Hallgassa meg Antal Sándor brácsaművész üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3804 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3803 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3797 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3805 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Hallgassa meg Antal Sándor brácsaművész üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue ReadingMostanáig 7 685 koronavírusból meggyógyult személyt, és 1 778 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 190-el nőtt az igazolt esetek száma, és 19-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 991-re emelkedett.
Continue ReadingVilágszerte 4 millió 193 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 1 millió 463 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 286 ezerre becsülik.
Continue Reading
Norvégiában április 20-án nyitottak újra az óvodák, majd egy héttel később az általános iskolák. Sok szülő attól tartott akkor, hogy gyermekeiket „kísérleti nyúlként” használják a Covid-19 betegség jellegének kitapasztalására.
Continue Reading
Június elsejétől megnyitja kapuit a látogatók előtt Fogaras vára. Ugyanakkor folytatódik az épületegyüttes restaurálása egy 5 millió eurós projekt keretében. A munkálatok nem érintik a látogatási útvonalakat – jelentette ki a vár igazgatója.
(tovább…) Continue Reading
Az oroszországi regionális média több mint 37 százaléka csökentette példányszámát és adásidejét – jelentette ki az Oroszországi Újságírók Szövetségének elnöke. Hozzátette, a szerkesztőségek majdnem egyharmada csökkentette az alkalmazottak bérét és csupán ezek egynegyede dolgozik a világjárvány előtti állapotban.
(tovább…) Continue ReadingAz egy évvel korábbihoz képest 43 százalékkal ugrott meg a nyereség. A CEZ-nek 1,37 millió ügyfele van Romániában a legfrissebb elérhető adatok szerint.
Continue ReadingSzámottevően visszaesett a kihágások száma, miután az alkotmánybíróság elmeszelte a bírságokra vonatkozó jogszabályt. Hétfőn, estig mindössze 369 büntetést szabtak ki…
Continue Reading
A gazdaság újjáépítésének első pillérét az állami beruházások jelentik a szállítási, energetikai infrastruktúrába, az egészségügybe, az oktatásba, a távközlésbe és a mezőgazdaságba – jelentette ki a miniszterelnök.
(tovább…) Continue Reading
Engedélyezik a hegyi turizmust május 15-e után, mert könnyebb biztosítani a szükséges távolságot. Az elmúlt években ilyenkor már balesetek is történtek a hegyekben, most ezek hiányában a hegyi mentők kihasználták az időt, hogy felújítsák az útvonalakat és ellenőrizzék a menedékhelyeket.
(tovább…) Continue ReadingJúlius elsejétől nagyszabású, az egész országot átfogó koronanavírus-tesztelési programot indít az Egészségügyi Minisztérium annak kiderítése érdekében, hogy a lakosság mekkora hányada fertőződött meg.
Continue Reading
A tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz a maszk használata, ami a zsúfoltság megelőzését célzó szervezési szabályokat von maga után.
Continue Reading
Mentális egészséget támogató kezdeményezésünk bátorítást, bizalmat, reményt ad. Megszólaltatunk olyan embereket, kiknek szavaiból erő meríthető. A cél megláttatni a jelenlegi világhelyzet lehetőségeit, fenntartva a mindennapi derűt, nyugalmat és józan optimizmust.
Nagy bizonytalanságok közepette különösen fontos a jó szó. Táplál, kiemel, lelkesít. Billenjünk helyre!
Hallgassa meg Antal Sándor brácsaművész üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Mostanáig 7 685 koronavírusból meggyógyult személyt, és 1 778 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 190-el nőtt az igazolt esetek száma, és 19-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 991-re emelkedett. Ugyanakkor több mint 14 ezer (14 923) személy van intézményes karanténban, további 19 007 otthoni elkülönítésben vagy orvosi megfigyelés alatt. Jelenleg 238 személyt ápolnak az intenzív osztályokon. Eddig országszerte 269.183 tesztet végeztek.
Legutóbb hét férfi és két nő halt meg, a legfiatalabb közülük 31, a legidősebb 74 éves volt.
Meghalt egy 31 éves, Neamţ megyei férfi, egy 72 éves Szeben megyei nő, egy 47 éves Konstanca megyei férfi, egy 71 éves Galac megyei férfi, egy 70 éves Maros megyei férfi, egy 74 éves Temes megyei férfi, egy 73 éves Temes megyei férfi, egy 48 éves Szilágy megyei férfi, valamint egy 72 éves Szilágy megyei nő. Legtöbbjük túlélési esélyeit más betegségek is csökkentették. A 31 éves áldozat kóros elhízásban és szkizofréniában szenvedett.
A diplomáciai képviseletek és a konzuli hivatalok által szolgáltatott adatok alapján 2 809 külföldön élő román állampolgárnál mutatták ki eddig a kórt. Közülük 21-et elhunytként regisztráltak.
" ["post_title"]=> string(29) "GCS: 190 új esetet igazoltak" ["post_excerpt"]=> string(367) "Mostanáig 7 685 koronavírusból meggyógyult személyt, és 1 778 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 190-el nőtt az igazolt esetek száma, és 19-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 991-re emelkedett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "gcs-190-uj-esetet-igazoltak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 12:25:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 10:25:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385963" ["menu_order"]=> int(25694) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(385960) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 12:21:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 10:21:34" ["post_content"]=> string(4744) "Világszerte 4 millió 193 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 1 millió 463 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 286 ezerre becsülik. A fertőzés 187 országban van jelen.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
A legtöbb COVID-19 vírussal fertőzött személy, 1 millió 348 ezer, az Amerikai Egyesült Államokban van. Oroszországban 232 ezer igazolt fertőzést tartanak számon, 43 és fél ezer gyógyultat és 2 ezer elhunytat regisztráltak. Oroszország, miközben feloldotta mától a kötelező kényszerszabadságot és számos üzem működni kezdett, a 230 ezret meghaladó, koronavírussal diagnosztizált esettel ma "átvette" az Egyesült Államok mögött a második helyet a világon az igazolt fertőzések számában. Putyin tegnap jelentette be, hogy a karanténszabályok fokozatos feloldásának konkrét felelősségét az egyes régiók hatáskörébe utalta. Emellett meghirdetett egy sor szociális és a vállalatok terheit enyhítõ rendelkezést is.
Spanyolországban 137 ezer gyógyultról számoltak be, a Hopkins egyetem 227 ezer fertőzöttet és több mint 26 és fél ezer halottat tart nyilván. Spanyolországban továbbra is lassul a koronavírus-járvány terjedése, március közepe óta nem látott szintre csökkent a napi új regisztrált fertőzöttek és az elhalálozások száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium tegnap, amikor újabb enyhítések léptek életbe az országban. Korlátozott létszámmal kinyithatnak egyebek mellett a vendéglátóhelyek teraszai, a kulturális intézmények és vallási helyszínek is. Az óvintézkedések lazítása a 47 milliós ország lakosságának több mint 51 százalékát érinti, de nem vonatkozik Madridra és Barcelonára.
Olaszországban gyorsítják az óvintézkedések feloldását. A kereskedelmet, a vendéglátóhelyeket, a fodrászatokat és a strandokat is újranyitják május 18-tól a járványkorlátozások eredetileg tervezett fokozatos feloldása helyett - jelentették be az olasz tartományok elnökei tegnap este. A római kormánynak muszáj volt engednie a tartományok nyomásának, amelyek az óvintézkedések gyorsabb feloldását sürgették az eredetileg kéthetente, lépcsőzetesen tervezett enyhítés helyett. A tartományok kormányzói arra hivatkoztak, hogy a járványhelyzet kritikus időszaka elmúlt, és a zárvatartás minden egyes újabb napja elviselhetetlen terhet jelent a vállalkozók, üzlettulajdonosok számára. Olaszországban a gyógyultak száma túllépte a 106 és fél ezret. 219 ezer fertőzöttet és közel 31 ezer halálesetet tartanak számon.
A franciák tegnap hagyhatták el először otthonaikat igazolás nélkül, de Párizsban még nem sok minden változott az előző hetekhez képest: a tömegközlekedési járműveken kevesen voltak, a lakosok érzékelhetően óvatosak. Franciaországban több mint 177 és fél ezer fertőzöttet, csaknem 56 és fél ezer gyógyultat és 26 és fél ezer elhalálozást jegyez a koronavírus okán a Hopkins Egyetem.
Németországban 172 és ezer fertőzöttet, 147 ezer gyógyultat és 7 és fél ezer elhunytat tartanak számon.
Svédországban 24 ezer alá csökkent a diagnosztizált fertőzöttek száma. 4 900 gyógyultról és 3 ezer halálesetről jelentettek a svéd egészségügyi hatóságok. Más észak-európai országokkal ellentétben, amelyek a bezárkózás stratégiáját választották a járvánnyal szemben, Svédország nem vezetett be kijárási korlátozásokat, mert úgy ítélte meg, hogy a drasztikus intézkedések nem hatékonyak olyan mértékben, amely igazolná azok káros társadalmi hatásait.
Magyarországon 1881-re csökkent az azonosított fertőzöttek száma, 1007-en meggyógyultak, az elhunytak száma 425, 1 016-an vannak hatósági házi karanténban és több mint 114 és fél ezer mintavétel történt – tájékoztat a koronavirus.gov.hu mai közleménye.
" ["post_title"]=> string(89) "Lassul a fertőzés terjedése, enyhén nőtt a fertőzöttek és a gyógyultak száma is" ["post_excerpt"]=> string(267) "Világszerte 4 millió 193 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 1 millió 463 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 286 ezerre becsülik. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "lassul-a-fertozes-terjedese-enyhen-nott-a-fertozottek-es-a-gyogyultak-szama-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 12:21:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 10:21:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385960" ["menu_order"]=> int(25695) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(385957) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 12:03:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 10:03:59" ["post_content"]=> string(1240) "Nem rontott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzeten Norvégiában, hogy áprilisban újra megnyitották az óvodákat és az iskolákat - jelentette ki ma a norvég közegészségügyi intézet képviselője. Norvégiában április 20-án nyitottak újra az óvodák, majd egy héttel később az általános iskolák. Sok szülő attól tartott akkor, hogy gyermekeiket "kísérleti nyúlként" használják a Covid-19 betegség jellegének kitapasztalására. Frode Forland elmondta: ha az oktatási intézmények megnyitása negatív hatással lett volna a járványügyi helyzetre, akkor mostanra az már megmutatkozott volna az új koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésében. Ugyanez vonatkozik a fodrászüzletekre és egészségügyi szolgáltatókra, amelyek április 27-én nyithattak ki újra. A norvég iskolákat szigorú egészségbiztonsági előírások mellett nyitották újra: a gyerekeket kis létszámú csoportokba osztották, távolságot kell tartaniuk egymástól, és rendszeresen kezet kell mosniuk. A tanórákat lehetőség szerint a szabadban tartják. Vasárnap Norvégiában már csak hét új koronavírusos megbetegedést jelentettek.
" ["post_title"]=> string(61) "Nem rontott a helyzeten az iskolák megnyitása Norvégiában" ["post_excerpt"]=> string(253) "Norvégiában április 20-án nyitottak újra az óvodák, majd egy héttel később az általános iskolák. Sok szülő attól tartott akkor, hogy gyermekeiket "kísérleti nyúlként" használják a Covid-19 betegség jellegének kitapasztalására. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "nem-rontott-a-helyzeten-az-iskolak-megnyitasa-norvegiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 12:03:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 10:03:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385957" ["menu_order"]=> int(25696) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(385953) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 11:46:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 09:46:12" ["post_content"]=> string(875) "Június elsejétől megnyitja kapuit a látogatók előtt Fogaras vára. Ugyanakkor folytatódik az épületegyüttes restaurálása egy 5 millió eurós projekt keretében. A munkálatok nem érintik a látogatási útvonalakat - jelentette ki a vár igazgatója.
Elena Băjenaru elmondta, a kastély külső falain folytatják a munkát, a belső udvaron pedig a nyitásig megállapodnak a munkát végzőkkel a turisztikai útvonal kijelöléséről. Ugyanakkor a Brassó megyei egészségügyi igazgatósággal közösen dolgozzák ki a turisták biztonságát szolgáló intézkedéseket - jelentette ki az igazgató. Fogaras vára keddtől péntekig 8-20 óra, hétvégén pedig 10-18 óra között látogatható.
" ["post_title"]=> string(39) "Ismét látogatható lesz Fogaras vára" ["post_excerpt"]=> string(265) "Június elsejétől megnyitja kapuit a látogatók előtt Fogaras vára. Ugyanakkor folytatódik az épületegyüttes restaurálása egy 5 millió eurós projekt keretében. A munkálatok nem érintik a látogatási útvonalakat - jelentette ki a vár igazgatója." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ismet-latogathato-lesz-fogaras-vara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 11:46:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 09:46:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385953" ["menu_order"]=> int(25697) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(385951) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 11:37:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 09:37:37" ["post_content"]=> string(946) "Az oroszországi regionális média több mint 37 százaléka csökentette példányszámát és adásidejét - jelentette ki az Oroszországi Újságírók Szövetségének elnöke. Hozzátette, a szerkesztőségek majdnem egyharmada csökkentette az alkalmazottak bérét és csupán ezek egynegyede dolgozik a világjárvány előtti állapotban.
Vlagyimir Szolovjov felmérés eredményeit ismertette, amelyen 563 helyi, rajoni és regionális tömegtájékoztatási eszközök képviselői vettek részt. Az adatok szerint a tömegtájékoztatási eszközök 18 százaléka megvált alkalmazottainak egyötödétől és 38 százaléka csökkentette 20 százalékkal a béreket. Szolovjov úgy vélte a médiát fel kell venni a koronavírus által leginkább érintett ágazatok sorába.
" ["post_title"]=> string(48) "Az újságírók is szenvednek a járvány miatt" ["post_excerpt"]=> string(100) "Bércsökkentést és elbocsátásokat eredményezett a koronavírus-járvány az orosz médiában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "az-ujsagirok-is-szenvednek-a-jarvany-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 11:37:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 09:37:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385951" ["menu_order"]=> int(25698) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(385945) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 10:43:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 08:43:08" ["post_content"]=> string(1164) "Az első negyedévben 14,2 milliárd koronára (507 millió euróra) emelkedett a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nyeresége.
Az egy évvel korábbihoz képest 43 százalékkal megugrott nyereség elsősorban a németországi nagykereskedelmi energiaárak emelkedésének a következménye, amihez bizonyos termékek eladásából származó bevétel is hozzájárult – áll a CEZ keddi közleményében.
Az új koronavírus-járvány az első negyedévben csak mérsékelten érintette a CEZ-t, és Daniel Benes vezérigazgató szerint a pandémiának csak korlátozott hatása lesz a cég gazdálkodására a második és harmadik negyedévben.
A CEZ a legnagyobb cseh energetikai vállalat, a részvények 70 százaléka az állam tulajdonában van. Romániában 2005-ben megvásárolta az Electrica állami forgalmazó olténiai regionális fiókvállalatát. A CEZ-nek 1,37 millió ügyfele van Romániában a legfrissebb elérhető adatok szerint.
" ["post_title"]=> string(67) "Nagyot kaszált a Romániában is jelenlévő cseh energiavállalat" ["post_excerpt"]=> string(164) "Az egy évvel korábbihoz képest 43 százalékkal ugrott meg a nyereség. A CEZ-nek 1,37 millió ügyfele van Romániában a legfrissebb elérhető adatok szerint." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "nagyot-kaszalt-a-romaniaban-is-jelenlevo-cseh-energiavallalat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 10:43:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 08:43:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385945" ["menu_order"]=> int(25699) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(385930) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 10:17:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 08:17:25" ["post_content"]=> string(1012) "Számottevően visszaesett a kihágások száma, miután az alkotmánybíróság elmeszelte a bírságokra vonatkozó jogszabályt.
Hétfőn, estig mindössze 369 büntetést szabtak ki a rendőrök a hivatalos adatok szerint. Összehasonlításképpen április 30-án egyetlen nap alatt több mint 4200 állampolgárt bírságoltak meg.
Egyébként az alkotmányellenesnek bizonyult jogszabály alapján összesen körülbelül 300 ezer pénzbüntetést róttak ki, ami abszolút rekordnak számít Európa-szerte.
Igazságügyi források szerint a rendőrök és a csendőrök újabban azt az utasítást kapták, hogy a közrend megsértése ürügyén bírságoljanak, ez ugyanis megnehezíti az állampolgárok dolgát, ha bíróságon próbálják érvényteleníteni a kapott büntetést.
" ["post_title"]=> string(62) "Tizedére csökkent múlt héttől a kirótt bírságok száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "tizedere-csokkent-mult-hettol-a-kirott-birsagok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 10:24:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 08:24:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385930" ["menu_order"]=> int(25700) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(385933) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 10:16:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 08:16:11" ["post_content"]=> string(1182) "A gazdaság újjáépítésének első pillérét az állami beruházások jelentik a szállítási, energetikai infrastruktúrába, az egészségügybe, az oktatásba, a távközlésbe és a mezőgazdaságba - jelentette ki a miniszterelnök.
Ludovic Orban erről a szakszervezetek, a kormány, a jegybank és a Társadalmi és Szociális Tanács képviselőit összegyűjtő Háromoldalú Országos Tanács ülésén beszélt. Hangsúlyozta, a kormánynak azonosítania kell a beruházásokhoz szükséges pénzügyi forrásokat, hiszen csak a fedezettel rendelkező intézkedéseket alkalmazhatják. A kormány megpróbál mozgósítani minden forrást, úgy az intézményes finanszírozóktól, mint az európai alapokból, amelyek 2027-ig az ország rendelkezésére állnak - mondta a miniszterelnök. Ugyanakkor a kormány államkötvények kibocsátását is tervezi a nemzetközi vagy a belföldi piacon, amelyeket első sorban a magánszemélyek vásárolhatnak fel - mondta Ludovic Orban a tanácskozást követően.
" ["post_title"]=> string(66) "A beruházásokra alapozza a kormány a gazdaság fellendítését" ["post_excerpt"]=> string(244) "A gazdaság újjáépítésének első pillérét az állami beruházások jelentik a szállítási, energetikai infrastruktúrába, az egészségügybe, az oktatásba, a távközlésbe és a mezőgazdaságba - jelentette ki a miniszterelnök. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-beruhazasokra-alapozza-a-kormany-a-gazdasag-fellenditeset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 10:55:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 08:55:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385933" ["menu_order"]=> int(25701) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(385914) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 09:58:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 07:58:13" ["post_content"]=> string(798) "Engedélyezik a hegyi turizmust május 15-e után, mert könnyebb biztosítani a szükséges távolságot. Az elmúlt években ilyenkor már balesetek is történtek a hegyekben, most ezek hiányában a hegyi mentők kihasználták az időt, hogy felújítsák az útvonalakat és ellenőrizzék a menedékhelyeket.
A Salvamont Románia vezetője, Sabin Cornoiu azt javasolja, ne tervezzünk három-négy napos túrákat, hogy ne kelljen éjszakára a menedék helyeken maradnunk, amelyek zsúfoltakká válhatnak. Salvamont a napokban indítja kampányát, amelynek során fertőtlenítő szerekkel látják el az összes hegyi menedékhelyet.
" ["post_title"]=> string(25) "Kezdődhet a hegymászás" ["post_excerpt"]=> string(134) "Ne tervezzünk három-négy napos hegyi túrákat, mert a menedékhelyek zsúfoltakká válhatnak - figyelmeztet a Salvamont Románia." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "kezdodhet-a-hegymaszas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 09:58:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 07:58:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385914" ["menu_order"]=> int(25703) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(385912) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 07:47:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 05:47:58" ["post_content"]=> string(2454) "Július elsejétől nagyszabású, az egész országot átfogó koronanavírus-tesztelési programot indít az Egészségügyi Minisztérium annak kiderítése érdekében, hogy a lakosság mekkora hányada fertőződött meg. Ezt Nelu Tătaru egészségügyi miniszter jelentette be, kiemelve, hogy a szerológiai vagy molekuláris teszteket az Egészségügyi Világszervezettel közösen végzik, az Országos Közegészségügyi Intézet koordinálásával.
Azt is vizsgálni fogják, hogy hányan estek át a fertőzésen, így valós képet kapnak arról, hogy a lakosság milyen mértékben immunizálódott a kórral szemben.
A miniszter hangsúlyozta: azok, akikről kiderül, hogy átestek már a betegségen, vérplazmadonorok lehetnek, és segíthetnek ezáltal a súlyos betegeken.
A Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, Alexandru Rafila a news.ro hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy több tízezer emberen végzik el a tesztet. Hangsúlyozta, hogy a közösségi immunitás akkor alakul ki, ha a társadalom mintegy 70 százaléka megfertőződött a koronavírussal és kigyógyult a betegségből.
Eközben a fővárosi tanács elfogadott egy tervet, amely előírja 11 ezer bukaresti önkéntes tesztelését az új koronavírusra. A főváros kétszáz lejt fizet minden tesztért a programban részt vevő kórházaknak és klinikáknak.
Néhány napon belül elindul a platform, amely lehetővé teszi az önkéntesek jelentkezését. Utóbbiak nem részesülnek fizetési utalványokban, bónuszokban vagy egyéb juttatásban, pontosította a főpolgármester. Gabriela Firea elmondta, hogy amennyiben valakiknek pozitív lesz a tesztje, az országos és a nemzetközi eljárásnak megfelelően az illetőt beutalják, járványtani vizsgálatot indítanak, és tesztelik a kontaktjait a családban vagy a munkahelyen. Ez a projekt eltér attól, amelyet a Matei Balş Intézet bonyolít le a kerületi önkormányzatokkal, és amelynek keretében több szakaszban tesztelik a bukarestieket az antitesteket illetően, annak érdekében, hogy feltérképezzék a vírus terjedésének útját Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(85) "Július elsejétől indul a vírus terjedésének országos szintű feltérképezése" ["post_excerpt"]=> string(227) "Július elsejétől nagyszabású, az egész országot átfogó koronanavírus-tesztelési programot indít az Egészségügyi Minisztérium annak kiderítése érdekében, hogy a lakosság mekkora hányada fertőződött meg. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "julius-elsejetol-indul-a-virus-terjedesenek-orszagos-szintu-felterkepezese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 07:47:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 05:47:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385912" ["menu_order"]=> int(25704) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(385910) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 07:46:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 05:46:28" ["post_content"]=> string(1150) "A tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz a maszk használata, ami a zsúfoltság megelőzését célzó szervezési szabályokat von maga után.
Különös figyelemmel követik majd a metróközlekedést, ahol az utasok beléptetését a metró és a belügyminisztérium alkalmazottai közösen ellenőrzik.
Ludovic Orban miniszterelnök egy esti televíziós interjúban hangsúlyozta: igen komoly szervezést igénylő feladat mind a beléptetés, mind a peronokon való várakozás megszervezése.
Ha kötelező a maszk viselete, akkor nyilván szükség lesz majd olyan ellenőrökre, akik kimondottan ennek a szabálynak a betartatásáért felelnek. Azt is meg kell oldani, hogy akinek nincs maszkja, annak legyen lehetősége vásárolni a metrólejáratoknál. A metró területére való belépés, a várakozás külön szabályozást igényel majd, ezeknek a módszerét is ki kell dolgozni – mondta Ludovic Orban.
" ["post_title"]=> string(69) "Új rendelkezéseket dolgoznak ki a közszállítási tevékenységre" ["post_excerpt"]=> string(155) "A tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz a maszk használata, ami a zsúfoltság megelőzését célzó szervezési szabályokat von maga után." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "uj-rendelkezeseket-dolgoznak-ki-a-kozszallitasi-tevekenysegre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-12 13:55:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 11:55:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385910" ["menu_order"]=> int(25705) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(386128) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-12 13:08:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-12 11:08:38" ["post_content"]=> string(1273) "
Mentális egészséget támogató kezdeményezésünk bátorítást, bizalmat, reményt ad. Megszólaltatunk olyan embereket, kiknek szavaiból erő meríthető. A cél megláttatni a jelenlegi világhelyzet lehetőségeit, fenntartva a mindennapi derűt, nyugalmat és józan optimizmust.
Nagy bizonytalanságok közepette különösen fontos a jó szó. Táplál, kiemel, lelkesít. Billenjünk helyre!
Hallgassa meg Antal Sándor brácsaművész üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!