A biológiai óra mechanizmusainak a felfedezéséért járt az orvosi Nobel-díj. (tovább…)
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Lázár Levente korondi unitárius lelkész igehirdetését hallják.

Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) kiemelkedő jelentőségű ünnep mind a Kárpát-medencei és moldvai katolikus magyar közösségek, mind a román ortodox egyház számára. Bár a teológiai gyökerek közösek – Szűz Mária halála és mennybevétele –, a hozzá kapcsolódó rítusok, tilalmak és kulturális hangsúlyok izgalmas vallási-néprajzi képet mutatnak.
A mai műsorban erről a különleges napról, ünnepről lesz szó. Antal Imre A hársfa – A csíksomlyói kegyszobor születése című regénye a híres csíksomlyói Mária-kegyszobor keletkezésének kitalált, misztikus történetét meséli el. A szerzővel csíkszeredai tudósítónk,Biró István beszélgetett, majd a műsor végén Pataky Lehel Zsolt összeállítását hallják a tornyai Szűz Mária jelenésekről illetve csodatevőnek tartott kútról - tartsanak velünk!
Aranytömböket és aranyérméket találtak házfelújítás során egy építőipari cég munkásai, a ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró – adta hírül ma egy flamand műsorszolgáltató.
A munkálatokat végző építőipari cég alkalmazottainak bejelentését követően a nagy mennyiségű aranyat a helyi rendőrség lefoglalta és biztonságos helyre szállította. Az ügyészség nyomozást indított, ugyanis - mint Hanne Ollevier ügyész elmondta - nem tudni, honnan származik a kincs és ki a tulajdonosa. a vizsgálat végéig továbbra sem biztos, hogy a ház jelenlegi tulajdonosa, az CAW Oost-Vlaanderen nevű, hajléktalanokat segítő szociális szervezet lesz-e a nagyértékű arany birtokosa.
A szociális szervezet közölte, ha az ügyészség nem talált bűnügyre utaló nyomokat és az arany őket illeti, annak árából tevékenységük bővítését fogják finanszírozni Kelet-Flandria egész területén.
" ["post_title"]=> string(74) "Aranytömbökre bukkantak munkások egy házfelújítás során Belgiumban" ["post_excerpt"]=> string(119) "A ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró – adta hírül ma egy flamand műsorszolgáltató. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "aranytombokre-bukkantak-munkasok-egy-hazfelujitas-soran-belgiumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 14:00:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 11:00:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466715" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3349 (24) { ["ID"]=> int(466712) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-14 13:58:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:58:35" ["post_content"]=> string(833) "Kína ma értelmetlen és pazarló színjátéknak nevezte Tajvan éves Han Kuang hadgyakorlatát, amely Peking szerint a háborús félelmeket erősíti.
A kínai védelmi minisztérium a gyakorlat múlt heti kezdete óta most először kommentálta hivatalosan a tíznapos hadgyakorlatot. A tajvani fegyveres erők a múlt héten kezdték meg a gyakorlatot, amelynek során egyebek mellett olyan helyzetekre készülnek, amelyekben Kína katonai erővel próbálná elfoglalni a szigetet.
A gyakorlat része a tengeri blokád feltörésének gyakorlása, valamint első alkalommal a mobilinternet működésének lassítására vonatkozó forgatókönyvek tesztelése is.
" ["post_title"]=> string(61) "Kína pazarló színjátéknak nevezte Tajvan hadgyakorlatát" ["post_excerpt"]=> string(68) "A tajvani fegyveres erők a múlt héten kezdték meg a gyakorlatot." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "kina-pazarlo-szinjateknak-nevezte-tajvan-hadgyakorlatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 13:58:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:58:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466712" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3575 (24) { ["ID"]=> int(465054) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-16 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-16 04:00:00" ["post_content"]=> string(677) "Mai egyházi műsorunkban Lázár Levente korondi unitárius lelkész igehirdetését hallják.

A biológiai óra mechanizmusainak a felfedezéséért járt az orvosi Nobel-díj. (tovább…)
Continue ReadingAz erre vonatkozó 14 intézkedést a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője ismertette. Raed Arafat szerint ezek a segélyhívást indító fél tartózkodási helyének könnyebb és gyorsabb azonosítását lehetővé tevő technológiák bevezetését, a feltöltőkártyás hívószámok előfizetőinek azonosítását, illetve a hamis riasztások visszaszorítását célozzák.
(tovább…) Continue ReadingAz Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége 2016-ban angol nyelvű könyvgyűjteményt adományozott a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárnak, amely a Felnőtt kölcsönző részleg keretében, az American Shelf polcon érhető el. (tovább…)
Continue ReadingA választásokon elért gyenge eredmény következtében lemondott a Nemzeti Liberális Párt bukaresti szervezetének elnöke a kerületi vezetőkkel egyetemben.
(tovább…) Continue ReadingJövő héten ülésezik a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottsága. Szociáldemokrata források szerint a hétfő este 6 órakor kezdődő ülés fő…
Continue ReadingHáromnapos látogatásra érkezik holnap Orbán Viktor magyar miniszterelnök Erdélybe és a Partiumba. A magyar kormányfő Kolozsváron az Erdélyi Református Egyházkerület reformációs ünnepségsorozatán vesz részt, Nagyváradon pedig a Partiumi Keresztény Egyetem hétfői tanévnyitójának lesz a díszvendége. (tovább…)
Continue ReadingHárom héttel, június 24-re halasztotta az ítélethirdetést a Legfelsőbb Törvényszék Toni Greblă kormányfőtitkár ügyében.
(tovább…) Continue ReadingFelfoghatatlan dolgot vitt véghez az igazságügyi törvényeket módosító jogszabály-tervezetet negatívan véleményező Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – nyilatkozta Tudorel Toader igazságügyi miniszter arra hivatkozva, hogy a testület tömbösítve utasította el az igazságügyi törvények Alkotmánnyal való összeegyeztetését is. (tovább…)
Continue ReadingMegszavazza a parlamentben a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérést szorgalmazó tervezetet a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége is – jelentette be Eugen Tomac. A Népi Mozgalom Párt elnöke szerint erről egyeztetett a múlt héten Ludovic Orbannal.
(tovább…) Continue ReadingBizonyos fenntartásai vannak az Amerikai Egyesült Államoknak a román igazságügyi minisztérium által, az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítására tett javaslatai miatt – nyilatkozta az Egyesült Államok bukaresti nagykövete. Hans Klemm szerint félő, hogy Románia „visszafordulhat” a jogállamiság felé vezető úton. (tovább…)
Continue ReadingA legfrissebb mérőszámok szerint csökkenésnek indult a múlt hónapban a brit gyáripar teljesítménye, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését övező bizonytalanságok hatására.
(tovább…) Continue ReadingMa fejezi be az Igazságszolgáltatási Felügyelet a Legfőbb Ügyészségnél tett ellenőrzését. A jelentést november 10-én küldik el a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak – jelentette be az Igazságszolgáltatási Felügyelet. (tovább…)
Continue ReadingAz erre vonatkozó 14 intézkedést a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője ismertette. Raed Arafat szerint ezek a segélyhívást indító fél tartózkodási helyének könnyebb és gyorsabb azonosítását lehetővé tevő technológiák bevezetését, a feltöltőkártyás hívószámok előfizetőinek azonosítását, illetve a hamis riasztások visszaszorítását célozzák.
Arafat megjegyezte:, a mobiltelefon-szolgáltatóknak is szoftvermódosításokat kell végezniük ahhoz, hogy az adatközlés megvalósuljon, az ehhez szükséges műszaki követelményekről augusztus 30-án tájékoztatták a szolgáltatókat.
" ["post_title"]=> string(65) "Átszerveznék az 112-es egységes segélyhívószám rendszerét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "atszerveznek-az-112-es-egyseges-segelyhivoszam-rendszeret" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-07 11:23:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:23:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376391" ["menu_order"]=> int(26894) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(282156) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:22:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:22:17" ["post_content"]=> string(1014) "Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége 2016-ban angol nyelvű könyvgyűjteményt adományozott a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárnak, amely a Felnőtt kölcsönző részleg keretében, az American Shelf polcon érhető el.A nagykövetséggel való együttműködés újabb állomásaként ma délelőtt 11 órától a könyvtár Gábor Áron termében rendhagyó angolórát tartottak a sepsiszentgyörgyi középiskolásoknak.A kötetlen, fiatalokat érintő témákat taglaló, angolul zajló, kb. egy órás beszélgetést a nagykövetség képviseletében érkező, a civil társadalomnak szánt kulturális és oktatási programok lebonyolításával megbízott, amerikai és román katonatisztekből álló munkacsoport tartotta.A vendégek bemutatták a középiskolás diákoknak szóló Flex ösztöndíj- és cserediákprogramot, amelynek keretében középiskolás diákok tanulmányi ösztöndíjjal tölthetnek egy évet az Amerikai Egyesült Államokban" ["post_title"]=> string(28) "Amerika Sepsiszentgyörgyön" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "amerika-sepsiszentgyorgyon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:22:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:22:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282156" ["menu_order"]=> int(26895) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3563 (24) { ["ID"]=> int(373973) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-03 13:37:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:37:35" ["post_content"]=> string(555) "A választásokon elért gyenge eredmény következtében lemondott a Nemzeti Liberális Párt bukaresti szervezetének elnöke a kerületi vezetőkkel egyetemben.
Cristian Buşoi bejelentette, ettől függetlenül részt vesz a PNL bukaresti szervezetének munkájában. Rareş Bogdan bejelentette, ha elfogadják feltételeit, valószínűleg átveszi a PNL bukaresti szervezetének irányítását.
" ["post_title"]=> string(42) "Liberális vezetőségváltás Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "liberalis-vezetosegvaltas-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-03 13:37:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:37:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373973" ["menu_order"]=> int(26896) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(376389) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-07 11:22:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:22:43" ["post_content"]=> string(468) "Jövő héten ülésezik a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottsága. Szociáldemokrata források szerint a hétfő este 6 órakor kezdődő ülés fő témája a kormány helyzete lesz, amelynek tevékenysége ellehetetlenedett miután Klaus Johannis államfő elutasította a miniszterelnök által javasolt ügyvivő miniszterek kinevezését. Szó lesz ugyanakkor a Szenátus vezetéséről is.
" ["post_title"]=> string(60) "Hétfőn ülésezik a PSD Országos Végrehajtó Bizottsága" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "hetfon-ulesezik-a-psd-orszagos-vegrehajto-bizottsaga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-07 11:22:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:22:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376389" ["menu_order"]=> int(26898) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3564 (24) { ["ID"]=> int(282076) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-29 14:06:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-29 11:06:15" ["post_content"]=> string(1445) "Háromnapos látogatásra érkezik holnap Orbán Viktor magyar miniszterelnök Erdélybe és a Partiumba. A magyar kormányfő Kolozsváron az Erdélyi Református Egyházkerület reformációs ünnepségsorozatán vesz részt, Nagyváradon pedig a Partiumi Keresztény Egyetem hétfői tanévnyitójának lesz a díszvendége. A kolozsvári Farkas utcai református templomban holnap délelőtt 11 órakor ünnepi istentiszteletet tartanak a magyar kormányfő jelenlétében, majd felavatják Szász Domokos egykori erdélyi református püspök mellszobrát a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán, illetve a Bocskai tér 14. szám alatti épületben kialakított Erdélyi Református Múzeumot, majd a Protestáns Teológiai Intézet új sportpályáját. Vasárnap, október elsején ugyancsak Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében szentelik fel Szászfenesen az új református templomot, amelynek felépítését a magyar állam 160 millió forinttal támogatta. A jelenlegi tervek szerint hétfőn, október 2-án Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Teodor Mele?canu román külügyminiszter is találkozik egymással a Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. A Magyarország bukaresti nagykövetsége által szerkesztőségünkbe eljüttatot levél szerint a két politikus délelőtt 10 órakor tart megbeszélést, amelyet majd közös sajtótájékoztatő követ." ["post_title"]=> string(58) "Háromnapos látogatásra érkezik Erdélybe Orbán Viktor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "haromnapos-latogatasra-erkezik-erdelybe-orban-viktor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-29 14:06:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-29 11:06:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282076" ["menu_order"]=> int(26899) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(373971) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-03 13:37:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:37:00" ["post_content"]=> string(511) "Három héttel, június 24-re halasztotta az ítélethirdetést a Legfelsőbb Törvényszék Toni Greblă kormányfőtitkár ügyében.
Alapfokon a bíróság felmentette Toni Greblát befolyással való üzérkedés és a tisztséggel összeférhetetlen pénzügyi műveletek végrehajtása, bűnszövetkezet alakítása és hamis nyilatkozat vádja alól.
" ["post_title"]=> string(27) "Halasztás a Grebla ügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "halasztas-a-grebla-ugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-03 13:37:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:37:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373971" ["menu_order"]=> int(26900) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(282056) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-29 14:05:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-29 11:05:18" ["post_content"]=> string(531) "Felfoghatatlan dolgot vitt véghez az igazságügyi törvényeket módosító jogszabály-tervezetet negatívan véleményező Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács - nyilatkozta Tudorel Toader igazságügyi miniszter arra hivatkozva, hogy a testület tömbösítve utasította el az igazságügyi törvények Alkotmánnyal való összeegyeztetését is. A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő testület tegnap meghozott álláspontja azonban nem kötelező érvényű, csupán konzultatív." ["post_title"]=> string(48) "Toader: Felfoghatatlan dolgot vitt véghez a CSM" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "toader-felfoghatatlan-dolgot-vitt-veghez-a-csm" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-29 14:05:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-29 11:05:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282056" ["menu_order"]=> int(26901) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(376387) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-07 11:21:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:21:56" ["post_content"]=> string(716) "Megszavazza a parlamentben a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérést szorgalmazó tervezetet a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége is – jelentette be Eugen Tomac. A Népi Mozgalom Párt elnöke szerint erről egyeztetett a múlt héten Ludovic Orbannal.
A PNL-elnöke megígérte Tomacnak, hogy támogatja a kétfordulós polgármester-választás újbóli bevezetését előíró tervezetüket, továbbá a kezdeményezés mellett áll az USR és az ALDE is.
" ["post_title"]=> string(69) "Az ellenzék visszatérne a kétfordulós polgármester-választásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-ellenzek-visszaterne-a-ketfordulos-polgarmester-valasztasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-07 11:21:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:21:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376387" ["menu_order"]=> int(26902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(282036) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-29 14:04:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-29 11:04:19" ["post_content"]=> string(792) "Bizonyos fenntartásai vannak az Amerikai Egyesült Államoknak a román igazságügyi minisztérium által, az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítására tett javaslatai miatt - nyilatkozta az Egyesült Államok bukaresti nagykövete. Hans Klemm szerint félő, hogy Románia "visszafordulhat" a jogállamiság felé vezető úton. Az amerikai diplomata megemlítette, hogy 2004 óta Románia jelentős lépéseket tettek egy független igazságszolgáltatási rendszer kialakítására és egy erős korrupcióellenes ügyészség működtetésére. Még lenne tennivaló az oktatási rendszerben - mutatott rá a nagykövet, de elismerte: a 2004 óta elkezdett megvalósítások során Románia példaértékű ország lett a térségben." ["post_title"]=> string(87) "Aggódik az Amerikai Egyesült Államok az igazságügyi minisztérium javaslatai miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "aggodik-az-amerikai-egyesult-allamok-az-igazsagugyi-miniszterium-javaslatai-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-29 14:04:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-29 11:04:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282036" ["menu_order"]=> int(26903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(373969) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-03 13:36:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:36:33" ["post_content"]=> string(683) "A legfrissebb mérőszámok szerint csökkenésnek indult a múlt hónapban a brit gyáripar teljesítménye, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését övező bizonytalanságok hatására.
A felmérés szerint a brit gazdaság feldolgozószektorának beszerzésimenedzser-indexe májusban meredeken, az előző havi 53,1-ről 49,4-re zuhant. Ez 34 havi mélypont: legutóbb 2016 júliusában, a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni hónapban süllyedt a brit gyáripari BMI-mutató az 50-es határérték alá.
" ["post_title"]=> string(24) "Lejtőn a brit gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "lejton-a-brit-gazdasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-03 13:36:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:36:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373969" ["menu_order"]=> int(26904) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3610 (24) { ["ID"]=> int(282016) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-29 14:03:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-29 11:03:28" ["post_content"]=> string(781) "Ma fejezi be az Igazságszolgáltatási Felügyelet a Legfőbb Ügyészségnél tett ellenőrzését. A jelentést november 10-én küldik el a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak - jelentette be az Igazságszolgáltatási Felügyelet. Tudorel Toader igazságügyi miniszter még június közepén kérte az Igazságszolgáltatási Felügyeletet arra, hogy értékelje ki az Országos Korrupcióellenes Ügyészség és a Legfőbb Ügyészség vezetőségének tevékenységét, lévén, hogy erre már 10 éve nem került sor. Az Igazságszolgáltatási Felügyelet nyolc felügyelője pedig szeptember 4-én kezdte el az ellenőrzéseket a Legfőbb Ügyészségnél, amelynek a 2016-os évi és az idei év első félévi tevékenységét vizsgálta." ["post_title"]=> string(35) "Novemberben készül el a jelentés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "novemberben-keszul-el-a-jelentes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-29 14:03:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-29 11:03:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282016" ["menu_order"]=> int(26905) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3557 (24) { ["ID"]=> int(282186) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:25:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:25:16" ["post_content"]=> string(400) "A biológiai óra mechanizmusainak a felfedezéséért járt az orvosi Nobel-díj. A cirkadián ritmust szabályozó molekuláris mechanizmus felfedezéséért kapta idén az orvosi, fiziológiai Nobel díjat megosztva Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young - jelentette be hétfőn a stockholmi Károly Egyetem (Karolinska Institutet) titkára. Mindhárom kutató amerikai." ["post_title"]=> string(22) "Orvosi Nobel-díj 2017" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "orvosi-nobel-dij-2017" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:25:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:25:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282186" ["menu_order"]=> int(26893) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39531) ["max_num_pages"]=> int(3295) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "361416a49b5acffe6d77d292cdaf0509" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0bcb6a9b2f9d23e06626cff8144261a4" }