Közép-európai idő szerint éjféltől, helyi idő szerint pénteken 11 órától megszűnt az Egyesült Királyság európai uniós tagsága.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.

Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
" ["post_title"]=> string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(469835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:42" ["post_content"]=> string(512) "Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
" ["post_title"]=> string(63) "Az Egyesült Királyságban 38,6 %-kal több autót gyártottak" ["post_excerpt"]=> string(77) "A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-egyesult-kiralysagban-386-kal-tobb-autot-gyartottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469835" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3477 (24) { ["ID"]=> int(469683) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-01 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-01 05:00:00" ["post_content"]=> string(714) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Közép-európai idő szerint éjféltől, helyi idő szerint pénteken 11 órától megszűnt az Egyesült Királyság európai uniós tagsága.
(tovább…) Continue ReadingA csütörtökön ratifikált kilépési megállapodás értelmében az Egyesült Királyság az év végéig érvényes átmeneti időszakban alkalmazni fogja az uniós jogot, noha nem rendelkezik képviselettel az uniós intézményekben. Más szóval 2021. január elsejéig az uniós polgárok a korábbi feltételek mellett utazhatnak, élhetnek és dolgozhatnak Nagy-Britanniában.
(tovább…) Continue ReadingMivel az Egyesült Királyság tagságának megszűnésével unión kívüli országgá vált, Brüsszel diplomáciai külképviseletet nyitott Londonban, amely szombattól teljes körűen dolgozik a felek közötti zökkenőmentes együttműködés biztosítása érdekében – jelentette ki az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
(tovább…) Continue ReadingA Brexittel 73 képviselő távozik az Európai Parlamentből, és 27 új képviselő csatlakozik az uniós törvényhozáshoz, 46 mandátumot fenntartanak a jövőben várhatóan csatlakozó országok EP-képviselőinek. Így a jelenleg 751 fős képviselőtestület 705 fősre zsugorodik.
(tovább…) Continue ReadingAz emberiesség, a józan ész, és mindenekelőtt a keresztény szeretet és türelem elvét ajánlotta a ditrói közösségnek és a hasonló helyzetben levő más közösségeknek Jakubinyi György érsek. A gyulafehérvári főegyházmegye vezetőjének közleményét a Romkat.ro portál közölte. Az állásfoglalást az tette indokolttá, hogy a ditrói pékségen alkalmazott két Srí Lanka-i vendégmunkás ellen lázadozó helybéliek szószólója a helyi római katolikus segédlelkész, Bíró Károly volt.
(tovább…) Continue ReadingNem lesznek tanúk a Donald Trump elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) felső házi tárgyalásán. Az amerikai szenátus 51:49 arányban leszavazta péntek este a demokraták azon javaslatát, hogy tanúkat hívjanak és újabb 28 ezer dokumentumot kérjenek be a tárgyalásra. Két republikánus szenátor – Susan Collins és Mitt Romney, Maine illetve Utah állam politikusa – a demokratákkal együtt szavazott.
(tovább…) Continue ReadingA tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma 259-re nőtt, míg csaknem 12 ezerre növekedett a fertőzötteké szombatra virradóra Kínában – közölte a CCTV kínai állami televízió a Nemzeti Egészségügyi Bizottság adataira hivatkozva.
(tovább…) Continue ReadingA miniszterelnök cáfolja, hogy a kormány az egészségügyi rendszer privatizálását vagy a részben térítéses ellátás bevezetését tervezné. Ludovic Orban hangsúlyozta: a héten közvitára bocsátott törvénytervezet csupán lehetőséget nyújt az állampolgároknak, hogy kiválasszák, melyik kórházban akarnak orvosi ellátást kapni.
(tovább…) Continue ReadingBár Románia tett bizonyos előrelépéseket az elszegényedési kockázat csökkentésére a dolgozók esetében, mégis első helyen áll az Európai Unióban ezen a téren, derül ki az Eurostat legfrissebb, 2018-as adatokat feldolgozó statisztikájából.
(tovább…) Continue ReadingA mai műsorban az elmúlt 30 év román filmművészetéről hallanak, annak apropóján, hogy 30 év telt el a rendszerváltás óta,…
Continue ReadingA műsor témái: Február 19-én parlamenti választások lesznek Szlovákiában. A burgenlandi regionális választásokon abszolút többséget szereztek a szociáldemokraták. A Brexit…
Continue ReadingÚjraindítja a kormány az eljárást, amelynek nyomán felvehetik Verespatakot az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) védett kulturális örökségeinek listájára – jelentette be ma a kulturális miniszter.
(tovább…) Continue ReadingKözép-európai idő szerint éjféltől, helyi idő szerint pénteken 11 órától megszűnt az Egyesült Királyság európai uniós tagsága.
A britek egy része szomorúan, mások tomboló ünnepléssel várták az éjfélt. A kilépés támogatói és a Brexit ellenzői a londoni parlament előtt, Winston Churchill impozáns szobrával szemben gyűltek össze egy utolsó, jelképes összecsapásra – köztük a legradikálisabb brit EU-ellenes erő, a Nigel Farage vezette Brexit Párt több ezer híve.
A skót nagyvárosokban ugyanakkor gyertyás virrasztást tartottak a Brexit éjszakáján EU-párti demonstrálók, emlékeztetve arra, hogy a brit EU-tagságról 2016. június 23-án rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, viszont a skótok 62 százaléka a bennmaradásra voksolt.
Skóciai és észak-írországi EU-párti politikusok a Brexit utáni első nyilatkozataikban felvetették hazájuk elszakadásnak és újbóli EU-csatlakozásának lehetőségét. Skócia kormánya bejelentette, hogy az edinburghi parlament előtt továbbra is kifüggesztve tartják az Európai Unió zászlaját.
" ["post_title"]=> string(53) "Mától Nagy-Britannia nem tagja az Európai Uniónak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "matol-nagy-britannia-nem-tagja-az-europai-unionak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380328" ["menu_order"]=> int(27164) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3479 (24) { ["ID"]=> int(380324) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:31:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:31:00" ["post_content"]=> string(1711) "A csütörtökön ratifikált kilépési megállapodás értelmében az Egyesült Királyság az év végéig érvényes átmeneti időszakban alkalmazni fogja az uniós jogot, noha nem rendelkezik képviselettel az uniós intézményekben. Más szóval 2021. január elsejéig az uniós polgárok a korábbi feltételek mellett utazhatnak, élhetnek és dolgozhatnak Nagy-Britanniában.
A letelepedett státusszal rendelkezőket a kilépés után is megilleti az a jog, hogy munkaviszonyt létesítsenek vagy önálló vállalkozóként gazdasági tevékenységet folytassanak az Egyesült Királyság területén. Megőrzik az uniós jogon alapuló munkavállalói jogaikat is.
Letelepedési engedélyért az folyamodhat, aki az átmeneti időszakot megelőzően öt egymást követő esztendőben évente legalább hat hónapot az Egyesült Királyságban töltött. Aki ezt a feltételt nem teljesíti, az „előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező” jogállást kaphat, majd ötévi egyesült királyságbeli tartózkodás után folyamodhat végleges letelepedett státuszért.
Aki akár csak egy nappal is 2020. december 31. előtt az Egyesült Királyságba költözik, ugyanúgy joga lesz ott élni és dolgozni, mint annak, aki 4, 5 vagy tíz éve telepedett ki. A státuszkérelem benyújtásának határideje az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok számára 2021. június 30. Az eljárás online zajlik, és díjmentes.
" ["post_title"]=> string(58) "Érvényben marad az uniós polgárok szabad közlekedése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "ervenyben-marad-az-unios-polgarok-szabad-kozlekedese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:31:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:31:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380324" ["menu_order"]=> int(27165) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(380326) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:31:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:31:00" ["post_content"]=> string(1048) "Mivel az Egyesült Királyság tagságának megszűnésével unión kívüli országgá vált, Brüsszel diplomáciai külképviseletet nyitott Londonban, amely szombattól teljes körűen dolgozik a felek közötti zökkenőmentes együttműködés biztosítása érdekében – jelentette ki az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Josep Borrell az Európai Unió nevében tett nyilatkozatában közölte, hogy a külképviselet vezetésével az EU korábbi ENSZ-nagykövetét, Joao Vale de Almeida portugál diplomatát bízta meg.
A főképviselő kiemelte, hogy a londoni EU-kirendeltség a hagyományos nagykövetségi feladatok mellett kulcsszerepet fog játszani a brit kilépési megállapodás végrehajtásának ellenőrzésében, különös figyelemmel az uniós polgárok jogainak biztosítására.
" ["post_title"]=> string(78) "Fennállása óta először csökkent az Európai Unió tagországainak száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "fennallasa-ota-eloszor-csokkent-az-europai-unio-tagorszagainak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:32:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:32:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380326" ["menu_order"]=> int(27166) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3815 (24) { ["ID"]=> int(380322) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:30:00" ["post_content"]=> string(1712) "A Brexittel 73 képviselő távozik az Európai Parlamentből, és 27 új képviselő csatlakozik az uniós törvényhozáshoz, 46 mandátumot fenntartanak a jövőben várhatóan csatlakozó országok EP-képviselőinek. Így a jelenleg 751 fős képviselőtestület 705 fősre zsugorodik.
A legtöbb új EP-képviselőt – egyenként ötöt – Franciaország és Spanyolország delegálja. Hollandia és Olaszország 3, Írország 2, Ausztria, Dánia, Észtország, Finnország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Svédország és Szlovákia további egy-egy új képviselőt küld az EP-be.
A tavaly májusban lebonyolított európai parlamenti választások eredménye és a központi választási iroda döntése értelmében a Romániának járó 33-ik mandátum a Szociáldemokrata Párté lesz, és Victor Negrescu volt Európa-ügyi miniszter fogja betölteni.
A két legnagyobb frakció, az Európai Néppárt (EPP – 187 fő) és az Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D – 148 fő) között 39 fősre bővül a jelenleg 28 fős különbség, a 67 fősre zsugorodó Zöldeket pedig megelőzi a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia frakció, amelynek a brit képviselők távozása és az újak csatlakozása után 76 tagja lesz. A harmadik helyét megtartó, Emmanuel Marton által gründolt Renew Europe is gyengül, várhatóan 97 fős lesz a mostani 108 helyett az Euronews becslése szerint.
" ["post_title"]=> string(92) "Átalakulnak az erőviszonyok az Európai Parlamentben a képviselőhelyek újraosztásával" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "atalakulnak-az-eroviszonyok-az-europai-parlamentben-a-kepviselohelyek-ujraosztasaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:31:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:31:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380322" ["menu_order"]=> int(27167) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(380320) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:29:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:29:00" ["post_content"]=> string(1547) "Az emberiesség, a józan ész, és mindenekelőtt a keresztény szeretet és türelem elvét ajánlotta a ditrói közösségnek és a hasonló helyzetben levő más közösségeknek Jakubinyi György érsek. A gyulafehérvári főegyházmegye vezetőjének közleményét a Romkat.ro portál közölte. Az állásfoglalást az tette indokolttá, hogy a ditrói pékségen alkalmazott két Srí Lanka-i vendégmunkás ellen lázadozó helybéliek szószólója a helyi római katolikus segédlelkész, Bíró Károly volt.
Jakubinyi György sajnálatosnak tartotta, hogy a pap olyan konfliktusba keveredett, amely meghaladja kompetenciáit, és olyan álláspontot képviselt, amely nem egyezik az egyház álláspontjával.
Az érsek Ferenc pápának a béke világnapja alkalmából mondott beszédéből idézte, hogy "a félelemből gyakran erednek konfliktusok, ezért fontos, hogy legyőzzük emberi félelmünket". Egyúttal idézett a katolikus egyház katekizmusából, miszerint biztosítani kell mindenki számára a munka lehetőségét minden igazságtalan megkülönböztetés nélkül: őslakosoknak és bevándorlóknak egyaránt. "Amint ennek a jognak az elismerését és betartását saját híveink számára elvárjuk, úgy mi is tiszteletben tartjuk minden más esetben is" – hangsúlyozta a gyulafehérvári érsek.
" ["post_title"]=> string(64) "Elhatárolódik a ditrói káplántól a gyulafehérvári érsek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "elhatarolodik-a-ditroi-kaplantol-a-gyulafehervari-ersek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:30:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:30:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380320" ["menu_order"]=> int(27168) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(380316) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:20:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:20:00" ["post_content"]=> string(1599) "Nem lesznek tanúk a Donald Trump elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) felső házi tárgyalásán. Az amerikai szenátus 51:49 arányban leszavazta péntek este a demokraták azon javaslatát, hogy tanúkat hívjanak és újabb 28 ezer dokumentumot kérjenek be a tárgyalásra. Két republikánus szenátor – Susan Collins és Mitt Romney, Maine illetve Utah állam politikusa – a demokratákkal együtt szavazott.
A voksolás utáni szünetben a kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője, Chuck Schumer "nagy tragédiának" nevezte a döntést. Mint fogalmazott: "tanúk nélkül, dokumentumok nélkül egy impeachment-tárgyalás galádság".
Sajtóértesülések szerint már szerdán szavazhat a szenátus, amely várhatóan felmenti majd az elnököt. Kezdettől fogva világos volt, hogy a republikánusok gyorsan pontot akarnak tenni a per végére, dokumentumok és tanúk nélkül. Mindenekelőtt az elnök korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójának a beidézését igyekeztek elkerülni. John Bolton megjelenés előtt álló könyvében – a New York Times szerint – azt írja: közvetlen utasítást kapott Donald Trumptól, hogy tartsa vissza az Ukrajnának beígért katonai támogatást, és ezzel próbáljon kicsikarni Kijevtől a demokrata elnökjelöltet, Joe Bident kompromittáló információkat.
" ["post_title"]=> string(34) "Már szerdán felmenthetik Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "mar-szerdan-felmenthetik-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:20:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:20:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380316" ["menu_order"]=> int(27169) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(380318) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:20:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:20:00" ["post_content"]=> string(1312) "A tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma 259-re nőtt, míg csaknem 12 ezerre növekedett a fertőzötteké szombatra virradóra Kínában – közölte a CCTV kínai állami televízió a Nemzeti Egészségügyi Bizottság adataira hivatkozva.
A Nemzeti Egészségügyi Bizottság egy nappal korábban még 2102-vel kevesebb fertőzöttről és 46-tal kevesebb elhunytról számolt be. Az újabb haláleseteket egyetlen kivétellel a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományból jelentették. A tartományi székhelyen Vuhanban eddig összesen 192 ember halt meg a vírustól.
A tartomány területén közlekedési zárlatot rendeltek el, ennek ellenére – a Reuters hírügynökség jelentése szerint – utazók kis csoportjai nem tesznek eleget a hatósági korlátozásoknak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínából indult járványt. Világszerte több mint száz fertőzést fedeztek fel több mint húsz további országban.
" ["post_title"]=> string(48) "46-tal nőtt a koronavírus áldozatainak száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "46-tal-nott-a-koronavirus-aldozatainak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:29:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:29:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380318" ["menu_order"]=> int(27170) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(380314) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:19:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:19:00" ["post_content"]=> string(734) "A miniszterelnök cáfolja, hogy a kormány az egészségügyi rendszer privatizálását vagy a részben térítéses ellátás bevezetését tervezné. Ludovic Orban hangsúlyozta: a héten közvitára bocsátott törvénytervezet csupán lehetőséget nyújt az állampolgároknak, hogy kiválasszák, melyik kórházban akarnak orvosi ellátást kapni.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hangsúlyozta, hogy az országos egészségügyi programokon keresztül biztosított szolgáltatásokért a páciensnek nem kell fizetnie sem az állami, sem a magánintézményekben.
" ["post_title"]=> string(53) "Orban szerint nem privatizálják az egészségügyet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "orban-szerint-nem-privatizaljak-az-egeszsegugyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:19:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:19:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380314" ["menu_order"]=> int(27171) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(380312) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:17:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:17:00" ["post_content"]=> string(1230) "Bár Románia tett bizonyos előrelépéseket az elszegényedési kockázat csökkentésére a dolgozók esetében, mégis első helyen áll az Európai Unióban ezen a téren, derül ki az Eurostat legfrissebb, 2018-as adatokat feldolgozó statisztikájából.
Eszerint a romániai alkalmazottak 15,3 százalékát fenyegette az elszegényedés, míg az Uniós átlag 9,5% volt.
Romániát Luxemburg követi a sorban, ahol 2018-ban az alkalmazottak elszegényedési kockázata 13,5% volt, majd Spanyolország következett 12,9%-kal, Olaszország 12,2%-kal és Nagy-Britannia 11,3%-kal.
A rangsor másik végén Finnország található 3,1%-kal, Csehország 3,4%-kal, Írország 4,9%-kal, Belgium és Horvátország egyenként 5,2%-kal.
Az EU statisztikai hivatalának adatai szerint az elmúlt évtizedben a legtöbb uniós országban nőtt azoknak a száma, akiket az elszegényedés fenyeget, bár van munkahelyük.
" ["post_title"]=> string(69) "Európa-szerte Romániában a leggyakoribb a "dolgozói szegénység"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "europa-szerte-romaniaban-a-leggyakoribb-a-dolgozoi-szegenyseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:19:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:19:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380312" ["menu_order"]=> int(27172) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(380262) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 13:10:00" ["post_content"]=> string(1235) "A mai műsorban az elmúlt 30 év román filmművészetéről hallanak, annak apropóján, hogy 30 év telt el a rendszerváltás óta, illetve amiatt is, hogy a román filmek, főként az úgynevezett "új-hullámos" alkotások számos nemzetközi díjat kaptak az elmúlt években. Szuszámi Zsuzsa, a marosvásárhelyi rádió szerkesztője Kontrasztok című műsorában Virginás Andrea filmkritikussal, egyetemi tanárral, valamint Cristi Puiu rendezővel, az új hullám meghatározó egyéniségével beszélgetett arról, honnan és merre tart a romániai filmgyártás, mit jelent tulajdonképpen ez a kifejezés, illetve melyek az újabb irányok, amelyek felé a hazai filmrendezők elindultak. A következő ötven percben tehát Szuszámi Zsuzsa Kontrasztok című műsorából hallanak részleteket – tartsanak velünk!
" ["post_title"]=> string(83) ""Új-hullám" és még újabb - az elmúlt 30 esztendő román filmművészetéről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "uj-hullam-es-meg-ujabb-az-elmult-30-esztendo-roman-filmmuveszeterol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-01-31 13:26:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-01-31 11:26:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380262" ["menu_order"]=> int(27173) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(380222) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2020-01-31 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-01-31 13:30:00" ["post_content"]=> string(655) "
A műsor témái:
Február 19-én parlamenti választások lesznek Szlovákiában.
A burgenlandi regionális választásokon abszolút többséget szereztek a szociáldemokraták.
A Brexit nyomán megváltoznak az erőviszonyok az Európai Parlamentben.
Újraindítja a kormány az eljárást, amelynek nyomán felvehetik Verespatakot az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) védett kulturális örökségeinek listájára - jelentette be ma a kulturális miniszter.
Bogdan Gheorghiu elmondta, még a ma elküldik az eljárás újraindítására vonatkozó értesítést.
" ["post_title"]=> string(79) "Felvehetik Verespatakot az ENSZ védett kulturális örökségeinek listájára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "felvehetik-verespatakot-az-ensz-vedett-kulturalis-oroksegeinek-listajara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-01-31 14:07:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-01-31 12:07:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380289" ["menu_order"]=> int(27176) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(380328) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-01 12:32:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-01 10:32:00" ["post_content"]=> string(1446) "Közép-európai idő szerint éjféltől, helyi idő szerint pénteken 11 órától megszűnt az Egyesült Királyság európai uniós tagsága.
A britek egy része szomorúan, mások tomboló ünnepléssel várták az éjfélt. A kilépés támogatói és a Brexit ellenzői a londoni parlament előtt, Winston Churchill impozáns szobrával szemben gyűltek össze egy utolsó, jelképes összecsapásra – köztük a legradikálisabb brit EU-ellenes erő, a Nigel Farage vezette Brexit Párt több ezer híve.
A skót nagyvárosokban ugyanakkor gyertyás virrasztást tartottak a Brexit éjszakáján EU-párti demonstrálók, emlékeztetve arra, hogy a brit EU-tagságról 2016. június 23-án rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, viszont a skótok 62 százaléka a bennmaradásra voksolt.
Skóciai és észak-írországi EU-párti politikusok a Brexit utáni első nyilatkozataikban felvetették hazájuk elszakadásnak és újbóli EU-csatlakozásának lehetőségét. Skócia kormánya bejelentette, hogy az edinburghi parlament előtt továbbra is kifüggesztve tartják az Európai Unió zászlaját.
" ["post_title"]=> string(53) "Mától Nagy-Britannia nem tagja az Európai Uniónak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "matol-nagy-britannia-nem-tagja-az-europai-unionak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-03 12:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-03 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380328" ["menu_order"]=> int(27164) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40389) ["max_num_pages"]=> int(3366) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "7d6284bb19e58f8ace7817b00796d198" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0681623d62a7d58cf7fbe00a529553ba" }