Koronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12, s egy borken-i farm 11 román alkalmazottja.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3782 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Koronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12, s egy borken-i farm 11 román alkalmazottja.
Continue Reading
„A Nemzeti Együttműködés Rendszere ténykedése bennünket, romániai magyarokat is érint, a cinikus szervilizmus modelljeit sajnos hozzánk is importálják.”
Continue ReadingA műsor témái: A szociáldemokraták győztek az Észak Macedóniai parlamenti választásokon, de nem lesz könnyű kormányt alakítaniuk. A brit külügyminiszter…
Continue Reading
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közleménye szerint az elmúlt 24 órában 1119 új koronavírusos esetet regisztráltak a hatóságok, így az országban a fertőzöttek száma elérte a 42.394-et.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Parlament képviselői állásfoglalásban bírálták az uniós csúcson elért költségvetési alkut. Szerintük az túlzottan megvágja a kutatási és oktatási kereteket, a jogállamisági feltételrendszert pedig gyengének tartják.
(tovább…) Continue Reading
A Hivatalos Közlönyben is megjelent a koronavírus-fertőzött személyek meghatározásának valamint kórházból való kiutálásának kritériumait tartalmazó egészségügyi miniszteri rendelet.
(tovább…) Continue Reading
Magyar állami kitüntetéseket adtak át két erdélyi közéleti személyiségnek, Geréd Péter pápai káplánnak és Szabó Zsolt egyetemi oktatónak csütörtökön délután Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. Áder János magyar köztársasági elnök üzenetét Mile Lajos főkonzul és Kecskés Tibor vezető konzul közvetítette.
(tovább…) Continue Reading
Újabb kórházi helyeket próbálnak biztosítani a hatóságok a COVID-19-fertőzötteket kezelő kórházakban, és keresik a kezelő személyzetet is. Az ellenőrző szervek közben fokoznák a megelőzési tevékenységüket, mivel a fertőzöttek száma gyorsan emelkedik.
(tovább…) Continue Reading
Az előírásokat megszegők 1000-től 20.000 lejig terjedő bírsággal büntethetők. A munka-törvénykönyvet módosító és kiegészítő törvény az eddiginél pontosabban definiálja a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés fogalmát.
(tovább…) Continue Reading
Idén tízéves a Magyarok Kenyere program, amelynek keretében Magyarország területéről és a Kárpát-medence magyarlakta régióiból ajánlanak fel búzát a gazdák és gazdaszervezetek magyar gyermekeket segítő szervezetek számára. Tavaly közel 5700 magyarországi és külhoni magyar gazda vett részt az adományozásban, mintegy 800 tonna búzát adva össze.
(tovább…) Continue ReadingVilágszerte 15 millió 247 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből 8 millió 661 és fél ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig több mint 623 ezerre becsülik.
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 1 112-el nőtt az igazolt esetek száma, és 25-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 2 126-ra emelkedett – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)
Continue ReadingKoronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12 román alkalmazottja. Az enyhe tüneteket mutató román állampolgárokat karanténba helyezték, de hárman közülük elhagyták a karantént - tájékoztat a román külügyminisztérium. A németországi törvények szerint a karanténszabályokat megszegőket megbírságolhatják, sőt, akár börtönbe is zárhatják.
A külügyminisztérium ugyanakkor tegnap késő este közölte: a Hessen tartományi Borken-ben egy farm 11 román alkalmazottja is megfertőződött koronavírussal. A németországi cég arról értesítette a román konzuli szolgálatot, hogy a farmon 120 román vendégmunkás dolgozik. A 11 fertőzött tünetmentes, elkülönítették a többi munkástól, és ellátásukról gondoskodnak.
" ["post_title"]=> string(62) "Újabb román alkalmazottak fertőződtek meg Németországban" ["post_excerpt"]=> string(100) "Koronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12, s egy borken-i farm 11 román alkalmazottja." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "ujabb-roman-alkalmazottak-fertozodtek-meg-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 10:41:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:41:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390335" ["menu_order"]=> int(24602) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3543 (24) { ["ID"]=> int(390328) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-25 10:15:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:15:44" ["post_content"]=> string(3490) "Távozik az Index szerkesztőségének vezetése – így a vezető szerkesztő és két főszerkesztő-helyette, továbbá kezdeményezte felmondását a szerkesztőség több mint nyolcvan munkatársa. Azok, akik a tegnapi nap folyamán nem adták be a felmondásukat, nem azért nem szerepelnek a listán, mert elfogadhatónak tartanák a kialakult helyzetet, hanem mert sokan szabadságon vannak – olvasható az index.hu hírportál szolgálati közleményében. A felmondások előzménye, hogy Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki az Index.hu munkáltatói jogainak gyakorlója szerdán elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd elutasította a szerkesztőség azon kérését, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. A lap szerkesztősége egyhangú nyilatkozatban állt ki a menesztett főszerkesztő mellett, elfogadhatatlannak nevezve Bodolai döntését.
Az 1999-ben alapított Index a magyarországi média megkerülhetetlen szereplője, amely sokak számára az első számú hírforrást jelenti. Tegnap este Budapesten több ezren vonultak utcára a sajtószabadságért tüntetni. A hvg.hu szerint a tüntetést eleinte a Momentum Mozgalom szervezte, később azonban becsatlakozott a Jobbik és a Demokratikus Koalíció is, így sok pártzászló tűnt fel a tömegben.
Kiállt az Index szerkesztősége mellett a Transindex erdélyi magyar internetes hírportál szerkesztősége is. A kolozsvári székhelyű hírportál szerkeszői közleményükben megjegyzik: “A magyarországi szabad sajtó egyik utolsó nagy, független műhelye voltatok, amely még képes volt elérni az olvasók tömegeihez. Meggyőződésünk, hogy a közmédia, a Népszabadság, az Origo, a Magyar Nemzet és most az Index bedarálásával nemcsak a magyarországi olvasók veszítettek, hanem a nem Magyarországon élő magyarok is. A NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) ténykedése bennünket, romániai magyarokat is érint, a cinikus szervilizmus modelljeit sajnos hozzánk is importálják. A szólásszabadság joga sokat csorbult a romániai magyar médiaszakmában is. Az Indexszel mi nemcsak egy hiteles tájékozódási forrást veszítettünk, hanem úgy érezzük, annak a médiatérnek az immunitása is gyengül, ahol magunkat, a Transindexet is látjuk. A sajtószabadság sérülése mindig maga után vonja a szólásszabadság, az emberi jogok, a demokratikus jogállam és a közérdek leépülését. Az indexes kollégáink munkájának ellehetetlenítése egy olyan határhelyzet, ami rá kell ébressze a tájékozódni vágyó embereket arra, hogy amennyiben nem zárjuk sorainkat, végképp elfelejthetjük azokat a mondatokat, amelyeknek a végén kérdőjel van. Büszkék vagyunk rátok, az emberi és szakmai tartásotokra, és bízunk abban, hogy lesz még Index, ha más néven is!" – olvasható a Transindex szerkesztősége által kiadott közleményben.
A szlovákiai magyar újságírók és értelmiségiek is kiállnak az Index szerkesztősége mellett. Eddig több mint kilencven szlovákiai magyar újságíró és értelmiségi vállalt szolidaritást a magyarországi lap munkatársaival.
" ["post_title"]=> string(95) "Kiáll az Index szerkesztősége mellett a Transindex erdélyi magyar internetes hírportál is" ["post_excerpt"]=> string(165) ""A Nemzeti Együttműködés Rendszere ténykedése bennünket, romániai magyarokat is érint, a cinikus szervilizmus modelljeit sajnos hozzánk is importálják." " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(104) "a-transindex-erdelyi-magyar-internetes-hirportal-szerkesztosege-is-kiall-az-index-szerkesztosege-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 12:56:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 09:56:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390328" ["menu_order"]=> int(24603) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(390274) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 12:00:00" ["post_content"]=> string(840) "A műsor témái:
A szociáldemokraták győztek az Észak Macedóniai parlamenti választásokon, de nem lesz könnyű kormányt alakítaniuk.
A brit külügyminiszter szerint Oroszország megpróbálta befolyásolni a tavalyi parlamenti választásokat.
Taktikát váltott Donald Trump, aki most hazafias tettnek tartja a maszkviselést, holott a közelmúltig senki sem látta őt maszkban.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közleménye szerint az elmúlt 24 órában 1119 új koronavírusos esetet regisztráltak a hatóságok, így az országban a fertőzöttek száma elérte a 42.394-et.
Az említett 1119 személynek korábban nem volt pozitív teszteredménye - nyomatékosít a GCS. A betegség miatt az elmúlt egy napban 24 ember vesztette életét, így az országban már 2.150 áldozata van a járványnak. 25.349 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 2918-an tünetmentesek voltak, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat.Ez idáig 1.053.656 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 22.532-t az elmúlt 24 órában hajtottak végre, 12.839-et az esetmeghatározás és orvosi protokoll alapján, 9693-at pedig kérésre.A GCS legutóbbi tájékoztatása óta 432 olyan vizsgálat eredményét is közölték, amelyet nem az utóbbi 24 órában végeztek el, hanem korábban. A legtöbb új, koronavírussal történt fertőzést az utóbbi 24 órában Bukarestből (105), illetve Argeş (101) és Dâmboviţa megyéből (70) jelentették - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).A legkevesebb új esetszámot Szatmár (1), Călăraşi (2), Kolozs (3) és Szilágy (3) megyében regisztrálták az elmúlt 24 órában.
" ["post_title"]=> string(53) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelentese-5" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 14:54:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 11:54:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390323" ["menu_order"]=> int(24605) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(390320) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 13:06:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 10:06:15" ["post_content"]=> string(1007) "Az Európai Parlament képviselői állásfoglalásban bírálták az uniós csúcson elért költségvetési alkut. Szerintük az túlzottan megvágja a kutatási és oktatási kereteket, a jogállamisági feltételrendszert pedig gyengének tartják.
A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem szavazta meg az állásfoglalást.Az Európai Parlamentben 465 szavazattal, 150 ellenében fogadták el az uniós csúcsról szóló állásfoglalást. 67 képviselő tartózkodott. Az Európai Tanács vezetője szerint a lehető legtöbbet kihozták az uniós mentőcsomagból a brüsszeli csúcson.A képviselők leginkább az oktatási és a kutatási pénzek megvágása miatt tiltakoztak.Az Európai Bizottság elnöke is csalódott a költségvetési vágások miatt. De azt mondta, az eddigieknél több eszköz lesz a jogállami normák betartatására.
" ["post_title"]=> string(71) "Megszavazta az EP a költségvetési tervet bíráló állásfoglalást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "megszavazta-az-ep-a-koltsegvetesi-tervet-biralo-allasfoglalast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 13:06:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 10:06:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390320" ["menu_order"]=> int(24606) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(390317) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 13:01:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 10:01:01" ["post_content"]=> string(1602) "A Hivatalos Közlönyben is megjelent a koronavírus-fertőzött személyek meghatározásának valamint kórházból való kiutálásának kritériumait tartalmazó egészségügyi miniszteri rendelet.
A koronavírus-gyanús személyektől a közegészségügyi igazgatóság által meghatározott kórházakban vesznek biológiai mintát, a teszt eredményét pedig erre kialakított, elkülönítő kórtermekben kell megvárniuk. Hasonlóképpen járnak el a tünetmentes személyek esetében is, akiket a karanténtörvény értelmében legfeljebb 48 órát tarthatnak akaratuk ellenére orvosi megfigyelés alatt. Ezt követően kéthetes otthoni elkülönítésbe kell vonulniuk, annak lejárta után azonban nem tesztelik újra őket. Az otthoni elkülönítésben lévő személyek állapotát a családorvos vagy a helyi közegészségügyi igazgatóság köteles figyelemmel követi, de nem kell kiszálljon a helyszínre, elegendő hogyha telefonon konzultál a pácienssel. A veszélyeztetett csoportba tartozó, azaz idős vagy krónikus betegségben szenvedő, tünetmentes személyek, valamint azok, akik a fertőzés enyhe tüneteit mutatják, úgynevezett második vonalas vagy háttérkórházakban kell várják állapotuk javulását. Őket legtöbb 10 nap után utalják ki, amennyiben nincs lázuk és 72 órán keresztül nincsenek súlyos tüneteik. Esetükben a kontrolltesztet a beutálás utáni nyolcadik napon végzik.
" ["post_title"]=> string(101) "Aktualizálta az Országos Közegészségügyi Intézet a COVID-19-cel kapcsolatos esetdefiníciókat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "aktualizalta-az-orszagos-kozegeszsegugyi-intezet-a-covid-19-cel-kapcsolatos-esetdefiniciokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 17:24:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 14:24:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390317" ["menu_order"]=> int(24607) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(390314) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 12:56:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:56:45" ["post_content"]=> string(1628) "Magyar állami kitüntetéseket adtak át két erdélyi közéleti személyiségnek, Geréd Péter pápai káplánnak és Szabó Zsolt egyetemi oktatónak csütörtökön délután Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. Áder János magyar köztársasági elnök üzenetét Mile Lajos főkonzul és Kecskés Tibor vezető konzul közvetítette.
Az államfő a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Geréd Péter pápai káplánnak, főesperesnek a szórványmagyarság megmaradása, valamint nemzeti és vallási önazonosságának megőrzése iránt elkötelezett, több évtizedes szolgálata elismeréseként. A besztercei római katolikus plébánia plébánosát, a Gyulafehérvári Főegyházmegye papi szenátusának tagját Antal Attila, a besztercei Andrei Mureșanu Főgimnázium aligazgatója méltatta. Az erdélyi magyar kulturális örökség ápolása, különösen Ady Endre, Páskándi Géza, Jakabffy Elemér és Dsida Jenő életművének megismertetése érdekében végzett munkája, valamint a helyi közösségi életben betöltött aktív szerepe elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette a köztársasági elnök Szabó Zsolt Lászlót. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara újságírás szakának nyugalmazott egyetemi docensét Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke méltatta.
" ["post_title"]=> string(84) "Állami kitüntetés az erdélyi kulturális örökség és anyanyelv ápolásáért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "allami-kituntetes-az-erdelyi-kulturalis-orokseg-es-anyanyelv-apolasaert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 12:56:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:56:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390314" ["menu_order"]=> int(24608) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(390311) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 12:39:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:39:12" ["post_content"]=> string(1236) "Újabb kórházi helyeket próbálnak biztosítani a hatóságok a COVID-19-fertőzötteket kezelő kórházakban, és keresik a kezelő személyzetet is. Az ellenőrző szervek közben fokoznák a megelőzési tevékenységüket, mivel a fertőzöttek száma gyorsan emelkedik.
Egyre több kórház jelenti be, hogy COVID-osztályain megteltek a helyek. Bukarestben több betegellátót átalakítottak COVID-háttér-kórházzá, és készítik a moduláris egységeket is, összesen mintegy 1200 ággyal. A személyzeti gondokat azonban nem sikerül megoldani sem a fővárosban, sem az ország érintettebb megyéiben. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter azt nyilatkozta: keresik a megoldást, és van törvényes eszközük arra az esetre is, ha nincsenek önként jelentkezők. Egyelőre várják a azoknak az orvosoknak vagy rezidenseknek a jelentkezését, akik járványügyre, fertőző betegségekre vagy intenzív terápiára szakosodtak. Az összesítés után lehet szó majd áthelyezésekről, nem csak az önként jelentkezők esetében - mondta a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(36) "Kórház lesz, személyzet kevésbé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "korhaz-lesz-szemelyzet-kevesbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 12:39:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:39:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390311" ["menu_order"]=> int(24609) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(390308) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 12:26:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:26:45" ["post_content"]=> string(1623) "Az előírásokat megszegők 1000-től 20.000 lejig terjedő bírsággal büntethetők. A munka-törvénykönyvet módosító és kiegészítő törvény az eddiginél pontosabban definiálja a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés fogalmát.
A jogszabály értelmében tilos a munkavállaló menesztése vagy diszkriminálása annak faji vagy nemzetiségi hovatartozása, állampolgársága, bőrszíne, anyanyelve, vallási meggyőződése, társadalmi származása, genetikai adottságai, neme, szexuális irányultsága, kora, fogyatékossága, krónikus betegsége, HIV-fertőzöttsége, politikai véleménye, családi állapota, érdekképviselethez való tartozása vagy valamely hátrányos helyzetű csoporthoz való tartozása alapján.A törvény meghatározza a közvetett és a közvetlen diszkrimináció fogalmát, ugyanakkor leszögezi, zaklatásnak minősül minden olyan magatartásforma, amellyel az elkövető sérti a másik személy méltóságát, és megfélemlítő, ellenséges, lealacsonyító, megalázó vagy sértő helyzetet teremt.A jogszabály értelmében nem minősül diszkriminációnak a megkülönböztetés, kizárás, korlátozás vagy preferencia az olyan állások esetében, amelyeknél a tevékenység jellegéből vagy a munkavégzés körülményeiből adódóan bizonyos szakmai követelmények teljesítése meghatározó fontosságú. A képviselőház június 30-án szavazott döntő fórumként a javaslatról.
" ["post_title"]=> string(108) "Kihirdette Klaus Johannis államfő a munkavállalók hátrányos megkülönböztetését tiltó törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(93) "kihirdette-klaus-johannis-allamfo-a-munkavallalok-hatranyos-megkulonbozteteset-tilto-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 12:26:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:26:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390308" ["menu_order"]=> int(24610) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(390304) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 12:11:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:11:45" ["post_content"]=> string(1249) "Idén tízéves a Magyarok Kenyere program, amelynek keretében Magyarország területéről és a Kárpát-medence magyarlakta régióiból ajánlanak fel búzát a gazdák és gazdaszervezetek magyar gyermekeket segítő szervezetek számára. Tavaly közel 5700 magyarországi és külhoni magyar gazda vett részt az adományozásban, mintegy 800 tonna búzát adva össze.
Idén július elsejétől augusztus 20-ig lehet leadni az étkezési búzaadományokat. A Kárpát-medencei Búza Összeöntés Ünnepét július 31-én tartják a szarvasi szárazmalomban. Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete évről évre részt vesz a programban. Az összeöntésre jelképes mennyiséget küldenek, az összegyűlt búzát lisztté őröltetik, és a helyi magyar karitatív szervezeteknek adományozzák. Így lesz idén – mondja Nagy Zsolt falugazdász, akivel Pataky Lehel Zsolt beszélgetett.
Világszerte 15 millió 247 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből 8 millió 661 és fél ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig több mint 623 ezerre becsülik. A fertőzés 188 országban van jelen.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább.
" ["post_title"]=> string(70) "Johns Hopkins Egyetem: Meghaladta a 15 milliót a fertőzöttek száma" ["post_excerpt"]=> string(277) "Világszerte 15 millió 247 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből 8 millió 661 és fél ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig több mint 623 ezerre becsülik. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "johns-hopkins-egyetem-meghaladta-a-15-milliot-a-fertozottek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-23 13:50:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 10:50:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390295" ["menu_order"]=> int(24614) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(390293) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-23 13:31:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 10:31:12" ["post_content"]=> string(1249) "Mostanáig 24 862 koronavírusból meggyógyultat, 2 787 tünetmentes személyt és 41 275 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A GCS mai jelentése szerint további 393 újra megvizsgált fertőzött koronavírus-tesztje bizonyult továbbra is pozitívnak.
Az elmúlt 24 órában 1 112-el nőtt az igazolt esetek száma, és 25-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 2 126-ra emelkedett. Ugyanakkor az intézményes karanténban lévők száma 816, az otthoni elkülönítésben lévők száma 250. Jelenleg 285 személyt ápolnak az intenzív osztályokon.
Eddig 1.030.692 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban. Ezek közül 20.085-öt az elmúlt 24 órában hajtottak végre, 11.978-at orvosi protokoll alapján, 8107-et pedig kérésre.
A GCS legutóbbi tájákoztatása óta 1344 olyan vizsgálat eredményét is közölték, amelyet nem az utolsó 24 órában végeztek el.
" ["post_title"]=> string(61) "GCS: Csaknem 21 ezer tesztet végeztek az elmúlt 24 órában" ["post_excerpt"]=> string(249) "Az elmúlt 24 órában 1 112-el nőtt az igazolt esetek száma, és 25-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 2 126-ra emelkedett - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "gcs-csaknem-21-ezer-tesztet-vegeztek-az-elmult-24-oraban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-23 13:31:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 10:31:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390293" ["menu_order"]=> int(24615) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3450 (24) { ["ID"]=> int(390335) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-25 10:41:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:41:40" ["post_content"]=> string(902) "Koronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12 román alkalmazottja. Az enyhe tüneteket mutató román állampolgárokat karanténba helyezték, de hárman közülük elhagyták a karantént - tájékoztat a román külügyminisztérium. A németországi törvények szerint a karanténszabályokat megszegőket megbírságolhatják, sőt, akár börtönbe is zárhatják.
A külügyminisztérium ugyanakkor tegnap késő este közölte: a Hessen tartományi Borken-ben egy farm 11 román alkalmazottja is megfertőződött koronavírussal. A németországi cég arról értesítette a román konzuli szolgálatot, hogy a farmon 120 román vendégmunkás dolgozik. A 11 fertőzött tünetmentes, elkülönítették a többi munkástól, és ellátásukról gondoskodnak.
" ["post_title"]=> string(62) "Újabb román alkalmazottak fertőződtek meg Németországban" ["post_excerpt"]=> string(100) "Koronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12, s egy borken-i farm 11 román alkalmazottja." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "ujabb-roman-alkalmazottak-fertozodtek-meg-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 10:41:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:41:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390335" ["menu_order"]=> int(24602) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "590242148528b3f58636fe8a07a77ab4" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0ee29b5c49d8754e02bbd0edf7557d59" }