Hallgassa meg Németh Ferenc New Yorkban élő dzsesszdobos üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3802 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3801 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3803 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Hallgassa meg Németh Ferenc New Yorkban élő dzsesszdobos üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue ReadingA Bulgárián átutazó román állampolgároknak adott ki figyelmeztetést a Külügyminisztérium, miszerint a diplomáciai képviseletek által küldött nagyszámú átutazási kérés következtében jelentősen megnőtt ezek feldolgozási ideje, ezért a határon hat órát is várhatnak belépésre.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt 24 órában 190-el nőtt az igazolt esetek száma, és 10-el a halottak száma. Mostanáig 9 370 koronavírusból meggyógyult személyt, és 16 437 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)
Continue Reading
A vendéglátóipar képviselői remélik, hogy június 1-jén nyithatnak a teraszok, a tengerparton pedig június 15-től fogadhatják a turistákat.
(tovább…) Continue ReadingVilágszerte 4 millió 444 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből csaknem 1 millió 589 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 302 ezerre becsülik. A fertőzés 188 országban van jelen.
Continue Reading
Szerdára virradóra életének 90. évében elhunyt Pimen Suceava és Rădăuți érseke a fővárosi Matei Bals Intézetben egy második szívinfarktus következtében.
Continue Reading
Kihirdette az államfő az erdők fenntartható gazdálkodására vonatkozó törvényt, amely tíz évre megtiltja a farönkök exportját unión kívüli országokba jövő év január elsejétől.
(tovább…) Continue Reading
Június 15-ig meghosszabbította Görögország a külföldi állampolgárok beutazását. Kivételt a Schengeni övezethez tartozó országok állampolgárai jelentenek.
(tovább…) Continue Reading
A tavaly év végén kötött szerződések érvényben maradnak, sőt esetenként akár csökkenhetnek is az árak, tehát aki most foglal, az jól jár.
Continue Reading
Az országos készenléti bizottság csütörtök esti döntése értelmében a településeken belül szabadon lehet közlekedni mától, viszont a települést csak bizonyos feltételekkel, illetve céllal szabad elhagyni.
Continue Reading
Rendkívül súlyosnak nevezte Klaus Iohannis államfő, hogy egyes politikusok a törvények áthágására és az óvintézkedések semmibe vételére biztatnak. Az államfő…
Continue Reading
megnyitják az autós forgalmat Csanádpalotánál, Tornyánál, Nagyszalontánál, Érmihályfalvánál és Csanálosnál.
Continue Reading
Mentális egészséget támogató kezdeményezésünk bátorítást, bizalmat, reményt ad. Megszólaltatunk olyan embereket, kiknek szavaiból erő meríthető. A cél megláttatni a jelenlegi világhelyzet lehetőségeit, fenntartva a mindennapi derűt, nyugalmat és józan optimizmust.
Nagy bizonytalanságok közepette különösen fontos a jó szó. Táplál, kiemel, lelkesít. Billenjünk helyre!
Hallgassa meg Németh Ferenc New Yorkban élő dzsesszdobos üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
A Bulgárián átutazó román állampolgároknak adott ki figyelmeztetést a Külügyminisztérium, miszerint a diplomáciai képviseletek által küldött nagyszámú átutazási kérés következtében jelentősen megnőtt ezek feldolgozási ideje, ezért a határon hat órát is várhatnak belépésre.
Bulgária csak a tartózkodási országba történő visszatérés esetére, illetve Bulgária területének azonnali elhagyásának szavatolásával ad ki átutazási engedélyt - olvasható a román külügyminisztérium közleményében. A hatályos szabályozások értelmében a Bulgárián átutazni kívánó román állampolgároknak előzetesen tájékoztatniuk kell Románia szófiai nagykövetségét, amely a bolgár Belügyminisztériumtól kapja meg az engedélyt az átutazásra kijelölt határátkelőhelyeken. A kérelmek feldolgozásának hosszú ideje miatt a román Külügyminisztérium felkéri az állampolgárokat, hogy legalább 48 órával az utazás előtt tájékoztassák szándékukról Románia szófiai nagykövetségét a tervezett útvonalról és a határátkelőhelyekről.
" ["post_title"]=> string(55) "Bulgárián csak előzetes engedéllyel lehet átutazni" ["post_excerpt"]=> string(199) "A Bulgárián átutazni óhajtó román állampolgároknak legalább 48 órával az utazás előtt tájékoztatniuk kell Románia szófiai nagykövetségét az átutazási engedély megszerzéséhez." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "bulgarian-csak-elozetes-engedellyel-lehet-atutazni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-20 11:29:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 08:29:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386818" ["menu_order"]=> int(25581) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(386413) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-15 13:37:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 10:37:21" ["post_content"]=> string(1494) "Mostanáig 9 370 koronavírusból meggyógyult személyt, és 16 437 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 190-el nőtt az igazolt esetek száma, és 10-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 1056-ra emelkedett. Ugyanakkor több mint 14 ezer (14 441) személy van intézményes karanténban, további 14 791 otthoni elkülönítésben vagy orvosi megfigyelés alatt. Jelenleg 219 személyt ápolnak az intenzív osztályokon. Eddig országszerte 294 601 tesztet végeztek.

Változatlanul Suceava megyében és Bukarestben van a legtöbb koronavírusos beteg, 3386, illetve 1591 - derül ki a GCS mai tájékoztatásából.
A diplomáciai képviseletek és a konzuli hivatalok által szolgáltatott adatok alapján 2 887 külföldön élő román állampolgárnál mutatták ki eddig a kórt. Közülük 22-őt gyógyultként és 103-at elhunytként regisztráltak.
" ["post_title"]=> string(41) "GCS: 200 alatt van a fertőzöttek száma" ["post_excerpt"]=> string(269) "Az elmúlt 24 órában 190-el nőtt az igazolt esetek száma, és 10-el a halottak száma. Mostanáig 9 370 koronavírusból meggyógyult személyt, és 16 437 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "gcs-a-regisztralt-fertozottek-szama-16-es-fel-ezerhez-kozelit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-15 13:42:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 10:42:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386413" ["menu_order"]=> int(25582) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(386812) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-20 11:14:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 08:14:50" ["post_content"]=> string(1263) "A vendéglátóipar képviselői remélik, hogy június 1-jén nyithatnak a teraszok, a tengerparton pedig június 15-től fogadhatják a turistákat.
A vendéglátóipari küldöttség ilyen jellegű ígéretet kapott Ludovic Orban miniszterelnöktől, aki a koronavírusos fertőzések alakulásától tette függővé a döntést. Dragoş Răducan a Turisztikai Munkáltatói Szövetség ügyvezető első alelnöke azt mondta, a szállodákban rendkívüli intézkedéseket hoznak, külön ki- és bejárati sávokat létesítenek és ahol lehetséges, a személyzet más bejáratot használ, mint a vendégek. Elmondása szerint a lehetőségeikhez mérten állandóan figyelik a személyzetet, fertőtlenítő adagolókat szerelnek fel és fertőtlenítő lábtörlőket tesznek a bejáratokhoz. A teraszokon nyitás után nagyobb távolságot biztosítanak az asztalok között és ez történik majd a tengerparti nyugágyak esetében is - tette hozzá Dragoş Răducan, aki arról is biztosította a turistákat, hogy nem nőnek az árak a szálláshelyeken, sőt rendkívüli ajánlatok is lehetnek.
" ["post_title"]=> string(50) "Miniszterelnöki ígéretek a vendéglátóiparnak" ["post_excerpt"]=> string(190) "A vendéglátóipar képviselői remélik, hogy június 1-jén nyithatnak a teraszok, a tengerparton pedig június 15-től fogadhatják a turistákat, ha a járványhelyzet lehetővé teszi." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "miniszterelnoki-igeretek-a-vendeglatoiparnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-20 11:14:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 08:14:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386812" ["menu_order"]=> int(25583) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(386410) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-15 13:35:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 10:35:54" ["post_content"]=> string(4948) "Világszerte 4 millió 444 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből csaknem 1 millió 589 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 302 ezerre becsülik. A fertőzés 188 országban van jelen.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
A legtöbb COVID-19 vírussal fertőzött személy, 1 millió 417 ezer, az Amerikai Egyesült Államokban van. Oroszországban 252 ezer igazolt fertőzést tartanak számon, 53 és fél ezer gyógyultat és 2 300 elhunytat regisztráltak. Moszkvában ma tömeges és ingyenes antitestszűrés kezdődött a Covid-19-cel szembeni populációimmunitás fokának meghatározására. Az átvizsgálás során háromnaponta mintegy 70 ezer, véletlenszerűen kiválasztott lakost hívnak be mintavételre. A szűrésen való részvétel önkéntes.
Spanyolországban 143 ezer gyógyultról számoltak be, a Hopkins egyetem 229 és fél ezer fertőzöttet és 27 ezer halottat tart nyilván. A spanyol járványügyi vezető szerint az országban bevezetett lazításoknak egyelőre nem volt kedvezőtlen hatása a járvány alakulására. Olaszországban a kormány, az egészségügyi hatóságok és a tartományok vezetőinek hétfőig kell dönteniük arról, mely térségek állnak készen a május 18-i újraindulásra, vagyis a kereskedelem és vendéglátás teljes megnyitására, és hol szükséges lassabban enyhíteni az óvintézkedéseket.
Olaszországban május 4-től indították újra a termelést, de az azóta eltelt tíz napban a járványgörbe nem mutatott jelentős változást. Itáliában a gyógyultak száma túllépte a 115 ezret. 223 ezer fertőzöttet és 31 ezer halálesetet tartanak számon. A francia kormány jelezte, hogy ha a járványhelyzet nem romlik, a korlátozások újabb enyhítése június 2-án várható, s a franciák júliusban és augusztusban belföldön elutazhatnak nyaralni.
A francia elnöki hivatal arra figyelmeztetett, hogy a Spanyolországból érkezőknek viszont karanténba kell vonulniuk a kölcsönösség jegyében, miután Madrid minden külföldinek kötelezővé kívánja tenni az elkülönítést tíz napra. De ez a fajta korlátozás nem Franciaország óhaja - hívta fel a figyelmet az Elysée-palota. Franciaországban 179 ezer fertőzöttet, több mint 59 700 gyógyultat és csaknem 27 és fél ezer elhalálozást jegyez a koronavírus okán a Hopkins Egyetem.
Németországban 174 ezer fertőzöttet, több mint 150 ezer gyógyultat és 7 800 elhunytat tartanak számon.
Montenegróban több mint egy hete nem volt új fertőzött. A járvány megfékezésére bevezetett intézkedések, így a tengeri és a szárazföldi határok lezárása azonban az emberkereskedelem- és csempészet növekedéséhez vezethetnek - közölte az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala.
Szlovénia elsőként Európában bejelentette a koronavírus-járvány megszűnését - közölte a HINA hírügynökség. A szlovén Országos Közegészségügyi Intézet szerint minden adat a fertőzöttek számának csökkenését mutatja, az elmúlt két hétben 35 új esetet regisztrálták. Szlovéniában március 4-én jelentették be az első COVID-19 fertőzést, május 13-ig 1464 személy fertőződött meg és 103-an vesztették életüket. Szlovéniában március 12-én jelentették be a koronavírus járványt. Magyarországon 1688-ra csökkent az azonosított fertőzöttek száma, 1287-en meggyógyultak, az elhunytak száma 442, 10 954-en vannak hatósági házi karanténban és több mint 127 ezer mintavétel történt – tájékoztat a koronavirus.gov.hu mai közleménye.
Svédországban 25 és fél ezer a diagnosztizált fertőzöttek száma. 4 900 gyógyultról és 3 és fél ezer halálesetről jelentettek a svéd egészségügyi hatóságok. Más észak-európai országokkal ellentétben, amelyek a bezárkózás stratégiáját választották a járvánnyal szemben, Svédország nem vezetett be kijárási korlátozásokat, mert úgy ítélte meg, hogy a drasztikus intézkedések nem hatékonyak olyan mértékben, amely igazolná azok káros társadalmi hatásait.
" ["post_title"]=> string(101) "Johns Hopkins: Áthelyeződtek a gócpontok a világban, csökkent a fertőzés terjedésének üteme" ["post_excerpt"]=> string(303) "Világszerte 4 millió 444 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből csaknem 1 millió 589 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 302 ezerre becsülik. A fertőzés 188 országban van jelen. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "johns-hopkins-athelyezodtek-a-gocpontok-a-vilagban-csokkent-a-fertozes-terjedesenek-uteme" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-15 13:35:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 10:35:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386410" ["menu_order"]=> int(25584) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(386775) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-20 11:04:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 08:04:44" ["post_content"]=> string(429) "Szerdára virradóra életének 90. évében elhunyt Pimen Suceava és Rădăuți érseke a fővárosi Matei Bals Intézetben egy második szívinfarktus következtében. Piment egy hónappal ezelőtt szállították Bukarestbe, mert megfertőződött a koronavírussal. Orvosi források a Mediafaxnak kijelentették, Pimen három dózis plazmát kapott gyógyult betegektől.
" ["post_title"]=> string(65) "Koronavírus-fertőzésben meghalt Suceava és Rădăuți érseke" ["post_excerpt"]=> string(170) "Szerdára virradóra életének 90. évében elhunyt Pimen Suceava és Rădăuți érseke a fővárosi Matei Bals Intézetben egy második szívinfarktus következtében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "koronavirus-fertozesben-meghalt-suceava-es-radauti-erseke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-20 11:24:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 08:24:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386775" ["menu_order"]=> int(25585) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(386402) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-15 12:34:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 09:34:47" ["post_content"]=> string(842) "Kihirdette az államfő az erdők fenntartható gazdálkodására vonatkozó törvényt, amely tíz évre megtiltja a farönkök exportját unión kívüli országokba jövő év január elsejétől.
A törvény bevezeti az erdőtulajdonosok számítógépes nyilvántartásának elkészítését az erdészeti törvények alkalmazásáért és az erdők fenntartható kezeléséért felelős központi közigazgatási szerveknél. Az erdőkitermelés átláthatóvá tétele érdekében a meglévő adatbázisok felhasználásával létrehozzák a famennyiség országos katalógusát, amit honlapján tesz közzé az erdészetért felelős központi hatóság - írja elő a törvény.
" ["post_title"]=> string(55) "Unióba lehet, azon kívül tilos a farönkök exportja" ["post_excerpt"]=> string(200) "Kihirdette az államfő az erdők fenntartható gazdálkodására vonatkozó törvényt, amely tíz évre megtiltja a farönkök exportját unión kívüli országokba jövő év január elsejétől. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "unioba-lehet-azon-kivul-tilos-a-faronkok-exportja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-15 12:36:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 09:36:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386402" ["menu_order"]=> int(25586) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(386397) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-15 12:18:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 09:18:39" ["post_content"]=> string(590) "Június 15-ig meghosszabbította Görögország a külföldi állampolgárok beutazását. Kivételt a Schengeni övezethez tartozó országok állampolgárai jelentenek.
Ma délután viszont lejár a szállítási tilalom Albániával, Észak-Macedóniával, Olaszországgal és Spanyolországgal szemben. A görög sajtó szerint a kormány a napokban jelenti be milyen szabályok szerint nyitja meg a 2020-as idegenforgalmi idényt.
" ["post_title"]=> string(41) "Továbbra sem utazhatunk Görögországba" ["post_excerpt"]=> string(171) "Június 15-ig meghosszabbította Görögország a külföldi állampolgárok beutazását. Kivételt a Schengeni övezethez tartozó országok állampolgárai jelentenek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "tovabbra-sem-utazhatunk-gorogorszagba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-15 12:18:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 09:18:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386397" ["menu_order"]=> int(25588) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(386794) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-20 09:57:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 06:57:42" ["post_content"]=> string(1045) "A tengerparti szállodák tulajdonosai máris készülnek a nyári szezon június közepére tervezett megnyitására. A foglalások már tavaly megtörténtek, különösen a nevesebb üdülőhelyeken, az illetékesek pedig hangsúlyozzák, hogy az árak nem emelkedtek. Eszerint 50 lejtől indul egy éjszaka reggelivel egy kétcsillagos hotelban.
A mamaiai szállodatulajdonosok képviselője, Anca Nedea elmondta: a tavaly októberben indult foglalások alapján úgy becsülik, hogy június első két hetében a legrosszabb esetben is kiadják a hotelszobák 20 százalékát. Hozzátette, hogy a tavaly év végén kötött szerződések érvényben maradnak, sőt esetenként akár csökkenhetnek is az árak, tehát aki most foglal, az jól jár. A szállodások nyomást gyakorolnak a hatóságokra, hogy mielőbb fogadjanak el szabályzatot a plázsokon, valamint a játszótereken való fizikai távolságtartásra vonatkozóan.
" ["post_title"]=> string(52) "Árkedvezményeket ígérnek a szállodatulajdonosok" ["post_excerpt"]=> string(154) "A tavaly év végén kötött szerződések érvényben maradnak, sőt esetenként akár csökkenhetnek is az árak, tehát aki most foglal, az jól jár." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "arkedvezmenyeket-igernek-a-szallodatulajdonosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-20 11:03:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 08:03:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386794" ["menu_order"]=> int(25589) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(386392) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-15 12:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 09:14:44" ["post_content"]=> string(1451) "Az országos készenléti bizottság csütörtök esti döntése értelmében a településeken belül szabadon lehet közlekedni mától, viszont a települést csak bizonyos feltételekkel, illetve céllal szabad elhagyni.
A kivételek közé tartozik a munkavégzés, mezőgazdasági tevékenység, agrártermékek értékesítése, önkéntesség, egy másik településen található, saját tulajdonú ingatlan gondozása, tulajdonra vonatkozó hivatalos iratok beszerzése, kezelés vagy halaszthatatlan és távolról el nem végezhető orvosi vizsgálat, családtag ápolása vagy gondozása, a lakóhely szerinti településen el nem végezhető járműjavítás vagy vizsgáztatás, illetve nem utolsó sorban szabadidős tevékenység.
Az utóbbi lehet biciklizés, természetjárás, futás, evezés, hegymászás, sőt vadászat vagy halászat is, az egyetlen feltétel az, hogy a résztvevők száma ne haladja meg a három főt.
Ez a korlátozás sajnos a családtagokra is vonatkozik, ami vélhetően a törvényalkotó mulasztása, ugyanis a településen belüli mozgást szabályozó kitételeknél szerepel, hogy az egyazon családhoz tartozó személyek létszámtól függetlenül szabadon közlekedhetnek együtt.
" ["post_title"]=> string(73) "Piknikezni továbbra is tilos, de a természetjárás már engedélyezett" ["post_excerpt"]=> string(225) "Az országos készenléti bizottság csütörtök esti döntése értelmében a településeken belül szabadon lehet közlekedni mától, viszont a települést csak bizonyos feltételekkel, illetve céllal szabad elhagyni. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "piknikezni-tovabbra-is-tilos-de-a-termeszetjaras-mar-engedelyezett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-15 12:18:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 09:18:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386392" ["menu_order"]=> int(25590) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(386791) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-20 09:52:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 06:52:37" ["post_content"]=> string(1538) "Rendkívül súlyosnak nevezte Klaus Iohannis államfő, hogy egyes politikusok a törvények áthágására és az óvintézkedések semmibe vételére biztatnak.
Az államfő a Szociáldemokrata Pártra célzott, amely szerinte mély politikai válsággal akarja megduplázni az egészségügyi válságot, amelyben Románia található. Meglátása szerint még elképzelni is lehetetlen, hogyan mutatott volna ország ebben az időszakban egy szociáldemokrata kormánnyal az élén. Az államfő beszélt arról, hogy míg a kormány prioritása az állampolgárok védelme és az újjáépítéshez vezető gazdasági program, addig a Szociáldemokrata Párt prioritását ebben a nagyon nehéz időszakban a kormány megbuktatása jelenti.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke szerint a gazdaságot nem korlátozásokkal és szigorításokkal, hanem befektetésekkel és gyors kifizetésekkel lehet újraindítani, és arra kéri Klaus Iohannis államfőt, hogy konkrét gazdaságélénkítő javaslatokkal álljon elő. A szociáldemokraták leszögezték, hogy az elkövetkező időszakban nem fognak bizalmatlansági indítványt benyújtani, hogy megbuktassák a kormányt, amely szerintük rosszul kezelte a járvány okozta helyzetet, azonban két egyszerű indítványt is előkészítettek, amely ezúttal a belügyi- és az
" ["post_title"]=> string(77) "Nem létező bizalmatlansági indítvány miatt támadta a PSD-t az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "nem-letezo-bizalmatlansagi-inditvany-miatt-tamadta-a-psd-t-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-20 11:04:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 08:04:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(110) "http://www.bukarestiradio.ro/2020/05/20/nem-letezo-bizalmatlansagi-inditvany-miatt-tamadta-a-psd-t-az-allamfo/" ["menu_order"]=> int(25591) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(386790) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-20 09:50:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 06:50:19" ["post_content"]=> string(1296) "További öt határátkelőt nyitnak meg Románia és Magyarország között, mondta Marcel Vela belügyminiszter Nagylaknál. A belügyi tárca vezetője kedden tett látogatást az Arad megyei határmenti településen, és az újságíróknak úgy nyilatkozott: magyarországi hivatali kollégájával folytatott tárgyalásai eredményeképpen megnyitják az autós forgalmat Csanádpalotánál, Tornyánál, Nagyszalontánál, Érmihályfalvánál és Csanálosnál.
A döntés előzménye, hogy az Arad megyei nagylaki határátkelőnél a hétvégén többórás volt a várakozási idő. A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások valósággal megrohamozták a hátárállomást, miután péntektől nem kötelező intézményes karanténba vonulniuk akkor sem, ha súlyosan fertőzött régióból térnek haza, számukra csupán lakhelyi elkülönítést írtak elő a hatóságok.
László Attila orvos-szenátor hétfőn a Marosvásárhelyi Rádiónak azt nyilatkozta: az ellenőrizetlen tömeg komoly közegészségügyi kockázatot jelent, és ismét jelentősen megnövelheti a koronavírus-fertőzések számát.
" ["post_title"]=> string(64) "Szaporodik a működő átkelők száma a román-magyar határon" ["post_excerpt"]=> string(126) "megnyitják az autós forgalmat Csanádpalotánál, Tornyánál, Nagyszalontánál, Érmihályfalvánál és Csanálosnál. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "szaporodik-a-mukodo-atkelok-szama-a-roman-magyar-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-20 11:07:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-20 08:07:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(97) "http://www.bukarestiradio.ro/2020/05/20/szaporodik-a-mukodo-atkelok-szama-a-roman-magyar-hataron/" ["menu_order"]=> int(25593) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(386428) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-15 15:32:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-15 12:32:33" ["post_content"]=> string(1205) "
Mentális egészséget támogató kezdeményezésünk bátorítást, bizalmat, reményt ad. Megszólaltatunk olyan embereket, kiknek szavaiból erő meríthető. A cél megláttatni a jelenlegi világhelyzet lehetőségeit, fenntartva a mindennapi derűt, nyugalmat és józan optimizmust.
Nagy bizonytalanságok közepette különösen fontos a jó szó. Táplál, kiemel, lelkesít. Billenjünk helyre!
Hallgassa meg Németh Ferenc New Yorkban élő dzsesszdobos üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!