Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.
Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
"
["post_title"]=>
string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban"
["post_excerpt"]=>
string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-10-30 14:05:04"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-10-30 12:05:04"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3790 (24) {
["ID"]=>
int(469835)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2026-10-30 14:03:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-10-30 12:03:42"
["post_content"]=>
string(512) "
Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
Adásunkban a magyar kultúra napja alkalmából Bukarestben és Aradon megtartott rendezvényekről hallhatnak összeállítást. A fővárosi Balassi Intézetben február 10-ig megtekinthető Zsolnay World Tour nevezetű vándorkiállítás megnyitóján Forró László járt, az Arad Megyei Múzeumban elindított Múzeumi esték elnevezésű rendezvénysorozatról Pataky Lehel Zsolt számol be.
Ma délben két órakor, a két ház együttes ülésén olvasták fel a PNL/Orban-kormány – a román demokrácia privatizálása című bizalmatlansági indítványt, amelyet a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ nyújtott be a Ludovic Orban vezette kabinet ellen.
Erős szélre és csapadékra vonatkozó sárga riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 27 megyéjére.Az elsőfokú riasztás Argeş, Arad, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Fehér, Kolozs, Krassó-Szörény, Kovászna, Dâmboviţa, Gorj, Hunyad, Hargita, Mehedinţi, Máramaros, Maros, Neamţ, Prahova, Szeben, Szilágy, Szatmár, Suceava, Temes, Vâlcea és Vrancea megyét érinti.
Árvízveszélyre figyelmeztetnek a hidrológusok Erdély és a Körösök vidékének kilenc vízgyűjtő medencéjében. A szakemberek szerint a mai nap folyamán nagy…
Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke ma a Mediafax hírügynökségnek tett nyilatkozatában elmondta elfogadhatatlannak tartja a teljes erdélyi magyar közösség megbélyegzését…
A magánkórházakra és magánklinikákra is kiterjesztené az országos egészségügyi programok révén biztosított ellátást a szaktárca. Az egészségügyi reform 2006/95-ös számú…
Összesen 2 milliárd lejes garanciát hagyott jóvá a kormány az idei Első Ház programra. A várakozásokkal ellentétben a program kiírásán nem változtatott a jelenlegi kormány, minden marad a régiben. Az új lakásokra maximum 50%-os, a régiekre 40%-os garancia igényelhető.
Ellenőrzést tart a Hargita megyei munkaügyi felügyelőség annál a gyergyóditrói pékségnél, ahol két Srí Lanka-i alkalmazott is dolgozik. Dorin Male, a Hargita megyei munkaügyi felügyelőség vezetője arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy a munkaviszonyokat, a munkahelyi biztonságot és egészségügyi körülményeket vizsgálják, miután a település több lakója panaszt fogalmazott meg ezekkel kapcsolatban.
Szerdán, február 5-én mutatják be a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott törvénykezdeményezési javaslatokat az Európai Bizottságnak.
A Járványkezelési és Megelőzési Központ tegnapi jelentése szerint 18 másik ország mellett koronavírus-fertőzésgyanús térség Románia. Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Finnország, Svédország és Spanyolország egészségügyi intézményeiben igazoltan koronavírussal fertőzött beteg van.
Adásunkban a magyar kultúra napja alkalmából Bukarestben és Aradon megtartott rendezvényekről hallhatnak összeállítást. A fővárosi Balassi Intézetben február 10-ig megtekinthető Zsolnay World Tour nevezetű vándorkiállítás megnyitóján Forró László járt, az Arad Megyei Múzeumban elindított Múzeumi esték elnevezésű rendezvénysorozatról Pataky Lehel Zsolt számol be.
Ma délben két órakor, a két ház együttes ülésén olvasták fel a PNL/Orban-kormány – a román demokrácia privatizálása című bizalmatlansági indítványt, amelyet a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ nyújtott be a Ludovic Orban vezette kabinet ellen.
A dokumentumot 208 honatya írta alá, a sikerhez 233 voksra van szükség – szavazni leghamarabb csütörtökön fog a két ház együttes plénuma. A bizalmatlansági indítvány benyújtásának előzménye, hogy a Nemzeti Liberális Párt a parlamenti vitát kiiktató kormányzati felelősségvállalást jelentett be a helyhatósági választási törvény módosítására, amely szerint a polgármestereket két fordulóban választanák meg. Ha megbukik a kormány, akkor teljesült az előrehozott választások kiírásának az egyik feltétele. Ha nem sikerül meneszteni a Ludovic Orban vezette kormányt, az idei önkormányzati választásokon két fordulósak lesznek. Az RMDSZ becslése szerint ezzel a romániai magyarság polgármestereinek 20 százalékát veszítené el. Egy második forduló ugyanis lehetővé teszi, hogy a román pártok összefogjanak az első körben élre került magyar jelöltekkel szemben.
Erős szélre és csapadékra vonatkozó sárga riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 27 megyéjére.Az elsőfokú riasztás Argeş, Arad, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Fehér, Kolozs, Krassó-Szörény, Kovászna, Dâmboviţa, Gorj, Hunyad, Hargita, Mehedinţi, Máramaros, Maros, Neamţ, Prahova, Szeben, Szilágy, Szatmár, Suceava, Temes, Vâlcea és Vrancea megyét érinti.
Az előrejelzések szerint a jelzett térségekben hétfőn 23 óráig megerősödő szélre kell számítani, a magasan fekvő térségekben 90-100 km/órás széllökések és havazás is várható. Az ország központi és északnyugati részén eső lesz, a lehulló csapadék mennyisége meghaladhatja a 20-25, elszórtan a 40-50 litert négyzetméterenként.
Árvízveszélyre figyelmeztetnek a hidrológusok Erdély és a Körösök vidékének kilenc vízgyűjtő medencéjében. A szakemberek szerint a mai nap folyamán nagy hozamú víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, nő a folyóvizek szintje, így fennáll a helyi áradások veszélye a Visó, Iza, Túr folyón, a Nagy-Szamos vízgyűjtő medencéjében Beszterce-Naszód megyében, a Kis-Szamos medencéjében és mellékfolyóin, a Szamos mellékfolyóin Kolozs, Bihar, Szilágy, Máramaros és Szatmár megyében, a Sebes-Körösön, a Fekete-Körösön, valamint az Aranyos Fehér és Kolozs megyei szakaszán. A hidrológusok szerint főleg Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód és Bihar megyében jelentős az árvízveszély.
Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke ma a Mediafax hírügynökségnek tett nyilatkozatában elmondta elfogadhatatlannak tartja a teljes erdélyi magyar közösség megbélyegzését a Gyergyóditróban történtek miatt. A szövetségi elnök arra reagált, hogy a román sajtó egy része és néhány román politikus szélsőségesnek nevezte a romániai magyarokat és az RMDSZ-t, amiért a Hargita megyei község lakóinak egy csoportja nemkívánatosnak tartja a két Srí Lankai-i pékmester jelenlétét a településen
A fővárosi Matei Bals Országos Járványtani Intézet mellett mától két területi kórházban is elemezni lehet a koronavírus-gyanús leleteket – jelentette be Victor Costache egészségügyi miniszter. Az egyik a kolozsvári, a másik a jászvásári járványkórház.A miniszter hangsúlyozta: Romániában jelenleg nincsenek koronavírus-gyanús esetek, egy Szilágy megyei nőt ugyan elkülönítve tartanak, mert nemrég ért haza egy kínai üzleti útról, a betegség tünetei azonban mindeddig nem jelentkeztek nála.Az egészségügyi miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: folyamatosan figyelik az ázsiai országból érkezőket, ezért megnövelik a határrendészeteken, repülőtereken dolgozó közegészségügyi szakemberek számát.
A magánkórházakra és magánklinikákra is kiterjesztené az országos egészségügyi programok révén biztosított ellátást a szaktárca. Az egészségügyi reform 2006/95-ös számú törvényének módosítását célzó sürgősségi rendelet tervezetét közvitára bocsátották a minisztérium honlapján. ( http://www.ms.ro/dezbateri-publice/ )
Az egészségügyi rendszer módosítására tett javaslatok az állampolgárok javát szolgálják, és lehetőséget adnak nekik, hogy kiválasszák az egészségügyi szolgáltatót akkor, amikor az országos egészségbiztosítási pénztár által biztosított alapokból finanszírozott programokról van szó. A kórházak szervezési struktúráiban semmiféle változást nem eszközölünk – pontosított Ludovic Orban miniszterelnök, miután a sajtóban többen is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy bár a kezdeményezés a betegek érdekeit szolgálja, félő, hogy a több feladatot ellátó, ám eddig is alulfinanszírozott közkórházak húzzák a rövidebbet.
Összesen 2 milliárd lejes garanciát hagyott jóvá a kormány az idei Első Ház programra. A várakozásokkal ellentétben a program kiírásán nem változtatott a jelenlegi kormány, minden marad a régiben. Az új lakásokra maximum 50%-os, a régiekre 40%-os garancia igényelhető.
Az Első Ház esetében az előleg minimum a lakás értékesítési árának 5%, a bankok által kínált jelzálogkölcsön esetében 15 és 25% között mozog ez az arány. Az Első Ház programot 2009-ben indították, és tavaly júliusig 279.179 hitel esetében összesen 25 milliárd lej értékben vállalt garanciát az állam.
Ellenőrzést tart a Hargita megyei munkaügyi felügyelőség annál a gyergyóditrói pékségnél, ahol két Srí Lanka-i alkalmazott is dolgozik. Dorin Male, a Hargita megyei munkaügyi felügyelőség vezetője arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy a munkaviszonyokat, a munkahelyi biztonságot és egészségügyi körülményeket vizsgálják, miután a település több lakója panaszt fogalmazott meg ezekkel kapcsolatban.
A két Srí Lanka-i munkás ügyében Dorin Male elmondta: a Bevándorlási Hivatallal együttműködve ellenőrizték munkaviszonyukat, és megállapították, hogy a két ázsiai férfi legális körülmények között dolgozik a pékségnél. Szombaton Gyergyóditróban a helyi közösség több tagja azt állította, hogy embertelen körülmények között kellett dolgozniuk a szóban forgó pékségnél, a cégtulajdonos rosszul bánt velük, és a külföldi munkavállalók megjelenése csak kirobbantott egy régebben lappangó konfliktust a pékség tulajdonosa és korábbi alkalmazottai között. A gyergyóditrói közösség ugyanakkor azt is sérelmezi, hogy a hazai sajtó egyoldalúan tálalta a községben történteket, rasszistának bélyegezve a helyi lakosokat, ami ellen tiltakoznak.
Szerdán, február 5-én mutatják be a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott törvénykezdeményezési javaslatokat az Európai Bizottságnak.
A brüsszeli találkozón a Kezdeményező Bizottság, az európai aláírásgyűjtést koordináló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöksége és a törvényjavaslatokat kidolgozó európai szakértői csoport fogja képviselni a Minority SafePack kezdeményezést. A közép-európai idő szerint 12 órakor kezdődő találkozó zárt körű lesz – közölte a Vincze Loránt FUEN-elnök sajtóirodája.
A Járványkezelési és Megelőzési Központ tegnapi jelentése szerint 18 másik ország mellett koronavírus-fertőzésgyanús térség Románia. Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Finnország, Svédország és Spanyolország egészségügyi intézményeiben igazoltan koronavírussal fertőzött beteg van.
Kína az Európai Unió segítségét kérte, hogy sürgősen vásárolni tudjon szükséges egészségügyi felszereléseket, illetve elrendelték, hogy újabb kórházat építsenek. A második gigakórház a tervek szerint csütörtökre készül el. Vuhanban tegnap nyolc repülő landolt, fedélzetükön 800 egészségügyi dolgozóval és összesen 58 tonna gyógyszerrel és gyógyászati eszközzel. A CNN információi szerint legalább 362 halálos áldozata van a kínai koronavírus-járványnak. Fertőzötteket már 25 országban regisztráltak – Kínában 17300-at, külföldön több mint százat –, és a Fülöp-szigeteken életét vesztette az első Kínán kívüli áldozat – igaz, ő is kínai volt, aki a járvány központjából, az 56 milliós Hupej tartomány fővárosából, Vuhanból érkezett. Közben olasz kutatóknak sikerült elkülöníteniük a koronavírus DNS-ét. A Makaói Egyetem szakemberei pedig olyan chip-alapú gyorsteszt-rendszeren dolgoznak, amellyel harminc percen belül kimutatható lehet a vírus jelenléte a szervezetben.