Sztrájkolt ma a Sanitas Szakszervezeti Szövetség

A hét folyamán több hasonló megmozdulást terveznek, és általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezték. Ma 11 és 13 óra között a munkaügyi minisztérium előtt sztrájkoltak a szakszervezeti tagok. Az érdekvédelem bukaresti vezetője, Viorel Huşanu szerint, szerdán az egészségügyi minisztérium, pénteken pedig a pénzügyminisztérium székhelye előtt állnak sztrájkőrséget. (tovább…)

Continue Reading

Bírálja az Elnöki Hivatal az oktatási minisztérium rendeletét

Közleményben bírálta az Államelnöki Hivatal azt a miniszteri rendeletet, miszerint jövő évtől csak azok a tanulók vehetnek részt a középiskolai helyekért zajló versenyben, akiknek a felvételi jegye legalább 5-ös, a többiek szakiskolába jelentkezhetnek. A közlemény szerint a szociáldemokrata kormány folytatja az ártalmas kísérleteket a tanügyben. Az Államelnöki Hivatal úgy véli, a rendelet szegregál, nincs tekintettel a tanulók egyéniségére.

(tovább…) Continue Reading

Ellenőrzések a tanintézményekben

Nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel a romániai iskolák többsége – tájékoztatott a román közszolgálati rádió a katasztrófavédelmi felügyelőség tanintézményekben végzett ellenőrzéseire hivatkozva. Eszerint a több mint 26 ezer tanintézmény közül csupán 3.300 rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel. A felügyelők néhány épületnél más rendellenességeket is találtak, amelyek nyomán több mint 2 millió lejjel büntettek és figyelmeztetéseket állítottak ki.

(tovább…) Continue Reading

Bartis Attila Bukarestben

Bartis Attila íróval találkozhatnak ma este hét órakor Bukarestben a Verona Kávéházban, azaz Cărture?ti könyvesboltban. A rendezvény a Balassi Intézet által társszervezett Európai Irodalom Hónapja keretében történik, a ma esti találkozó házigazdája: Bogdan-Alexandru Stănescu, a  Biblioteca Polirom  nevű sorozat koordinátora. Bartis Attila  A vége című regényéből, melyet Marius Tabacu fordított le, és nemrégiben jelent meg az említett sorozatban a Polirom Kiadónál Filip Florian író olvas fel. A rendezvény meghívottja Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója is. A könyv  egyébként elektronikus változatban letölthető. (tovább…)

Continue Reading

Megvannak az újranyomtatott tankönyvek

Eljutottak a tanintézetekhez az 1-4. és 8-12. osztályos újranyomtatott tankönyvek, így a tanulók az első iskolanapon átvehetik ezeket – tájékoztatott a tanügy-minisztérium. A közlemény értelmében azokra a tankönyvekre, amelyekre idén írták ki a közbeszerzést, aláírták a keretmegállapodást és elektronikus formátumban elérhetők a manuale.edu.ro platformon, így bárki megnézheti őket.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3539 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(466703) [1]=> int(465054) [2]=> int(466718) [3]=> int(466715) [4]=> int(466712) } ["paged"]=> int(2143) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465054) [1]=> int(466703) [2]=> int(466712) [3]=> int(466715) [4]=> int(466718) } ["paged"]=> int(2143) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3536 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3538 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465054,466703,466712,466715,466718) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 25704, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3542 (24) { ["ID"]=> int(282396) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:51:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:51:33" ["post_content"]=> string(1087) "A hét folyamán több hasonló megmozdulást terveznek, és általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezték. Ma 11 és 13 óra között a munkaügyi minisztérium előtt sztrájkoltak a szakszervezeti tagok. Az érdekvédelem bukaresti vezetője, Viorel Huşanu szerint, szerdán az egészségügyi minisztérium, pénteken pedig a pénzügyminisztérium székhelye előtt állnak sztrájkőrséget.  Tiltakozó megmozdulásaik sorozata október 19-én folytatódik egy bukaresti nagygyűléssel és felvonulással, ezt követően pedig a Sanitas Országos Tanácsa eldönti, hogy mely dátumtól kezdenek általános sztrájkba. A szakszervezet többek között azt követeli, hogy az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozó minden alkalmazott - beleértve a műszaki és az adminisztratív személyzetet is - részesüljön a különleges munkakörülményekért járó pótlékban, hogy 2018. március 1-jétől kapják meg a beígért teljes béremelést, illetve hogy egész év folyamán részesüljenek az élelmiszerjegyekből." ["post_title"]=> string(51) "Sztrájkolt ma a Sanitas Szakszervezeti Szövetség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "sztrajkolt-ma-a-sanitas-szakszervezeti-szovetseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:51:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:51:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282396" ["menu_order"]=> int(26881) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3541 (24) { ["ID"]=> int(376397) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-07 11:28:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:28:14" ["post_content"]=> string(1738) "

Közleményben bírálta az Államelnöki Hivatal azt a miniszteri rendeletet, miszerint jövő évtől csak azok a tanulók vehetnek részt a középiskolai helyekért zajló versenyben, akiknek a felvételi jegye legalább 5-ös, a többiek szakiskolába jelentkezhetnek. A közlemény szerint a szociáldemokrata kormány folytatja az ártalmas kísérleteket a tanügyben. Az Államelnöki Hivatal úgy véli, a rendelet szegregál, nincs tekintettel a tanulók egyéniségére.

A közlemény szerint az intézkedés rákényszeríti a tanulókat, hogy olyan irányt válasszanak, "amelynek lehet, hogy semmi köze nincs ahhoz, amihez értenek, vagy amit szeretnének", így a rendelet az iskolaelhagyás fokozódását vonja majd maga után. A Hivatalos Közlönyben tegnap megjelent rendelet értelmében a 2020-2021-es tanévben csak azok a nyolcadik osztályt végzett diákok tanulhatnak tovább líceumi osztályban, akik részt vettek a képességfelmérő vizsgán, és a felvételi jegyük legalább 5-ös.

Az oktatási minisztérium közleményben reagált az Államelnöki Hivatal bírálatára. A minisztérium illetékesei leszögezik: az 5-ösnél kisebb felvételijegyet elért tanulókat a szakiskolai helyekre irányító miniszteri rendelet lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy kitanuljanak egy szakmát, és nem fosztja meg őket attól a lehetőségtől, hogy később - készségeik alakulásának függvényében - az elméleti oktatásban is részt vegyenek és érettségi diplomát szerezzenek.

" ["post_title"]=> string(67) "Bírálja az Elnöki Hivatal az oktatási minisztérium rendeletét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "biralja-az-elnoki-hivatal-az-oktatasi-miniszterium-rendeletet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-07 11:28:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:28:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376397" ["menu_order"]=> int(26882) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3540 (24) { ["ID"]=> int(282346) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:49:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:49:50" ["post_content"]=> string(758) "Október elsejétől többet fizetünk a villanyáramért és az üzemanyagért.A villamos energia lakossági ára 3 banival drágult, azaz 100 kilowatt fogyasztása esetén 3 lej 45 banival lesz nagyobb a villanyszámla. Ugyancsak tegnaptól 16 banival drágult az üzemanyag litere, és ezzel a benzin illetve a gázolaj ára is meghaladja a literenkénti 5 lejt. Ha az Energiaárszabályozó Hatóság jóvá hagyja, ezen a héten 6%-kal drágulhat a földgáz fogyasztói ára, bár pénteken a kormány a gázár-emelkedés elhalasztását jelentette be. A hazai élelmiszeripari szak-szervezetek szövetségének elnöke, Drago? Frumosu közölte: a mostani üzemanyag drágítás az élelmiszerárak 5-6%-os növekedését vonja maga után." ["post_title"]=> string(46) "Drágult az elektromos áram és az üzemanyag" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "dragult-az-elektromos-aram-es-az-uzemanyag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:49:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:49:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282346" ["menu_order"]=> int(26883) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(373979) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-03 13:40:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:40:37" ["post_content"]=> string(539) "

A Richter skálán mért 3,2 fokozatú földrengést történt délelőtt fél tizenegy után öt perccel Vrancea térségében.

A kéregmozgás epicentruma 134 kilométer mélységben volt. Idén a legerősebb romániai földrengés január 9-én volt és erőssége 4,4 fok volt a Richter skálán. A tavalyi legerősebb kéregmozgás október 28-án 5,8 fokos volt Buzau megyében.

" ["post_title"]=> string(27) "Rengett a föld Vranceában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "rengett-a-fold-vranceaban-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-03 13:40:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:40:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373979" ["menu_order"]=> int(26884) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3474 (24) { ["ID"]=> int(282316) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:47:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:47:32" ["post_content"]=> string(668) "A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 2017. szeptember 29. ? október 1. között Bihar megyében, Székelyhídon tartotta őszi szakmai találkozóját és közgyűlését, amelynek keretében kiosztották az egyesület szakmai díjait is. Az idei közgyűlés témája egyébként a korszerű újságírás volt. Az írott sajtó kategóriában díjat kapott Kerekes Edit, a kolozsvári Szabadság napilap munkatársa,  az audiovizuális sajtónak járó díjat Kurta Kinga műsorvezető és ifj. Kacsó Tibor hangmérnök, a marosvásárhelyi rádió munkatársai vehették át, a Pro Amicitia díj idén Lucian Măndru?a újságíróhoz került." ["post_title"]=> string(17) "MÚRE-díjak 2017" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(15) "mure-dijak-2017" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:48:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:48:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282316" ["menu_order"]=> int(26885) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3475 (24) { ["ID"]=> int(376395) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-07 11:26:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:26:12" ["post_content"]=> string(909) "

Nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel a romániai iskolák többsége – tájékoztatott a román közszolgálati rádió a katasztrófavédelmi felügyelőség tanintézményekben végzett ellenőrzéseire hivatkozva. Eszerint a több mint 26 ezer tanintézmény közül csupán 3.300 rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel. A felügyelők néhány épületnél más rendellenességeket is találtak, amelyek nyomán több mint 2 millió lejjel büntettek és figyelmeztetéseket állítottak ki.

Közben országszerte kampány indul a tanulók biztonsága érdekében. Ez az elkövetkező két hétben, szeptember 9-e és 20-a között zajlik. A 6 évvel ezelőtt Maros megyében indult kezdeményezés idéntől terjeszkedett országos szintűre.

" ["post_title"]=> string(36) "Ellenőrzések a tanintézményekben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "ellenorzesek-a-tanintezmenyekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-07 11:26:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:26:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376395" ["menu_order"]=> int(26886) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3476 (24) { ["ID"]=> int(282286) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:45:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:45:39" ["post_content"]=> string(2005) "Bartis Attila íróval találkozhatnak ma este hét órakor Bukarestben a Verona Kávéházban, azaz Cărture?ti könyvesboltban. A rendezvény a Balassi Intézet által társszervezett Európai Irodalom Hónapja keretében történik, a ma esti találkozó házigazdája: Bogdan-Alexandru Stănescu, a  Biblioteca Polirom  nevű sorozat koordinátora. Bartis Attila  A vége című regényéből, melyet Marius Tabacu fordított le, és nemrégiben jelent meg az említett sorozatban a Polirom Kiadónál Filip Florian író olvas fel. A rendezvény meghívottja Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója is. A könyv  egyébként elektronikus változatban letölthető.Az Európai Irodalom Hónapját az EUNIC Románia szervezi. Az EUNIC, azaz  az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézetei, 2008-ban jött létre és jelenleg 15 tagból áll, amelyből 14 EU-s tagország és egy megfigyelő tag, Törökország, a tagja. Az EUNIC küldetése az európai értékek és a kulturális sokszínűség előmozdítása Európán belül és kívül, az európai kulturális intézetek együttműködésének segítségével. Az EUNIC célja, hogy erősítse a kultúra szerepét, a kulturális párbeszédet, valamint a fenntartható kulturális együttműködést Európában, és az egész világon.Az októberi eseménysorozat Bukarestben, Iasi-ban és online környezetben zajlik, a tevékenységek sorozata magában foglal filmes adaptációkat, díjnyertes európai írókról szóló workshopot diákok számára, egy urban poetry estet, könyvcseréket, irodalmi szalonokat, fordító workshopokat, könyvbemutatókat, és nyilvános felolvasásokat a szerzők jelenlétében.Lehetőség nyílik az Országos Kutatási és Kulturális Intézet által a román olvasási szokásokról készített kérdőívek kitöltésére és benyújtására, amely a novemberi Gaudeamus Könyvvásáron szervezett vitacsoport vitaalapját képezi majd." ["post_title"]=> string(25) "Bartis Attila Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "bartis-attila-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:45:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:45:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282286" ["menu_order"]=> int(26887) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3477 (24) { ["ID"]=> int(373977) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-03 13:39:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:39:00" ["post_content"]=> string(699) "

Az Idegenforgalmi Munkáltatók Szövetsége felrója az Országos Útkarbantartó hatóságnak, hogy túl lassan folyik az A2-es autópálya javítása és ezt pont a nyári idény beindulására időzítették, ami megnehezíti a turisták eljutását a tengerpartra.

Az érdekképviselet szerint a munkálatokkal a turisták életét sodorják veszélybe. A szállodatulajdonosok meghatározatlan időre szóló adósztrájkkal fenyegetnek, amennyiben a tengerpartra vezető autópálya javítási munkálatait nem fejezik be június 15-ig.

" ["post_title"]=> string(32) "Útjavítás miatt bosszankodnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "utjavitas-miatt-bosszankodnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-03 13:39:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:39:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373977" ["menu_order"]=> int(26888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3478 (24) { ["ID"]=> int(282226) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:32:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:32:48" ["post_content"]=> string(1085) "  Szijjártó Péter magyar külügyminiszter  Teodor Mele?canu külügyminiszterrel találkozott ma Kolozsváron.  Ahogy ezt még a találkozó előtt mindkét tárcavezető leszögezte: konfliktusok helyett közös sikertörténeteket akarnak.Románia is jelen lesz a Visegrádi négyek jövő heti budapesti találkozóján ? jelentette be Teodor Mele?canu román külügyminiszter és Szijjártó Péter magyar külügyi és külgazdasági miniszter Kolozsváron. A két ország diplomáciai vezetői a Babes-Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok Karának tanévnyitóján vettek részt, illetve munkamegbeszélést folytattak hétfőn. A találkozó fő témái a gazdasági együttműködési lehetőségek, a regionális kapcsolatok és az ukrajnai oktatási törvény voltak ? számolt be Teodor Mele?canu, aki jövő héten Budapestre látogat. Kiemelte, az év eleje óta gyakoriakká váltak a román-magyar külügyminiszteri találkozók, a mostani megbeszélést pedig nagyon barátságosnak, nyitottnak és őszintének nevezte." ["post_title"]=> string(74) "Román-magyar külügyi találkozó és egyetemi tanévnyitó Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "roman-magyar-kulugyi-talalkozo-es-egyetemi-tanevnyito-kolozsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:36:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:36:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282226" ["menu_order"]=> int(26889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3479 (24) { ["ID"]=> int(376393) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-07 11:24:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:24:35" ["post_content"]=> string(784) "

Eljutottak a tanintézetekhez az 1-4. és 8-12. osztályos újranyomtatott tankönyvek, így a tanulók az első iskolanapon átvehetik ezeket - tájékoztatott a tanügy-minisztérium. A közlemény értelmében azokra a tankönyvekre, amelyekre idén írták ki a közbeszerzést, aláírták a keretmegállapodást és elektronikus formátumban elérhetők a manuale.edu.ro platformon, így bárki megnézheti őket.

A tanintézeteknek szeptember 12-éig kell leadniuk a rendelést ezekre, és október 1-jéig jutnak majd el a tankönyvek a diákokhoz. Hétfőtől mintegy 2 millió 900 ezer tanuló kezdi meg az új tanévet.

" ["post_title"]=> string(40) "Megvannak az újranyomtatott tankönyvek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "megvannak-az-ujranyomtatott-tankonyvek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-07 11:24:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-07 09:24:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376393" ["menu_order"]=> int(26890) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3480 (24) { ["ID"]=> int(282206) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:27:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:27:11" ["post_content"]=> string(1996) "A katalán nép a vasárnap rendezett népszavazáson jogot szerzett egy független állam létrehozására - jelentette ki Carles Puigdemont katalán elnök Barcelonában.?A reménynek és a szenvedésnek ezen a napján Katalónia polgárai megszerezték a jogot az önálló államiságra köztársaság formájában? ? hangoztatta Puigdemont televízióban közvetített beszédében. A katalánoknak joguk van arra, hogy szabad, békés és demokratikus államuk legyen ? mondta.?Kormányom az elkövetkező napokban megküldi a mai voksolás eredményét a katalán parlamentnek, amely népünk szuverenitásának letéteményese, hogy a referendumra vonatkozó törvénnyel összhangban cselekedjen? ? tette hozzá. A Puigdemont által idézett katalán jogszabály értelmében ha a többség az önrendelkezést támogatja a népszavazáson, akkor a katalán regionális törvényhozás egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget.A Reuters brit hírügynökség szerint az előzetes adatok arra utalnak, hogy a voksolók túlnyomó többsége az önrendelkezést támogatta a spanyol kormány által illegálisnak tartott, a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazáson. Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján Madridban kijelentette: nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában.Az erőszakba torkolló vasárnapi referendumon a katalán kormány legfrissebb adatai szerint 844 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolás lehetőségéért folytatott küzdelemben, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium ugyanakkor közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült.Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon ? jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában." ["post_title"]=> string(34) "Független állam lesz Katalónia?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "fuggetlen-allam-lesz-katalonia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:27:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:27:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282206" ["menu_order"]=> int(26891) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(373975) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-03 13:38:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:38:17" ["post_content"]=> string(894) "

Turisták számának növekedése megerősíti a kormány intézkedéseit az idegenforgalom fellendítésére.

Áprilisban 9,3 százalékkal több vendég érkezett Romániába és 1,3 százalékkal kevesebb román állampolgár utazott külföldre üdülni, mint tavaly ilyenkor – derül ki a Turisztikai Minisztérium közleményéből. Bogdan Trif tárcavezető szerint a legnagyobb emelkedést, majdnem 10 százalékot a vendégéjszakáknál tapasztalták. Az idegenfogalmi fogadóegységekbe érkező turisták 77 százaléka romániai volt, utána az európai vendégek következnek 73,4 százalékkal. A turisztikai egységekben eltöltött idő átlagosan két nap volt – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból.

" ["post_title"]=> string(23) "Lendületben a turizmus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "lenduletben-a-turizmus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-03 13:38:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-03 11:38:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373975" ["menu_order"]=> int(26892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3542 (24) { ["ID"]=> int(282396) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-02 14:51:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:51:33" ["post_content"]=> string(1087) "A hét folyamán több hasonló megmozdulást terveznek, és általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezték. Ma 11 és 13 óra között a munkaügyi minisztérium előtt sztrájkoltak a szakszervezeti tagok. Az érdekvédelem bukaresti vezetője, Viorel Huşanu szerint, szerdán az egészségügyi minisztérium, pénteken pedig a pénzügyminisztérium székhelye előtt állnak sztrájkőrséget.  Tiltakozó megmozdulásaik sorozata október 19-én folytatódik egy bukaresti nagygyűléssel és felvonulással, ezt követően pedig a Sanitas Országos Tanácsa eldönti, hogy mely dátumtól kezdenek általános sztrájkba. A szakszervezet többek között azt követeli, hogy az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozó minden alkalmazott - beleértve a műszaki és az adminisztratív személyzetet is - részesüljön a különleges munkakörülményekért járó pótlékban, hogy 2018. március 1-jétől kapják meg a beígért teljes béremelést, illetve hogy egész év folyamán részesüljenek az élelmiszerjegyekből." ["post_title"]=> string(51) "Sztrájkolt ma a Sanitas Szakszervezeti Szövetség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "sztrajkolt-ma-a-sanitas-szakszervezeti-szovetseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-02 14:51:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-02 11:51:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=282396" ["menu_order"]=> int(26881) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39531) ["max_num_pages"]=> int(3295) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c5f5a9fe9f91280a22b51429ee2e5e54" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f980318e79269fc23e7fee48f6fced19" }