A Járványkezelési és Megelőzési Központ tegnapi jelentése szerint 18 másik ország mellett koronavírus-fertőzésgyanús térség Románia.  Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Finnország, Svédország és Spanyolország egészségügyi intézményeiben igazoltan koronavírussal fertőzött beteg van.

Kína az Európai Unió segítségét kérte, hogy sürgősen vásárolni tudjon szükséges egészségügyi felszereléseket, illetve elrendelték, hogy újabb kórházat építsenek. A második gigakórház a tervek szerint csütörtökre készül el. Vuhanban tegnap nyolc repülő landolt, fedélzetükön 800 egészségügyi dolgozóval és összesen 58 tonna gyógyszerrel és gyógyászati eszközzel. A CNN információi szerint legalább 362 halálos áldozata van a kínai koronavírus-járványnak. Fertőzötteket már 25 országban regisztráltak – Kínában 17300-at, külföldön több mint százat –, és a Fülöp-szigeteken életét vesztette az első Kínán kívüli áldozat – igaz, ő is kínai volt, aki a járvány központjából, az 56 milliós Hupej tartomány fővárosából, Vuhanból érkezett. Közben olasz kutatóknak sikerült elkülöníteniük a koronavírus DNS-ét. A Makaói Egyetem szakemberei pedig olyan chip-alapú gyorsteszt-rendszeren dolgoznak, amellyel harminc percen belül kimutatható lehet a vírus jelenléte a szervezetben.