Nem rontott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzeten Norvégiában, hogy áprilisban újra megnyitották az óvodákat és az iskolákat – jelentette ki ma a norvég közegészségügyi intézet képviselője. Norvégiában április 20-án nyitottak újra az óvodák, majd egy héttel később az általános iskolák. Sok szülő attól tartott akkor, hogy gyermekeiket „kísérleti nyúlként” használják a Covid-19 betegség jellegének kitapasztalására. Frode Forland elmondta: ha az oktatási intézmények megnyitása negatív hatással lett volna a járványügyi helyzetre, akkor mostanra az már megmutatkozott volna az új koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésében. Ugyanez vonatkozik a fodrászüzletekre és egészségügyi szolgáltatókra, amelyek április 27-én nyithattak ki újra. A norvég iskolákat szigorú egészségbiztonsági előírások mellett nyitották újra: a gyerekeket kis létszámú csoportokba osztották, távolságot kell tartaniuk egymástól, és rendszeresen kezet kell mosniuk. A tanórákat lehetőség szerint a szabadban tartják. Vasárnap Norvégiában már csak hét új koronavírusos megbetegedést jelentettek.
A Harvard is meghajlik Donald Trump akarata előtt
A Columbia Egyetem után a Harvard is hajlandó lenne megállapodás útján rendezni konfliktusát a Trump-adminisztrációval, amely a 47. elnökség január…
Tovább...Kivizsgálja a szaktárca az elektromos iskolai kisbuszok beszerzéseit
A beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter, 0 azokra a sajtóinformációkra reagált, amelyek szerint több megyei önkormányzat túlárazott járműveket vásárolt…
Tovább...Ausztrália is elismeri Palesztinát
Ausztrália elismeri a palesztin államot szeptemberben, az ENSZ Közgyűlésén - jelentette be Anthony Albanese miniszterelnök azt követően, hogy korábban Franciaország,…
Tovább...Trump-Orbán véleménycsere
A Fehér Ház közleménye szerint Donald Trump amerikai elnök kikérte Orbán Viktor magyar kormányfő véleményét az orosz–ukrán háborúról. Trump a…
Tovább...