen kilépjen, ám formálisan erről 2019 előtt nem küldhet értesítést a világszervezetnek.
A washingtoni hivatalos értesítés az első írásbeli jelzés az ENSZ-nek az amerikai kormány azon szándékáról, hogy kilépteti az országot a 2015-ben a francia fővárosban csaknem 200 ország által aláírt nemzetközi egyezményből.
A pénteken a kora esti órákban kiadott külügyi közlemény azt is leszögezi: az Egyesült Államok innovációs és technológiai fejlesztések révén a továbbiakban is csökkenti az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását, együttműködik más országokkal, tisztább és hatékonyabb módon hasznosítja a fosszilis tüzelőanyagokat, és igénybe vesz tiszta és megújuló energiaforrásokat is.
Az amerikai külügyminisztérium ugyanakkor közleményben jelezte, hogy a kormányzat a jövőben is változatlanul részt vesz a klímaváltozásról folyó nemzetközi tárgyalásokon, beleértve a párizsi egyezmény végrehajtásáról szóló megbeszéléseket is.
A további egyeztetésekben és megbeszéléseken történő változatlan amerikai részvételről szóló külügyminisztériumi kommüniké hangsúlyozza: az amerikai kormány célja ?az Egyesült Államok érdekeinek védelme és annak biztosítása, hogy a kormányzat számára a jövőben valamennyi megoldás nyitva maradjon?.
Donald Trump elnök az idén júniusban jelentette be, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímamegállapodásból, igaz, hozzátette, hogy kormánya készen áll vagy tárgyalásokat kezdeni az újbóli belépésről, vagy teljesen új, az amerikai érdekeknek jobban megfelelő megállapodás kimunkálásában részt venni.
"
["post_title"]=>
string(63) "Trump írásban is kiléptetné az USA-t a klímaegyezményből"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(56) "trump-irasban-is-kileptetne-az-usa-t-a-klimaegyezmenybol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-05 13:20:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-05 10:20:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=266796"
["menu_order"]=>
int(27613)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3364 (24) {
["ID"]=>
int(375953)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-22 16:19:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-22 14:19:18"
["post_content"]=>
string(1080) "
Magyarul is feltüntetik ezentúl az erdélyi – és más határontúli magyar – települések nevét a magyarországi vasútállomásokon, jelentette be a Magyar Államvasutak. A vonatok tehát ezentúl például nemcsak Oradea és Brașov irányába, hanem Nagyvárad és Brassó irányába is fognak közlekedni.
A MÁV Vujity Tvrtko televíziós riporter kezdeményezésére lépett. A médiaszemélyiség egy múlt heti Facebook-bejegyzésében sérelmezte, hogy a kincses várost Cluj Napoca-ként tüntették fel az egyik budapesti vasútállomáson, pedig – mint mondta – odafért volna magyarul is, hogy Kolozsvár. Az újságíró felhívása célba ért. „Készülnek a külföldi járataink új iránytáblái, melyeken már magyarul is kiírjuk a határon túli magyar települések neveit” – írta közösségi oldalán a MÁV. Az új iránytáblákat szeptember elejétől alkalmazzák.