A temesvári Victor Babeş járványkórházban vizsgálnak ki egy 25 éves fiatalembert, aki egészségügyi asszisztensként koronavírussal fertőzött személyeket gondozott Németországban.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.

Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
" ["post_title"]=> string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(469835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:42" ["post_content"]=> string(512) "Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
" ["post_title"]=> string(63) "Az Egyesült Királyságban 38,6 %-kal több autót gyártottak" ["post_excerpt"]=> string(77) "A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-egyesult-kiralysagban-386-kal-tobb-autot-gyartottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469835" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(469683) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-01 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-01 05:00:00" ["post_content"]=> string(714) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

A temesvári Victor Babeş járványkórházban vizsgálnak ki egy 25 éves fiatalembert, aki egészségügyi asszisztensként koronavírussal fertőzött személyeket gondozott Németországban.
(tovább…) Continue ReadingPetíció helyett végül nyílt levélben összegezték a ditróiak a távol-keleti vendégmunkásokat foglalkoztató helyi pékséggel szembeni sérelmeiket.
(tovább…) Continue ReadingTízezer lejre bírságolta a Realitatea Plus televíziót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) egy magyarellenes felhangokkal tűzdelt műsor miatt.
(tovább…) Continue ReadingTovább terjed a koronavírus-járvány a japán partoknál veszteglő hajón, amelyen román állampolgárok is tartózkodnak.
(tovább…) Continue ReadingBernie Sanders vermonti szenátor nyerte meg a demokraták előválasztását az északkeleti New Hampshire államban kedden. A választók 26,1 százaléka voksolt a vermonti politikusra, míg a második helyen Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere végzett 24,2 százalékos szavazati aránnyal.
(tovább…) Continue ReadingFontos előrelépés történt az afganisztáni tálibok és az Egyesült Államok közötti tárgyalásokon – jelentette be kedd este Asraf Gáni afgán államfő azután, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon tájékoztatta a megbeszélések menetéről.
(tovább…) Continue ReadingElőször fordul elő ilyesmi 1962 óta, ami egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a cég legnépszerűbb modelljét eltiltották a repüléstől szoftverhibák miatt.
(tovább…) Continue ReadingEgyüttes ülést tart ma délután a képviselőház és a szenátus házbizottsága, hogy döntsön az új Orban-kormány beiktatásának ütemtervéről. Az új Orban-kormány névsorát és a kiigazított kormányprogramot tegnap nyújtotta be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt.
(tovább…) Continue ReadingAz előre hozott parlamenti választásokról tárgyalt ma a parlamenti pártok képviselőivel Ludovic Orban ügyvivő kormányfő. Az RMDSZ előre hozott választást szeretne, de elfogadhatatlannak tartja a választási rendszer burkolt módosítását – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ elnök ma, miután egyeztetett Ludovic Orbannal. A szövetségi elnök szerint alkotmányba ütköző lenne egy napon megszervezni az előre hozott parlamenti választásokat és a helyhatósági választásokat.
(tovább…) Continue ReadingElfogadta tegnap a szenátus döntő házként az RMDSZ oktatási tervezetét. A benne lévő intézkedések a romániai magyar oktatást és az oktatási rendszer egészét érintik. Az RMDSZ által kidolgozott tervezet legfontosabb rendelkezéseiről Hermann Endre kérdezte Cseke Attilát, a Szövetség szenátusi frakcióvezetőjét.
Idén motorkerékpár vásárlását is támogatja az állam a roncsautó-program keretében – jelentette be ma Costel Alexe környezetvédelmi miniszter. Ez esetben 3500 lej értékű vouchert kap a pályázó, ha lead a roncstelepre egy régi járművet. Az idei kiírás másik újdonsága, hogy a program keretében vásárolt elektromos autókat egy évig nem adhatják el tulajdonosaik.
(tovább…) Continue ReadingA korábban becsült 3,1 százalékról 3 százalékra csökkentette az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzését a Román Nemzeti Bank. Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója ma bejelentette: 2021 végére 3,2 százalékos pénzhígulást valószínűsítenek.
(tovább…) Continue ReadingA temesvári Victor Babeş járványkórházban vizsgálnak ki egy 25 éves fiatalembert, aki egészségügyi asszisztensként koronavírussal fertőzött személyeket gondozott Németországban.
Virgil Musta, a kórház szóvivője elmondta: a férfi január 25-e és február 2-a között koronavírussal fertőzött személyeket ápolt, majd február 7-én hazajött Resicabányára meglátogatni szüleit, majd Szörényordasra (Gărâna) is elutazott, hogy találkozzon nővérével és sógorával.
Kedden enyhe hűlési tünetekre, lázra és száraz köhögésre panaszkodott. A kórház szóvivője közölte: egyelőre várják a laboratóriumi vizsgálat eredményét.
Petíció helyett végül nyílt levélben összegezték a ditróiak a távol-keleti vendégmunkásokat foglalkoztató helyi pékséggel szembeni sérelmeiket.
A dokumentumban arra szólítják fel a pékség tulajdonosát és ügyvezetőjét, hogy kérjenek nyilvánosan bocsánatot a község lakosságától a település jó hírének megsértése miatt, illetve kövessék meg a pékség volt munkavállalóit a velük szemben elkövetett törvénysértések miatt. Öt évre visszamenőleg fizessék ki a túlórákat és a ki nem fizetett pihenőszabadságokat, támogassák szakszervezet felállítását a vállalaton belül, ne foglalkoztassanak idegen munkaerőt mindaddig, amíg a munkanélküliség helyben meghaladja a két százalékot.
Mint arról beszámoltunk, kedden megérkezett a pékségbe a harmadik Srí Lanka-i vendégmunkás is, aki csütörtöktől áll munkába. A pékség ügyvezetője a Maszol.ro portálnak megerősítette: a Srí Lanka-i munkavállalók fogadása óta Ditróban és a szomszédos falvakban felére csökkentek az eladásaik.
Tízezer lejre bírságolta a Realitatea Plus televíziót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) egy magyarellenes felhangokkal tűzdelt műsor miatt.
Az audiovizuális tanács szerint az Octavian Hoandră által moderált műsorban olyan információkat közöltek, hogy Erdélyben olyan magyar „grófok” örököseinek szolgáltattak vissza javakat, akik háborús bűnösök voltak és „részt vettek az észak-erdélyi mészárlásokban”, és az egész folyamat mögött tulajdonképpen az a szándék áll, hogy Magyarország megszerezze Erdélyt.
A műsorban azt állították, hogy a korrupt bírók Erdély területének 80%-át eladták – mondta Borsos Orsolya-Éva, a tanács tagja. A stúdió képviselői azzal védekeztek, hogy a meghívott ügyvédek azt állították, hagy vannak bizonyítékaik, a tanács azonban úgy ítélte meg, hogy a televízió megsértette az audiovizuális szabályozás arra vonatkozó előírását, hogy biztosítani kell a tények és a vélemények egyértelmű megkülönböztetését, illetve a tájékoztatásnak tisztességesnek, ellenőrzöttnek, pártatlannak és jóhiszeműnek kell lennie.
Tovább terjed a koronavírus-járvány a japán partoknál veszteglő hajón, amelyen román állampolgárok is tartózkodnak.
Kato Kacunobu japán egészségügyi miniszter közlése szerint újabb harmincnégy fertőzést állapítottak meg a karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajón, a betegek száma ezzel 175-re nőtt, négyük állapota súlyos. Az összes beteget a Kaganava prefektúra kórházaiban ápolják.
Az óceánjáró fedélzetén eredetileg 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodott, összesen 56 országból. A hajó január 20-án hajózott ki a Tokió melletti Jokohama kikötőből, és február 3-án tért vissza oda. Kiderült azonban, hogy az utasok között volt egy kínai állampolgár, akit megfertőzött az újfajta koronavírus. A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el a hajón, a vesztegzárat elvileg február 19-ig kell feloldaniuk. Addig az utasok és a legénység tagjai nem hagyhatják el a kabinjaikat, nem érintkezhetnek egymással.
Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte meg a demokraták előválasztását az északkeleti New Hampshire államban kedden. A választók 26,1 százaléka voksolt a vermonti politikusra, míg a második helyen Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere végzett 24,2 százalékos szavazati aránnyal.
Andrew Yang üzletember és Michael Bennet coloradói szenátor bejelentette, hogy kiszáll az elnökjelöltségéért folytatott demokrata párti küzdelemből.
Az előválasztás nagy meglepetése Elizabeth Warren massachusettsi szenátor és Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke: ők egyetlen delegátust sem szereztek a nyári elnökjelölt-állító konvencióra.
Warren 9,4 százalékos támogatottsággal a negyedik, Biden pedig a voksok 8,4 százalékával az ötödik lett Amy Klobuchar minnesotai szenátor 19,8 százalékos szavazataránya mögött.
Fontos előrelépés történt az afganisztáni tálibok és az Egyesült Államok közötti tárgyalásokon – jelentette be kedd este Asraf Gáni afgán államfő azután, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon tájékoztatta a megbeszélések menetéről.
Gáni a Twitter üzenőoldalon azt írta, a washingtoni diplomácia irányítója arról értesítette, hogy a tálibok „készek komoly mértékben és tartósan mérsékelni erőszakos tevékenységüket”.
Az Egyesült Államok és a tálibok több találkozót tartottak február eleje óta, jóllehet korábban egy időre felfüggesztették a tárgyalásokat. A The New York Times című amerikai napilap afgán és amerikai forrásokat idézve azt írta, hogy Donald Trump amerikai elnök hétfőn feltételekkel elfogadta a tálibokkal kötendő megállapodást.
A tárgyalásokon arról folyik egyeztetés, hogy az Egyesült Államok kivonná csapatait Afganisztánból, amiért cserébe a lázadók biztonsági garanciákat adnának, ami kiterjedne az erőszak csökkentésére, valamint a közvetlen, a tálibok és a kabuli kormány képviselői közötti párbeszéd megkezdésére.
Először fordul elő ilyesmi 1962 óta, ami egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a cég legnépszerűbb modelljét eltiltották a repüléstől szoftverhibák miatt.
A 737 MAX repülési engedélyét márciusban vonták vissza világszerte, miután két gép is lezuhant, majdnem 350 ember halálát okozva. A repülőgép akkor áll újra szolgálatba, ha az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság és a többi nemzetközi szervezet is biztonságosnak ítéli meg. Ez azonban mindeddig nem történt meg.
A Boeing mélyrepülése jó hír az Airbus európai repülőgép-gyártónak, amely számára az idei január volt a legjobb üzleti szempontból az utóbbi 15 évben.
Együttes ülést tart ma délután a képviselőház és a szenátus házbizottsága, hogy döntsön az új Orban-kormány beiktatásának ütemtervéről. Az új Orban-kormány névsorát és a kiigazított kormányprogramot tegnap nyújtotta be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt.
Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök, a PNL elnöke úgy nyilatkozott, a párt végrehajtó bizottsága egyöntetűen megszavazta az új kormánynévsort, mint ahogyan az aktualizált kormányprogramot is. Mint mondta, elégedett a november óta működő kormány tagjainak munkájával, így az új kormánynévsor megegyezik az előző kabinet összetételével, amelyet a múlt héten bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott a parlament.
" ["post_title"]=> string(66) "Ma döntenek az új Orban-kormány beiktatásának ütemtervéről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ma-dontenek-az-uj-orban-kormany-beiktatasanak-utemterverol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-11 15:31:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:31:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380586" ["menu_order"]=> int(27066) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(380584) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-11 15:30:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:30:01" ["post_content"]=> string(1714) "Az előre hozott parlamenti választásokról tárgyalt ma a parlamenti pártok képviselőivel Ludovic Orban ügyvivő kormányfő. Az RMDSZ előre hozott választást szeretne, de elfogadhatatlannak tartja a választási rendszer burkolt módosítását – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ elnök ma, miután egyeztetett Ludovic Orbannal. A szövetségi elnök szerint alkotmányba ütköző lenne egy napon megszervezni az előre hozott parlamenti választásokat és a helyhatósági választásokat.
Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke korábban közölte: pártja támogatja az előre hozott választások forgatókönyvét.
Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt elnöke is úgy nyilatkozott, hogy pártja nem fél az előre hozott választásoktól.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke tegnap azt nyilatkozta: a PSD nem kíván részt venni az erről szóló tárgyalásokon.
Nem tartja jó megoldásnak az előre hozott választások kiírását Călin Popescu-Tăricenau, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke sem.
Varujan Pambuccian a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviselőcsoportjának nevében pedig úgy nyilatkozott: nem óhajtanak előre hozott választásokat, ezért meg fogják szavazni a Klaus Johannis által javasolt miniszterelnök-jelöltet.
" ["post_title"]=> string(57) "Az előre hozott parlamenti választásokról tárgyaltak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "az-elore-hozott-parlamenti-valasztasokrol-targyaltak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-11 15:30:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:30:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380584" ["menu_order"]=> int(27067) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(380581) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-11 15:26:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:26:52" ["post_content"]=> string(1354) "Elfogadta tegnap a szenátus döntő házként az RMDSZ oktatási tervezetét. A benne lévő intézkedések a romániai magyar oktatást és az oktatási rendszer egészét érintik. Az RMDSZ által kidolgozott tervezet legfontosabb rendelkezéseiről Hermann Endre kérdezte Cseke Attilát, a Szövetség szenátusi frakcióvezetőjét.
Az RMDSZ oktatási tervezete továbbá bölcsődei és óvodai oktatásra vonatkozó előírásokat is tartalmaz, és kitér arra, hogy különleges esetekben a gyermekeket már két éves kortól óvodába lehet íratni. A gyermekeiket egyedül nevelő szülök, és a szociálisan hátrányos helyzetű családok előnyben részesülhetnek a bölcsődei beiratkozáskor. A törvénymódosítás megteremti annak a lehetőségét, hogy minden diák anyanyelvén, magyarul felvételizhessen az egyetemre, valamint azt is, hogy az eddigi 50 százalékos kedvezményhez képest az iskolások ezután ingyenesen utazhatnak a településen belüli tömegközlekedésben.
" ["post_title"]=> string(46) "Cseke Attila az RMDSZ oktatási tervezetéről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "cseke-attila-az-rmdsz-oktatasi-tervezeterol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-11 15:26:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:26:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380581" ["menu_order"]=> int(27068) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(380576) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-11 15:21:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:21:15" ["post_content"]=> string(1942) "Idén motorkerékpár vásárlását is támogatja az állam a roncsautó-program keretében - jelentette be ma Costel Alexe környezetvédelmi miniszter. Ez esetben 3500 lej értékű vouchert kap a pályázó, ha lead a roncstelepre egy régi járművet. Az idei kiírás másik újdonsága, hogy a program keretében vásárolt elektromos autókat egy évig nem adhatják el tulajdonosaik.
A Roncsautó program klasszikus változatára a tavalyinál nagyobb, 405 millió lejes költségvetést hagytak jóvá. Ez lehetővé teszi 60 ezer régi jármű kivonását a forgalomból. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is 6500 lej, azaz körülbelül 1350 euró értékű vouchereket adnak, amelyekhez további ezer lej adódik hozzá, amennyiben az igénylő olyan autót vásárol, amelynek szén-dioxid-kibocsátása nem haladja meg a 96 grammot kilométerenként.
A Roncsautó Plusz program költségvetése 45 százalékkel nő 2019-hez képest, elérve a 140 millió lejt. A környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, a százszázalékosan elektromos meghajtású járművek beszerzését idén is 10 ezer euróval támogatják, ami európai viszonylatban a legnagyobb összegű támogatásnak számít.
A plug-in hibridautók vásárlásához körülbelül 4500 euróval járul hozzá az állam, a támogatás összege azonban nem haladhatja meg az új autó árának 50 százalékát.
Costel Alexe környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy 2020-ban is meghirdetik a háztartási gépek roncsprogramját, amelyre 30 millió lejt különítettek el, és becsléseik szerint 100 ezer vouchert fognak majd kiosztani.
" ["post_title"]=> string(38) "A roncsautó-program idei újdonságai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "a-roncsauto-program-idei-ujdonsagai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-11 15:21:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:21:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380576" ["menu_order"]=> int(27069) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(380574) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-11 15:18:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:18:52" ["post_content"]=> string(1100) "A korábban becsült 3,1 százalékról 3 százalékra csökkentette az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzését a Román Nemzeti Bank. Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója ma bejelentette: 2021 végére 3,2 százalékos pénzhígulást valószínűsítenek.
Elmondta, hogy a belföldi fogyasztás továbbra is erős a bérnövekedések miatt, de a gázárak liberalizálása a lakossági fogyasztók számára növelheti az inflációt.
A jegybank elnöke aggodalmát fejezte ki az ikerdeficit, vagyis a folyó fizetési mérleg és az államháztartás hiányának egyidejű fellépése miatt. Románia folyó fizetési mérlegének hiánya tavaly az első 11 hónapban csaknem 21 százalékkal nőtt, és elérte a 9,924 milliárd eurót. Az államháztartás hiánya 2019-ben a bruttó hazai termék 4,6 százalékát tette ki, az idén 3,6 százalék deficitre számítanak.
" ["post_title"]=> string(73) "Csökkentette az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzését a BNR" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "csokkentette-az-idei-evre-vonatkozo-inflacios-elorejelzeset-a-bnr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-11 15:34:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-11 13:34:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380574" ["menu_order"]=> int(27070) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(380608) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-12 14:55:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-12 12:55:34" ["post_content"]=> string(891) "A temesvári Victor Babeş járványkórházban vizsgálnak ki egy 25 éves fiatalembert, aki egészségügyi asszisztensként koronavírussal fertőzött személyeket gondozott Németországban.
Virgil Musta, a kórház szóvivője elmondta: a férfi január 25-e és február 2-a között koronavírussal fertőzött személyeket ápolt, majd február 7-én hazajött Resicabányára meglátogatni szüleit, majd Szörényordasra (Gărâna) is elutazott, hogy találkozzon nővérével és sógorával.
Kedden enyhe hűlési tünetekre, lázra és száraz köhögésre panaszkodott. A kórház szóvivője közölte: egyelőre várják a laboratóriumi vizsgálat eredményét.